A hűlő vízzel egyre nagyobb teret kap a rablóhalak horgászata. A kősüllőzés finomabb felszerelést és nagyobb helyismeretet igényel. A süllővel ellentétben csapatos hal és nagyon ragaszkodik a helyéhez, ami néha megegyezik nagytestű rokonáéval, de vannak zátonyesések, gödrök, sóder púpok, vagy árkok, melyeket évről évre azonos időszakban szinte csak a köves lep el. Sok esetben érdemes a felszerelést lefinomítani, mert ragadozóhal ellenére gyakran nagyon finnyásan, idegesen kap.
![]() Az ezernyi színben pompázó őszi táj rablóhalazásra hívogat. |
Megfoghatjuk pergetve, aminek az az előnye, hogy nem nyel mélyre, és nagyobbak jönnek, kishallal, ritkán haldarabra és gilisztacsokorral is. Ez utóbbinál a legnagyobb az esély, hogy mélyen nyel és sok a retur. Én úgy vagyok vele, inkább fogjak kevesebbet, de nagyobbat, ezért a pergetést részesítem előnyben. A műcsali színét, méretét nagyon el kell találni, mert az egyikre egy kapásunk sincs, a másikkal meg foghatjuk egyiket a másik után.
![]() Állandó társunk a horgászat praktikus kellékei, a szerelékes, műcsalis dobozok. |
Mivel a kősüllő legnagyobb példányai is ritkán érik el a kilót, kisebb 4-6 centis twiszterekkel, gumihalakkal érdemes rájuk dobálni. Állóvízben sokszor jobb az utóbbi.
![]() A kősüllőzés főbb kellékei. |
Ajánlom a 7 cm-es Delalande Sandrákat, lágyabb anyaguk miatt intenzívebb a mozgásuk, ezért egész lassan is vontathatjuk őket, ami a gyengébb kapókedv idején növelheti sikerességünket. Az ólomfejek nagyságának megválasztásánál az áramlás erejét, a víz mélységét, a szelet úgy kell figyelembe venni, hogy a lehető legkisebb súlyt használjuk.
![]() A kősüllőzés műcsalijai megegyeznek a süllőzésével csak kisebb méretűek. |
A fagyokig használhatunk vékony fonottat, mint például a 10-es CarbonX-et,, mert evvel jobban érezzük a rákoppintásokat, de monofilból is megteszi egy húszas Power Spinning, ha esély van nagyobb testű halra, csukára, süllőre felmehetünk 25-ösig, melynek már 7,8 kg a szakítójaítója. A sokszor nagyon óvatos kapások miatt rendkívül fontos a finomvégű bot, mint például a háromrészes Classik Pike Trio /3,4 m és dobósúlya 30-60 gramm/, mely pillekönnyű, ami óriási előny a vastag téli ruházatban gyakorolt pergetéskor.
![]() A kősüllőt hét fekete csíkjáról, a kapófogak hiányáról könnyen megkülönböztethetjük a fogassüllőtől. |
Rendkívül rugalmas anyaga garancia arra, hogy ha kövesezés közben valami nagyobb testű ragadozó ugrana be, annak is szívósan ellenáll. Orsóból is ugyanezeknek a követelményeknek kell megfelelni, mert rendszerint akkor jön a kapitális hal, mikor lefinomítunk.
![]() Kisebb méretéből adódóan elég egy közepes keszegező szerelék, így a kényesebb kapásokat is jobban megfoghatjuk. |
Ilyen az elegánsan masszív, négyezres Ryobi Applause, igen megbízható a fékje és két könnyített fémdobján elfér a kétféle zsinór, így könnyen váltani tudunk, ha a körülmények úgy kívánják. Egy az ötös áttétele miatt alig kell tekerni.
![]() Pergetéssel a nagyobbakat kiszelektálhatjuk a csapatból. |
Ugyan evvel a készséggel mártogathatunk is kishallal vagy haldarabbal csúszóólmos vagy páternoszteres szerelékkel. Elsősorban gömb vagy körte alakú súlyokat ajánlok, melyek könnyen elgördülnek az aljzaton, ha viszi a csalit a kősüllő, kivétel, ha nagyon akadós a pálya, ilyenkor a vékony pálcaólom a praktikus, melyet tetszés szerinti méretre csíphetünk.
![]() A háromrészes Classic Pike Trio finom spicce a legóvatosabb kapásokat is jól jelzi. |
A minőségi horog itt is alapkövetelmény, a lézerélezett Marutó biztosan úgy akad, hogy nem rázza ki a köves a szájából. A négyes, hatos méret elegendő, főleg ha gyakori az elakadás veszélye.
![]() Haldarabbal érdemesúszózni, mert a mozgó, lebegő csalit szívesebben veszi fel. |
Az úszózásnál, tapogatásnál is használhatjuk a fent leírt készséget, bár mélyebb víz, erős szél, áramlás esetén érdemesebb kicsit erősebb botot, például a kézi gyártású, kézreálló, speciális carbonszállal erősített E. T.Spin Blade 10’ 30-80-as csodapálcát kipróbálni a kényelem és a jó úszóvezetés miatt. Az úszó is jó, ha érzékeny, ezért 3-8 grammnál nehezebbet, ha a pálya nem igényli, nem érdemes feltenni.
![]() Az égkövei, a szép teríték elégedettséggel tölt el. |
Az ólmozás egy pontban és a horoghoz közel, 20-30 centire történjék, hogy a csalihal ne távolodhasson el a talajtól, mert a kősüllő sokkal jobban ragaszkodik a fenékhez, mint a nemes.
![]() Csak egy sütetre valót tartsunk meg, mert az utóbbi időben nagyon megcsappant a kövesek száma. |
A nyeletés ideje örök kérdés, függ a kövesek kapókedvétől, a tereptől, a csali és a remélt zsákmány méretétől, de apró, ütögetős kapásoknál ne várjunk ki sokat, hogy a méret alatti példányokat sérülés nélkül vissza tudjuk engedni.
![]() Az úszózáshoz, fenekezéshez, mártogatáshoz minden igényt kielégít a gerinces, nagyobb halak kivételére is alkalmas E,T, Spin Blade 10' pálca. |
Szomorú jelenség, hogy egyre kevesebb a kősüllő, ezért egy sütetre valónál többet ne tartsunk meg, maradjon a jövő számára is ebből az értékes halfajból.
Kapcsolódó termékek:
![]() ET Spin Bade | ![]() Delalande Sandra | ![]() CarbonX 150m |
![]() Ryobi Applause | ![]() Maruto 2267-BN | ![]() ET Power Spinning |
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...