Sajnos akármennyire is szerettük volna, nem szántak meg minket a márnák. A fogás elmaradásáért kárpótolt bennünket viszont a páratlan szépségű Duna-táj

Ezek a gondolatok kavarogtak bennem azon az április végi napon is, amikor Gábor barátommal történő sikeres villámegyeztetés után pakoltam össze batyumat egy esztergomi, dunai horgászatra. A közel száz kilométeres távolság hamar fogyott a halak, fogási esélyek, lehetőségek megbeszélése közben. A lelkes kis csapatunkkal vígan szelte a kanyarokat a fürge autó, de így is sötétedett már, mire megpillantottuk a Dunát. Az alkonyat miatt elsősorban márnára számítottunk, ennek megfelelően erősebb felszerelésen, strapabíróbb végszereléket vetettünk be a húzós vízbe. A nyolcas számú horgon felkínált, erős szaggal bíró Ementáliból vágott sajtkocka nem keltette fel a bajuszosok figyelmét, ezért már „korán", éjjeli fél egykor nyugovóra tértünk. Megbeszéltük még a „másnapi" haditervet, így a reggeli keszegezés üdítő gondolatával ringattuk magunkat álomba.

Alacsony vízállással fogadott bennünket a Duna, de sodrásának sebessége így is tekintélyt parancsoló volt. Gyönyörű helyen horgászhattam, a túlsó part hegyei már Szlovákia területéhez tartoznak

A korai kelést követően lázas készülődésbe kezdtem, hajtott a halfogás vágya, no meg szerettem volna még a beinduló hajóforgalom előtt felmérni a horgászhely mederalakulatát és elrendezni mindent a parton. Az utat szegélyező szűk erdősávon kiérve elém tárult a reggeli fényáradatban úszó, lenyűgöző szépségű Duna-táj, a maga minden pompájával. Végre most megcsodálhattam a túlsó part hegyeit és erdejeit, amit előző napi érkezésünkkor a leszálló sötétség miatt már nem tudtam. A hosszú sóderos parton elterülő, kövekkel töltött sok-sok színes krumpliszsák árulkodott a helyi horgászok által alkalmazott etetési szokásokról. Miután kigyönyörködtem magam a tájban, előpakoltam hát a halfogó alkalmatosságokat.

A horgászat alaphangulatát Gábor barátom előző napokban fogott kilótízes leánykoncérja adta meg

A mély víz és a gyors sodrás miatt erős felszerelést kellett használnom, olyat, ami bírja a nehéz kosár kidobását, de nem hagyhattam figyelmen kívül az óvatosságukról és gyorsaságukról híres dunai keszegfélék finom kapásait, ezért ennek megfelelő arányban állítottam össze a fenekező készséget. Választásom a könnyű és érzékeny, ám nagy teherbíró képességgel rendelkező 3.60-as, dobósúlyát tekintve a középerős mezőnybe tartozó E.T. Rubin Match-Feeder botra esett. Hozzá illő orsónak a széles dobja, és a csodálatosan precíz, hosszú úton állítható fékje miatt az általam annyira kedvelt E.T. Comet Runner orsót gondoltam használni. A nagy tömegű feederkosár olyan zsinórt igényelt, ami az átlagnál erősebb, illetve a sóderes, köves meder koptató hatásával is megbirkózik. Erre a feladatra találták ki az E.T. Power Ultra zsinórt, amiben joggal bíztam, hiszen korábban már meggyőződhettem előnyös tulajdonságairól, így most is ez került orsóm dobjára.

Az E.T. Rubin Match-Feeder bot tökéletes választás, ha erős botra van szükségünk, de ugyanakkor nem tudunk lemondani az érzékenységről

Dunai feederbotos keszegezésnél semmi nem indokolja a nyeletőfékes orsó használatát, én is csak azon egyszerű ok miatt tettem, mert szeretem. Hibátlan működése és leheletfinom fékrendszere a gyors folyóvizek lakói megfogásánál is elengedhetetlen!

A végszerelék összeállítását sem bonyolítottam túl, egy általános folyóvízi csúszóólmos (kosaras), hosszúelőkés szerelést alkalmaztam. A húszas főzsinórra egy lerövidített gubancgátló cső került, melynek kapcsába nagyméretű, alakja miatt a sodrás görgető hatását jobban kiküszöbölő 40 grammos, szögletes feederkosarat akasztottam. Alá a szokásos gumigyöngyöt húztam, majd a forgót kötöttem fel, amibe a 80 centi hosszú, 0,14-es előkezsinóron lévő 16-os Drennan horgot hurkoltam.
Az etetőanyagom Tímár féle Super Mix és Match Plus egyvelegéből állt, melyhez a tapadás elősegítése kedvéért az itteni halak által már jól ismert áztatott kenyeret kevertem, gondosan ügyelve az arányok betartására. Ez adta meg azt a tapadóképességet, ami biztosította, hogy az erős áramlás hatására a fenéken pihenő kosárból csak lassan oldódjon ki az etetőanyag.

Egymás mellett a nélkülözhetetlen kiegészítők

A parttól 15 méterre csobbant a szerelék, melynek horgára két szem csontkukacot tűztem. A nehéz kosár ereszkedése közben számoltam magamban, így saccoltam meg a vízmélységet jó hármasra. A bot feltámasztása után figyeltem a zsinór parttal bezárt szögét, majd a feeder spiccét is, mely bólintásaival jelezte a meder alján lévő köveken lassan gördülő etetőkosarat. Szerencsére a sodrás nem nyomta ki jelentősen a part irányába a szereléket, hamar megállapodott a mély, sóderos mederben.

A bot behajlása jelezte, hogy itt azért komoly erőhatásoknak van kitéve a vízbe dobott szerelék

Feederbotom spicce nem maradt sokáig mozdulatlan, erőszakos rántásokkal jelentkezett az első kosztos. A gyors bevágás után szinte ellenállás nélkül tekertem magamhoz a kis jászkeszeget. Újra csalizás után figyeltem a dobás pontosságára, egy szűk területre szerettem volna koncentrálni a bejuttatott etetőanyagot, no és ezáltal a halakat.

E.T. Rubin Match-Feeder botommal élvezet volt a horgászat. A nagy tömegű, jól megtömött kosarat is katapultszerűen, erőlködés nélkül „lőtte ki" Gyors folyóvízen is nagy figyelmet kell fordítani a pontos horgászatra, így a bejuttatott etetőanyag mennyiség egy szűk sávban fog „dolgozni" és helyben tartani a halakat

Villámgyors kapással jelentkezett valaki odalentről, de mire bevágtam, már csak üresen tekerhettem ki a szereléket. Apró horgomról szőrén-szálán eltűnt az imént gondosan feltűzött csontkukac. Felcsalizás után izgatottam dobtam újra, minél előbb tudni szerettem volna, hogy ki csinált az előbb bohócot belőlem. Most aztán nagyon „rajta voltam a kapáson", de a várt villámgyors helyett, egy „rázós" jött, amiről nem lehetett lekésni. Ismét egy jászkeszeg örvendeztetett meg, de tudtam, hogy nem ő volt az előző tettes.
Újra bevetettem a sodrásba, jobb kezemet a botnyél fölé emeltem és feszülten figyeltem a spiccet. A kapás egyetlen apró rándítás volt, melyre a másodperc tört része alatt kellett reagálni. A gyors bevágást követően jobb halat éreztem a zsinór végén, izgatottan tereltem a part felé az új jövevényt. A kiemelést követően nagyon örültem a váratlan vendégnek, a paduc most nem járt túl az eszemen.

A jászok mellett a paducok is megjelentek, mint a gyors folyású „márnaszinttáj" jeles képviselői

Vésett ajkú kedvenceim

A csalizás mikéntjére még nagyobb hangsúlyt fektettem, az előkém hosszát pedig a duplájára vettem, bízva abban, hogy így jobban, biztosabban fog akadni a 16-os Drennan. Nos az elképzelés bejött, mert a jászkapások mellett a paducokat is hatékonyabban tudtam megakasztani, de villámgyors kapásaikra a bevágásaim még így sem lettek száz százalékosak.

A paducozás minden részletre kiterjedő figyelmet igényelt. A képen jól látható az általam használt horogelőke nem csekély hossza

A kisebbek azonnal amnesztiát kaptak, a szebbek is csak a fényképezésig kerültek haltartó szákba

Jászok és paducok váltogatták egymást a horgon, s tették színessé, eseménydússá a horgászatot. Gilisztára nem volt érdeklődés, így hamar le is mondtam a kísérletezésről. „Kívülről" nem lehetett beleszólni a halak dolgában, a csali méretével történő szelektáció sem jött be, csak és kizárólag az apró horgon felkínált két szem csontkukacot voltak hajlandóak felvenni.

Az ilyen méretű uszályok tolóhullámai már alaposan át tudják rendezni a horgászhelyet, nem árt figyelembe venni ezt a horgászhely kialakításánál. Sok kellemetlenséget elkerülhetünk, ha számítunk rájuk

Magasan felfelé tartott bottal fárasztottam a köves meder és a partközeli meredek törés miatt

Szebb paduc a horgon

A húzó víz ereje miatt már a tenyeresnél nagyobb paducok fárasztása is élményszámba ment. Az önfeledt horgászatból csak a semmiből hirtelen előtűnő hatalmas hajók dohogása zökkentett ki. Amíg volt etetőanyag a kosárban, no és persze csali a horgon, folyamatos volt a kapás. Megesett, hogy csak egy pillanatnyi időre vettem le a szememet a spiccről. Ha pont ekkor volt kapásom, az akkor vált gyanússá, amikor már percek óta ültem tétován a bot mellett.

Paducportré

Gábor barátom (kapásai nem lévén) szívesen vállalta az alkalmi fotós szerepét 

Délben sajnos indulnunk kellett haza, különféle családi és munka jellegű kötelezettségünknek kellett még eleget tennünk aznap. Nagyon nehéz volt elszakadni a folyótól, az annyi szép élményt adó Dunától, de megfogadtuk, hogy hamarosan visszatérünk hozzá. Addig is gondolatban ott ülünk a partján, lent a hegyek alatt…

A horgászat darabosabb jászai és paducai