Téli matchezés
Megjelent: 2012. február 29. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Mi tagadás, kevesen vannak olyan őrültek, akik a téli mínuszok alkalmával, amikor amúgy is fagy a zsinór, matches horgászatra vetemednek. Az is igaz, hogy ebben az időszakban vannak más, elsősorban ragadozó fajok, melyek horgászatával általában "illik" foglalkozni. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy mégis megpróbálunk egy feltételezést igazolva keszeget fogni.


A radarképen jól látszik, hogy hatalmas haltömeg
áll a nagy gödör fölött, de azok nem az
aljzathoz közel, hanem félvízen koncentrálódnak


A dolog mozgatórugója egy radarkép, ami az élő Tiszán Tiszaszőlős magasságában készült. Látható, hogy a nagy vermelő gödörben egy brutális csapat keszeg áll, de a fenék közelben szinte alig. Ezeknek aztán dobhatjuk a feedert, leshetnék egy ideig, míg egy-egy hal megszán bennünket, de nem gondolnánk, hogy néhány méterrel feljebb százával állnak. Ezeket bizony úszós felszereléssel kell becserkészni! Ez a téli hidegben elég extrém vállalkozás, de nem csak ezért esett a választás az új Energo Team Extreme Match botjára.


A reggel csónaktakarítással indult


Sokkal inkább egy 2012-es vadonatúj terméket szerettünk volna kipróbálni. Csónakkal terveztük a helyet megközelíteni, ezért is gondoltunk arra, hogy a rövidebb, 3,90-es hosszúságú pálca elégséges lesz számunkra. Az IM8-as blankon 13 SIC gyűrű kapott helyet, melyeket jellegzetes rozsdabarna bandázs rögzít a nyélre. A bot anyaga az "extrém" besorolásnak megfelelően nagyon erős, a blank falvastagsága sem egy Velencei-tavi dévérezőre hajaz. Az egész meglehetősen masszív, tartós benyomást kelt, úgy rendesen meg meri fogni az ember, érezni, hogy bot van a kezében. A bot gyári dobósúlya 5-20 gramm, szétszedve 137 cm-es helyet foglal, az önsúlya 28 deka.


A füredi híd felett is található egy nagy vermelő


A pálcára egy Energo Team Power Match 2000-es orsó került, 0,14-es monofillel feltöltve. A téli vizekre elég, sőt most a vastagabb lehet, hogy hátrányos lenne. Mivel a vízmélység bőven 10 méter feletti ezen az élő Tisza szakaszon, a nehezebb úszók közül kell választani.


Adrián próbálgatja az új Extreme Match botot


Egy nagyméretű wagglert szúrtam ki, ami nagyjából 10 grammal terhelhető. Az ütköző mindenképpen fel lesz tekerve a gyűrűk közé, de a mélyebb részeket is vizslatni fogjuk, még az orsóra is. Ezért igyekeztem olyan úszó adaptert választani, aminek a lukja nem túl nagy, így egy viszonylag kicsi ütköző is megállítja, s várhatóan mégsem lesz gond a gyűrűk között.


Egy dévér, és az egyébként zsebben melengetett csontik


Ezeken a vermelőkön télen egy dolog felesleges: az etetés. Ha nagyon megszeretné az ember ideologizálni, valami nagyon kevés, aromás anyagot be lehetne juttatni, ami a halak étvágyára, és egyben a kapókedvére jótékony hatással lehetne. Addig azonban, amíg sorozatban jön a hal, és nincs gondunk a kapásokkal, még ez is felesleges.


A friss csonticsokrot
csak megették előbb-utóbb


A vermelők sajátja, hogy a víz alig folyik, inkább csak forog benne. A téli halak legaktívabb féleségei a bagoly és a laposkeszegek. Ezek állnak gyakran a csapat legtetején. Ha nem látnánk a radaron, el sem hinnénk, hogy akár több ezer hal is összeáll, hogy együtt vészeljék át a telet. A legtöbbjük nem nagyon akar táplálkozni, csak olyan sokan vannak együtt, hogy néhány példány úgysem tud ellenállni a belebegtetett csontinak.


Energo Team Power Match 2000-es orsó került az új botra


Ha már a bagoly- és a laposkeszegnél járunk, érdemes röviden átvenni, hogy mi a különbség a két faj között. Sajnos a horgászok nagy részének még mindig csak egy faj létezik, a keszeg...és kész. Szóval a két faj tényleg nagyon hasonlít egymásra. Hosszúkás alkatuk, hosszú farok alatti úszójuk szinte azonos. Ha egymás mellé tesszük őket, már azonnal látszik, hogy a bagolykeszeg pikkelyei nagyobbak, és a fejek formája is jelentősen különbözik. S persze nem egymáshoz képest kell megmondani, hogy melyik-melyik, hanem külön, egyesével is rá kell vágni! Tehát a legfontosabb a száj állása.


A nagytestű waggler (balra) elkél a mély vízben


Míg a laposkeszeg szája tisztán felső állású, és s oldalról nézve a feje is kissé felfelé kanyarodik a szájcsúcs felé tartva, addig a bagolykeszeg fejformája és a szája is lefelé mutat. Ezek a tények alapvetően mutatják a két faj (nyári) táplálkozási szokásainak eltérését, és tartózkodási helyét. A laposkeszegek inkább félvízen, vagy a felszín közelében bandáznak, addig a bagolykeszeg inkább az aljzatról szedi fel a táplálékát. Persze télen ez édes mindegy. Mindkét faj, akár egymás mellett is állhat, és a télen át szinte semmit sem esznek.


Felül a laposkeszeg, alul a bagolykeszeg


Legalábbis nagyon keveset. Hacsak nem terem ott egy "őrült" horgász és nem lógat eléjük (mégegyszer télen) vízközt, friss, csábító csontkukacot. Annyit elárulhatok, ha egész télen tele lenne a vermelő középső régiója vízközt lebegő csontival, bizony keszegjeink is jócskán ennének. Minden nap. Mert erre bizony jól reagálnak.


Szemre is tetszetős az új bot


A kapások nem olyan vehemensek, mint nyáron, de szépen merítgetik az wagglert, és ahol ennyi hal van, ott a kapásra sem kell sokat várni. De ezzel együtt is látni kellett, hogy az álló csalit még így is nehéz volt lenyomni a torkukon, állandóan trükközni kell valamit, hogy a figyelmüket fenntartsuk. Az utolsó jelzőólmot legalább 60 centire elhúztam, szinte magában lebegett a csali. Ahogy beállt az úszó, adtam egy kis időt, hogy a felcsalizott horog is elérje az alsó holtpontot. Ha ezalatt nem érkezett kapás, azonnal megemeltem a cuccot, és újabb lefelé lebegő fázist generáltam a csalinak. Ez volt az egyetlen módja, hogy kapásra bírjam őket. Ez viszont működött.


Ezt a dévért például pont Adrián fogta


A legtöbb hal laposkeszeg volt, de került bagoly, karika és dévér is a szákba. Ami szembetűnő volt, hogy bár többféle faj is együtt vermelt, de méretük nagyjából azonos volt. Se le, se fel nem volt benne igazán kiugró egyed. Már korábban is megfigyeltük, hogy azonos méretű halak vermelnek együtt. Talán a ragadozók miatt van ez így, mert a sok azonosnak látszó hal tömegéből az akármilyen módon kilógó példányok szembetűnőbbek, és hamarabb kiszúrja azokat a támadó. Valószínűleg egy adaptív tulajdonság, egy túlélő technika ez, mellyel általában élnek a halak.


A tipikus téli zsákmányban jelentős a laposkeszegek száma


A másik furcsa dolog, hogy bár pontosan tudjuk, hogy a Tisza-tó pontyállománya igencsak jó, mégsem láttunk a keszegrajok alatt soha pontyokat. Azok valahol egészen máshol vannak ilyenkor. Sebaj, innen már gyorsan fog tavaszodni, és az ET Extreme Match botot majd melegebb vízben küldjük a pontyok ellen. Akkor már tudni fogjuk, hol keressük őket!

EXCALIBUR BREAM MAGGOT HOROG 10DB/CSOMAG
590 Ft
Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...