Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást teszek, hiszen nem ragadtam le egy szinten, hanem folyamatosan keresve a lehetőségeket kerestem az új lehetőségeket, és egyre eredményesebb lettem. Különböző formájú, ...
Eljött a tél. Az idő vasfoga már igen-igen mardossa a tájat. Reggel az ablakon kinézve már a deres természet látképe fogad bennünket. Aki ilyenkor a vízpartra merészkedik, azok az igazán elszánt horgászok tudják, hogy bajszos barátainkat ilyenkor is megfoghatjuk, ha megfelelő helyen és megfelelő csalival próbálkozunk. Megkell ugyan jegyezni, hogy ez az idő azért nem a legideálisabb a horgászat szempontjából, ugyanis a fagyok beálltával a víz hőfoka is ...
December minden bizonnyal legszebb napja volt az advent második vasárnapját megelőző szombat, azaz december 5-e. Az időjósok szikrázó napsütést, kellemes, már-már tavaszias 10-15 Celsius fokos nappali hőmérsékletet jósoltak, így nem volt kérdés számomra, hogy mivel töltsem ezt a napot. Természetesen horgászni indultam, ráadásul meglehetősen korán, hiszen hajnali 5-kor már a kocsiban ültem és egy számomra ismeretlen vízterület, a Sajókeresztúri Horgásztó ...
A kérdés borzasztóan foglalkoztatott az elmúlt hetekben, hiszen a nagybetűs dunai horgászszezon, azaz a szeptember és az október gyakorlatilag úgy telt el számomra, hogy a vízállás-előrejelzés kémlelésén túl érdemben nem kerültem kapcsolatba szeretett folyómmal. Ennek az volt az oka, hogy amikor lett volna lehetőségem a Dunán pecázni, nagyon magas volt a víz, amikor pedig a körülmények megfelelőek voltak, én nem tudtam úgy alakítani a programom. Nem maradt ...
Az ősz legszínesebb hónapjában minden egyes perc ajándéknak számít, amit a természetben tölthetünk. A hideg ellenére a novemberi tarkaságba öltözött vízpartok hívogatják a pergetni vágyókat, tényleg mindent megér, ha ilyenkor magunkba szívhatjuk a tavak, vagy szelíd folyócskák színes látványát. Varázs ez, hiszen kedvenc ragadozóink is most állnak sorban műcsalijainkért, a legdíszesebb téli köntösükben pompázó csukák sugallják belénk, hogy ne is ...
Elősször is „WAOH”!!! Nemrég érkeztem haza a Black Shadow Carp botok teszteléséről és őszintén szólva még mindig a hatása alatt vagyok! Vízlepergető anyagának köszönhetően nem csak mutatós, de praktikus is. Black Shadow, azaz fekete árnyék fantázia nevet kapta a Carp Expert botcsalád legújabb tagja. Ezen bot tervezésénél az egyszerű, letisztult stílus, a praktikus hordozhatóság, a rendkívüli erő és precizitás kapta a ...
A késő ősz és a tél már inkább a villantókról és a plasztik csalikról szól, no és persze a velük becsapott csodaszép sügérekről és csukákról. Úgy is mondhatnám, hogy a legszínesebb csalikkal pergetek a legszínpompásabb ragadozóinkra. Minél jobban hűl a víz, annál többször nyúlok az ólomfejekkel kombinált plasztikok felé, s ennek egy oka van: nincs olyan más műcsali, amit annyi ideig tudnánk az ilyenkorra legideálisabbá vált kapászónában – azaz ...
Már javában az tél derekát tapossuk, mikor e sorokat gépelem. A nappalok egyre rövidebbek, hatványozottan igaz ez az óraállítás óta, így nehéz dolgunk van akkor, ha munka után szeretnénk néhány órát horgászni. Meg sem kell várnunk az ékszakát ahhoz, hogy az esti pecák feelingjét átélhessük, hiszen már délután 3-4 óra között besötétedik, így kénytelenek vagyunk alapos előkészületek mellett indulni a vízpartra. Meleg ruha, tea, lámpák, na meg ...
Nagyon kemény, akár idegőrlőnek is nevezhető héten léptek túl a Nagybajomban megrendezett Method Feeder Országos Bajnokság résztvevői, amelyen még a jól szereplők közül is csak kevesen voltak olyanok, akiknek igazi örömhorgászatban lehetett részük. Az ötórás fordulókban nem volt ritka a nullázás, a többségnek pedig meg kellett elégedni néhány kapással, amiket persze még halra is kellett váltani. Ezért nem csoda, ha némelyek a verseny vége felé egyre ...
Nagyon sok hozzám hasonló gondolkodású folyóvízi horgász vallja, hogy az igazi paduchorgászat az ősz végével érkezik el. A hűlő vizekben nagy számban gyülekezik, helyenként bizony nagyon közel a parthoz, ezért eredményesen és hatalmas élvezettel horgászhatunk rájuk rövidebb bolognai bottal és a könnyebben kezelhető kisebb úszókkal. Erőtől duzzadó szákfej méretű dunai paduc feederrel, de higgyétek el, bolóval megfogni őket az ...