Az idei ősz bővelkedett a Maty-éri horgászatokban, hiszen az I. Energofish Feeder Race után alig egy hónappal ismét Szegedre vezetett a magyar finomszerelékes feeder mezőny útja. Az apropó ezúttal a 2017-es szezon utolsó pontszerző versenye, a Maros Mix Feeder Kupa volt. A viadal végére kialakult a 2018-as válogatott keret, valamint a ranglista első három helyezettjének kiléte is kikristályosodott, így a tét óriási volt! Csapatunkból Béla, Józsi, Zoli és én is jelen voltunk a versenyen, sőt, kapitányunk, Lukácsi Béla is úgy döntött, hogy megméretteti magát ebben a nagyon erős, nemzetközi mezőnyben, így 5-en vágtunk neki az utolsó ranglistaversenynek.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Maty-éri peca fekszik nekünk a legjobban, hiszen a legtöbb tapasztalatunk egyértelműen a pontyhorgászatban van. Szerencsére az utóbbi versenyeken sikerült is igazolnunk ezt, hiszen több kimagasló eredményt is elértünk ezen a pályán. Nem titok, nagy reményekkel és roppant bizakodóan vártuk a Maros Mix Kupát is.
Az edzésnapokon, bár nagyon hasonlóan horgásztunk...
A tréningekre úgy érkeztünk, hogy viszonylag tiszta elképzelésünk volt arról, hogy hogyan és mivel szeretnénk majd a hétvégén horgászni, de természetesen kipróbáltunk olyan megoldásokat is, amelyek hatékonyságát illetően nem volt még elég tapasztalatunk. A konkrétumok nyelvén mindez a követezőket jelenti. Abban biztosak voltunk, hogy sötét színű, finomszemcsés és édes etetőanyaggal kell majd horgászni, hiszen a tavalyi versenyen is az e fajta keverékek működtek igazán hatékonyan. A kaját illetően csak egyetlen dologgal kapcsolatban kellett döntést hoznunk, mely annak az aromatartalma volt. Tavasszal, a hasonló időjárási körülmények között megrendezett Tubertini Feeder Kupán sokkal jobbnak bizonyultak az aromás keverékek, míg az egy hónappal ezelőtti Feeder Race-en a natúr etetőanyagok működtek jobban.
…mégis mindenki kipróbált valamilyen aprónak tűnő módosítást, ami vagy működött, vagy nem!
Béla már az első edzésnapon is remekelt!
Szebbnél szebb pontyokat zsákmányolt.
A két tréningnap tapasztalatainak köszönhetően az aromás verziót választottuk, hiszen jóval több botvivős kapást köszönhettünk az intenzívebb etetőanyagnak. A felhasznált aroma mennyisége meghökkentőnek tűnhet, azonban már sokadszor bizonyult jó döntésnek az ilyen mértékű felhasználása. A 3 zacskó száraz keverékhez, melynek alapja egyébként 1-1 kilogramm TTX és Benzar Serie Feeder Carp etetőanyag volt, természetesen megsötétítve, 1-1 flakon scopex és karamell aromakoncentrátum került. Így egy nagyon tömény, a Maty-ér pontyainak mégis kedvére való etetőanyaggal pecáztunk mindkét fordulóban.
A két edény tartalma látszólag ugyanaz, az egyik azonban aromás, a másik natúr etetőanyagot rejtett.
Nem csak a pergetésben jeleskedik!
A versenyfordulók nagyon technikásnak bizonyultak, hiszen egy-egy elgondolás csak néhány halat adott. Gyakran kellett váltani, módosítani a kukorica feltűzésén, plusz kukoricát, esetleg élő anyagot is kellett bejuttatni, de esetenként a kosárba rakott etetőanyag további aromázása hozta meg a kapást. Azok a horgászok örülhettek a végén, akik ezeket a váltásokat jó érzékkel lépték meg, hiszen több szektorban is csak 1-1 hal döntötte el a helyezéseket. Némi szerepe persze a szerencsének is volt, hiszen a megfogott pontyok átlagsúlya is sokat számíthatott, azonban a két forduló során egyértelműen kirajzolódott, hogy kiknek sikerült az adott szituációkat a legjobban megoldaniuk.
![]() |
![]() |
Az első fordulóban mindenki jót horgászott, hiszen a 15-16 fős, nagyon erős szektorokban rendre sikerült az első 7 hely valamelyikét megcsípnünk, sőt, a Kapitány úr, Béla sem vallott szégyent 11. helyezésével. Kovács Béla 33 780 grammos fogásával a szélső szektor 2. helyén zárt Vidó Ferenc mögött, én pedig ugyanebben a szektorban 24 980 grammal a 7. helyen végeztem. Zoli 16 030 grammot fogva szektor 3. lett, míg Józsi szintén 3 pontot szerzett, fogott súlya pedig 18 610 gramm volt. Azt hiszem, joggal örülhettünk ezeknek az eredményeknek! Nem láttunk okot arra, hogy változtassunk a taktikán, hiszen az remekül működött, így ugyanazt a kaját kevertük vasárnapra is, és a meghorgászott távok tekintetében sem váltottunk.
![]() |
![]() |
Vasárnapra némileg kevesebb lett a hal a pályán, ennek ellenére sokan jutottak 15 kg fölé. Szerencsére Zoli és Józsi is ilyen volt, előbbi 19 440 grammal megnyerte szektorát, a sors fintora, hogy éppen Józsi előtt, akivel ugyanabban a szektorban horgásztak és, aki 18 300 grammot fogott. Mindketten parádés hétvégét zártak, biztosak voltunk abban, hogy benne lesznek az első 20-ban! Kovács Bélával a második fordulóban is ugyanabban a szektorban horgásztunk, de sajnos kevésbé sikeresen, hiszen Béla 10. lett 8260 grammal, én pedig 8. lettem 10 660 grammos fogással. Lukácsi Béla viszont vasárnap is bizonyította, hogy nem csak a pergetéshez ért, hiszen 16 fős szektorában ezúttal 9. lett!
Végeredmény
Az eredményhirdetés során kiderült, hogy Zoli és Józsi is értékes ranglistapontokkal, na meg tárgynyereményekkel gazdagodott, hiszen előbbi a 8., utóbbi pedig a 11. helyen zárt a 122 versenyző közül. Igazán remek eredmény ez, úgy gondolom! Egyébként mindannyian befértünk a mezőny első felébe, hiszen Béla 32. lett, én pedig az 56. helyen zártam.
Nem véletlen az a mosoly, szuper hétvégét zártak a srácok!
A Maros Mix Feeder Kupa után kialakult a 2018-as válogatott keret. A csapat minden tagjának gratulálunk, és sok sikert kívánunk nekik a 2018-as világbajnokságra, ahol hazánkat fogják képviselni! Mi pedig tovább gyűjtjük a tapasztalatokat és bízunk benne, hogy jövőre még közelebb kerülünk majd az élmezőnyhöz! Addig is, köszönjük a sok biztató üzenetet mindenkinek! Csapatunk eredményeiről, hétköznapi horgászatairól első kézből kaphattok további információt a Benzar Mix Hungary Facebook oldalon, úgyhogy érdemes minket követni!
Forrás:Szabó Bence,Fotók: Lukácsi Béla és Szabó Bence
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...