Tiszai süllők nyomában
Megjelent: 2010. július 07. | Forrás: EnergoTeam | Írások


Köztudott, hogy a szélhajtó küsz ívása idején különleges lehetőségek nyílnak a ragadozó halak horgászatára. A násztól bódult apróságok a fajfenntartás ösztönétől vezérelve hatalmas csapatokba verődnek, és másodlagosan terített asztalt kínálnak a balinok és a süllők számára. Ilyen körülmények közé vittük tesztelni a Banax cég egyik legújabb orsóját, az Irist!


A Banax Irishez a pótdob is fém


Banax Iris 3000
Az első hatalmas piros pontot már a doboz felnyitáskor bevéshetjük. Az orsóhoz ugyanis az eredetivel pontosan megegyező fém pótdob jár, ami ebben az árkategóriában csodaszámba megy. S ha már a dobnál járunk, olvashatjuk rajta, hogy a zsinórkapacitása 0,30-asból 130 méter, 0,35-ből pedig kereken 100. Azaz a 3000-es számozás itt nem egy klasszikus 30-as, hanem egy 35-ös orsót takar. Létezik belőle 2000-es, 4000-es és 5000-es is az általunk tesztelt modellen kívül.


Az orsó nem csak jó, de igazán szépre is sikeredett


Az orsó erős szerkezetű könnyített grafitházas modell. 5 csapágy gondoskodik a sima futásról és a hosszú élettartamról. Hajtókarja igényes alumínium konstrukció, biztos fogást nyújtó fogantyúval. Ahogy már említettem mindkét dobja alu, kétsoros anodizált lukakkal kikönnyítve. Alu a felkapókarja, és titánium bevonatos a zsinórvezető görgője. A külalakot és a formatervet dicséret illeti, a design teljesen mai, abszolút modern, kicsit daiwás…és ez most kizárólag pozitívum. Az elsőfékes Iris hátulja csúcsosan, cseppszerűen végződik, ahhoz tudnám hasonlítani, amit a Ford a „dinamikus design”-ként aposztrofál. Álló helyzetben is menni látszik… Szép.


5 csapágy felel a sima futásért


A mi 3000-esünk optimális méretű arra a süllős horgászatra, amire készültünk. Egy kis alátétzsinórt és 0,18-as Titanium Smoke monofilt tekertem a dobjára. Erre a kristálytiszta vízre, finom horgászatra elegendő lesz a 4,2 kg-os szakítószilárdság. A kétrészes Excalibur Spin pergetőbotot választottuk a horgászathoz 2,40-es hosszban. Több sikeres túrákon volt már hű társunk.


Az orsóra 0,18-as Titan Smoke zsinór került


A Tisza ekkor még áradás előtti, optimális vízállású volt. Vize tiszta, nyugodt. A megelőző napokban aktívan ívott a küsz, reméltük ez így marad még pár napig. Ahol a partmenti fűzfák légzőgyökerei vastag kötegekben lógnak a vízbe, azok a legjobb küszívó helyek. A kis keszegek ezekre a gyökerekre rakják le ikráikat, s ezek környezetében zajlik a procedúra. Itt kell keresnünk a ragadozókat is. Megérkezésünkkor látható volt, hogy a küszök hatalmas bandákban vannak az ívóhelyek körül, de effektív ívás nem zajlott. A fajfenntartás nem tréfadolog, a halak nagyon érzékenyek a külső körülményekre, az időjárásra és különösen a vízállásra. Ha a víz minimálisan is apadóra vált, az ívás azonnal abbamarad, mert a halak „tudják”, hogy apadásban szárazra kerülhetnek az ikrák, így a szaporodásra kedvezőbb az áradó víz. Valami hasonló körülmény zavarhatta a küszöket, mert láthatóan teljes készültségben voltak, de nem ívtak. Viszont ívás ide, vagy oda, a puszta jelenlétük a fontos, már ez is elegendő a ragadozóknak a megjelenésre.


Hátul fém erősítést kapott. Ritkán
látunk orsót ebből a perspektívából


Apró küsz utánzatú wobbler került a zsinórra és elkezdtük a pergetést. Rablás nem nagyon volt, szó szerint vihar előtti csend honolt. Ez jelenthette azt is, hogy az ívás nemsokára elkezdődik, de a gyülekező felhők miatt a konkrét vihart is várhattuk a nyakunkba. Mivel a bő félóra próbálkozás sem hozott sikert a felszínen, ideje volt egy kicsit mélyebben járó műcsalit feltenni. Volt néhány „hajtás” menekültek a küszök valami elől, ami a mélyebb rétegekben volt aktív. Döntésünk helyességét kb. az ötödik dobás után láttuk igazolódni, amikor éles ütéssel megérkezett az első halunk. A vékony zsinóron nem volt értelme erőltetni, így a jól beállított fék is megszólalt egy pillanatra, amikor a ragadozó a nyílt víz felé tört. Erejét azonban elég gyorsan elvesztette - süllő volt a tettes. Szép, majd’ 2 kg-os fogas került a csónakba. Ez igen, épp erre vágytunk! Sajnos közben az ég nagyokat dörrent és egyre sötétebb fellegek csúsztak fölénk. Ez a baj ezzel a tavasz végével, nyár elejével. Estefelé gyakran zivataros az idő. Be is kaptuk rendesen! Kövér esőcseppek indultak el a fellegekből, gazdának öröm, horgásznak nem annyira…


Első süllőnk 2-es forma, erős jószág volt


Ami a legrosszabb volt, hogy a zápor a felszínről el is verte a küszöket, mintha szét is ment volna a csapat. Egy óra ázás és eredménytelen wobblerezés után, élő halas mártogató felszerelésre váltottunk. Csúszó pálcaólom és egy végállásba felkötött, viszonylag kicsi, 4-es süllőző horog került a műcsali helyére. Küszt simán merítettünk a bokrok alól, ívás időszakban ez nem probléma. Bár, most csak 4-5. merítésre sikerült 3 megfelelő méretű csalit összebányászni. Tényleg szétugorhatott a csapat.


Ess, eső ess, a fene belé ess(en)


A szétugró csapat viszont lehet, hogy a második halunkat alapozta meg, hisz már nem volt olyan sok küsz odalenn, így a mi csalink is előtérbe kerülhetett. Karakteres spiccbólintás jelezte, hogy érdeklődés van a mélyben. A csalinkat a közvetlen partszélbe, a bokor alá vetettük, ahol az ívás szokott zajlani. Vannak itt gallyak, gyökerek, így a bevágással nem illik sokáig várni. Szerencsére halunk határozottan megindult, feltételezhető volt, hogy a csali már mélyen a szájában van. A bevágás ült, élő erő húzta vissza a spiccet. A jellemző bólogatás ismét süllőt sejtetett. Ezúttal egy, az előzőnél kisebb, másfeles forma süllő volt az áldozat.


Élő halas süllőnket végül a kikötőben fotózhattuk a vihar után


A szakadó esőben végül a horgászat szüneteltetése mellett döntöttünk és a visszaindultunk a kikötőbe. Ahhoz képest, hogy nem is ívott gyakorlatilag a küsz, két szép süllőnknek igazán örülhettünk. S igaz, ami igaz, ezúttal elmaradt a catch&release, ez a két hal konyhára került.


Nem panaszkodhattunk a szerencsénkre


Az eső szerencsékre még kora este elállt, kisütött a nap, így készülhetett pár kép a halakról megfelelő fényviszonyok között is.


A bot-orsó páros harmonikus e
gységben, hibátlanul dolgozott


Ekkor indultunk el a második felvonásra. Ki kell használni minden percet, s akkor még nem is tudtuk, hogy a Tisza majd 2 hónapra a pusztító áradás foglya lesz, hajózási és horgászati tilalommal megspékelve.

A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...