Hajdani gyermekkorom legszebb élményei a hegyek gyomrából csordogáló, kristálytiszta patakok legpompásabb ragadozójához, a sebes pisztránghoz fűződnek.
Tisztán emlékszem azokra a napokra, mikor néhány óra alatt 4-5 de akár 10 pisztrángot is kipergettünk barátommal a Gyergyói havasokban eredő Somlyó, Borzont, Bakta, vagy a nálunk még kis patakként csordogáló Marosból…

De hol vannak már azok a szép idők?
Azóta sok minden megváltozott és a pisztrángozás ma már amolyan kuriózum, melyet egyre ritkábban emlegetünk a többi módszer mellett. Ennek fő oka a pisztráng életterének folyamatos szűkülése.
Tény, hogy természetes vizeinkben ma már egyre ritkábban fordul elő az őshonos sebes pisztráng, életterét egyre inkább elfoglalja a domolykó és az Észak Amerikából betelepített szivárványos pisztráng, mely kevésbé igényes a víz tisztaságára és oxigéntartalmára.

"A pisztrángállomány csak azokban az országokban tartható fenn, ahol a horgászkultúra is fejlett" - ezt nemrég olvastam egy pergetésről szóló könyvben. Azt hiszem, ehhez nincs is mit hozzáfűzni.


Egyik legszebb vizünk a Nagyküküllő.

Ez a rosszabbik megvilágítása a dolgoknak. A jó az, hogy még vannak Székelyföldön olyan nehezen megközelíthető patakok, melyekben "szép" számban jelen van ez a színpompás ragadozó.

Mielőtt a pisztránghorgászat, meg egyáltalán a vadvízi pergetés csak ködös emlékké formálódna bennem, néhány gondolat erejéig kitérek a témára, rávilágítva azon apró részletre, mellyel minden egyes alkalommal szembe kell néznünk.


Lassan-lassan az enyém vagy…de csak egy fotó erejéig.

Mint ahogy megszokhattuk, a pergető horgászatban egyik legfontosabb, legnehezebben kezelhető gondolat, hogy milyen műcsalit válasszunk. Ez egy olyan kérdés, melyet elkerülni csak akkor lehet, ha éppen nem pergetve keressük a halakat.
Az tény, hogy a gyorsan rohanó, sekély vízben nem könnyű egyetlen műcsalit se megfelelően vezetni. Másrészt meg ezekből van a legtöbb: körforgók, támolygók, wobblerek, gumihalak, ilyen-olyan kombinációk, melyet egyetlen kategóriába sem lehet besorolni…


Egyre gyakrabban találkozni szökött, szivárványos és tavi pisztrángokkal.

Hajdan ez nem így volt. Piros, fekete pöttyös orosz körforgók, melyeket már eleve rozsdásan gyártottak. Akkor könnyű volt a választás mindkettőből egy-egy darabot, aztán irány a patakpart…
Wobblerekről, gumihalakról akkoriban álmodni sem mertünk, de ha esetleg valamelyikünk hozzájutott egy-egy mintadarabhoz, azt féltve őriztük a doboz mélyén, és csak dicsekvésképpen szedtük elő néha, mígnem egy "felvilágosultabb" horgász el nem csalta tőlünk egy-két orosz körforgóért cserébe. Ha a körforgó működött, akkor minek kísérletezni mással… Hát nem?

Aztán, ahogy telt az idő egyre tanultabbak, tapasztaltabbak lettünk és egyre több műcsalit tettünk próbára, köztük néhány fahalat is. Voltak eredményes, kevésbé eredményes modellek, de szinte mindeniknél ugyanaz a probléma merült fel. Gyors, rohanó vízben lehetetlen volt folyás iránnyal szembe vontatni, anélkül, hogy az oldalra dőlve ki ne ugorjon a vízből.
Így legtöbbször megint csak a körforgóknak jutott a főszerep…

Eltelt újabb néhány év, és sikerült hozzájutnom egy Salmo wobblerhez, pontosabban egy kis sügérmintás, 3 centis Hornetthez. Meglepődve tapasztaltam, hogy bármilyen gyors folyású vízben jól kezelhető és, mindezek mellett még halat is tud fogni.


Az első Salmo wobblerem, egy kis 3 centis sügérmintás Hornett (Salmo Hornett HP).

Először a lassúbb folyású Marosban próbálkoztam vele. Jól dolgozott… csak úgy átdobtam a túlsó partszélbe, majd zsinórt engedve hagytam, hogy az áramlat a vízre hajló fűzek alá sodorja. Egy apró csuklómozdulattal jelt adva neki az indulásra, vontatni kezdtem. 2-3 méter és rajta volt az első domolykó, majd számos társa követte, közöttük néhány rekordlistán is helyet követelő példány.
Olyan helyzetekben is lehetett vele halat fogni, amikor más csalik csődöt mondtak!


Nem hiába tartják a tapasztalt pergetőhorgászok a "világ egyik legjobb" pisztrángos műcsalijának. Ezt nem én találtam ki, én csupán tapasztaltam! Olyan horgászok nyilatkozzák, akik neve világszerte ismert…

Aztán felfele haladva a hegyekbe, a kisebb, sebesebb folyású patakokban is megúsztattam, ahol ugyanolyan jól működött, és sikerült általa néhány szép pisztrángos emlékkel gazdagodnom. Sokszor elég volt csupán helyben tartani, majd egy kis zsinórt engedve beúsztatni a kövek mögé, ha pisztráng volt a helyszínen rögtön ráragadt…


Ezt a tekintélyt parancsoló pisztrángot is egy pisztrángmintás Hornettel sikerült becsapni.


Ha horogra kerülnek, utolsó pillanatig képesek küzdeni...


Megfelelő felszereléssel, könnyű 0-10, esetleg 10-30 gramm dobósúlyú bottal (Energo Team Spin Blade), vékony 0,10 - 0,12-es fonottal (Sufix Matrix Pro) vagy 0,18 - 0,20-as damillal, egy 2000-es orsóval (Ryobi Ecusima) verhetetlenek a kis Hornettek a gyors folyású patakokban, ahol legtöbbször a folyásiránnyal szembe pergetünk.

Mára már a körforgók kezdenek kisebb helyre szorulni a wobblerek mellett, és ha pisztránghorgászatra adom a fejem, szinte kizárólag csak ezekre a kisméretű wobblerekre támaszkodom, na meg egy kis horgászszerencsére.