A napokban kaptuk ezt a beszámolót, úgy gondoltuk példaértékű lehet a horgász hozzáállása, nem utolsó sorban pedig nagyszerű élmény lehetett. Következzen hát Szabó Máté élménybeszámolója! Idén július utolsó napján, reggel hatkor az élő Tiszán gumihallal emelgetve sikerült a képen látható bajszost becsapnom. Több napra mentünk horgászni a folyóra. Sikerült egyéb ragadozóhalat is elejtenünk (süllőt, csukát, balint, kisebb harcsát) ...
Most a spiccbotozás rejtelmeibe vezet be bennünket Benzár Zsolt. A módszert sokan kedvelik egyszerűsége miatt, most sok apró de annál hasznosabb trükkel megmutatjuk azt is hogyan legyünk mi is hatékonyakbbak. Nézze most is adásunkat, a premier szeptember 2-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap szeptember 3-án 10:00-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó ...
A számomra annyira kedves bolognai botos technika bemutatásával remélhetőleg sokaknak tudok hasznos ismerettel szolgálni. E lehetőség, mint eszköz, még mindig feledésbe merül, ha folyóvizeink meghorgászásáról van szó. A legtöbb horgász feederbotjainak valamelyikéhez nyúl, mégis szent meggyőződésem, hogy a bolognai bot és az ennek szentelt technika az, ami a legszebb, legélvezetesebb módját nyújtja a folyóvízi halfogásnak. Ha bolognai botos téma ...
A W.S.B csapata, új kalandokat keresve, csukázik. A horgászat érdekessége, hogy a csukákat-vízközt kellet becsapni, mivel eleve ott táplálkoztak. Persze a nagyobb csukák, nem maradhatlak el. Nézze most is adásunkat, a premier augusztus 19-én 22:00-kor kerül adásba, a a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap augusztus 20 -án 10:00-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó galériájában is ...
Augusztus hónap legjobb csalijának választása nem véletlenül esett Európa legnagyobb wobblergyártójának kétrészes remekére. A gietzrwald-i gyárban 2006-ban debütált Salmo Frisky nagyon rövid idő alatt hódította meg a világ horgászközönségét, Magyarországon is az egyik legkedveltebb, legeredményesebb wobblernek számít. Salmo Frisky-k bevetésre készen A crankbaitek csoportjába tartozó Frisky úszó típusai ...
Untitled Document Egy apró vadregényes tavon horgászik Szilvási Szilárd. Rakós bottal egy akadós terepen pontyozik, persze az eredményességhez most is kell némi ügyesség és etetőanyag ismeret, melyek közül mindegyik megvan Szilárdnak, így ismét adott volt egy élménydús horgászat. Nézze most is adásunkat, a premier augusztus 5-én 17:30 kor és 22:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap augusztus 6-án 10:00-as ...
Az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapott a pergetésen belül a plasztik csali, a legnyomósabb érv, ami mellette szól, az olcsósága. Ezt sokkal bátrabban dobjuk olyan helyekre ahol esetleg beakadhatunk és odaveszhet a csalink, mivel a ragadozók is szeretik ezeket a helyeket ezért valószínű több kapásunk is lesz. Így nem meglepő ezeknek a csaliknak a térnyerése. Persze mint mindenben ebben is vannak nehézségek, bár rendkívül egyszerűnek tűnik, mégis ...
A rendkívül népszerű Koós harcsatábor most is sok horgászt vonzott, a zordabb idő ellenére ismét szép fogásokat láthattunk, köszönhető a jól megválasztott taktikáknak. Természetesen ismét meghallgathatjuk Koós Ferenc tanácsait, és betekinthetünk a tábor és a táborlakók éltébe. Nézze most is adásunkat, a premier július 22-én 17:30 kor és 22:00-kor kerül adásba, a a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap július 23 -án ...
Legkedveltebb felszíni csalink, a híres lengyel wobblergyártó cég popperének bemutatását szántuk erre a hónapra. A választást mi sem indokolta jobban, minthogy megítélésünk szerint a topwater csaliknak a meleg nyári hónapokban van leginkább létjogosultsága. Ekkor érhetjük el velük a legszebb sikereket, a magas vízhőmérséklet miatt túlzott növekedésnek indult növényzet fölött, a víztetőn precízen vezetett popperre a kapások nem maradhatnak ...
Egy vadvíz gyakran okoz meglepetéseket, ebben az adásban is teszthorgászunk bebizonyítja, hogy egy finom szerelékkel milyen eredményesek lehetünk. Persze ehhez kell a megfelelő felszerelés, etetőanyag, csali és a felismerés is. Nézze most is adásunkat, a premier Július 08-án 21:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap Július 09-én 01:30-as és 13:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt ...
A piacon kapható pontyos botok középmezején is érdemes körülnéznünk annak reményében, hogy jó felépítésű, de mérsékelt árfekvésű horgászbotokra bukkanjunk. Aki most ismerkedik a távoli modern pontyhorgászat műfajával, annak elrettentő lehet egy-egy kézbe vett darab égbe szökő ára. Azok számára ajánljuk mostani írásunkat, akik szeretnének olyan botot, mely tartós igénybevétel mellett is évekig partner lesz, elvárás vele szemben a nagy ...
Untitled Document A bolognai botok sűrű mezőnyébe nem könnyű beférkőznie magát egy-egy újonnan megjelenő botnak. Az új eszköznek vagy kiemelkedően jó tulajdonságúnak kell lennie, vagy igen kedvező árfekvéssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy elnyerje a horgászok tetszését. Vagy egyik, vagy másik kritérium szokott általában megvalósulni, bizony kevés esetben mondható el egy jó botról mindkettő. Az Energo Team Rubin Bolóját hosszú évek óta ...
A dévéreiről is híres Raduta tározóra látogatott el Benzár Zsolt. Most egy teleszkópos matchbottal horgászik, ismét sok apró, de annál hasznosabb trükköt láthatunk Zsolttól, aki nagymestere az etetőanyagok készítésének. Nézze most is adásunkat, a premier június 24-én 21:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap június 25-én 11:30-as és 13:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt ...
A múlt hétvégén megrendezett Forma 1-es futamon a Manor Marussia két versenyzője végzett az élen, vagyis Will Stevens, és Robert Mehri! Kicsit furcsán hangzik a hír, és ha valóban igaz lenne, mindenki felkapná a fejét! Hogyan történhetett ez meg, mit találtak ki? Nekünk is van hasonló hírünk, az Energofish két termékének az Efttex kiállításon a Soft/Dough Bait kategóriában az első két helyet sikerült megszereznie. A díjak értékét még növeli, ...
A minőségi, hatékony aromakoncentrátumokban eddig sem szenvedtünk hiányt, mégis a Carp Expert cég jóvoltából egy igazán egyedi termékkel bővült a halak csalogatására kifejlesztett anyagok kínálata. A nyomófejjel ellátott adagoló nemcsak a gazdaságos felhasználást segíti elő, de a „tiszta” munkát is lehetővé teszi. Az adagolófej használatát a tömény, nagy sűrűségű állag is indokolja, enélkül szenvedés és időigényes művelet ...
Vannak helyzetek mikor egyszerűbb a pontyhorgász dolga egy vízen, annyira jól telepített; persze ott is van olyan módszer, vagy csali, ami jobban működik. Mivel csak egy rövidke napunk volt a tó felderítésére, így nem a nagyobb pontyok keresésével fogalakoztunk, hanem azzal hogy mi a legjobb módszer egy ilyen rendkívül halas vízen. Nézze most is adásunkat, a premier június 10-én-án 21:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést ...
A modern fenekező horgászatban tapasztalható gyakori jelenségéről, az elektromos kapásjelzők használatáról megoszlanak a vélemények. Sokak szerint a horgászat sportszerűségéhez nem illik e technika, mások viszont - egy nagyon erős, és egyre bővülő réteg a horgászok körében - előszeretettel használja és aknázza ki az eszköz adta minden létező lehetőséget. A swingerek alkalmazása meglepő módon nem annyira elterjedt, mint az elektromos ...
Bizonyára sokan hallottak már a Raduta tározóról, ami elsősorban nagy pontyairól és süllőiről híres. Azonban mint minden jó pontyos vízben, ebben is található szép számmal dévérkeszeg, ezek nyomába eredt Benzár Zsolt feederbottal. Ismét láthatunk néhány ravasz trükköt Zsolttól, nemhiába lett VB negyedik helyezett egyéniben a Feeder Világbajnokságon. Nézze most is adásunkat, a premier május 27-án 21:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting ...
Hargita megyében a homoródszentpáli III-as Catch and Release horgásztavon rendezte meg Benzár Zsolt az V. Benzár Mix Kupát, Székelyudvarhelytől 16 kilométerre a csodálatos Nagy-Homoród patak völgyében. Agropisc Kft. Tulajdonában lévő tórendszer Zsolt az előző évi tapasztalatok alapján invitált minket (Timár Dani és Szilvási Szilárd) egy jó kis matchbotos keszegezésre (20-30 kg), de ahogy az lenni szokott már a ...
Sokféle módszert űzhetünk a Tisza-tavon, a IX. öblítő csatornában kárászokra horgásztunk, rendkívül egyszerű módon. Ezzel is a Tisza-tó egy újabb arcát mutatjuk be Önöknek! Nézze most is adásunkat, a premier május 13-án 21:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap május 14-én 01:30-as és 13:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó galériájában is ...
Befejeződött a Pölöskei Öregtó Nonprofit Kft. VI. harcsafogó versenye. A színvonalas, 3 napos versenyen 26 csapat vett részt, melyből 17 csapatnak sikerült harcsát fognia. A versenyen 39 darab harcsa került mérlegelésre, amelyek összesen 336,54 kg tömegűek voltak. A verseny idején kifogott legnagyobb hal néhány dekával maradt el a 70 kg-tól ( 69,6 kg tömegű volt ), amely jelenleg az új tórekord. Sárvári öröm A ...
A különleges és hasznos kiegészítők nélkül a mai modern pontyhorgászat elképzelhetetlen lenne. Jelen írásunkban sorra vesszük azokat az apró, de rendkívül hasznos, az eredményességet döntően befolyásolni képes Carp Expert eszközöket, melyek bizonyítottan hozzájárulnak fenekező pontyhorgászatunk sikeréhez. Lássuk hát a TOP 10-es összeállítást! Apró, de hatásos eszközök, melyek elférnek táskánk legkisebb zsebeiben ...
A horgászcikkek telített piacán egy-egy újonnan megjelenő termékről egyre kevesebbszer mondhatjuk el, hogy bizony nem tudtunk volna élni nélküle. Ezt gondoltam én is, amikor kezembe került az Energofish által forgalmazott zsinórszámláló készülék. Az eszköz teljes létjogosultságáról az első használat után győződhettem meg, segítségével egy korábbról megmaradt tízes L&K fonott zsinór használhatóságát dönthettem el pillanatok alatt. Azóta a ...
U A paducok sok horgász számára elérhetetlennek tűnnek, pedig nagyon sok vizünkben megtalálhatóak. Persze nem egyszerű megfogni, mert rendszerint rendkívül óvatos kapással jelentkeznek, ezért a finomabb feederbotok nélkülözhetetlenek erre a feladatra. Nézze most is adásunkat! A premier április 29-én 21:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap április 30-án 01:30-as és 13:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen ...