BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS
Termékleírás

Benzár Mix Pro Corn Wafters

A Benzár Mix termékek fejlesztésével alapvető célunk, hogy kihasználva a márka mögött álló évtizedes tudást és tapasztalatot, időnként olyan újdonságokkal is piacra lépjünk, amelyek igazán nagyot szólnak! Ebben az évben a Pro Corn Wafters csalikban testesült meg törekvésünk, hiszen olyan horogcsali született, amely joggal viseli a világújdonság nevet.

A szóban forgó csali megalkotásánál a kiindulási alapot a kukorica jelentette. Igen, a kukorica, tehát az egyik legősibb horogcsali, mellyel még napjainkban is nehéz hibázni, horgásszunk kis túlzással bárhol az országban. Számtalan felhasználási lehetősége ismert már manapság is a tengerinek, legyen szó csalizásról vagy etetésről, azonban még mindig láttunk potenciált a variációk bővítésében, így születhetett meg a Pro Corn Wafters névre keresztelt csaliújdonság.

A Pro Corn Wafters csalik 3 nagymúltú csaligyártó cég, a Benzár Mix, a Timár Mix és a Poseidon együttműködésének, közös fejlesztésének eredményeképp született meg, így elmondható, hogy sokévtizedes tapasztalat áll a csalik mögött. A termékek különlegessége, hogy a megszólalásig hasonlítanak a takarmánykukoricára, ami a halak számára egy ismert, táplálékkal azonosított forma. Emellett fontos, hogy alapanyagaik között is több kukoricaszármazék van, így aromázatlan formában is finom, kukorica illata és íze van a csaliknak.

A Pro Corn Waftersek kifejezetten pontyos csalik, sőt, elsősorban a termetesebb egyedek becserkészése során szokták horgászaink őket „harcba küldeni”. Emellett 14 mm-es méretükkel azokon a vizeken is nagyon jó szolgálatot tesznek, amelyeken szelektálni kell és sok apróhal, például keszegféle vagy ezüstkárász közül kell megpróbálnunk kiválogatni a pontyokat.

Ami pedig talán a legfontosabb jellemzője a csaliknak az alakjuk mellett, az bizony a felhajtóerejük, amely úgy lett beállítva, hogy horgunkat véletlenül se emeljék meg, mindössze kellően könnyítsék ki azt. A tökéletes pontosság kedvéért érdemes tudni, hogy már a 10 mm-es normál tüskével ellátott 8-as Benzár Method Round Feedert sem emelik meg a csalik, így ezzel vagy az ettől nagyobb/nehezebb horgokkal célszerű őket használni.

A termék 10 különböző ízben érhető el, melyek között megtalálhatjuk minden évszakhoz és víztípushoz a megfelelő variánst.



Cikkszám Ajánlott fogyasztói ár Egységár Típus Ízesítés Méret Szín Kiszerelés
98057-003 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS MÉZ SÖTÉT SÁRGA 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersMéz14 mmSötét sárga30 g
98057-013 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS EPER FLUO PIROS 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersEper14 mmFluo piros30 g
98057-043 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS MÁJ PIROSAS BARNA 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersMáj14 mmPirosas barna30 g
98057-046 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS FOKHAGYMA FEHÉR 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersFokhagyma14 mmFehér30 g
98057-052 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS KAGYLÓ FLUO ZÖLD 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersKagyló14 mmFluo zöld30 g
98057-071 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS SWEETCORN VILÁGOS SÁRGA 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersSweetcorn14 mmVilágos sárga30 g
98057-073 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS TUTTI-FRUTTI VEGYES 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersTutti-Frutti14 mmVegyes30 g
98057-074 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS VAJSAV FLUO SÁRGA 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersVajsav14 mmFluo sárga30 g
98057-088 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS CSOKI-NARANCS FLUO NARANCSSÁRGA 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersCsoki-narancs14 mmFluo narancssárga30 g
98057-092 BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS MANGÓ-VAJSAV FLUO PIROS 60 ML 1 490 Ft 49666.67 Ft/KG Új Pro Corn WaftersMangó-vajsav14 mmFluo piros30 g


CARP EXPERT KEMÉNY DIPPELT HOROGPELLET
520 Ft
BENZÁR MIX TURBO SOFT PELLET
990 Ft
Benzar Mix Method Pellet
890 Ft
BENZAR MIX BICOLOR METHOD PELLET
990 Ft
BENZÁR MIX FLOATING PELLET 7MM
990 Ft
BENZAR MIX TURBO SOFT LONG LIFE PELLET
990 Ft
Pink methoddal a Paradicsomban
Megjelent: 2021-09-13 | Forrás: Kubuk-Kiss Alexandra | Írások

Sziasztok! Kubuk-Kiss Alexandra vagyok és lehetőségem adódott kipróbálni a vadonatúj Pink method orsót, a rózsaszín szettem utolsó darabjaként. Tartsatok velem és olvassátok el hogyan is alakult ez a remek hétvége a Hejőkeresztúri Carp and Carp horgászparadicsomban és hogyan állta ...

Visszatérés a Patkó horgásztóra!
Megjelent: 2021-05-29 | Forrás: Kubuk Dániel | Írások

Már egy év is eltelt azóta, hogy első forgatásom helyszínéül a Patkó horgásztavat választottuk ki. Ez a tó a környéken igen elismertnek számít, gyönyörű amúr és egyre inkább fejlődő ponty állományának köszönhetően! Nem titkolt célom volt a forgatás alatt egy gyönyörű ...

Tavaszi pontyhorgászat: a türelem pontyot terem
Megjelent: 2021-04-23 | Forrás: Kubuk Dániel | Írások

A nagypontyok üldözésében kimondottan fontos a türelem, még nyáron is napok telhetnek el kapásra várva, eredménytelenül, mire aztán megtörik a csend és legnagyobb örömünkre a várva várt bajszos megjelenik zsinórunk másik felén. Természetesen a halnélkül maradás is benne van ...

Waftermánia
Megjelent: 2021-04-21 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Manapság, amennyiben a method feeder technika van terítéken, az egyik legtöbbet emlegetett kifejezés a „wafter”. Mind a nyomtatott, mind pedig az online felületeken egyre-másra kerülnek elő a legkülönfélébb wafterek, amelyek manapság kétségkívül a legmeghatározóbb kategóriát ...

Ponty Lakoma: csalizási tippek pontyhorgászathoz
Megjelent: 2021-04-16 | Forrás: Kubuk Dániel | Írások

Ebben az írásomban szeretnék némi támpontot adni arra vonatkozóan, hogy hogyan is látok neki egy kora tavaszi horgászatnak, mely csalogató anyagokat részesítek előnyben és milyen formában igyekszem felkínálni azokat! Természetesen mindenki számára van egy alapvető elképzelés, ...

Feeder horgászat: Leveleki kalandok – 2. rész
Megjelent: 2021-04-14 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. ...

Világújdonság kukoricából!
Megjelent: 2021-03-02 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Manapság egyre ritkább, hogy a hazai vagy külföldi horgászmárkák olyan termékekkel álljanak elő, amelyek tényleg tudnak valami különlegeset, olyat, amit korábban semmi más. A termékfejlesztésre sokkal inkább az a jellemző ugyanis, hogy a vállalatok a meglévő szortimentjüket ...

Pontyok a jég mellől
Megjelent: 2021-02-26 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Hogy mi a jó a téli horgászatokban? Bár alapvetően szeretek télen horgászni, de, hogy miért, azt néha már magam sem tudom, főleg akkor nem, amikor a tópartra érve az a látvány fogad, mint legutóbb a nyékládházi Koi 1-es tó kapujában. Bizony, a fele vízfelületet jég borította, ...

Feeder bottal a Leveleki víztározón
Megjelent: 2021. May 12.

 

Egy 210 hektáros víztározón nem gyerekjáték a halfogás, pláne nem 5 Celsius fokos vízhőmérséklet mellet. A megfelelő helyválasztás után azonban kellő kitartással, megfelelő csalogatóanyagokkal és a szituáció megoldását lehetővé tevő felszerelésekkel valódi örömpecában is lehet részünk! Ebben a filmben Szabó Bence a Leveleki Víztározó partjáról jelentkezik, ahol két horgásznap tapasztalatait igyekszik bemutatni az érdeklődőknek.