Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást teszek, hiszen nem ragadtam le egy szinten, hanem folyamatosan keresve a lehetőségeket kerestem az új lehetőségeket, és egyre eredményesebb lettem.
.jpg)
Különböző formájú, méretű és színű csalik melyeknek mind megvan a maga jelentősége.
Mostani szemmel már egyértelmű a dolog, de nem volt ez mindig így. Kezdhetnénk a ruházattal is, hiszen ahhoz hogy a mínuszokban ne fázzunk akkoriban igen vaskosan kellett felöltözni, ami igencsak korlátozott a mozgásunkban, a pergetés során ez pedig nem éppen előny. Manapság a modern thermoruhák már a komfort mellett a mozgásban sem korlátoznak. Szerencsére nem csak a ruházat feljlődött, hanem a horgászfelszerelések és vele együtt a csalik is.
.jpg)
Az orsón minden lényeges látszik, egy 10 csapágyas 5:1-es áttételű Ryobi Zauber 4000-es méretben tökéletes a feladatra.
Manapság olyan összeállítások vannak amelyekről régen álmodni sem mertünk. Ezeket sorra véve eljuthatunk a mai felszerelés igényhez is. Igazából a felszerelés minden elemét sorra kell venni ebből a szempontból. Talán kezdjük azzal ami a kezünkben van, a bottal. Régen egy durung - mára harcsázó botnak is erős - botokkal "gumihalaztunk" , egyszerűen ez kellett mert a zsinór vastagsága a horog milyensége ezt kívánta meg, manapság szerencsére nagyon sok lehetőségünk van kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet, amelyek közül az L&K Pro Guide botokat nyugodt szívvel tudom ajánlani. Ez kettő hosszban 198 és 220 centiméteresben kapható, amely a legtöbb feladatra tökéletesen alkalmassá teszi. Ha kell van finomabb változat álló vagy lassan áramló vizekre, de lépcsőzetesen lépdelve eljuthatunk a leghízósabb vizekre is alkalmas legerősebb piros nyelű változathoz. Persze a legfinomabb és a leggyengébb közt van még két erősség. Aki botot szeretne annak tanácsolom vegye kézbe ezeket a pálcákat, mert így legalább megtapasztalhatja, milyen bot kell ehhez a technikához, de nagy az esély arra is, hogy kézbe véve bizony meggyőzőek lesznek ezek a botok.
.jpg)
Talán így látszik a legjobban, mennyire vékony és milyen apró a szakálla a horognak, az ereje meg nálam már bizonyított.
Csak egy javaslat a bot kiválasztásakor: Felejtsük el mi van a botra írva, hagyatkozzunk a megérzéseinkre, amennyiben elfelejtjük a feliratokat a boton, lehet sokkal jobban fogunk választani.
.jpg)
Mára már természetesek az élénk színű zsinórok.
.jpg)
Fontos, hogy jól rakja az orsó a zsinórt, itt nem feltétlenül a teljeseb makulátlan zsinórképre kell gondolni.
Az orsók piaca is sokat fejlődött, akkoriban alig volt olyan orsó amely alkalmas volt a fonott zsinóros horgászatot, ma pedig egyre kevesebb az alkalmatlan. Itt az egyik nagyon fontos szempont a a jó zsinórkép. Itt nem arról van szó, hogy annak tökéletesen makulátlannak kellene lennie, egyszerűen eléggé legyen szorosan a dobra rakva és ne tudjon egymás alászorulni a zsinór, ennek persze előfeltétele az is hogy rakja végig zsinórral az orsó a dobot. Igazából a gubancok nagy részét ez, vagyis ennek hiánya okozza a peremfutós orsóknál. Megemlíthetném még, hogy a visszaforgás gátló pillanatzáras legyen, de ez manapság már szinte alapkövetelmény a pergető orsóknál.
.jpg)
Ez a hibátlan süllő, vagy ahogy mondani szokás fogas, az egyik a sok közül.
A zsinór lehet monofil, de a fonott sokkal többet enged érzékeltetni a csali vezetéséről és érezhetjük a legapróbb pöccentéseket is. Erre manapság már kiváló zsinórokat kaphatunk, a legjobbak ráadásul bevonatosak, ezáltal sokkal kevesebb vizet hordanak magukkal ez pedig főleg a hidegebb fagyos napokon jelenthet nagy előnyt. A zsinór színe egyébként teljesen mindegy, vagyis mégsem. A horgász szempontjából a plasztik csalis módszernél sok előnnyel járhat az élénk szín, nem véletlen, hogy az L&K Jig Braid is élénk színű és teflon bevonatos, ez mellett rendkívül vékony és erős is.
.jpg)
No kérem, a halak számára valahogy így néz ki a pokol kapuja.
.jpg)
Egy újabb szépség a szákban.
Elérkeztünk a két utolsó ponthoz, a jighoroghoz és a plasztikcsalihoz, ennek is összhangban kell lennie egymással, ráadásul a horognak egyben kell erősnek lennie és lehetőleg vékonynak. Az utóbbi azért lényeges mert így sokkal könnyebb belehúzni a ragadozók szájába, ráadásul valóban csak egy pici szúrt seb keletkezik a megfelelő horog használata esetén. Az utóbbi azért is fontos, mert a kisebb seb kevésbé fog kitágulni a fárasztás során. Nem mellékesen pedig, amennyiben méretalatti, vagy éppen feletti halat fogunk, vagy csak egyszerűen visszaszeretnénk engedni halunkat, akkor a kisebb szúrás, vagy seb, azokkal nagyobb túlélési esélyeket ad a ragadozók számára is. Sajnos régen, ez a páros távol ált egymástól. vagy erős de vastag horgot lehetett kapni, vagy volt vékonyabb, de gyenge. Nehéz volt megtalálni a helyes utat. Még a horogszakállra is kitérnék, hiszen, manapság egész pici úgynevezett mikro szakállas horgok is jól tartják a halat, de használhatunk akár szakállnélküli horgokat is.
.jpg)
A pergetés állandó koncentrációt igényel.
.jpg)
A napra egy ilyen kapitális süllő teszi fel a koronát!
Innen már csak egy lépés a plasztikcsali kiválasztása maradt, ami régen nem volt bonyolult, hiszen lehetett kapni twistert és gumihalat, itt ezzel be is fejeződött a választék, ezen belül talán volt 3-4 szín, de semmi több, így egy 6 darabból megvolt az akkori piac teljes kínálata. Manapság óriási a kínálat,ami már sokszor túl is van misztifikálva. Én a legtöbb esetben egy színnel és egy formával eldobálok egész nap, persze nem eredménytelenül. Ehhez szerencsére már több évtizedes tapasztalat társul, így tudom melyik időszakban, milyen halfajra melyik plasztikot tűzzem a horogra. Szerencsére, az L&K márkán belül mindenre találok megoldást. Azonban a fejlődés nem állhat most sem, keresem az új lehetőségeket, és ha csak egy kicsivel is, de folyamatosan fejlődök. Úgy gondolom a jó horgászok folyamatosan tanulnak és fejlődnek, így én is ezt az utat próbálom járni.
Lukácsi Béla
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...