Új műsor a csatornákon
Megjelent: 2009. szeptember 16. | Forrás: Murányi János | Írások
Vannak még ismeretlen vizek! Az utóbbi időben egyre jobban izgatnak a Duna-delta dzsungelében rejtőző csatornák. Olyan elzárt vizek ezek, amelyekre ritkán téved ember, horgász pedig szinte soha. Legutóbbi delta-projektem egyik szerves része volt tehát eme titokzatos vizek feltérképezése.

Előbb megpróbáltam gyalog bejárni a Delta egyik-másik csatornahálózatát, de hamar feladtam… Egyszerűen soha nem érnek véget. És ha mégis, akkor abból nyílik egy másik csatorna, majd annak végéből még kettő. Őrület! Ezen a ponton a Google Earth műholdas képeihez folyamodtam, és pontosan feltérképeztem a tervezett úti célt – pontosan láttam hol szélesebb a csatorna, illetve hol vannak olyan csatlakozások, amelyek nagyobb halsűrűséget feltételeznek. Plusz előre megkerestem a gátjaikat is, mert csak ezen a ponton lehet partoldalt váltani.


Kalandra készen!

Ezúttal tehát némileg felkészültebben indultam a Duna-delta sűrűjébe. Vittem a bevált műcsalikat, szúnyogirtót és könnyű ruhát. Ha nagy távokat készül bebarangolni az ember, gondolnia kell a csomagok praktikus elrendezésére – minimális elemózsia meg víz került a hátitáskába, a műcsalis felszerelés pedig a mellen viselhető Laserfish legyező táskába került. Ez a kis melltáska oly sokszor könnyítette meg horgászataimat, hogy immár teljes nyugalommal merem ajánlani a hozzám hasonló vándorok figyelmébe – zseniális cucc! Minden kéznél van, kézmagasságban: csipesz, fogó, műcsalis doboz és telefon.


Kissé zavaros víz, de a csuka
ebben is megfogható

Végtelen csatorna Isaceea településnél,
a Delta felett

Ha a deltai csatornákat veszi célba az ember, hamar felismeri, hogy mire vállalkozott: dús vízi növényzet, beállók nélküli sűrű nádas, járatlan utak, és sokszor alig pár centis vízben lapulnak a csukák. Mellesleg, ezen kívül előfordulnak gigászi sügerek is, vagy ritkán süllők is. Érdeklődési körömön kívül esik, de nem tudom elhallgatni, hogy gyakran látok ezeken a csatornákon termetes pontyokat is – bő 4-6 kilósokat, és nem ritkán 5-7 példányt egy csapatban. Jól láthatóan keresgélnek a víz felszínén és végtelenül nyugodtak. Máskor pedig kilós kárászok szedegetnek mélabúsan – ilyenkor kedvem lenne gyorsan előkapni egy úszós cájgot…


Dús vízi növényzet mindenütt


Csodálatos víz a Sulina-ág mellett,
Gorgova közelében

Ezt a „végtelen" csatornát ugyancsak
a Sulina-ág közelében találtam

Elsőszámú célhalam mégis a csuka. Ez a ragadozó itt különösen tarka, csodálatos színű egyedek kerülnek elő az ilyen csatornákból, még a szerényebbek is bámulatos mintázattal rendelkeznek. Az átlagméret 1-2 kiló körül alakul, de reális esély van 3-5 kilós bestiákra is. Műcsalis arzenálomat úgy állítottam össze tehát, hogy képes legyek egy öregebb csuka felbosszantására is – gumihalak, wobblerek mindig vannak nálam, de a csatorna ragadozói valamilyen érthetetlen okból kifolyólag mégis a legprimitívebb műcsalikat kedvelik. Igen, a támolygókról beszélek, egy idő után már szinte csak ezzel dobáltam. Na persze, gyakran algás a víz, a sűrű vízinövények között pedig a villogó fém érvényesül leginkább. Ez jó lehetőséget jelentett számomra, hogy csiszolhassam a lyukba ejtegetős villantózó technikáimat. Mert itt nagyon pontosakat kell dobni! Elég csak egy apró figyelmetlenség, és műcsalim örökre ott marad egy túlparti ágon csüngve. Ezért hát csakis két méter körüli, rövid botokkal indulok el, amelyek a legprecízebb alkaros lendítést is lehetővé teszik, és nem zavarnak a bokrok közti bujkálásban sem.


Gyakran teszem próbára a gumikat is

Elsőszámú csalim mégis a támolygó kanál

Igen ellentmondásosnak tűnhet, de a nyári kánikulában is hosszú ruha viselésére kényszerülünk, ha bevetjük magunkat a deltai nádasok közé. A nádszálakon alvó szúnyogokat nappal is felzavarhatjuk, és azok nem fogják elutasítani a könnyen jött prédát. Plusz, számolnunk kell a sűrű szedresekkel, meg a pengeéles nádlevelekkel, amelyek könnyen megkeseríthetik a rövid ruhás horgász életét.


Hoppá, a csatornalakó megérkezett!

Itt az ideje szembenézni a dolgokkal…

A csatornák elvadult halaira nagyon primitív technikát alkalmazok: mindenhová dobok… Mivel ismeretlen vízen haladok, rendszerint minden négyzetmétert átfésülök, ahol halat feltételezek. Gyakran látok vadregényes, bedőlt fákat, minden horgászt lázba hozó nádfalakat, de a csukáim többsége mégis olyan jellegtelen helyekről érkezik, ami korábban elkerülte a figyelmemet. Elfogadom tehát, hogy nem minden hely jó a víz alatt is, ami a víz felett jónak látszik – illetve, hogy a csukák teljesen más szempontok alapján választják ki állásaikat. Legjobb tehát, ha mindent átfésülök, hiszen a dzsumbujba befészkelődött csuka csak az orra elé vezetett csaliért hajlandó kiugrani, ilyen sűrű növénnyel benőtt vizeken a ragadozónak nincs lehetősége nagy távolságról támadni. Eleve a rövid támadásokra rendezkedik be tehát. Ezt nem úgy kell értelmeznünk, hogy lusta messziről megtámadni a műcsalinkat, vagy éppen nincs étvágyánál, csupán egy más stratégia szerint ügyködik szűk életterében.


A jövő deltai nemzedéke már
nagyon mohó

Pontosan kell dobnunk tehát, minden centi számít! Halaim jelentős része éppen a beeső kanalat marta el, a húzott csalira jelentősen kevesebb kapás érkezett. Nem elég tehát jól felismerni a dobásra érdemes részeket, a műcsali precíz tálalása további feltétele lehet a csatornás sikereinknek. És számolnunk kell a folyton horgunkra akadó növényekkel is – sokszor az a méternyi távolság is elég a csukának, amit villantónk a növényig megtenne. Ne legyünk restek tehát megcélozni a kisebb lyukakat is!


A hosszú csatornák töltésén gyakran órákig sétálhatunk hazafelé…

Végül pedig, mi legyen a hallal? A csatornák állott vizében dekkoló halak húsa törvényszerűen hordoz egy kis iszap ízt. Csak azért említem ezt, hogy egy újabb érvet hozzak fel a halaink szabadon engedése mellett. Nincs szomorúbb látvány, mint amikor lelketlen húshorgászok csontig ürítenek egy ilyen csatornát, és megrakják csukával az autó csomagtartóját. Az effajta butaság remélhetőleg egyre ritkábban nyilvánul meg, és átveszi helyét a horgászkalandokra vágyó, őszinte passzió. Egy szóval: a Sporthorgászat.


Használt termékek:


Ryobi Applause

Salmo Fanatic


Shad Relax

LF Legyezős táska

Delalande Sandra



Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...