Pár napot eltöltöttünk tavaly ilyenkor a Tisza-tavon, ami tározó, de ez most mindegy is…Vannak a Tisza-tónak klasszikus helyei, ilyen, amit sokan is ismernek, (és én is), a Szartos, a Nagy-morotva, illetve a Borzanat, a Füzes-, Csapói-, Óhalászi- holtágai. És az öblítõ csatornák, plusz azok végei. Na meg a meder, az élõ pálya, Fürednél, Derzsnél meg ki tudja még hol.


Aztán ott a Kis-Tisza poroszlói, sarudi része. Jók azok is.
Klasszikus, kultikus helyek ezek. Sokan, sokszor bejárták már õket. Nagy meglepetések nem érhetik az embert, nem érhetik a gurukat. Akadnak páran. Olyanok, akik csak szenvedélybõl, de olyanok is, akik kapzsiságból tettek szert a tudásra. És a tudással visszaélnek. Tudok olyanról, aki sokat jár, sokat fog, és ez neki elég, a halakat visszadobja. De tudok olyanról is, aki még többet jár, még többet fog, de még ez sem elég neki. Mert pénzzé teszi. És mert a pénzbõl soha sem elég.
Piszkos módszer? Kit érdekel, csak hal legyen, fogás!
Ma természetes tényként kezeli mindenki a Tisza-tó mellett, hogy a halat el lehet lopni. Ha tíz csuka jön, akkor tíz kerül bilincsre, ha húsz süllõ, akkor húsz. Ha harcsát gereblyéznek, több mázsát akár, akkor megy a zsákba, elrejtve. Ha fél mondat erejéig nemtetszését fejezi ki az ember, - „Mindenki így csinálja” – jön a nagy sláger, az örök kibúvó és feloldozás... jobb esetben csak ez.
Mindenki?
Nem lehet, hogy csak néhány szemét, mocskos, kapzsi „horgász”? Nem lehet? Aki ugyanolyan káros, ugyanolyan tolvaj, mint a fehéringes csaló (hányszor hallom: „ha nekik lehet, nekem miért nem?”), mint a besurranó, aki visz, amit tud, vagy a zsebmetszõ, aki a villamoson garázdálkodik.
Ugyanolyan tolvajok, mégis megtûrt emberek ezek a vízi rablók. Igen, sokan ismerjük/ismerik õket. Tudják, hogy az, meg az, meg az, egy kormorán, egy vidra, vagy halfarkas.
Ha egy közönséges rabló lakna az utcában, vele is ilyen elnézõek lennénk? Hm. „Igen, tegnap rabolta ki a Szabóékat, múlt héten meg a Kovácsékat, ma állítólag hozzánk jön”. Hm.
Merthogy hozzánk is jön a haltolvaj, amikor lop. A mi halunkat, pénzünket is elviszi, amikor több halat tesz a zsákba, amikor engedély nélkül horgászik, tiltott helyen, tiltott módszerrel.
De ez úgy látszik csak keveseket zavar.
A Tisza, meg megújul; még meg tud. És, mintha misem történt volna, újra kitárja magát, évrõl évre, hogy jöhessenek és rabolhassanak, gátlástalanul, aljas módon.


Épp ezért, ha valaki nem tölti el élete nagy részét a Tisza-tó mellett, jó esélye van rá, hogy akár bármely évben minden vicc új lehessen neki. Igaz, nem tudni, még meddig.
Tavaly pár napot csak a Tisza-tavon horgásztam. Élmény volt, még a komor kezdés ellenére is.

Nagymorotva kezdésnek. Bár inkább Szartos. Az elõbbibõl könnyen át lehet menni az utóbbiba. Balázzsal tartottam, õ tudta az utat.
Jó volt az idõ. Jó kis sodortatós.
A Szartoson már horgásztam ezelõtt kétszer is. Valaha. Még Norbi barátommal, de akkor helyben volt a csónak, nem kellett a Morotva felõl evickélni a sekélyesben. Ami amúgy izgalmas dolog.
Keskeny csapásról balra egy másik vált ki, át a néhai holtágat szegélyezõ néhai fák, igencsak maradandó tuskóin.
Már itt megriad egy-két hal a növényzet mellett, pedig elég keskeny még a pálya, sõt, horgásznak is, úszósok, a szélén.
Tovább cserkeljük magunkat a víz közepe felé, majd lassan elválnak útjaink.
Balázs taktikája, ami a sodortatós, az én egyhelyes kivesézõsömmel szemben gyõzedelmeskedik. Míg én egy látványos, de eredménytelen kis, nád elõtti ösvényt szûrök át többször is, társam a széllel háromszor is leviteti magát a jó kis tökleveles részek elõtt. Fog is. Még Sliderrel is, amit akkor még külön megjegyeztünk.

A holtág hátsó, pontosabban az út felé esõ elsõ része volt igazán a legjobb hely.
Kicsit kedvem szegetten pergettem, de azért csak sikerült kiszednem egy becsülethalat.
Sajnos. Egész nap nem találtam a fonalat, nem éreztem a helyet, a helyem, nem voltam ott fejben. Sok más dolog vitte el a gondolataimat, és meg is lett az eredménye.
Ettõl függetlenül örülhettem, mert felavattam az egyik pike wobblert, Szasza egy hetes körüli csukát tudott fogni a Nagymorotván, és kicsit dadogó motorom ellenére kijutottam élve az élõ vízre, majd a kikötõbe.


Új tapasztalásnak könyvelhettem el, hogy az egyedül megült gumihajó verhetetlen a cserkelésben, ill. a helyváltoztatásban. Igazi pergetõ segédeszköz, de csak akkor, ha a pergetõ is megtesz mindent.
Volt tehát mit bizonyítani a következõ napokban.