Újra a Pó-deltában - 2. rész
Megjelent: 2011. július 22. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Mielőtt rátérnék az éjszakai pergetésre és folytatnám élménybeszámolómat, fontosnak tartok tisztázni néhány dolgot!
Mindannyian már többéves pergetői tapasztalattal rendelkezünk viszont a harcsapergetésben még „tanoncok" vagyunk, így aki konkrétumokat próbál leszűrni soraimból annak tudnia kell, hogy észrevételeink csupán a tavalyi három és az idei tíz éjszaka tapasztalataira támaszkodnak, melyek más időszakban, más helyszínen nem biztos, hogy megállják a helyüket...


Minden nap erre a pillanatra vártunk…
lassan indulhat az éjszakai pergetés.


Nehéz lenne mind a tíz éjszaka eseményeit részletesen sorokba foglalni, ezért arra gondoltam hogy, először néhány mondatban összefoglalom az elért eredményeket, majd kiemelek néhány gondolatot, melyet körülírva talán sikerül felidézni az éjszakai harcsapergetés körül forgó állapotokat, átélt élményeket.

Annak ellenére, hogy Európa egyik legjobbnak tartott harcsás vizén pergettünk nem volt könnyű dolgunk, keményen meg kellett dolgozni minden egyes halért!


Nem éppen ezekért
a halakért jöttünk…

…de azért ez a kis harcsa is mosolyt csalt arcunkra.


Több dolog is volt, ami megnehezítette a halfogást, és megválaszolatlan kérdéseket merített fel bennünk. Az egyik ilyen, a dagály-apály jelenség.
Mivel közel voltunk a tengerhez naponta akár egy métert is apadt, vagy éppen nőtt a folyó vízszintje, mely biztos vagyok benne, hogy hatással volt a harcsák táplálkozási szokására.

Túránk első felében a harcsákat mind a dagály tetőzésekor, valamikor 10 és fél 11 között akasztottuk, ami arra engedett következtetni, hogy a harcsák ebben a rövid fél, egy órában táplálkoznak. Se előtte, se utána egyetlen kapásunk sem volt, de rablást sem halottunk.

Az első néhány éjszaka tapasztalatai alapján szinte biztosak voltunk ebben a dologban, egészen túránk utolsó néhány napjáig, amikor a biztosnak vélt elméletünk teljesen összedőlt. Az ott töltött tíz nap három legnagyobb harcsáját éppen apályban sikerült akasztani!
Abban biztosak vagyunk, hogy ez a dagály-apály jelenség ugyanúgy, mint a holdállás
(mondjuk a kettő összefüggésben áll) befolyásolja a harcsák táplálkozási szokásait, de ez a két hét kevés volt arra, hogy erre a hogyanra választ kapjunk.


Ez a hal már jobbnak ígérkezik


Nem a legszerencsésebb az akadás, viszont ez a hal
könnyen bekerült a csónakba.

Mindjárt meglesz.


Túránk első ügyesebb harcsája.

Néhány fotó után ment is vissza.


Egy SALMO FATSO
wobblerrel sikerült becsapni.


A másik bosszantó dolog, ami talán még nehezebbé tette a halfogást, hogy éppen a tengerből ívásra, vagy táplálékszerzés céljából a folyóba felúszó csefalók vonulásának kellős közepére terveztük ezt a horgásztúrát, persze ezzel a dologgal előre nem számoltunk.


Fotó szinte minden halról készült.


A folyóban millió számban volt jelen a csefaló, mely a harcsák legfőbb táplálékát jelentette ebben az időszakban. Szerintem az egész folyóban nem volt olyan négyzetméter, ahol ne lett volna néhány száz ebből a halfajból.


Az első hal, mely igazán
megdolgoztatta Attila barátomat.

Mindjárt feladja
a küzdelmet.


Itt már a
segítség
is elkelt.

Egy biztos fogás, ügyelve
a hal szájában
lévő horogra, aztán…


…húzzad.

Gyönyörű hal.


Ezt a halat a tavaly is már bizonyított SALMO PERCH-el sikerült akasztani.


Hatalmas szerencsére volt szükség ahhoz, hogy a sok száz, ezer hal közül éppen a mi wobblerünket válasszák „harcsáink".
A nagy halbőségnek köszönhetően a harcsák táplálkozási ideje a minimálisra, csupán néhány percre szűkült. Ha ebben a néhány percben jó helyen voltunk és a szerencse is mellettünk volt, akkor tudtunk halat fogni, ha meg nem, akkor kapás nélkül tértünk vissza a táborba.

Persze a szerencse a horgászat minden műfajában nagy szerepet játszik, de ez az egész állapot, jelenség nevezzük bárminek, nagyban rontotta esélyeinket.

- folytatása következik-

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...