Megjelent: 2021. december 14. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A dunai horgászat már hosszú évek óta a legfőbb kikapcsolódásom, hiszen számomra semmihez sem hasonlítható ennek a pecának a „feelingje”. Eddig azonban kizárólag a civilizációtól távoli partokat vallattam, így rendre csendes, nyugodt körülmények között hódolhattam a szenvedélyemnek, na meg az autó is ott állt néhány méterre mögöttem, így minden szükséges (és nem szükséges) felszerelésemet magammal vihettem. Régóta foglalkoztatott már azonban a gondolat, hogy meg kellene próbálni ezt a dunai pecát Budapest belvárosában is, hiszen a munkahely és még néhány dolog ide köt, így viszonylag sokat vagyok a fővárosban. A versenyszezon végeztével aztán a gondolatokat tettek követték és Raffer Kristóf barátommal elkezdtük megtervezni az első belvárosi, dunai pecánkat!

Igazi minimál pecára készültünk, hiszen olyan helyet néztünk ki magunknak, amelyik, bár autóval is megközelíthető, eléggé problémás a parkolás szempontjából. Tömegközlekedve érkeztünk hát, ami már önmagában is nagy kaland volt! Az autónkat a Fővám téren tettük le és reggel, az igazi csúcsforgalomban igyekeztünk botzsákkal a nyakunkban, vödörrel és táskával a kezünkben a 2-es villamos irányába. Mivel az egyetemi évek alatt napi szinten megfordultam a Fővám téren, így pontosan tudtam, hogy a 2-es az egyik legzsúfoltabb villamosa Budapestnek, így kissé tartottam is ettől az utazástól. Végül aztán, bár eléggé kényelmetlen volt a zötykölődés, csak megérkeztünk a horgászhely közelébe. 

A Fővám téren nyakunba vettük mindenünket, aztán elindultunk a villamos felé.

A botzsák és a vödrök nem könnyítették meg az utazást.

Amint leszálltunk a villamosról, szinte egyszerre jeleztük egymásnak, hogy még így is több cuccot hoztunk, mint kellett volna. Egy-egy ilyen kaland során azért rájön az ember, hogy mi az, ami felesleges és mi az, amit semmiképpen sem lehet otthon hagyni. Legközelebb például biztosan nem viszünk 3 vödröt, nagyjából 30 kosarat és a szék is a kocsiban fog maradni. De hát na, most csináltuk először, legközelebb már felkészültebbek leszünk!

Horgászhelyünk az Erzsébet-híd és a Lánchíd között.

Az említett két híd között több étteremhajó is állomásozik, így jónak véltük ezt a szakaszt. A nehézséget „csak” a hajók sűrűsége jelentette, ugyanis alig volt 2-3 olyan hely, ahol be lehetett dobni a sok drótkötéltől, illetve hajótól. Szerencsére azért találtunk megfelelőnek tűnőt, így már 8 óra előtt készen álltunk a horgászatra.

Az etetőanyagkérdést nem bonyolítottuk túl. Fejenként 2 zacskónyi Seria Feeder szilvaorrú-paduc etetőt kevertünk, melybe gazdagon tettünk angolmorzsát, csemegekukoricát és búzát.

Fúrógép persze nem volt nálunk. A kaját Kristóf intézte, én pedig a csontival bíbelődtem.

A kaja mellett természetesen készültünk csontival is, melyet ragasztva, kaviccsal nehezítve terveztünk bevetni. A táska kinyitása során azonban, amelyben a csonti is volt, egy kisebb meglepetés fogadott, ugyanis abban mindenfelé csontik nyüzsögtek! Biztosra veszem, hogy a kedves Olvasók között is mindenki járt már így - nekem sem ez volt az első eset sajnos - így egy hangos kacagást követően gyorsan rendbe tettem mindent, kitakarítottam a táskát és hozzá is láttam a csontik megragasztásához.

Hajjaj…

Azért később csak elkészült a ragasztott csonti! 

Amíg a kaja és a csonti pihent, megpróbáltuk megkeresni azokat a pontokat, ahová nagy biztonsággal be tudjuk majd vetni készségünket. Úgy készültünk ugyanis, hogy akadóból lesz bőven, hiszen a városi szakasz talán több uszadékkal, illetve sajnos mindenféle szeméttel szennyezett, mint a háborítatlan partok – legalábbis előzetesen ezt hallottuk. Sajnos be is igazolódtak a hírek, ugyanis az első 5 dobás 3 szerelékbe került. A szakadásoknak hála viszont elég gyorsan beláttuk, hogy 30 méternél nem dobhatunk beljebb. A távolság tehát megvolt. 

Mindketten egy bottal terveztünk horgászni, hiszen többel nem nagyon fértünk volna el a szűk helyen. Kristóf ült felül, én pedig alul. Mindketten dobtunk 5-6 kosárnyi alapot, aztán kisvártatva felkerültek a szerelékekre a horgok is. Nem titok, nagyon reménykedtünk egy-egy jobb márna megfogásában, így nem finomodtunk, mindketten 0,18-as előkére kötött 6-es méretű (japán számozás szerint) horoggal vettük üldözőbe a halakat. A különbség csak annyi volt, hogy Kristóf fonott főzsinórral horgászott, én pedig a megszokott monofil főzsinór+fonott dobóelőke kombinációval.

A kaja mellett minden kosárba került némi ragasztott csonti.

Az erős, megbízható horog nagyon-nagyon fontos a Dunán!

Az első kapásra sajnos elég sokat kellett várni, ami nem vetített előre túlzottan mozgalmas horgászatot. Ráadásul az első 3 kapás mindegyike lemaradt. Nem is értettem, hogyan történhet ez, hiszen korábban csak nagyon ritkán volt rontott kapásom a Dunán. Egyértelműen paducokra gyanakodtam, hiszen a vésett ajkú halak szoktak jellemzően lemaradni, még ha a kapás nagyon határozott és agresszív is. Gondolatom aztán később be is igazolódott, hiszen Kristóf az én 3 rontott kapásomat követően rövid időn belül fogott két szép paducot. Érdekes tapasztalat volt, hogy a nagyon direkt fonott zsinóros készségen 2/2 meglett, míg monofilon az arány 3/0 volt.

Akcióban Kristóf és a nap első, később megszákolt hala!

Gyönyörű budapesti paduc!

Az első kapásokat követően sem pörgött fel igazán a peca, holott ebben bíztunk mindketten. Nagyon nyögvenyelős volt a halfogás. Azt éreztük, hogy néha-néha, általában a horgászat megpörgetésének, mondhatni, a ráetetésnek hála, odaugrik néhány hal, de képtelenek vagyunk őket megállítani, helyben tartani. Persze annyira azért nem bantuk ezt, hiszen legalább volt idő nevetgélni, sztorizgatni, kikapcsolódni. Ez volt ugyanis a fő cél most.

Délután én is fogtam azért 3 paducot, míg Kristóf 4 hallal zárta a napot.

Jól éreztük magunkat, szép idő volt és fogtunk néhány gyönyörű halat. Kell ennél több?

A nap legszebb vésett ajkúja és az elnyűhetetlen River Feeder!

Belepróbáltunk a szürkületbe is, de igazából eredményt ez az időszak nem hozott.

Ez volt tehát az első városi kalandunk a Dunán, de az egészen biztos, hogy a történetnek lesz folytatása, mindketten vágyunk ugyanis néhány igazán szép belvárosi márnára! Ők ugyan ezen a napon elkerültek minket, de a szép paducok fogása is jó móka volt! 

A következő városi kalandunkról is be fogunk számolni! 

Szabó Bence

Képek: Raffer Kristóf, Szabó Bence