Mindig szerettem a kihívásokat, talán ezért is lett a kedvenc módszerem a pergetés. Amikor megismerkedtem a harcsák műcsalival történő megfogásával, tudtam ez az, amire szükségem van. Állandóan vonzott ez a nagytestű ragadozóhal, bármilyen módszerrel szívesen vadászok rájuk, de az igazi mégis a pergetés. Az éjszaka ...
Ír napok – második rész Míg az írországi beszámolóm első részében a pergetés körülményeiről és eszközeiről számoltam be, a második részben főleg egy általam korábban nem művelt módszerre, a trollingozásra térnék ki. Ez a műfaj amennyire ismeretlen idehaza, éppen olyan gyakran művelt ...
Írország nagyon messze van, és ez már szinte elegendő motiváció volt ahhoz, hogy örömmel fogadjuk el Zoltán barátunk meghívását – utazás, messzi tájak, idegen emberek, ezernyi látnivaló. Na, és persze sokat ábrándoztunk az ír csukákról és az ír kocsmákról is. Dublinban majdnem mindent meg lehet ...
A tavalyi esztendőben kaptuk az ötletet, hogy a gyermeknapon a legfiatalabb korosztályt, a még nem horgászó gyermekeket is próbáljuk a vízpartra csábítani. Nem titkolt célunk egy horgászverseny rendezésével az volt, hogy igyekezzünk a horgászatot megismertetni, megszerettetni a gyermekekkel. A támogatóink jóvoltából csak Baranya megyében, ezer ...
Köztudott, hogy a szélhajtó küsz ívása idején különleges lehetőségek nyílnak a ragadozó halak horgászatára. A násztól bódult apróságok a fajfenntartás ösztönétől vezérelve hatalmas csapatokba verődnek, és másodlagosan terített asztalt kínálnak a balinok és a süllők számára. ...
Elérkezve túránk utolsó 3 napjához, hátunk mögött hagytuk a csatornákat, és olyan dologgal próbálkoztunk, mely még teljesen új volt számunkra. Mindannyian már több éve pergetünk, de a harcsapergetéssel még egyikünk sem próbálkozott. Idáig elsősorban a csukák, a domolykók, a balinok és a hegyi vizekben ...
Manapság már bevett szokás, az egyesületeknél hogy nincs pontytilalom egész évben, ennek csak a horgászok örülnek, bár ha a pontyok szerelmi nászban úsznak, akkor fittyet hánynak mindenféle szuper csalinak. A sors úgy hozta, hogy a Jászjákóhalmai horgászegyesület versenyén, a pontyok pont ebben a stádiumban ...
A minap, bent járva az Energofish-nél, leskelődtem a polcokon, milyen új pecák érkeztek. A sűrű boterdő pálcái között megakadt a szemem egy szép kivitelű, igazi klasszikus pontyozó botsorozaton az Arno-n, melyből két, számomra legkézhezállóbb méretet ki is választottam. Én ugyanis, sokakkal ellentétben, sohasem szeretek két egyforma ...
Számtalan vadonatúj fejlesztésű horgászeszközt mutatott be 2010-ben az Energofish. Mindet bemutatni szinte lehetetlen. Nemrégiben azonban megérkeztek a nagykereskedésbe az ET Benzar Extreme Match bot modelljei, melyek többünk szerint is kiemelt figyelmet érdemelnek. Benzár Zsolt nem tréfál, ha botok teszteléséről van szó Benzár Zsolt, ...
Kis hazánkat érintő katasztrofális árvízhelyzet miatt, sokan kételkedtek benne, hogy a sebes-körösi fordulót meg tudjuk rendezni. A háromfordulósra tervezett sorozatból sajnos a zagyvai verseny elmaradt, a minden idők legmagasabb árvízszintje miatt, mely a térséget érintette. A vízállásjelentéseket figyelve bizakodásra adott okot, hogy a ...