Megjelent: 2008. szeptember 18. | Forrás: EnergoTeam | Írások
A Salmo Team Hungary, azaz Kovács Adrián és Lukácsi Béla többszörös magyar bajnok és vb harmadik párosa közismert arról, hogy a pergető horgászat a kedvenc módszere. Ezen belül is a (Salmo) wobbleres harcsapergetés az, amit a leggyakrabban űznek hazai és külföldi vizeken egyaránt. Legutóbb elkísértük harcsás teszthorgászatukra őket, hogy első kézből számolhassunk be fogásaikról. A kis utazás célja a 2009-es Energofish nagyhalas pergetőbotok, és különféle Salmo wobblerek kipróbálása volt. Béla első hala hamar a csónak mellé került A fiúk, legyen szó az élő Tiszáról, vagy az olaszországi Pó folyóról, leginkább az éjszakai órákban próbálják a harcsákat becserkészni. Nem véletlenül. A harcsa szervei úgy formálódtak az évmilliók alatt, hogy érzékelése rendkívüli módon eltolódott a látás felől az oldalvonalon keresztül történő rezgések észlelése felé. Ennek megfelelően az igen apró szeme csaknem elcsökevényesedett, szerepe erősen korlátozott a zsákmány észlelésében. Ezzel együtt az oldalvonalain elhelyezkedő érzékszervei, mint a denevér "lokátorai", elképesztő pontossággal észlelik a zsákmány rezgését. Szóval a harcsának gyakorlatilag mindegy, hogy mit lát, ezért szeret éjszaka és zavaros vízben is táplálkozni. Ekkor ugyanis előnybe kerül potenciális táplálékaival szemben, melyek sokkal inkább használják a szemüket és fontos nekik a fény mennyisége. Az éjszakában, vagy zavaros vízen a zsákmány nem látja a harcsát, de az pontosan "érzékeli" a táplálékot. A ragadozó kihasználja az érzékelés különbözőségében rejlő lehetőségeket.
Csak egy pár fotó kedvéért került ki a vízből… Nos, a wobbler ugye pont a rezgésével hívja fel magára a figyelmet - így kiemelkedően jó harcsa-csali.
A fiúk legutóbb a Pó folyóra látogattak el, hogy mindössze három éjszakát átpergetve kísértsék a szerencséjüket. Több éves tapasztalatuk jogosította fel őket arra, hogy ilyen szűk időintervallum kedvéért is vállalják a hosszú utazást. Az eredmények őket igazolták.
Béla vissza is engedte a harcsát (ahogy mindketten valamennyi halukat) Az első este
Egy forró nyári nap enyhülő szakaszában indult útnak a kis csapat. Folyásnak felfelé motoroztunk az esti szürkületben jó pár km-t. Az volt a terv, hogy főleg a part széli részeket és az ígéretesebbnek tűnő belső részeket (mederesések, forgók, zátonyok alkalmas részei) dobálják meg wobblerrel, mindvégig csorogva a csónakkal. Legnagyobb meglepetésre Béla már az első dobásai egyikével kapáshoz jutott. A felszín közelében rávágó harcsa komoly burvánnyal mutatta magát a megakasztást követően. Szépen lecsavarta a spiccet, és zsinórért nyöszörgött a bot. A Ryobi Applause orsó fékje viszonylag keményre volt állítva, de így is megszólalt a fék a legerősebb kirohanások alkalmával. Béla kőkeményen fáraszt, a szűk 20-asra becsült első hal 5 perc alatt a csónakban volt! Gyors fotózás után a hal visszakerült a vízbe, a csapat pedig folytatta a horgászatot.
Íme a Kovács-Lukácsi "négykezes": a művet egy 55 kilós harcsán adták elő Béla egyébként egy nagyméretű, 15 centis Salmo Skinnerrel dobált, míg Adrián egy ennél is nagyobb Salmo Whitefisht csobbantott rendszeresen a kiszemelt helyekre.
Az 55-ös a kiemelés előtti pillanatokban. Ez is egy 15-ös Salmo Skinnerre éhezett meg A következő komoly esemény egy nagyobb törés fölött feltorlódott, kissé belassult tükörben történt. Láthatóan volt benne bőven cefalo, a Póra annyira jellemző, tengerből felúszó "harcsatáplálék" halfaj. Már a krónikás sem emlékszik pontosan, hogy Béla, vagy Adrián wobblere ért be elsőnek, de tény, hogy pillanatokkal később mindketten harcsát fárasztottak. Időnként egy hallal is meggyűlik az ember baja, nem még kettővel! Adriáné volt a kezesebb (és a kisebb) ezért arra koncentráltunk és vettük be a csónakba hamarabb. Az is olyan 18-20 kg-os lehetett. Tán a csónakba sem került be, csak a műcsali horgát szabadítottuk ki gyorsan, s engedtük vissza a folyóba.
Az 55-ös a másnap reggeli fotózáson Béla harcsája viszont nem könnyen adta meg magát, keményen küzdött a gyors vízben. Közben túljutottunk a nagy törésen és további harcsákat láttunk megriadni a felszínen. Elképesztően élt a víz. Béla igyekezett a csónakhoz terelni nagytestű zsákmányát, de az hatalmas szaltókat vetve, rendre több vödör vizet repített a levegőbe, s visszafordult a mélyebb rétegekbe. Persze az erős zsinór, a kiváló horog bírta a kiképzést, de az új tesztbotok közül talán a legvékonyabb, legkisebb dobósúlyú volt épp soron. A fiúk egyik feladata épp a bot lehetséges gyenge pontjainak felderítése volt, így Béla nem is kímélte a kis nyelet.
Végül az 55-ös a visszaengedés pillanataiban Amikor a harcsa közvetlenül a csónak mellett felbukkant, és Béla nagyon keményen próbálta ott tartani, már iszonyatosan görbült a pálca. Teljesen visszahajlott, s kegyelemért könyörgött…, végül a harcsa minden erejét összeszedve a csónak alá fordult, a bot pedig a stücnis illesztésnél kettétört. Ekkor Adrián is odaugrott, ő tartotta a bot spiccrészét, Béla pedig az orsós alsó taggal kezelte a zsinórt. Azt hiszem, kevesen láttunk még ilyen négykezes fárasztást… Az összeszokott páros újra felhozta az akkorra teljesen kifáradó halat, és sikerült a csónakba befordítani. A mérleg tanúsága szerint 55 kg-os, és kb. 210 cm hosszú volt a bottörő harcsa. A halat egy megfelelő helyen kíméletesen kipányváztuk, mert másnap jó fényviszonyok között is meg akartuk örökíteni a visszaengedés előtt.
Adrián szelídíti a 30 feletti harcsáját. Remek ötlet volt a bot két oldalát fehér jelölővel áthúzni, így tökéletesen látszik a bot az éjszakában Aznap este még Adrián "kicsapott" egy 30 kg felettit, s további néhány kisebb egyed is elesett, összesen pontosan 10 darab harcsa került be a csónakba, majd vissza a vízbe.
Adrián a hal megragadása előtti pillanatokban. Figyelni kell, nehogy a horog a kéz közelébe kerüljön! A bottöréshez érdemes néhány dolgot hozzáfűzni. Egyrészről a bot még kísérleti stádiumban van, várhatóan 2009 tavaszán lesz kapható. A fiúk instrukciója alapján készül, s módosul folyamatosan. Feltétlenül megjegyzendő, hogy a túrán szereplő modell túl finom volt a kifejezetten kapitális halakhoz (ez volt az első gyakorlati teszt), de ezzel együtt jól teljesített. A bot anyaga igen kiváló minőséget képvisel, hisz a durván visszacsavarodó, abszolút természetellenes helyzetben álló nyél sem tört meg, az illesztésnél a stücni adta fel a harcot. A kisebb 20-30 kg-os harcsákat Adrián néha igen kellemetlen helyzetbe hozta, egyik-másikat nem is engedte a kétrét hajló bottal a mélybe törni, a víz tetején csapkodtak, amíg ki nem fáradtak. Az ilyen súlyú halakhoz optimális volt a 1.0-ás botverzió. (A teszt egyébként egy még erősebb blankkal fog folytatódni szeptember végén.)
Ez a hal a hatalmas Salmo Whitefish wobbleren vesztett rajta Az első éjszaka után élményekkel, szép fotográfiákkal gazdagabban tértünk nyugovóra. Nem tudom, melyikünk hitte komolyan, hogy ezt még lehet majd űberelni a következő két éjszaka - de lehetett. No, de erről majd a következő részben…