A téli időszak a legtöbb horgász rémálma... Befagynak a vizek, a halak zöme elvermel, és életfunkcióik lelassulnak. Mit tehet ilyenkor egy megszállott horgász? Kimegy a jégre dacolva a mínuszokkal és vág néhány léket, majd beveti horgait abban a reményben, hogy talán az összes hal nem bújt mélyen az iszapba és akad köztük olyan, amelyik még kapásra bírható.

Köztudott dolog, hogy télen a csuka és a süllő is elég aktívan táplálkozik, ezért ha tehetem, télen is szívesen horgászom rájuk a lehetőségeknek megfelelően. Kis városunktól huszonegynéhány kilométerre akad egy tó, ami ha nem is híres süllőállományáról, de azért akad benne néhány tüskéshátú. Ezekből szerettünk volna nyakon csípni néhányat Imre barátommal. Mint később kiderült hiu ábránd volt, na de ne ugorjunk ennyire előre.

A tavon a jég vastagsága elérte a 25 centit – ennek örültünk is meg nem is. Biztonságunk szempontjából ideális volt a jég vastagsága, csak hát ugye, át is kell azt vágni! A lékek vágása közben egészen kimelegedtünk, a rajtunk lévő ruhák száma egyenes arányban fogyott a lékek számának gyarapodásával.

Eddig a napig Imre barátom nem tartozott a lékes horgászok közé… Téli tapasztalat híján a nyáron is használt, három-négy méteres botjait hozta magával. Fontos dolog, hogy minél közelebb álljunk a lék széléhez fárasztás közben, így lehet a legkönnyebben elkerülni, hogy a lék széle elreszelje a damilt! Ezért javasoltam is Imrének, hogy amennyiben lehet, csökkentse a botok hosszát a tagok egymásba tolásával.

Én a már jól bevált EnergoTeam Ice Bass és Pike, lékes pálcáit vettem magamhoz. A Pike-ot a süllők, míg a Bass-t a keszegek ellen élesítettem be.

A süllőknek szánt botok mellett, még bevetettünk egy-egy cájgot szúnyoglárvával csalizva, abban a reményben, hogy a keszegfélék közül is sikerül fognunk néhányat. Ilyenkor télen az ember szerényebb eredményekkel is beéri, a párdarabos keszegeredménynek is tudunk mi örülni. Szórtam is a lékbe néhány kisebb gombócot a már jól bevált kagylós etetetőanyagból, hogy legyen ami felkeltse a keszegek érdeklődését.

Az első kapás nem váratott sokáig magára. A szúnyoglárvás cájgom úszója szép lassan a jég alá merült. Óvatosan bevágtam, és máris megvolt az első halacska, ami nem volt más, mint egy kis durbincs.


A második, harmadik, sőt még a sokadik kapás is nekem jutott, de mint az első halam, ezek is durbincsok voltak. Imre kezdett furcsán nézni rám, hisz az ő horgán is szúnyog volt feltálalva, és a két lék közti távolság sem volt több két méternél, mégis csak nekem húzogattak a kis jószágok. Imre meg is jegyezte, hogy én biz belemártottam a botom végét abba a bizonyos valamibe, hisz neki még egy pöccintése sem volt. Széles mosollyal mintegy válaszként, egy újabb durbincsot húztam elő a lékből.


Újabb hatalmas fenevad a horgomon

Próbáltam viccelődni barátommal, hogy szólok néhány szót az érdekében a durbincsoknál… És láss csodát! Imre úszója egyszer csak se szó se beszéd, elmerült!
– Na, itt a durbincsod! – mondtam mosolyogva, ám a bevágást követően, ijesztõen görbülni kezdett négyméteres telematch botja. Ez biz nem durbincs lesz! A hosszú bottal Imre nem tudta távol tartani a damilt a lék szélétől, a hal egyre csak körözött és vészesen súrlódni kezdett a 0, 14-es damil a lék szélén. Ez így nem lesz jó! – gondoltam magamban, és jobbnak láttam cselekedni, mielőtt még elpattan a húr! Barátom kezébe nyomtam a beélesített fotómasinát és benyúltam a lékbe, hogy ujjaim közé vegyem a damilt. Imre teljesen kilazította az orsó fékcsillagját, és a fárasztást én végeztem, kézben tartott damillal.


Kézben tartott damillal próbáltam felszínre kényszeríteni a halat

Két perc telhetett el, amire sikerült először megpillantanom a tettest, egy potyka személyében. Majd egy újabb perc kellett ahhoz, hogy ki tudjam emelni a halat a lékből... A fárasztás végére rendesen lefagyott kezem a hideg vízben. Mondtam is barátomnak, hogy ez a hal sok meleg teájába fog még kerülni! Örömünk nagy volt, hiszen egyáltalán nem számítottunk pontyra ezúttal.



Imre és potykája


A szúnyoglárvával csalizott horog az izmos szájszélben akadt

A sikeres pontyfogás után, közel fél órán keresztül kapásunk sem volt. Ez idő alatt újra leellenőriztük süllős pecáinkat, de sajnos még mindig érintetlenek voltak a felkínált kishalak… Ezért minden figyelmünket a szúnyoggal csalizott pálcáinknak szenteltük, újabb ponty reményében. Az egyik pillanatban az úszóm minden átmenet nélkül elmerült, a szívem a torkomba ugrott, hogy itt a pontyom, de nem, ismét csak egy kis durbincsot sikerült kifognom.


A pontynak vélt durbincs

A domboldalban két őz jelent meg, és elkeseredetten próbáltak a hótakaró alól némi élelem után jutni. Kapás híján őket figyeltük. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy barátom botjának a hegye erősen bólogat… Hopp, ennek fele sem tréfa! Barátom nem tétlenkedett, egykettőre bevágott, majd ismét következett az a jelenet, amikor én a lékben kotorászok a hal után – ez már csak ilyen, ha túl hosszú a horgászbot! Ez is egy ponty volt, igaz valamivel kisebb, mint előző társa, de mégiscsak ponty – télen. Mohósága meglepett: a horgot teljesen garatra vette, nem is bíbelődtünk a kiakasztásával, hanem egyszerűen elvágtuk a damilt.


Ponty a lékben, de már nem sokáig, hehe


A horog mélyen a szájában volt


Imre a második potykájával

A fogást követően jó darabig nem volt érdeklõdés a szúnyoglárvás horgaink iránt, és sajnos a süllős botjaink is érintetlenek voltak. De így sem volt miért panaszkodnunk: két ügyes ponty volt már a terítéken! A kapástalanságot egy kis durbincs törte meg, amely valami okból kifolyólag ismét az én horgomon landolt... Hát igen, én lettem a durbincsok réme!


Imre közben rendesen kitett magáért: fogott még egy termetes bodorkát is… A nap végére sikerült kijárnom a durbincsfogás magas iskoláját, míg barátom a pontyok terén jeleskedett. Bármennyire igyekeztünk találkozni a süllőkkel, még csak kapást sem sikerült kicsikarnunk tőlük.


12. Nap végi teríték

Hát ilyen ez a tél… Jeges, fehér és hideg, de valahol mégiscsak izgalmas, úgy gondolom. Ez a nap végleg megpecsételte Imre barátom sorsát is: ő is csatlakozott a lékes téli horgászok szűk táborához. Már csak az igazi lékes botok beszerzése volt hátra, amit barátom másnap lelkesen be is pótolt – immár mindketten készen állunk! Ha ismét vastag a jég, mi ott leszünk!