Süllőszagú őszi délutánok
Megjelent: 2012. január 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az október végi, nagy lehűlést hozó északi szelek hatására végérvényesen búcsút mondhattunk a hosszan tartó kellemes, enyhe időnek. A vénasszonyok nyarában, lenge öltözékben véghezvitt pergető portyák hirtelen váltak emlékké csupán, egyik napról a másikra szedte az ember magára a meleget adó, vastagabb göncöket. Ahogyan mi, úgy a vízparti környezet is napok alatt öltözött át és cserélt ruhát, az éjszakai nagy hidegek reggeli dere hirtelen csípte meg az addig üde zöld lombozatot viselő fákat, bokrokat.

A cudar időjárást ellensúlyozva csalt mosolyt arcomra és töltötte el melegséggel a szívemet a vidám színekben pompázó vízi világ. Most mutatta meg a természet igazi szépségét a végső elmúlás előtt. De jó is volt ilyenkor pergető bottal csatangolni a jól ismert kis folyócska partján.


A hűlő vízben (is) a halak szokását ki kellett ismerni, más-más reakciót mutattak napos időben, s megint mást borús ég alatt, szélben és szélcsendben egyaránt. Az azonban egyértelművé vált, hogy egyre több eredményt adnak a különféle plasztikcsalik.
Azon az emlékezetes napon sem lehetet előre elkönyvelni semmit, nem volt pontos recept a gumihal, vagy twiszter típusára, méretére és színére, sem a kapások intenzitására vonatkozóan, s ami végképp megnehezítette a dolgomat, hogy a ragadozók nem álltak össze jól, hanem szétszóródva voltak megtalálhatóak viszonylag nagy területen a folyócska sekély mederviszonyai miatt.


Valószínűleg ritkán láthatnak patás barátaim pergető horgászt, szokatlanul sokáig fürkésztek figyelmükkel mind a hárman


A vízparton közepesen erős, hűvös légmozgás fogadott, de szerencsére a tiszta égbolton egy felhő sem zavarta a Napot abban, hogy átmelegítsen simogató sugaraival. A folyócska két oldalán húzódó magas töltés szinte teljes védelmet biztosítottak az egyébként erősnek mondható északi szél ellen. A túlsó part gátján bóklászó lovak látványa lenyűgözött. A felszerelésem összeállítása csak néhány rövidke percet vett igénybe, a 2,40 m hosszú, lágyabb akciójú, 10-30 gramm dobótömegű Spin Blade-re az általam nagyon sokat használt Ryobi Oasys pergetőorsó került 20-as méretben. A bot és orsó teljes összhangját most is örömmel nyugtáztam, a kis szerkezet a maga 276 grammjával tökéletes egyensúlyban tartja a botot. Futása az 5+1 csapágynak köszönhetően igazán légies és finom, a zsinórt pedig mértani pontossággal rakja. Az orsó karbon berakással könnyített fém dobjára 0,08 mm átmérőjű L&K fonott zsinór került, melynek végére vékony Pike Ware volframszálból készített csukaelőkét kötöttem.


A pergető kiruccanásainkhoz igazán nem kell sok holmit magunkkal vinnünk, hogy eredményes legyen a horgászatunk


Egyszerű, de halálosan hatékony csukázó előke
elkészítéséhez csupán volframszálra, fogóra,
kapcsokra és krimpelő csövecskére van szükségünk.


A kimondottan vékony és lágy, a műcsali mozgását semennyire sem akadályozó csukaelőke gyorskapcsába fogós, a korábbi napokban is bizonyító Mann’s twisteremet tettem. Amennyire tudtam, leálltam a náddal szegélyezett víz partjára, s onnan lendítettem csalimat a túlsó parti sávban húzódó nádas vonalába. Sajnos kis emeléssel is majdnem a vízfelszínre tudtam húzni a plasztikcsalit, ezért aztán a tőlem kissé idegen, szakaszos bevontatás mellett döntöttem. Pár dobás után – mielőtt még a folyamatosan horgomba kapaszkodó talajt beborító uszadék darabok felbosszantottak volna - helyet változtattam. Kisvártatva az új helyen csobbant a műcsali, majd lassú orsótekeréssel párosított botemeléssel tereltem vissza magam felé. Itt már sokkal kevesebb volt a meder alján megkapaszkodó növényi törmelék és rothadt levél, így zavartalanul játszadozhattam a kis zöld színű plasztikkal. Alig dobtam párat, mikor a már lábam előtt ingerlő-verető táncát járó csalira rávetette magát az éhes csuka. Nagy megiramodással járta köreit is egy jó darabig a víz alatt, mígnem aztán a levegő bódító hatása, no meg a felszerelés jobb belátásra bírta őkelmét.


Az első halért nem kellett vért izzadni, joggal bíztam a hasonló folytatásban


Csukám szabadon engedése után buzgón folytattam a víz vallatását. Talán a tizenötödik dobás után kezdett kissé alábbhagyni a lendületem, csalit váltottam, de mivel az sem jött be, új helyet is kellett keresnem. A vasúti híd alatti torkolati rész bedőlt fái, bokrai mindig is rejtettek ragadozó halakat, így újult lelkesedéssel kezdtem vallatni az akadós részt. Az első, bedőlt fa melletti pontos dobás meghozta a várt kapást. A fa ágai melletti második emelésre keményen rándult kezemben a pálca, a gyors bot és a kiváló fonott zsinór azonnali reagálást tettek lehetővé. A bevágásra jobb súlyú hal vette felém az irányt, bár még semmit nem láttam belőle, viselkedéséből csukára gyanakodtam. Hamar a felszínre tornáztam a halat, aki vad fejrázásokkal próbált megszabadulni a jighorogtól, de pechére, az tökéletesen akadt felső ajkába.


Ilyen akadásnál arra szoktam gondolni,
hogy bárcsak így lenne az esetek 90 százalékában


Sok dobásom landolt még a különféle vízbe lógó és vízbe dőlt fák ágai előtt, de több kapás nem ért. Lejjebb sétáltam, és a torkolati rész középső, nagyon lassan áramló vizét kezdtem vallatni barna színű, nyolccentis Mann’s gumihalammal. Lassú tempóban, meg-megugrasztva a fenéken, terelgettem magam felé a csalit. Az egyik ilyen megugrasztást már nem bírta elviselni valaki, kemény rávágással törte meg a gumi addigi szakaszos mozgását a ragadozó. Rövid fárasztás után egy átlagos méterű csukát emelhettem ki a vízből tarkója megragadásával.
Fűre fektetve türelmesen pózolt szegény, de a fényképező exponálás helyett, teljesen váratlanul jelenítette meg a BATTERY EMPTY feliratot, jelezvén, hogy az elemek meghalása miatt aznap már semmit ne kérjek tőle. Ez engem is majdnem fűre fektetett a csuka mellé, de eszembe jutott a telefonomon lévő kamera. Egy gondom volt vele csupán, hogy a 3 megapixel, azért mégsem 14.


Csukám a vártnál kicsit tovább élvezte
a parti föveny vendégszeretetét, de
természetesen a végén ős is egészségesen úszott el


A szokásos amnesztiát követően narancsos színárnyalatú Mann’s gumi került a kapocsba, s már repült is az előző fogás helyszínére. Az első dobás nem, de a második, amely kissé a húzós víz szélére pottyant, kapást hozott. A bevágást követően egy kölyökcsuka bukfencezett előttem, szája szélébe akadva fityegett a feltűnő csali 1/0-s jighorga.


A kisebb csukák fárasztás közbeni
védekezése is élményszámba menő…


…és fotózásuk, elengedésük során sem érzem azt, hogy ne kellene éppoly tisztességesen bánnunk velük, mint nagyobb egyedeikkel


A fogások után különös gondossággal és figyelemmel célozgattam a part menti zóna mélyebb, kemény aljú medrét. Beállásomat is megváltoztattam úgy, a lehető legjobb szögben, ezúttal párhuzamosan tudjam bevontatni a meredek parttal úgy, hogy közben lassú mozgatással a legtovább maradjon a jónak vélt helyen.
Alig pár alkalommal libbentettem így fel a csalimat a mederfenékről, amikor is kemény, koppanós, igazi spiccre húzós kapással jelentkezett a következő vendég szinte a lábam alól. A fonott zsinór, no meg a rövid pórázra nehezedő hirtelen terhelés miatt azonnal dolgozni kezdett az érzékeny pergetőbot. Gyorsan állítottam a féken, s adtam annyi zsinórt a halnak, amivel már biztonságosan lehetett fárasztani. A hosszabb zsinóron, nagyobb mozgásterét kihasználva vette az irányt a kis folyó közepe felé. Az erőltetés miatt nem sok kellett hozzá, hogy felemeljem a felszínre, s onnan, mellúszóival legyezőszerűen integetve engedte a süllő, hogy parthoz húzzam. A jó másfeles tüskéshátú fáradtan engedte, hogy hasa alá nyúlva kiemeljem a partra.


Süllőm feltette arra a bizonyos i-re a pontot…


…csakhogy ne maradjon bennem
hiányérzet az aznapi horgászat miatt


A szép süllő nagy örömmel töltött el. Még mindig a fogás élményének hatása alatt voltam, amikor pár pillanattal később, pontosan az előző helyen tapogattam a meder fenekét sárga színű Mann’s gumihalammal. Az ismét bekövetkező azonnali kapásra szinte időm sem maradt reagálni, de azért egy rövidre sikerült bevágással nyugtáztam az akció végét. A bevágás ült, a hal védekezéséből sejthetően az előzőnél kisebb süllő rázta a fejét zsinórom végén.
A jighorog csontos szája szélében stabilan ült, egy mozdulattal nem is lehetett onnan kifordítani.


Kisebb süllőm a maga teljes pompájában


A második süllő, pedig a koronát tette fel – természetesen nem az én fejemre – hanem a Spin Blade, a Ryobi és a Mann’s plasztikcsalik hírnevére, melyek a bizalom és összhang jegyében a siker és az eredményesség zálogait hordozzák magukban minden egyes bevetés alkalmával.


Spin Blade, Ryobi és a nap legfogósabb Mann’s gumihalai


Így a végére feltehetnénk a kérdést, hogy miért nem Arctica, vagy Zauber, de úgy érzem, nüanszokon nem érdemes fennakadni. Az Oasys valóban a Ryobi orsók alsóházi képviselője ár szerint, de olyat tud, amin nagyon sokan meglepődnek majd. Ismétlem, ár szerint…

MANNS SHAD
950 Ft
CRALUSSO HORGOSKAPCSOS FORGÓ
840 Ft
WIZARD LEGEND SPIN BLADE - LIMITED EDITION
19 990 Ft
ENERGOTEAM EUROJIG TWISTERFEJ
260 Ft
Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...