Wizard Floating Shad
A Floating Shad legfontosabb tulajdonsága a rendkívül kicsi fajsúlya, mely miatt a mederfenékre leejtve olyan hatást kelt a plasztik, mint amilyent az aljzaton turkáló apró halak szoktak táplálkozás közben. Ízesített változat, ez generál ez plusz ingert a ragadózóknál, emellett anyaga rendkívül strapabíró, biztosítva a csalik cseréjét, ha Jigen kínáljuk fel a plasztikot.
Kétfajta bordázat található rajta, a testen finom, nem túl erőteljes bordák, illetve a hason, vagyis az alján látványosabbak. A csali formája Shad plasztikcsalikra jellemző, a nagyobb test akkor fogós, ha szélesebb táplálékhallal tömik a hasukat a ragadozók.
Azért, hogy a mozgás tökéletesebb legyen, a farokrész előtt elvékonyodik a csali teste, emiatt a csali farka a legkisebb mozdításra is elég intenzív mozgásba tud lendülni. 6, 8 és 10 cm-es változatban kapható jelenleg, rendkívül látványos, fogós színösszeállításokban.
Vízszín, illetve napszaknak megfelelően próbálkozzanak a színek váltogatásával, az eredmény nem fog elmaradni.
Megérkezett a legújabb 4,5 cm-es változat is az UL horgászok kívánalmait teljesítve, mely a kősüllők és sügerek horgászatához nyújt egy kiváló opciót.
River Predator, Red Shot, Pression – jigfejek kedvező árfekvésben! 4, 1, 2/0…? A jigfejek útvesztőjében nem nehéz elakadni, mikor azok méretezéséről van szó. Sőt, egy másik oldalról megközelítve a dolgot, látatlanul milyen és mekkora jig fejet válasszunk a plasztikcsalinkhoz? ...
Régóta tervben volt a Körös és annak mentén található vízterületek ragadozóállományának feltérképezése és becserkészése, melynek első állomása számomra, az igazán sok és pozitív visszajelzéssel bíró Békésszentandráson található duzzasztó volt. Ezen rapid, pár órás ...
A Duna és Tisza mellett, a kisebb csatornák és patakok is megannyi lehetőséget és egyediséget kínálnak a horgászok számára, főleg, ha sügérek pergetéséről van szó. Utóbbi célhalat kitűzve, ez a horgászat a Fejér megyében található Malom csatornáról szólt, mely számomra ...
A pergetésben az egyik legolcsóbb, ez mellett pedig nagyon hatékony módszer a plasztik csalis pergetés. Itt egy plasztik csaliból, és a hozzávaló horogból álló szereléket kell összeállítanunk. Ez látszólag egyszerű, de van számos apró dolog, ami elsőre nem is annyira egyértelmű. Nagyon ...
Akik rendszeresen követik írásaimat, azok már megszokhatták, hogy a horgászataim döntő többségében a kis csalikkal történő pergetést részesítem előnyben. Ebből kifolyólag nagyon vártam már, hogy a jól bevált ultra light L&K plasztikok (FLOATING LONG FLY és a KICK) mellett az ...
Ha feltennék azt a kérdést, hogy melyik a legkedveltebb horgászmódszerem és halfajom, egyből rámondanám, hogy a harcsa és a harcsapergetés. Viszont a téli időszakban a legtöbb helyen védelmet élvez hazai legnagyobb ragadozónk, így más halfajokat és vízterületeket érdemes célul ...
Napok óta reggelente kinézve az ablakon szinte a szemben álló házat sem látom akkora köd fogad. Sokaknak ilyenkor eszébe sem jut kimozdulni, pedig érdemes. Gyönyörű bányató ......... van valahol a ködben elrejtőzve. Ekkor ha ismeretlen helyre megyek, onnan tudom, hogy ...
A horgászvizeink közül pergetésre sok féle variációt találunk. Vannak állóvizeink, vannak folyóvizeink, és van ami köztesnek mondható mint például a csatornák, melyeken van szinte álló víz vagy éppen kavargó zubogó részek is, éppen ezért a horgászata a csatornánknak elég ...
Mi horgászok bizonyára mindannyian nyaralás tervezésekor elgondolkodunk és számításba vesszük a vízpart melletti pihenés lehetőségét! Ezesetben szerencsésnek mondhatom magam, hisz feleségem és kislányom is vérbeli „vízicsirkék” akikkel nem is jöhet szóba más ha nyaralási ...
Egy kislányommal töltött horgászbolti bevásárláskor történt amikor megláttam az L&K Floating Shad-et elősször a boltok polcain. Bevallom egy ideig csak kerülgettem, végül 3 szín csak a kosaramban landolt kisérőm unszolására, hisz a rózsaszín dolgoknak soha nem tudott ellenállni. Napokig ...
A ragadozók horgászatakor nagy dilemmát jelentenek az előkék használatának szükségessége, ezen belül a fluorocarbon válja ki a legtöbb kérdést. Ebből lehet készen felhasználható, vagy általunk elkészíthető változatokat kapni. De melyik a jobb, egyáltalán szükségünk van ...
Sok horgász a pergetés elkezdésekor rosszul választ, akár botot akár orsót vagy éppen más komponenst az első pergető felszereléséhez. Most egy olyan összeállítást ajánlok, amely akár kezdőként akár már haladó pergetőként is jó összeállítás lehet. Itt hosszasan lehetne ...
Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást ...
A késő ősz és a kora tél a pergetők kedvenc időszaka. Ekkor sok lehetőség adódik, lehet nagyhalas vonalat, vagy az általános vonalat vinni, de ott vannak a pergető finomságok, mikor a könnyedebb felszereléssel az apróbb ragadozókra vadászunk. A késő őszi időszak sikeres ...
Olvasóink megszokhatták már, hogy az esetek nagy részében csónakból horgászom. A csónakos horgászatnak kétségtelenül megvannak az előnyei. A nagyobb területű vizeken előnyösebb a csónakos horgászat, főleg az olyan zegzugos vizeken, mint a Tisza-tó. Azonban néha én is a partszélről ...
Nagyon sokan kérnek tőlem tanácsot, mit miért használok, vagy éppen egy adott halfajra vagy szituációra mit ajánlok. Most következzen az L&K termékekből egy ajánló, amely akár a karácsonyfa alatt is szépen mutathat. Mindenféle elfogultság nélkül tudom ajánlani ezeket a termékeket, ...
A pergetést elsősorban az ősz módszereként szoktuk emlegetni, talán még jobban igaz ez a plasztikcsalis pergetésre. Természetesen kiválóak a lehetőségek az őszi kora téli időszakban, de nem szabad megfeledkezni a legmelegebb hónapokról sem, mert akkor is aktívak a ragadozók, és ...
Ha valaki megnézi a wikipédián a cseburashka történetét, rögtön az elején ebbe fut bele: Külsőleg így néz ki: egy közel a feje méretével azonos fülekkel rendelkező, barna plüss szőrmés, hatalmas szemű lény, aki a hátsó két tappancsán jár. A bábfilmekből ismert figura. ...
A halak megfogásához számos trükköt próbálunk alkalmazni. Ez megtesülhet a műcsalik anyagában, formájában, akár ízesítésében, de nézhetjük a színeket is. A felsorolt tényezők mind befolyásolhatják az eredményességünket. A színek tekintetében vannak általános érvényességű ...
A műcsalik manapság már hatalmas színválasztékban kaphatóak. Sokszor zavarba ejtő ez a kínálat és nehéz eldönteni, melyik színt válasszuk. Természetesen vannak favorit színek is amelyek valamiért talán egy picit fogósabbak, ezek közé a színek közé sorolható a rózsaszínű ...
Kellemes kora tavaszi időjárás volt március 1-én, amikor a Horgászshowra igyekeztünk Stál Gyula csapattársammal. A jó idő, gondoltam, nem csak a halakat, hanem a horgászokat is megmozgatja. A felszerelés hiányzó elemeinek beszerzése és az első vízparti próbálkozások ideje ez. ...
Mivel már nagyon közel járunk az újesztendő első olyan horgászataihoz, amikor bármilyen vízre ellátogathatunk a szép fokozatosan enyhülő időjárás miatt, ideje még egyszer szemügyre venni azokat az újdonságokat, amikkel a különböző cégek elárasztják a kíváncsi, nyitott ...
Fegyver, Horgász, Vadász Szakkiállítás és Vásár, mégpedig már a 26. a sorban. Tradicionális szezonnyitó esemény ez, ahová el lehet hozni az új termékeket bemutatni. Hazafelé autózva az M5-ös autópályán akaratlanul is számot vetettem a mögöttem hagyott napokról. Kissé fáradt ...
A Fehova, elvégre évek óta az új szezont megelőző első horgászkiállítás, rendre sok újdonságot tartogat a látogatók számára, hiszen a kiállítók évről évre itt mutatják be elsőként a legfrissebb termékeiket. Esetünkben sincs ez másként, sőt, nem túlzás azt állítani, ...
Elsőre talán egy picit furcsa, most a PontyShow-ról lesz szó, de a Pergetők a célközönség. Történt ugyanis, hogy ebben az évben a PontyShow keretein belül megrendezésre került a Pergető Parádé, ahol az Energofish által forgalmazott pergető márkák is képviseltették magukat. ...
A pergetésnek az egyik legélvezetesebb módszere a ragadozók partszéli vadászata. Ennek az izgalmas módszernek a rejtelmeibe vezet be bennünket Lukácsi Béla ma esti videónkban.c
A mostani magazinban a pergetés terén az állóvízi süllőpergetés lehetőségeit mutatjuk meg. A legújhab Benzár orsót is megismerhetjük. A téli Method horgászat alkalmazására is adunk tippeket. A busahorgászat mára rendkívül népszerű lett ehhez ad tanácsokat Szilvási Szilárd.
Ebben a kora időszakban a nagy pontyok horgászatát járjuk körbe Szabó Bencével, természetesen nem mehetünk el a halvédelem mellet sem, a pontyok védelméhez csörgő Tamás ad tippeket. Mostanában egyre népszerűbb a busa horgászata, ehhez ad tippeket Szilvási Szilárd. Az ősz természetesen a ragadozók hónapja is, agy a Lukácsi Béla által készített kősüllős blokk a pergetőhorgászoknak nyújt segítséget