A WFT rövidítés a Word Fishing Tackle márkából ered, mely egy igazán gyorsan fejlődő és sok technológiában élenjáró német vállalat. A WFT jelenleg, több mint 20 országban élenjáró a termékeivel a világ minden táján, és több horgász-szegmensben úttörőek innovativitásuknak köszönhetően. A WFT elsőrangú szerepet tölt be az elektromos csónakmotorokon át, a horgászorsók és különlegesen terhelhető botok terén is. A cég ...
Immár hatodik éve hogy a Koós Catfish Horizont botok (300 cm és 330 cm) a horgászboltok polcaira kerültek. Nem ismerem a pontos eladási számokat, de minden évben több száz darab kerül az új tulajdonosához. A környező országok mindegyikében forgalmazzák. A Horizont maximálisan beváltotta a hozzáfűzött elvárásokat. Ár érték arányban is a legjobb botok egyike. Az aktív használók népes táborától csak elvétve hallani kritikus megnyilvánulásokat, és ez nem ...
"Csakúgy, mint ahogy a főemlősök alapvető szerepet játszottak evolúciónk történetében, úgy igaz, hogy a RidgeMonkey alapító szerepet játszott a pontyhorgászat világának fejlődésében és mindezt alig öt év alatt!" - RidgeMonkey- A RidgeMonkey® cég 2014 elején alakult, mely egy azonos gondolkodást képviselő horgászok kisebb csoportjának ötletéből született, ami arra törekedett, hogy olyan intuitívan átgondolt termékeket hozzanak forgalomba, ...
A Sonik kellően ismert nevet épített a pontyhorgász világban napjainkra. Ezt természetesen nem csak a termékeik árazásával érték el, hanem azok funkcionalitása és minősége is kiváltképp előnyös értékkel rendelkezik. Ezen szempontok alapján válhatott a vezető brit horgászkereskedelmi cégek egyikévé. Maga a Sonik Sports, mondhatni egy "új" márka a horgász piacon, mivel a társaságot 2008-ban Ian McCormack alapította. Ezen rövid időszak alatt ...
A Benzár Zsolt nevével fémjelzett márka 2020-ban már a 13. születésnapját fogja ünnepelni, ez alkalomból pedig górcső alá veszem, hogy mi állhat a Benzár Mix termékszortiment elmúlt években tapasztalható dinamikus fejlődésének a hátterében. Romániában és Magyarországon is egyre többen szavaznak bizalmat azoknak a felszereléseknek és csalogatóanyagoknak, amelyek Zsolt iránymutatásai és elképzelései szerint készülnek, ami nem is csoda, hiszen kifejezetten ...
Örömmel jelentjük be, hogy az Energofish Kft. forgalmazásában újabb prémium horgász márkák jelentek meg július elején. Minden horgászmódszerhez elérhető kínálatunkban többféle termék-megoldás, amivel élményekkel és sikerekkel lehet nyugtázni egy horgásznapot. Szortimentünk folyamatosan növekszik a piaci igényekhez mérten, így külföldi, import felsőkategóriás termékeink körét is folyamatosan növeljük. Drennan A Drennan termékek 3 alap ...
Ebben az írásban viszont nem szigorúan újdonságaink, hanem azok az aprócikkek kerülnek a fókuszba, melyeknek köszönhetően felkészülten várhatjuk a következő horgászatunkat. A „töltögetős” módszerrel – és úgy általában a (ponty) horgászattal – kapcsolatosan kijelenthető, hogy a siker kulcsa sokszor a legapróbb részletekben rejlik. Egy adott vízterületre bárki, bármikor el tud látogatni, azonban az eredményességhez jó néhány dolognak ...
Örökké visszatérő téma, hogy miért akarunk mi, magyarok mindig olyan nagyot dobni?! Miért nem elég nekünk maximum 50-60 méterre horgászni, amikor Angliából zömében ezt látjuk? Illetve, feederezés még egyáltalán az, amit a távdobó botokkal művelünk? Már most leszögezem, hogy szerintem az, persze! A távoli dobások szükségessége pedig egy olyan tényező, amit vagy elfogadunk és adaptálunk a horgászatunkba vagy nem látogatjuk azoknak a vizeknek a partját, ...
A tilalom végéhez érve már nekem is nagyon viszketett a tenyerem a balinos botom után. Sem a hely, sem pedig a módszer nem volt kérdés számomra. Természetesen pergetve, gyors csalikat használva, és persze hogy a Balaton küszöktől hemzsegő mólói felé vettem az irányt. Gerinces, könnyű és átkozottul gyors. Ennyi a lényege a 3-15 grammos Wizard Samurainak. A legrövidebb Samurai még 100 gramm sincs, élvezet vele szórni a 10 gramm körüli balinos ...
Kora tavasszal kezdtem készülni a Method OB selejtezőjére. Ahogy a frissített versenyszabályzat megjelent, benne a fonott zsinór száműzésével, azonnal váltottam monofil dobóelőkére és elkezdtem a monofil előkékkel való kísérletezést. Azt is hamar eldöntöttem, hogy Látóképen fogok selejtezni. A keszeges, kárászos, pontyos method közel áll hozzám. Olyan vízterületeket kerestem a környéken, melyek erre alkalmasak. A helyi horgászboltban futottam össze egy ...