Nem vagyok egy nagy éjszakai pecás, elvégre a sötétben horgászni nem egyszerű. Ennek nem is feltétlenül az előbb utóbb elhatalmasodó fáradtság az oka, hiszen úgy vélem, ilyen téren elég jól bírom a strapát, sokkal inkább az, hogy mennyire körülményes tud lenni éjszaka a csalizás, a szerelés, nem is beszélve a spiccek megvilágításáról, ami valódi rémálom számomra. Persze, létezik világítóparton, amit minden dobás előtt le kell venni, majd a szerelék vizet érését követően újra felcsíptetni. Vannak nagyon spéci lámpák, amelyekkel a rezgőspicc megvilágítása kivitelezhető ugyan, de nem egy egész éjszakán keresztül. Megoldás lehet még az elektromos kapásjelző, de feeder horgászként csak szökőévente vetemedek a használatára. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki a felsorolt eszközök között még nem találta meg az igazit. Az iBite termékcsalád megjelenésével azonban hiszem, hogy az éjszakai macerák egy csapásra megszűnnek majd! Máris bemutatom, hogy miért!
Mielőtt bárminek is az elébe mennék, szeretném leszögezni, hogy az iBite márka égisze alatt egy komplett termékcsalád jelenik meg a közeljövőben, melynek ebben az írásban csak egyetlen, a szívemhez legközelebb álló elemét veszem részleteibe menően is górcső alá. Hosszú hónapok óta folyt mindegyik eszköz tervezése, mintadarabok tucatjainak legyártását és kipróbálását követően készültek el a végleges formát öltött termékek, melyek közül ez alkalommal a LED-es feeder spiccekkel foglalkozom. Igen, olyan rezgőspiccekről lesz szó, amelyek kialakítása lehetővé teszi, hogy egy kisméretű elemet és egy kellően erős fénnyel világító ledet rögzítsünk rajtuk.
Már a LED-es feeder spiccek csomagolása is arról árulkodik, hogy nem hétköznapi eszközök ezek!
Minden fontos termékinformáció jól olvasható. Ezek a spicc erőssége, anyaga, hossza és átmérője, a LED színe, illetve annak a botnak a neve, amelyhez a spicc tartozik.
Természetesen minden csomagban van egy elem és egy LED is, melyek egyébként külön is megvásárolhatók.
Fontos tudni, hogy teljes értékű, a normál, megszokott rezgőspiccekkel majdnem minden elemükben megegyező spiccekről van szó, amelyek mindössze az utolsó gyűrűjük kialakításában különböznek hagyományos társaiktól. Tehát a LED-es spiccek ugyanúgy karbonból vagy üvegszálból készülnek, gyűrűik száma és a festésük is megegyezik tradicionális társaikéval. Ez rögtön rávilágít használatuk egyik legnagyobb előnyére: nem kizárólag éjszaka érdemes ezeket a botba helyezni, hanem nappal is, mindössze az elem és a LED nélkül, hiszen teljes értékű feeder spiccekről van szó. A képeken jól látszik, hogy utolsó gyűrűjük van oly módon kialakítva, hogy a pici elem és a LED tökéletesen beleilleszthető a gyűrű talpában erre a célra kialakított részbe, de azok onnan a legminimálisabb mértékben sem lógnak ki, így használatuk kellemetlen gubancolódással egyáltalán nem fenyeget, ellenben annyira szorosan illeszkednek, hogy dobáskor sem áll fenn a veszélye annak, hogy kirepülnek a helyükről. Így a dolgunk mindössze annyi, hogy szürkületkor behelyezzük az elemet és a LED-et a tartóba, majd elkezdünk horgászni és ahelyett, hogy a világítópatronnal vagy a spiccet láthatóvá tevő lámpákkal bajlódnánk, minden idegszálunkkal a kapásra koncentrálhatunk, esetleg élvezhetjük az éjjeli „fények" nyújtotta panorámát.
Ezek az apróságok jelentik a fényt az éjszakában!
A dolgunk mindössze annyi, hogy a LED-et ráhúzzuk az elemre. A megfelelő pozíciót akkor érjük el, ha a LED világítani kezd.
Fénye épp elég erős ahhoz, hogy akár nagyobb távolságból is látható legyen a kapás.
Nemcsak egy, hanem kétféle színben is gondolkodhatunk, hiszen piros és zöld LED-ek egyaránt kaphatók a spiccekhez!
A spiccgyűrű úgy lett kialakítva, hogy abba tökéletesen belesimul a LED és az elem. Garantáltan nem zavarja a horgászatot!
Így tettem én is a legutóbbi, Harcsa-tavi látogatásom során, amikor a munkaidő letelte után egy mindössze néhány órás, de mindenképpen éjszakába nyúló horgászatra érkeztem e remek bányató partjára. Mivel a nyárnak vége és a nappalok egyre rövidebbek, így túl sok időm már nem volt a világosban. Gyorsan összeállítottam hát a felszerelésem és előkészítettem bő kétkilónyi kaját, hogy legalább az alapozó etetést el tudjam végezni a lenyugvó nap sugaraiban gyönyörködve. Mire ezzel végeztem, már javában sötétedett, így nem is hezitáltam túl sokat, elláttam River Feedereim legkeményebb, piros spiccét az elemmel és a LED-del, így a vacsorámat már kapkodás nélkül, a két pici pontocskát figyelvén fogyasztottam el.
A dobások során sem kell félnünk attól, hogy a LED és az elem kirepül a helyéről. Precíz illesztésüknek hála nagyon stabilan ülnek a spiccgyűrűn.
Fárasztás közben sem szükséges aggódnunk, terheljük a botunkat pont ugyanúgy, minta a hagyományos spiccek valamelyikét használnánk!
Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, hogy a botok mögött ülve pontosan mit látunk a spiccekből. A válasz a képen: mindent!
Mielőtt jobban belemerülnék az éjszaka történéseibe, fontos leszögeznem, hogy a LED-es feeder spiccek nem kizárólag a Carp Expert River Feederhez kaphatók, hanem egy sor másik, az Energofish Kft. által forgalmazott, saját márkás bothoz is. Ezek egészen pontosan a Benzár Allround Feeder, a Benzár Method Feeder, a Carp Expert Method Feeder és a Kamasaki Pellet Feeder. Nem titok, hogy ezek a legnépszerűbb, legnagyobb darabszámban értékesített feedereink, így természetes volt, hogy az iBite spicceket is hozzájuk készítjük el elsőként. Az említett botok egytől egyig erős, kimondottan a pontyok horgászatára kialakított feederek, melyek közül úgy gondolom, hogy a sporttársak többsége tud igényeihez megfelelőt választani.
Kanyarodjunk azonban vissza a horgászathoz. A tavat jól ismerem, így egy olyan etetőanyagnak szavaztam bizalmat, ami itt, korábban már többször is remekül működött. Egy erősen halas, mikropellettel gazdagított és némi fokhagyma&robin red aromával megspékelt keverékről van szó, amely ideális bordás és flat method kosárba is. Készültem is mindkét típusú végszerelékkel, hiszen az egyik bottal, amin a bordás volt, végig egy pontba dobáltam, oda, ahová előzetesen etettem is ugyanezzel a felszereléssel, míg a flat kosárral ellátott bot volt a kereső. Ezt a végszereléket rendre az etetés mögé dobtam, bízva abban, hogy tudok vele fogni néhány termetes pontyot a horgászatra szánt néhány óra során.
Etetőanyagaim még világosban előkészítettem. A végeredmény egy nagyon tartalmas, hallisztes keverék lett, amely az intenzíven telepített tavakon szerintem verhetetlen!
A Method Smoke használatával ezúttal lényegesen gyorsabban érkeztek a kapások, de csak akkor, ha az aromát is elrejtettem az etetőanyagkupacban a csalihoz hasonlóan.
Vízparti idill, csend és nyugalom. A halak azonban gondoskodtak róla, nehogy álomba szenderüljek!
Az elképzelés némi finomhangolást követően el is kezdett működni, hiszen, bár az etetésről csak néhány kapást tudtam kicsikarni, a kereső bottal minden dobásra jelentkezett valaki, igaz, kezdetben legalább 10-15 perces várakozást követően. Akkor tudtam ezt az időtartamot lecsökkenteni, ha erősen megaromáztam a horogcsalimat, már a töltőszerszámban, az etetőanyagkupac belsejében. Ez utóbbi fontos mozzanat, hiszen nem a megtöltött kosárra nyomtam aromát, hanem a töltés folyamán magára a csalira, hiszen így garantálni tudtam, hogy az le fog érni a mederfenékre és csak ott lép majd működésbe. A nyerő íz egyébként egyáltalán nem harmonizált csoki-narancsos csalim aromájával, valamiért azonban mégis a chilli&krill bizonyult a legjobb választásnak ezen a napon.
Nagy élmény volt a kirobbanó erőben lévő bajszosok fárasztása a tükörvízen, hiszen alaposan megdolgoztatták a felszerelésem, no meg engem is!
Kapitális pontyot ezúttal csak fárasztottam, a kamera elé nem tarthattam, de a „kisebb" példányok folyamatos aktivitása kárpótolt!
Éjfél körül aztán úgy határoztam, hogy összepakolok és hazamegyek, hiszen jó kétórás út várt még rám az ágyamig. Az idő nagyon kellemes volt, a halak szája ízét is sikerült eltalálnom, egyetlen dolog bosszantott csak, mégpedig a két elvesztett, vélhetően 10 feletti pontyom, amelyek megkoronázhatták volna a napot. Sebaj, majd legközelebb! A LED-es spiccekről pedig csak legjobbakat tudom elmondani, hiszen ezúttal is tökéletesen tették a dolgukat, nem okoztak egyetlen gubancot vagy bármilyen más, dobás során jelentkező problémát, a LED-ek fényere cseppet sem csökkent menet közben, úgyhogy én továbbra is maximálisan meg vagyok elégedve velük. Ha legközelebb is éjszakai horgászatra adom a fejem, egészen biztos, hogy olyan botokat hozok magammal, amelyekhez kapható a most bemutatott spiccekből!
Egészen biztos, hogy a következő éjszakai pecám során sem hagyom ezeket a spicceket otthon!
Szabó Bence
Képek: Molnár Zoltán
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...