BENZAR MIX METHOD SMOKE WAFTER DUMBELLS 6MM
Termékleírás

Benzár Mix Method Smoke Wafter Dumbells 6mm A Dumbell, azaz hordó formájú csalik akkor eredményesek igazán, ha olyan vízen horgászunk, ahol a halak már évek óta a sablonos, gömb formához vannak szokva. Számukra egy eddig nem ismert alak nagyon vonzó tud lenni, így lényegesen bátrabban veszik fel a dumbell csalikat, mint bármi mást.

A Method Smoke Wafter Dumbellek felhajtóereje úgy lett beállítva, hogy a horgot csak kikönnyítse, egész előkehosszban ne emelje meg, így érdemes kísérletezni a horog méretekkel és azok súlyával, a tökéletes felkínálás érdekében.

A csalik intenzív aromával rendelkeznek, mely remekül oldódik a vízben. Fontos jellemzőjük, hogy színük is kifejezetten élénk, ami manapság rendkívül nagy fontossággal bír, elsősorban persze a tisztább vizekben.

Az intenzív szín és aroma mellett, smoke kivitelek, magyarul füstölnek vízbeérkezés után. A külső aromafelhő mellett, vertikálisan is ontják magukból ezt a vizuális hatást, ami tökéletesen a csalihoz tudja vonzani távolabbról is a halakat.

Állaguk alkalmassá teszi őket a csalitüskén és a hajszálelőkén való felkínálásra is, így tökéletesek a method módszer mellett, a nagyobb, pellet kosaras szerelékek mellé fűzve is.

Az általánosabb ízektől kezdve, mint a méz, megtalálhatóak igazán érdekes, egyedi kombinációk is a szériában, például: eper-vajsav, mangó-vajsav, melyek az újdonság erejével fognak hatni a halak számára. A 6 mm-es változat tökéletes variáns a gyors, methodos horgászathoz. Rapid horgászatokhoz is kifejezetten ajánlott csali, mivel gyorsan, kifejezetten hatékonyan fejti ki hatását.



Cikkszám Ajánlott fogyasztói ár Egységár Típus Ízesítés Méret Szín Kiszerelés
98087-203 BENZAR MIX METHOD SMOKE MEZ WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellMéz6 mmNarancssárga30 ml
98087-207 BENZAR MIX METHOD SMOKE VOROS KRILL WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellVörös Krill6 mmVörös30 ml
98087-246 BENZAR MIX METHOD SMOKE FOKHAGYMA WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellFokhagyma6 mmSárga30 ml
98087-252 BENZAR MIX METHOD SMOKE KAGYLO WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellKagyló6 mmZöld30 ml
98087-255 BENZAR MIX METHOD SMOKE TONHAL LAZAC WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellLazac-tonhal6 mmBarna30 ml
98087-258 BENZAR MIX METHOD SMOKE CHILIS KOLBASZOS WAFTER DUMBELLS  6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellChili-kolbász6 mmBordó30 ml
98087-264 BENZAR MIX METHOD SMOKE  POLIP TINTAHAL WAFTER DUMBELLS  6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellPolip-tintahal6 mmKék30 ml
98087-274 BENZAR MIX METHOD SMOKE EPER VAJSAV WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellEper-vajsav6 mmPiros30 ml
98087-275 BENZAR MIX METHOD SMOKE SCOPEX VAJSAV  WAFTER DUMBELLS  6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellScopex-vajsav6 mmNarancssárga30 ml
98087-276 BENZAR MIX METHOD SMOKE ANANASZ VAJSAV WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellAnanász-vajsav6 mmSárga30 ml
98087-288 BENZAR MIX METHOD SMOKE WAFTER CSOKI NARANCS DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellCsoki-narancs6 mmNarancssárga30 ml
98087-292 BENZAR MIX METHOD SMOKE MANGO VAJSAV WAFTER DUMBELLS 6MM 990 Ft 33000 Ft/L Új Method Smoke Wafter DumbellMangó-vajsav6 mmPiros30 ml


CARP EXPERT KEMÉNY DIPPELT HOROGPELLET
520 Ft
BENZÁR MIX TURBO SOFT PELLET
990 Ft
Benzar Mix Method Pellet
890 Ft
BENZAR MIX BICOLOR METHOD PELLET
990 Ft
BENZÁR MIX FLOATING PELLET 7MM
990 Ft
BENZAR MIX TURBO SOFT LONG LIFE PELLET
990 Ft
A bűvös 100 kg
Megjelent: 2021-09-06 | Forrás: Szarka László | Írások

Hogy én mekkora mázlista vagyok! Autózok ötszáz kilométert egy jó kis csukázás és cikk reményében, amit sikerült nem csak csuka, de még kapás nélkül is megúszni, s ahelyett, hogy bánkódnék, még örülök is a dolgok ilyetén alakulásának. Legalábbis így utólag. A b terv ...

Rapid methodozás
Megjelent: 2021-08-04 | Forrás: Ország Bálint | Írások

Horgászataim túlnyomó többségében a ragadozó halakat űzöm pergetve, azonban minden évben akad egy-két alkalom, amikor előveszem feeder botjaimat és békés halakra horgászom. Egyébként sincs sok kedve az embernek ilyen kánikulában beöltözve csörtetni a kis folyók menti áthatolhatatlan ...

Keresd a halat!
Megjelent: 2021-03-17 | Forrás: Ujszászi Dániel | Írások

Az év első horgászatainak mindig kiemelt helye van az emlékek sorában, amit persze mindenki igyekszik pozitív oldalról megtölteni, maradandóvá tenni. Sok különféle tényezőtől függhet, hogy mikor is valósul meg ez a bevetés, azonban egy dolog szinte biztos: a kapásokhoz vezető ...

Palotavároson a jég beállta előtt
Megjelent: 2021-03-13 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Január első hete, nem úgy, mint az azt követő kettő, még horgászati lehetőséggel kecsegtetett tulajdonképpen az ország összes vizén, hiszen az újév első napjain kifejezetten enyhe volt az időjárás. Egy fanatikus horgásznak nem is kell ettől több, ha nincsen jég a kiszemelt ...

 Egy tuti téli recept feederezéshez
Megjelent: 2021-01-30 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Ilyen tényleg létezik? Hát persze! Sajnos azonban a téli horgászatok során a jó etetőanyag önmagában nem elég, nagyon sok mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy halszagú legyen a kezünk. Én sokat horgászom télen, hiszen az évszak sajátosságai miatt a vízpartok ebben az időszakban ...

Ismeretlen vizeken – A Sajókeresztúri Horgásztó
Megjelent: 2021-01-05 | Forrás: Szabó Bence | Írások

December minden bizonnyal legszebb napja volt az advent második vasárnapját megelőző szombat, azaz december 5-e. Az időjósok szikrázó napsütést, kellemes, már-már tavaszias 10-15 Celsius fokos nappali hőmérsékletet jósoltak, így nem volt kérdés számomra, hogy mivel töltsem ezt ...

Feederrel sötétedés után
Megjelent: 2020-12-12 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Már javában az tél derekát tapossuk, mikor e sorokat gépelem. A nappalok egyre rövidebbek, hatványozottan igaz ez az óraállítás óta, így nehéz dolgunk van akkor, ha munka után szeretnénk néhány órát horgászni. Meg sem kell várnunk az ékszakát ahhoz, hogy az esti pecák feelingjét ...

Versenystratégia – II. rész
Megjelent: 2020-11-03 | Forrás: Szabó Bence | Írások

A halak szépen gyülekeznek a szákban, hiszen jól választottuk meg a felszereléseket és a csalogatóanyagokat, emellett a táv kérdésében sem lőttünk mellé. Mi van azonban akkor, ha a halfogás üteme lassul? Mit tegyünk azért, hogy újra elkezdjük fogni a halat? Váltsunk valamit vagy ...

Versenystratégia – I. rész
Megjelent: 2020-10-27 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Lassan tíz éve már, hogy elindultam az első horgászversenyemen, egészen pontosan egy páros derbin édesapámmal. Meghatározó emlék ez számomra, hiszen a peca remekül sikerült, második helyen végeztünk sok-sok csapat között, így egy olyan löketet adott ez az élmény számomra, ...

Nyári method
Megjelent: 2020-08-09 | Forrás: Szabó Bence | Írások

Egy pénteki napon úgy döntöttem, hogy ellátogatok egy olyan horgászvízre, ahol korábban ilyen körülmények között még sosem horgásztam. A reggel négyes ébresztő után tehát irány Törökbálint! Mint általában, ezúttal is a verseny oldalt vettem célba és ennek is a 49-es ...

Vajsavas method
Megjelent: 2020-07-25 | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Igen sűrű az idei versenyszezon a megkésett kezdés okán, így az utóbbi hetekben nem volt idő a lakóhelyem környéki tavak horgászatára. Most egy röpke kéthetes versenyszünet lehetővé tette ezt is. Óva intettek horgásztársaim attól, hogy meglátogassam a helyi egyesületi tavat. ...

Nagy dévérek és nagy pontyok az erdő szélén
Megjelent: 2020-06-20 | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Kora tavasszal kezdtem készülni a Method OB selejtezőjére. Ahogy a frissített versenyszabályzat megjelent, benne a fonott zsinór száműzésével, azonnal váltottam monofil dobóelőkére és elkezdtem a monofil előkékkel való kísérletezést. Azt is hamar eldöntöttem, hogy Látóképen ...

A pörgős method
Megjelent: 2020-06-06 | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

30 éve horgászom a Kiszombori Vályogoson. Szeretem, otthon vagyok a partján. Sokszor készülök itt versenyekre. Keszegfélék, szép kárászok és pontyok lakják a tavat, rájuk meg termetes süllők, harcsák vadásznak. Maga a tó nagyon sekély, az 1 méteres mélység már jónak számít, ...

Különleges method csalik – II. rész
Megjelent: 2020-04-07 | Forrás: Szabó Bence | Írások

E mini cikksorozat első részében kizárólag a Bicolor Method Tojásokkal foglalkoztam, ami nem véletlen, hiszen ezektől különlegesebb csalik aligha léteznek. Élénk színük, aromás mivoltuk és bicolor kivitelük mind-mind fontos eredményességük szempontjából. Azonban én minden helyzetre ...

Nincs kapcsolódó videó