A sors fintora, hogy az idei évben kedvenceimmel, a ragadozóhalakkal nincs különösebb szerencsém. Túráimat többnyire az útonállók köré szervezem, de bármerre indulok mindig mellém szegődik a balszerencse. Amennyiben sikerül horogra csalnom néhány jobb példányt, azok rendre leakadnak mielőtt a kezem rájuk tehetném. A sorozatos kudarcaimat a rablókkal, totális sikerélmények egyenlítik ki a békéshalazásban. Furcsa egyensúly alakult ki a horgászataim során. Bárhol próbálkozom, rendre sikerrel zárulnak a békéshalak irányába tett próbálkozásaim, szinte képtelen vagyok mellényúlni. Nem tudom mivel magyarázni, vagy nagyon megtanultam pontyozni, vagy teljesen elfelejtettem mindent a ragadozókról…

Néhány apróság, ami kéznél volt

A fent említett okokból kifolyólag talán nem furcsa, hogy mindig magammal viszem egy szem matchbotomat a túráimra. Noha igen jól elszórakozom a békésebb halnéppel, de azért nem ajándékozom el a műcsalis készletemet, bízom benne, hogy visszabillennek a dolgok a helyes egyensúlyba.

Kemény éjszakán voltam túl, majdnem hajnalig áztattam a gázlócuccomat a tó langyos vizében. A korábbi ismert harcsás, süllős helyeket mind felkerestem, alaposan megdobáltam minden nádnyiladékot, csutakost, ismert törést a műcsalijaimmal, de egy enyhe koppintáson kívül semmi nem történt. Igaz rablást is csak elvétve lehetett hallani, de ez engem nem vigasztalt. Lógó orral ballagtam vissza az autóhoz, hogy 1-2 órát szundikáljak hajnalban. Nem szerettem volna a hazafele vezető úton a fáradtság miatt telibe találni egy villanyoszlopot sem.

Végül a csak a pelletet használtam (Squid Octopus ízesítésben)

Madárcsicsergésre ébredtem, vastag harmat borította a füvet. Még egy csukás kísérletre elszántam magam a kora reggeli órákban, aminek eredményeként egy jobb ordassal összeakaszkodtam, amely természetesen hamar lerázott. 9 óra körül a hazainduláson töprengtem, de a part közelében ugráló pontyok látványától meggondoltam magam. Elővettem a finomka matchbotomat és célba vettem az ugrások helyét. Akadt nálam némi etetőanyag, pellet, csonti meg egyéb pontycsemege. A sok finomságból csupán a pelletet és a csontit vettem használatba. Belőttem mindkettőből egy-egy maroknyit, majd az „etetés" helyére pottyantottam az úszómat. Gondoltam elüldögélek egy órácskát, és ha semmi aktivitás, akkor hazafele indulok. Mint a mesében, talán 5 perce figyelhettem a mozdulatlan antennát, mikor lassú tempóban eltűnt a víz felszínéről. Nyúltam is rögtön a nyél után, kissé egykedvűen vágtam be, ugyanis a mindig elsőnek megjelenő bodorkákra gyanakodtam, de tévedtem… Komoly ellenállásba ütköztem, komótos lassú tempóban indult meg halam, és egy jó 10 méteres körben körözve próbált szabadulni az ismeretlen ellenféltől. Rögtön éreztem, hogy a Slider Match –emet, eddigi pályafutása legizmosabb halával hozta össze a sors. Aggódó tekintettel kémleltem magam körül a helyet, nem volt merítőm, hisz nem is készültem pontyozni. Csikorogtak a fogaskerekek az agyamban, hogy miként fogom a meredek partoldalon kisegíteni majd a halat, de nem sok lehetőséget láttam. A problémát a tótulaj fia oldotta meg. Észrevette, hogy viaskodom valami jobb uszonyossal, és rögtön rohant a merítővel. Intettem, hogy ne szaladjon, beletelik még egy kis időbe, mire szákolható lesz ellenfelem.
A botom szépen végezte dolgát, ügyesen kiszolgálta a menekülni próbáló ponty kirohanásait… A könnyű felszereléssel eszméletlen jó volt fárasztani.
Néhány perccel az akasztást követően megmutatta magát a horgomon védekező potyka. Szép pikkelyes egyeddel hozott össze a szerencse. Egy kis pipáltatást követően megadóan csusszant a merítőbe. Matrac híján a pontyzsákra fektettem, amiben később lemértem, majd néhány fotó elkészülte után vissza is csusszantottam a vízbe. Halam 5,50 kilogrammot nyomott, kezdésnek elég jó volt.

Partra került az első halam

Egy számomra kedves bot, egy hozzá illő háttérrel

Igazi partner volt a fotózás alkalmával is

Még egy ilyent is…

…aztán fertőtlenítés következett. A kis horog nem okozott nagy sebet, de megkapta az ellenszert

Még 5 kiló és újra találkozhatunk

Mondanom sem kell, hogy nem számítottam ennyire gyors, és látványos nyitányra. A hasonlóan parádés folytatásban már egyáltalán nem bíztam, de azért nem rohantam haza. Visszalendítettem a szereléket a vízbe, és rálőttem egy kevés utánpótlás elemózsiát. Csendben kuporogtam a botom mellett, figyeltem a tükörsima vízfelszínt, és próbáltam pontyokra utaló jeleket felfedezni. Az előttem lévő vízmélység 1,70 méter körül alakult, egy kis padkát horgásztam meg, ami fokozatosan mélyült olyan 3 méterig. Ezen a padkán keményebb volt a talaj, ezért a halak is szívesebben keresgéltek itt táplálék után. Reménykedtem, hogy nem ugrasztottam el a viadal alatt minden halat a környékről, és lesz még éhes érdeklődő. Talán negyed órát várakozhattam, mikor az első gyanús buborékokat felfedeztem a horog környékén. Feszülten figyeltem, de nem következett be a kapás. A halra utaló jelek is eltűntek. Már lemondtam róla, hogy történjen valami, mikor villámgyorsan tűnt el a pirosra festett pávatoll. A bevágással nem késlekedtem. Halam a horoggal a szájában idegesen cikázott jobbra-balra, igen fürge jószág volt. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ki is lehet a zsinór végén. Rövid fárasztás után fény derült a rejtélyre, egy fiatal, 2 kiló körüli tükrös jelent meg a felszínen idegesen pancsolva. Hiába, a fiatalok még igen virgoncok, nem tartalékolják az erejüket, azonnal elsütik az összes lőport. A heves iramnak köszönhetően egykettőre kifulladt a potyka.

Ez a látvány tárult elém

Szaporán rótta a köröket

Hamar ki is merült

Tökéletes akadás

Egy fotó a felszereléssel

Egy velem

Fertőtlenítés mielőtt haza indulna

A fogást követően újra a helyén billeget a piros antenna, és ismét belőttem egy kevés pelletet, csontival kombinálva. Míg vártam a következő kapást, végigmustráltam pihenő felszerelésemet. Egy karcsú 2- től 8 grammig terjedő dobósúllyal rendelkező matchbot, egy hozzá jól passzoló 4000 –es orsó, dobján 0,16 –os damillal, melynek végén egy 10-es méretű horog várja az arra tévedő halakat… Nem is kell ennél erősebb felszerelés, hisz nyílt terepem van. Eközben azon töprengtem, hogy az általam használt felszereléssel, mennyivel több élmény nyújt ezeknek a méretű halaknak a fárasztása, egy durung fenekezővel szemben. Sosem értettem azokat a békéshalazókat, akik paszulykarókkal felszerelkezve, kókuszdió nagyságú etetőkosarakat dobálnak a vízbe. Talán tovább is fonogattam volna a kusza gondolatokat a fejemben, ha egy kapás ne szakított volna félbe. A bevágást követően szélsebes iramban elindult halam a közelben lévő zsilip előtt található mélyebb vízbe. Nagyon meglepett a roham. Éreztem, hogy nem holmi ifjonc hadakozik a zsinór végén, ezért furcsálltam ezt a kitörést. Amint a mélybe ért megnyugodott és egy szűk körben körözve próbált lerázni. Közelebb sétáltam, hisz onnan kényelmesebben tudtam fárasztani. A nagy rohanás közben az úszómat rögzítő kapocsra tekeredett valahogy a damilom, ebből kifolyólag nem mertem erőltetni, hagytam csendben tombolni. A gubanc miatt tovább tartott a fárasztás, de végül ő is a merítőben pihent meg.

10 –es Fine Maggot horog, 5 szem csontival ékesítve. A tuti csali

Egykettőre a zsilip tövében tornázott

Innen kényelmesen tudtam fárasztani

Csak megadta magát

Egészséges, tömzsi tükrös. Csupán 1 kilóval kisebb, mint az első halam

A nap egyre magasabbra kapaszkodott az égbolton, és egyre forróban sütött. Nem is számítottam már több jelentkezőre, de erre rácáfoltak a kárászok. Igen szép egyedek álltak rá a pelletre. Igaz, nem percenként jelentkeztek, de nem hagytak unatkozni. Ezeknek az izmos karcsiknak a fárasztása már nem jelentett akkora élményt, mint a korábbi halaké, de befejezésnek megelégedtem velük. Nem aszaltam magam a napon, lassan összepakoltam és hazafele vettem az irányt. Igazán rám fért egy tisztességes alvás.

Az első kárász

Jól mutat a kézben is

Egy újabb példány harcol a horgon

Kitűnő egészségnek örvendő ezüstös

Kárászportré