Banax Helicon 5600NF orsó
A bojlis módszer egyre népszerűbb horgászaink körében, melyhez sokféle gyártó, sokféle orsót gyárt.
Ezek közül azonban mégis kiemelkedik a BANAX HELICON 5600NF, mely több mint 10 éve áll a műfaj kedvelőinek rendelkezésére!
Az orsó legszembetűnőbb tulajdonsága, nagyméretű kúposított dobja, mely a hosszú dobások elengedhetetlen feltétele.
A nagy szilárdságú grafit házban kapott helyet az a csigás dob emelés, mely a zsinór meneteit szépen egymás mellé rendezve segíti elő a 100 méter feletti dobásainkat.
Az hajtókar egy mozdulattal behajtható.
A fém dob mellé egy szintén távdobó, grafit dob is a dobozba került.
Áttétel: 4,7:1
Zsinórkapacitás: 0,30 mm / 480 m
Csapágyszám: 5+1
Tömeg: 820 g
A termékhez tartozó pótdob IDE kattintva érhető el.
Már-már nyári időben értünk a vízpartra így kényelmesen állíthattam fel a Giant rod podom! Ez az írásom kissé talán rendhagyó lesz. Inkább élménybeszámolónak szánom, mintsem egy-egy módszer vagy technika kimondott bemutatásának. Ennek egyszerű oka van, hiszen a teszthorgászatnak ...
Közeleg a karácsony, így eljött az ideje ajándék után nézni! Ennek kapcsán kaptam azt a megkeresést, hogy eddigi tapasztalataim alapján állítsak össze egy néhány termékből álló listát, támogatva azokat az ajándékozókat, akik szeretnék meglepni hozzátartozóikat/barátaikat ...
Az előző írásomban már bemutattam a karbantartás alatt álló orsómat. Ennek a tisztítását, szerelését fogom most folytatni! Nyeletőfék tisztítása: Fektessük az oldalára az orsónkat! Távolítsuk el a nyeletőféket rögzítő alsó csavart a PH2-es bit ...
Eljött a tél, éjszakai minuszok, nappali 0 fok körüli hőmérséklet. Tavaink többségén vékony jégpáncél honol, melyek nagyrésze lékhorgászatra még alkalmatlan, egyéb horgászmódszereket azonban ellehetetlenít. Vannak persze olyan horgásztársak akik ilyenkor is a vízparton töltik ...
Somogyország. Ezerarcú, festői szépségű dombvidék a Balaton és a Dráva ölelésében, ahová mindig jó visszatérni. A magamfajta kalandorok kihagyhatatlan Mekkája ez, ahol a somogyi vadvizek alkonyati-esti pontyozásai vésnek meseszép emlékeket a horgász-szívbe. Bizony, egy-egy ...
2016-08-30 ldeje figyelmet fordítani családtagjainkra, szeretteinkre, barátainkra. Lassan azon is elkezdünk gondolkodni, milyen ajándékkal lepjük meg őket, hiszen mindannyian tudjuk: adni jó. Felemelő érzés, amikor azt tapasztaljuk, hogy valakinek sikerült örömet szereznünk. Ez ...
A Hortobágyi Nemzeti Park területén található Ohati tavat mát többször meglátogattuk; azonban a jóval soha nem lehet betelni. Így hát ismét visszatértünk Ohatra! Újabb felszereléseket és csalikat teszteltünk: a halak pedig most is tették a dolgukat, és brutálisan megdolgoztatták ...
Nagyon sok filmet láthattunk már a Maconkai-víztározóról. Nem véletlenül, hiszen itt mindenki megtalálhatja számítását horgásszon akár kapitális pontyokra, vagy kisebb keszegekre. Mi is visszatértünk erre a vízre, ahová sok kellemes emlék köt bennünket. Természetesen ...
Mostani cikkünk rendhagyó módon olyan termékek bemutatásáról fog szólni, amelyek úgy érezzük méltán töltenék be az ajándék szerepét akár a legfontosabb ünnepen is. A Banax Helicon nyeletőfékes orsók, az Energo Team és Carp Hunter elektromos-rádiós kapásjelzői, valamint ...
Júliusban, éves rendszeres családi nyaralásomat töltöttem a Balatonnál Zamárdiban. Természetesen, ilyenkor a család az első, de ezzel szerintem a legtöbb kétgyermekes apuka így van. Háttérbe szorul a ...