A kérdés borzasztóan foglalkoztatott az elmúlt hetekben, hiszen a nagybetűs dunai horgászszezon, azaz a szeptember és az október gyakorlatilag úgy telt el számomra, hogy a vízállás-előrejelzés kémlelésén túl érdemben nem kerültem kapcsolatba szeretett folyómmal. Ennek az volt az oka, hogy amikor lett volna lehetőségem a Dunán pecázni, nagyon magas volt a víz, amikor pedig a körülmények megfelelőek voltak, én nem tudtam úgy alakítani a programom. Nem maradt ...
Felszereléseink rendszeres karbantartására óhatatlanul nagy szükség van év közben is. Kiemelt figyelmet kell, hogy fordítsunk orsóinkra, ha kell gondosan újra zsírozzuk őket újra. Nemcsak látható, de azonnal jól hallható is a különbség, ha kipucoljuk a zsinórvezető görgőt. Ne várjuk meg a karbantartások halogatásával azt a pontot, amikor már csak a csapágy, a tányérkerék, vagy a tengelycsere segít a problémán. A dob levételével már látható a ...
Az ősz legszínesebb hónapjában minden egyes perc ajándéknak számít, amit a természetben tölthetünk. A hideg ellenére a novemberi tarkaságba öltözött vízpartok hívogatják a pergetni vágyókat, tényleg mindent megér, ha ilyenkor magunkba szívhatjuk a tavak, vagy szelíd folyócskák színes látványát. Varázs ez, hiszen kedvenc ragadozóink is most állnak sorban műcsalijainkért, a legdíszesebb téli köntösükben pompázó csukák sugallják belénk, hogy ne is ...
Elősször is „WAOH”!!! Nemrég érkeztem haza a Black Shadow Carp botok teszteléséről és őszintén szólva még mindig a hatása alatt vagyok! Vízlepergető anyagának köszönhetően nem csak mutatós, de praktikus is. Black Shadow, azaz fekete árnyék fantázia nevet kapta a Carp Expert botcsalád legújabb tagja. Ezen bot tervezésénél az egyszerű, letisztult stílus, a praktikus hordozhatóság, a rendkívüli erő és precizitás kapta a ...
A késő ősz és a tél már inkább a villantókról és a plasztik csalikról szól, no és persze a velük becsapott csodaszép sügérekről és csukákról. Úgy is mondhatnám, hogy a legszínesebb csalikkal pergetek a legszínpompásabb ragadozóinkra. Minél jobban hűl a víz, annál többször nyúlok az ólomfejekkel kombinált plasztikok felé, s ennek egy oka van: nincs olyan más műcsali, amit annyi ideig tudnánk az ilyenkorra legideálisabbá vált kapászónában – azaz ...
Már javában az tél derekát tapossuk, mikor e sorokat gépelem. A nappalok egyre rövidebbek, hatványozottan igaz ez az óraállítás óta, így nehéz dolgunk van akkor, ha munka után szeretnénk néhány órát horgászni. Meg sem kell várnunk az ékszakát ahhoz, hogy az esti pecák feelingjét átélhessük, hiszen már délután 3-4 óra között besötétedik, így kénytelenek vagyunk alapos előkészületek mellett indulni a vízpartra. Meleg ruha, tea, lámpák, na meg ...
Nagyon kemény, akár idegőrlőnek is nevezhető héten léptek túl a Nagybajomban megrendezett Method Feeder Országos Bajnokság résztvevői, amelyen még a jól szereplők közül is csak kevesen voltak olyanok, akiknek igazi örömhorgászatban lehetett részük. Az ötórás fordulókban nem volt ritka a nullázás, a többségnek pedig meg kellett elégedni néhány kapással, amiket persze még halra is kellett váltani. Ezért nem csoda, ha némelyek a verseny vége felé egyre ...
A pergető versenyek manapság egyre népszerűbbek, ezek közül van parti és csónakos megmérettetés is, és vannak vizeink amelyek kiválóan adják a halat a versenyen. Hasonló volt az ez évi L&K kupa amely egy hétvégén, de két helyszínen került megrendezésre. A III. L&K csónakos pergető kupa két külön versenyből tevődik össze, az egyik egy igazi süllős pálya, a Deseda, a másik pedig a csukáiról híres Bugaszegi-horgásztó. Meg kell említeni, hogy a ...
Nagyon sok hozzám hasonló gondolkodású folyóvízi horgász vallja, hogy az igazi paduchorgászat az ősz végével érkezik el. A hűlő vizekben nagy számban gyülekezik, helyenként bizony nagyon közel a parthoz, ezért eredményesen és hatalmas élvezettel horgászhatunk rájuk rövidebb bolognai bottal és a könnyebben kezelhető kisebb úszókkal. Erőtől duzzadó szákfej méretű dunai paduc feederrel, de higgyétek el, bolóval megfogni őket az ...
A pontyhorgászok életében fontos szerepet játszanak az éjszakák. Legyen szó akár a rövid nyári vagy a hosszú, hideg késő őszi vagy akár téli éjszakákról. A nagyobb pontyokat kergetők ugyanis gyakran több napon át egybefüggően hódolnak szenvedélyüknek és gyakran éjszaka jön meg az a várva várt hal, melynek eredményes megfogásához szükséges egy megfelelő világító eszköz. Ezért ebben az írásomban igyekeztem sorra venni a jobbnál jobb ...