A tél még mindig stabilan tartja magát. Igaz, néha vannak napok, mikor kicsit engedni látszik a szorításából, de még mindig nem bocsát szabad felületet a horgászatra, ezért azzal kell beérnem, ami van: a lékhorgászat nyújtotta lehetőségekkel. Általában ezek a horgászatok nem a kapitális halakról szólnak, de a kevésnek is tudunk örülni. Valójában ez esetben nem a kevésről van szó, inkább a kicsi jelző illene ide.

Az első domolykó

Barátaimmal egy lazítós horgászatra készültünk, amolyan főzéssel egybekötött beszélgetős horgászatra. Ennek megfelelően nem kapkodtuk el az indulást. Kényelmesen megvásároltuk az egyik bevásárlóközpontban a főzéshez szükséges alapanyagokat, majd ezután indultunk jég irányába. Déli harangszó kíséretében érkeztünk a helyszínre, amint mondtam, nem hamarkodtuk el az indulást.
Zsolttal karöltve lékfúrásba kezdtünk és beélesítettük a pálcáinkat. Eközben Attila a tűzrevalót készítette elő a láncfűrésszel, hogy mire társaink megérkeznek, csak a főzőcskézés legyen az egyedüli feladat.

A kishalat csábítónak találta

Az első kapásokra nem kellett soká várni, amint leért a csali, máris merítette az úszót a víz alá egy jelentkező. Apropó csali, nem a hagyományos szúnyoglárva csalit használtuk a horgokra, mint azt télen leginkább szoktuk, hanem babahalakat fogtunk, és azokat tettük a horgokra. Reménykedtünk, hogy termetesebb sügérek, netán domolykók is megtisztelnek. Nagynak nem nevezhető tüskés ragadozók voltak az első halaink, illetve becsúszott egy-két kisebb domi is. Erőfeszítésünk az apró csalihalakkal nem vezettek sikerre, nem érdeklődtek a combosabb egyedek. A kisebbek viszont annál aktívabbak voltak, egy perc nyugalmat nem engedtek, mindegyre vonszolták a jég alá a duci úszót.

Bárhogy fotóztam nem tűnt nagyobbnak

Hatalmas nemde?

Némi furkálás után ráleltünk a régi patakmederre, innen reméltük a jobb halakat. Az árok széleit csutakok, sziklányi kövek tarkították, igazi búvóhelyeket képezve. És valóban, a halak tömegesen tartózkodtak ezeken a részeken, de sajnos ők sem adtak különösebben feladatot a felszerelésnek. Lassan beletörődtünk, hogy nagyobb halakkal aznap nem találkozunk, ezért átengedtük magunkat a felhőtlen szórakozásnak. Nem görcsöltünk, nem hajtottunk, megelégedtünk azzal, ami volt, legalább a kisebb példányok gondoskodtak arról, hogy folyamatosan legyen tennivalónk. Hol az egyik, hol a másik úszó merült egyre gyorsuló tempóban a víz alá. Az érzékeny Ice Bass pálcákkal ezeknek a siheder sügéreknek a terelgetése is jó szórakozásnak bizonyult. Barátommal azon versengtünk, hogy melyikünknek sikerül ugyanazzal a csalival a legtöbb halat fognia.

Időközben a séf is serénykedik

Ez volt az átlagméret

Ritka pillanat, hogy nem a jég alatt van az úszó

Mohóságuk határtalan volt

Eleinte arra törekedtünk, hogy lehetőleg éljen a csalihal a horgon, viszont a rengeteg kapásnak köszönhetően hamar kimerülni látszott a készlet, ezért az elpusztult, szétmarcangolt egyedek is felhasználásra kerültek. Jó trükknek bizonyult, ha a fejen vezettük át a horgot, így stabilabban tartotta magát a babahal. A dolog szépséghibája csupán az volt, hogy a mozdulatlan csali hidegen hagyta a fenevadakat. Viszont, ha néhányat emeltünk a bottal és megbillegettük a csillogó testű halacskát, akkor szinte azonnal rávetette magát egy mérges ragadozó. Így egyetlen csalival akár 6-8 darab sügért is sikerült elkapnunk. A fejbe tűzött horognak volt még egy nagy előnye, nem kellett sokat várni a bevágás pillanatáig. Amint elindult a 3 grammos úszó a jég alá, máris lehetett bevágni, így az akadások zöme a száj elülső peremén volt, nem kellett a torkukból kibányászni a horgokat. Hatékony taktikának bizonyult ez a megoldás.

A hivatásos séfünk, rövid oktatást is tartott az alkalmi szakácssegédeknek

Hm… ha még az illata is érződne!

Egy alig sügér, de már feneketlen a gyomra

Az időjárás nem fogadott különösebben a kegyeibe, majdnem végig kitartott a szemerkélő eső. A komor idő ellenére jól éreztük magunkat, a finomra sikeredett eledel még jobban megalapozta a jókedvünket, akik meg borospoharat is ürítettek egymás egészségére, azoknak a hóvihar sem szegte volna kedvét.

A délután pillanatok alatt elrepült, és ismét a szabadban lehettem pár órát. A nap végére összesítettük Zsolttal a fogási eredményeinket és szép kerek számot kaptunk, 100 darab sügér. Azt a pár darab domolykót, amit fogtunk, nem vettük lajstromba, no meg az egyetlen süllőcske, ami a szürkületbe jelentkezett csupán arra volt jó, hogy utólag elmondhassuk, vele is találkoztunk. Ez sem szokványos, hogy télen, csupán 4-5 órai horgászat alatt ekkora mennyiségű sügért „zsákmányoljon” az ember. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy érdemes télen is kimerészkedni a vizek közelébe. A horgászattal töltött napok gyorsan elrepülnek, és így talán gyorsabban köszönt be a várva várt tavasz is.

Egy a sok közül

Az egyetlen süllőcskénk

Az utolsó és egyben legkisebb halam