Vízparti öltözet
Megjelent: 2010. június 01. | Forrás: Murányi Antal | Írások


Mialatt a gyártók főként a horgászbotok és orsók fejlesztésére koncentrálnak, a kissé félreeső horgászruha-szektorban is elszánt fejlesztés folyik. Horgászkalandjaink közben sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ahol a hétköznapi ruhák nem állják meg helyüket (vagy talán jobban hangzik: nem állják a sarat), és egy professzionális túraöltözéken akár az egészségünk is múlhat.

A rablóhalas, legyes és általában a cserkelős horgászok látják igazán nagy hasznát a különböző gázlóruháknak. Ha csónak nélkül, de mégis a vízből szeretnénk megközelíteni a halakat, feltétlenül gondoskodnunk kell a vízálló ruházatról. Persze, szénaszárító nyáridőben akár alsógatyában is belegázolhatunk egyes vizekbe, de hidegebb időben már ezt senki sem tenné szívesen.

Az Energofish igencsak erős kínálattal áll azok rendelkezésére, akik úgy döntenek, hogy szert tesznek egy rendes gázló öltözékre. Vannak kis költségvetésű megoldások, vagy akár egészen professzionális, nagyon hosszú távú megoldások is.


Vision gázlóruha – végtelenül kényelmes viselet


Ha nagy a meleg, és kicsi a víz, i
nkább letűröm a felső részét.
A deréköv nem engedi lecsúszni


Napjainkban a vízálló ruhák csúcsa a lélegző anyagból gyártott gázló nadrág. Nem olcsó holmi ez, viszont megadja az a komfortérzetet, amit az olcsóbb mellesektől hiába várnánk. A lélegző nadrágok árban is elég széles skálán mozognak, a különbséget köztük elsősorban a ruha vastagsága (3-6 réteg), illetve a légáteresztő képesség jelenti. Túl azon, hogy kisebb helyre össze lehet csomagolni őket, nincs érezhető „súlyuk", gyakorlatilag egy átlagos nadrágként viselkednek, miközben százszázalékosan kint tartják a vizet.


Vannak zipzáras modellek is, mint például a Vision Radipor – egy különleges vízálló zipzárról beszélünk, teljesen megbízható!

Nem csak belebújni könnyebb, vagy mondjuk kiszárítani a ruhát, hanem melegben meg is nyithatjuk kissé…


A lélegző anyag legtöbbet emlegetett tulajdonsága mégis az, hogy a mozgás közben testünkből keletkezett párát és izzadságot az anyag mikropórusain keresztül „kiszellőzteti" – ellenkező esetben az lecsapódna a ruha belső falán, nedvessé téve az alsóruháinkat. Ezt a roppant kellemetlen érzést könnyen megtapasztalhatjuk egy egyszerűbb neoprén melles csizmában (többé garantáltan nem fogunk vágyni rá!).

Ütéssel, szúrással szemben a légáteresztő anyag csak bizonyos fokig tud ellenálló lenni, sajnos elkerülhetetlenül lesznek majd rajta kisebb horzsolások, de ha megfelelően óvjuk, hosszú évekig szolgál. Egyik legnagyobb veszélyt mégsem a véletlen mechanikai sérülés jelenti, hanem a szakszerűtlen mosás… Mivel a gázlóruha anyaga speciális vízlepergető anyaggal is el van látva, kerülni kell minden mosószeres dörzsölést, ami ezt a bevonatot pusztítja. Elvileg léteznek spray-ek, amivel pótolni lehet ezt a réteget, de a legokosabban akkor járunk el, ha egyáltalán nem mossuk a gázlónkat. Hazaérve csak leöblítem róla a sarat és homokot, aztán kiakasztom száradni. Soha nem esek neki kefével vagy durvább szivaccsal. Fölösleges folyton tisztítgatni, koptatni az anyagot, jó esetben úgyis kétnaponta felvesszük… ;)

A jó gázlóruhához megfelelő gázlóbakancs is kell. Elsőre mindannyian arra gondoltunk, hogy nem lehetne ezt egy kiszuperált cipővel helyettesíteni? De amint kézbe veszünk egy filctalpas, többszörösen vart, profi gázlócipőt, rögtön látni fogjuk, hogy nem helyettesíthető semmivel… Ennek belső része biztosan nem sérti fel a gázlónk zokniját, a külső jól bírja az extrém igénybevételt, a jól tapadó talprész pedig a testi épségünket védi. Igen, a gázlóbakancs minden alkalommal elázik, az oldalán apró lyukak vannak, ahol kicsoroghat belőle a víz. Átlagos cipők biztosan nem bírnák ki a vízben való gyaloglást. Egy biztos: a gázlócipőn nem érdemes spórolni!


Vision Sprinter gázlóbakancsom immár harmadik éve kifogástalanul szolgál


Kétségkívül a neoprén melles csizma jelenti a legolcsóbb megoldást. Amennyiben csak ritkán öltenénk magunkra, mondjuk évente egyszer-kétszer – ez is bőven elegendő. Erre fel van ragasztva a csizmarész, tehát minden egyben van, olykor még filctalp is található rajtuk. Sérülésre kevésbé érzékeny, vastagabb anyag a neoprén, viszont némileg súlyosabb is – talán csak a komforthoz kapcsolódó negatívumokat tudnánk felsorolni. Télen mindenképp előnyösebb a vastag, jó hőszigetelő neoprén, nyáron viszont rendesen bele lehet izzadni.


Egyszerű és olcsó megoldás: az Energo Team neoprén melles


Legalább ilyen fontos ruhadarab az esőálló kabát. A legyeseknek készült modellek rendszerint rövidebbek, hogy gázolás közben ne érjenek bele a vízbe. A drágábbak anyaga hasonlóan viselkedik, mint a lélegző mellesek: kifelé engedi a párát, befelé viszont zárnak a pórusok, és nem engedik be a vizet. Elsősorban a Vision dzsekikről beszélhetnénk most, de minőségben komoly vetélytárs az Energo Team lélegzős viharkabátja (pergető dzsekiként is emlegetik néha) – ez hosszabb is némileg.


A legyes dzsekik legtöbbje annyira rövid, hogy ne legyen nedves, ha éppen a vízben haladunk

A kapucni körül jól
védve van a nyak rész is


A Vision Classic dzseki
hosszú esőzés
alatt sem ázott át

Eddig talán a Vision Flywater dzseki örvendett a legnagyobb népszerűségnek (az idei évtől átveszi helyét egy új modell, a Vision Vector)


Kiemelném itt is, hogy semmiképpen ne essünk neki kefével, szivaccsal egy ilyen dzsekinek, a mosógép pedig egyenesen káromló szó, ha érzékeny lélegző anyagokról beszélünk. Csak egyszerű, tiszta vizes leöblítés, semmi több!

Nehéz eldönteni, hogy a táskák vagy ruhák kategóriájába sorolható-e az alábbiakban ajánlott két kiegészítő. A legyes mellény jó ideje az egyik legelterjedtebb „felszerelésünk", praktikusságát nem kell részletezni. Találunk ezek között is olcsóbb és egyszerűbb modelleket, vagy akár drágább darabokat is, mint a Vision Caribou mellény, amely ugyancsak légáteresztő anyagból készült – jobb szellőzést biztosítva a testnek.


Vision Caribou mellény a tökéletes megoldás

A Caribou hátán is van egy hatalmas zseb


A Vision Mycket Bra melltáska terepen

A Mycket Bra hátulról egy kis háti táskának látszik


A Laserfish melltáska is praktikus darab


Ami esetleg újdonságot jelenthet még: a melltáska. Hasonló funkciót hivatott betölteni, mint a mellény, viszony némileg könnyebben elérhetjük az egyes zsebeit, könnyebb bele pakolni, és megpakolva sem akadályozza annyira a mozgásunkat. A drágább és minőségibb verzió itt is a Vision feliratot viseli, viszont nagyszerű megoldást jelent a Laserfish melles táskája is – legyen szó legyezésről, pergetésről, vagy bármilyen módszerről, amikor néhány apróságot mindig magunknál kell tartanunk.


Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...