Megjelent: 2009. január 22. | Forrás: Murányi János | Írások Szezonzáró horgászataim bár szerteágazó tanulságokat hoztak, valójában egy irányba futottak össze: megtanultam szeretni a nagyméretű műcsalikat, és külön oltárt emeltem a tigrismintás Salmóknak, amely előtt azóta is örömmel mutatok be áldozatot.

A csukázó idők hidegebbik felében jártunk már, amikor lelkesen, és viszonylag egyenletes sikerek mellett hajtottam kedvenc halaimat. Minden olyan egyszerűnek tűnt: néhány kedvenc támolygóval, wobblerrel vagy gumival bármelyik nádas mellől learattam a csukákat, a lehűlő vízzel viszont eltűntek halaim a sekélyből és a megszokott műcsalikat észre se vették.

Késő őszi reggel, kellemes hangulattal

Egyvalami biztos volt: mélyenjáró csalikra kell átállnom. Nyilván kézenfekvőnek tűnt a gumihalazás, de ez csak részleges sikert hozott. Jó, volt benne egy szép csuka, két kiló körüli súllyal, csodaszép mintázattal, és egy aprócska szépséghibával – nem én fogtam. Csupán a pontosság miatt vagyok kénytelen megjegyezni, hogy ezt a halat frissen beavatott horgásztársunk, Andika ölelhette magához. Alig egy órára hagytam egyedül, zsinórján piros-fehér Delalande Sandra gumihallal, majd nem egyszer csak – a horgászhölgy beszámolója szerint – furcsa, nagy súly nehezedett a horogra, elmerült a növényben, és nem mozdult többé. Ekkor lettem értesítve én, aki nem habozott a helyszínre evezni, hogy kihámozzam növényfészkéből a gumihallal meglapuló csukát. Andika öröme természetesen a csillagokat súrolta, és pedig azonnal előkerestem a gumihalas dobozomat…

Andika gumihalas csukája jó erőben volt

A gumihal rövid ideig megfelelő választásnak tűnt. Szépen elértem vele a két-háromméteres mélységek alját is, kicsalogatva a növény közt lapuló csukákat. A fájdalmam csak annyi volt, hogy nagyobb részben fiatal csukák akadtak horogra, ritkán közelítették meg a két kilót. Ekkor növelni kezdtem a gumihal méretét, hátha „növekedni kezdenek" a csukáim is. Sajna a csukák mérete maradt a régi, a túl nagy gumihalak után pedig egyszerűen megszűntek a kapások. Nincs itt nagyobb hal?

Reggelente már lefagyott a tó széle

Gondolataim a merülő jerk-csalikra terelődtek. Egy újabb csuka után feltámadt bennem a remény, hogy végre jó úton járok… Tévedtem. A jerkek méretnövelése is hasonló kapástalansághoz vezetett. Aztán egy reggelen eszembe jutott deltai barátaink körforgó-wobbler kombinációja… Nem sokat teketóriáztam, letörtem egy kilences Salmo Sting nyelvét, és ötös körforgót illesztettem eléje. Az összeállítás szépen merült, és őrületes jelet adott – a körforgó vibrált, a mögötte haladó wobblertest pedig jó támadási felületet adott.

Nincs mese, csónakba kell jönni…

Kézbevettem a dolgokat

A tandem két horoggal akadt, nagyon

Azon a reggelen több csuka is rajtaveszett a cuccon, közben pedig fényt derült a szépséghibákra is: a tandem-csali nagyon könnyen visszaakad dobáskor, hiszen a súlyosabb körforgó repül előre, a vízbe viszont nem ilyen sorrendben kéne érkezniük. Dolgozni kezdtem egy újabb dobástechnika kialakításán. Az utolsó percben lefogott dobbal gyakorlatilag elértem, hogy a műcsali szépen kiterüljön a vízbeérés pillanatában, a visszaakadások aránya így alig tíz százalékra csökkent.

Újabb áldozat a tandem-cuccon

Feltűnt az is, hogy a mélyebb vizekbe vonult csukák leginkább a GT színű Salmókkal bosszanthatók fel. Volt perc, amikor majdnem minden modellre volt kapásom, ami elég mélyre merült, és a tüzes tigrismintát viselte. Gyanakodni kezdtem, hogy a négy-ötméteres mélységek homályában ez a szín látszik leginkább.

Éppen egy ilyen kísérletezés zajlott egyik esős délutánon is, amikor a Salmo Perch tigrismintás modelljét húztam. Elsőre csak elnehezedett a felszerelés, majd a meginduló hal világossá tette: kapásom volt! Minden teketória nélkül pumpálni kezdtem az ellenfelet, az viszont nem jött könnyen… Pár kör után, sejtettem, hogy kapitális halam van, de amikor teljes valójában feljött a csuka, rendesen kivert a víz. Szájában hozta a Salmo Perch-et, aztán visszafordult párszor a mélybe. Kis botom és orsóm majdnem esélytelennek tűnt ebben a pillanatban, de úgy döntöttem, türelemmel próbálom meg áthidalni ezt a hiányosságot – hagytam, hadd menjen a hal…

Amikor feljött, szájában a Salmóval, meghűlt bennem a vér…

Közben horgászbarátaim is körém sereglettek, látván, hogy nem mindennapi hallal akadtam össze. A kapitális csuka kiemelésében és mérlegelésében jelentős segítséget nyújtottak, majd összes halamhoz hasonlóan ezt is szabadon engedtem a fogás helyén. Köszönettel tartozom Adi Vlasiu-nak, az Energofish román teszthorgászának a helyszínen készült fotókért.

Győztes fotó a kapitálissal

A hossza 104 cm, 11 kiló

Eme életre szóló esemény után, ismét elméletek gyártásába kezdtem… Mert ugye, mondhatnánk, hogy véletlen is közrejátszik egy ilyen fogásban, a GT színkód késő őszi sikere viszont szemmel látható volt, még ha nem is mindig kapitálisok formájában. További tanulságokat vontam le a felszerelés indokolatlan finomításával kapcsolatban is (megszenvedtem a 10-30 grammos pálcával, ez szentigaz…), ezekről viszont egy másik alkalommal számolok majd be.