A folyóvízi pergetés nem egyszerű műfaj. Rengeteg, tőlünk teljesen független befolyásoló tényezővel kell megküzdenünk a sikerért. A hőmérséklet, a légnyomás, a szélirány, a felhők mennyisége, a víz áttetszősége és nem utolsó sorban a vízállás számomra is „diktálja”, hogy éppen milyen ragadozót veszek üldözőbe. Így került előtérbe a rakparti csukázás… A szegedi Tisza szakasz nem éppen a rengeteg és kapitális csukáiról híres, a ...
Ha a domolykók és a köztem lévő korábbi kapcsolatra gondolok, akkor mindig a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász esete jutot eszembe. Hisz szegény narancs sipkás mese hősünk nap mint nap látta a halat, de megfogni nem tudta. Csúnyán kinevették minden próbálkozását. Így jártam én is évekig a domikkal. Láttam őket, de minden próbálkozásom kudarcosan eredmény nélkül ért véget! Szerencsére ez a múlt és megosztanám Veletek a receptet amivel orvosolni tudtam ...
A célzott keszeghorgászat számomra az egyik legkedvesebb technika, hiszen egy nagyon mozgalmas, sok esetben kiszámíthatatlan horgászati stílusról van szó. Emellett természetesen sok feederes versenyen is a keszegfélék jelentik a fő fogható halfajt, így fontos, hogy erről a fajta horgászatról is annyi információt gyűjtsek a hétköznapi pecák során, amennyit csak tudok. Ezúttal egy számomra ismeretlen tórendszer, a Benta Tavak 1-es számmal jelölt vízfelületére ...
Menyasszonyom is elkísért a hétvégi Búzásvölgyi túrámra. Ő is izgatottan vágott neki az útnak, ugyanis ez volt az első alkalom hogy kézben tarthatta saját Carp Expert Pink Method feeder botját! Nem kis újdonságot jelentett ez számára, ugyanis teljesen új felszerelésével horgászott egy ismeretlen vízterületen. Ezelőtt sosem tette még próbára magát ekkora tavon. A bot 360 cm hosszú, háromrészes, osztott nyélkialakítású, method horgászatra ...
A Tisza magas vízállása miatt a Zagyva egyes szakaszai az idei évben igazán jól horgászhatóak voltak, így amíg a Tisza partról nehezen horgászható, addig a Zagyva szerencsére rendkívül jó szezonkezdetet mutatott csuka szempontjából a pergetést favorizáló horgászok részére. De természetesen a vízállás önmagában sosem elég, így ki kellett tapasztalni a legjobban működő műcsalikat is ezen szituációra. A Zagyva és Tisza torkolat előtti ...
A tavasz utolsó hónapját már nagyon vártam, hiszen végre újra lehet horgászni az egyik kedvenc tüskéshátú ragadozómra, a nemes süllőkre. Hiánypótló termékként éppen jókor érkeztek meg a KAMASAKI ragadozóhalas kiegészítői közé a jig fejek, melyek közül a legkisebb méretűek egyből felkeltették az érdeklődésemet. Összekötve a kellemeset a hasznossal elindultam kedvenc folyómra, hogy az újdonságokat a halaknak is „bemutassam”… Sokat változott ...
A ragadozó szezon számomra nem naptári évet jelent hanem a ragadozó halak szokásaihoz igazítva vannak időszakok, így nem véletlen, hogy egy adott halfaj szezonkezdése számomra az ívási időszak befejeztével kezdődik. A május ebből a szempontból meghatározó, hiszen ekkor szabadul a süllő és a balin is, így ezekre a halakra ekkor indul a szezon. A balin szokott számomra az elsőp lenni ebben a sorban, hiszen nem fészekőrző így biztosabb lehetek abban, hogy egy ...
Azt hiszem a címet olvasva sokan kérdő tekintettel felhúzzák a szemöldöküket, pedig igenis be lehet csapni a békés nádrágókat műcsalikkal is! Habár nem lehet klasszikus „vontatós” pergetésről beszélni, de úgy gondolom, hogy a következőkben bemutatott módszer még éppen belefér a pergetés műfajába. Hasonló a helyzet a bolognai botos horgászattal is, amit egyértelműen úszós módszernek nevezünk, holott egy igen aktív csaliprezentálást végzünk ...
Az elmúlt években mindig nagyon várom, mikor kezd a Maros határozottan melegedni, ekkor megélénkül a folyó élete és a közeli Tisza halai is megindulnak felfelé a melegebb vízben ívóhelyet keresni. Idén májusig kellett várni erre. Ez az időszak tökéletes a keszeghorgászatra. Főképpen bagolykeszegek, karikák, időnként paducok, szilvaorrúak, jászok és márnák jelennek meg, de nem ritka a garda és pontyra is mindig lehet számítani. Reggel a ...
Megmondom őszintén, a tavasz végéhez közeledve már nagyon vágytam egy igazi nagyhalas pecára, hiszen jó pontyokat fogni feederrel mindig nagy élmény! Ennek érdekében felkerestem Kubuk Dani pontyhorgász barátomat és olyan vizekkel kapcsolatban érdeklődtem nála, amelyek számomra ismeretlenek, de reális esélyt kínálnak nagytestű pontyok megfogására a partról, feeder bottal is. Említette, hogy épp a napokban készül a Demecser mellett található Rober-tóra egy ...
Már egy év is eltelt azóta, hogy első forgatásom helyszínéül a Patkó horgásztavat választottuk ki. Ez a tó a környéken igen elismertnek számít, gyönyörű amúr és egyre inkább fejlődő ponty állományának köszönhetően! Nem titkolt célom volt a forgatás alatt egy gyönyörű amúrt a kamerák elé mutatni, de sajnos akkor ez a célom nem teljesült ezért eldöntöttem, hogy visszatérek és megfogom a hőn áhított halat! Fel is vettem a kapcsolatot Tóth ...
Egészen tavaly október elejétől, mióta lezárultak az országos bajnokságok, vártam az áprilist, ugyanis ekkor kezdődtek el a feeder és method selejtezők, amelyeken részt vettem és amelyek komoly felkészülést igényeltek. A versenyek minden percét élveztem és ezek során rendkívül sok dolgot tanultam, amit a későbbiekben reményeim szerint tudok majd kamatoztatni. Ahogy azonban véget értek a versenyek, vágytam már egy olyan horgászatra, ahol kicsit ki lehet ...
131 darab bajuszost és egy kapitális csukát fogtak a napokban a X. Energofish harcsafogó versenyen a Desedán. A népszerű erőpróba az idén emlékverseny is volt, a közelmúltban elhunyt jól ismert kaposvári horgász, Cserhalmi János tiszteletére. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület 72 órás harcsafogó maratonjára 23 csapat nevezett, amelyből végül 18-an vállalták a megmérettetést. Az időjárási körülményekről csak annyit, hogy volt, amikor mínusz fokok ...
Megmondom őszintén, mindig is irigyeltem azokat a horgásztársakat, akik valamelyik nagy természetes vizünk, mint például a Duna, a Tisza vagy a Balaton közelében élnek, hiszen olyan horgászati lehetőségeik vannak, amelyekről egy magamfajta pecás csak álmodik. Nekem gyermekkoromban a Zagyva jelentette az egyetlen igazán számottevő vadvízi pályát, hiszen ez az a folyócska, amelyik a legkönnyebben, leggyorsabban megközelíthető volt számomra. Bár manapság már ...
A balin pergető horgászata sokak egyik legkedveltebb módszere, ez köszönhető annak, hogy kiválóan küzd a horgon és kapása is a legvehemensebbek közé tartozik. Horgászatára nyáron a reggeli és alkonyati órák a legjobbak, de tavasszal, tilalom után igazából egész nap jól foghatóak. Leszögezhető tény, hogy napközben sokszor, a minél gyorsabban vezetett csali lehet a nyerő az őnökkel szemben, sokaknál kerül ezért előtérbe a Thrill vagy egyéb balinólmos, ...
Mivel az elmúlt hetekben jelentősen felmelegedett az idő, ezért úgy gondoltam itt az ideje egy rövid botos, partközeli horgászatnak. Sokat nem is tétlenkedtem, úgyhogy már azon gondolkodtam, hogy melyik tóra essen a választásom. Hamar eldöntöttem, hogy a nem régen nyílt, Délegyházán található Majosligeti-tó lesz a megfelelő helyszín, erre a horgászatra. Megérkezésemkor rövid gondolkodás után a tó hátsó, nyugodtabb szegletében foglaltam el a ...
„Kezdődjön a peca!” Ez a kijelentés ezen cikk kapcsán több szempontból is igaz! Tavasszal ugyanis újra kezdetét veszi a pontyhorgászok időszaka. A májusi tilalom előtt, vizeink melegedtével van némi időnk egy kis kalandozásra! A másik aspektus ami miatt igazzá válik a fenti felkiáltás pedig az, hogy az Energofish kínálatában újonan megjelenő tavaszi dupla pontyozó szett került a kezem közé, mely remek alternatívát nyújt a hobbi pecások illetve a ...
Valljuk be őszintén, hogy a method horgászat nem tartozik a legösszetettebb módszerek közé, de talán pont emiatt is olyan eredményes na meg persze népszerű. Az elmúlt években hazánkban is közel tökéletesre csiszolódott a „módszer”, hiszen manapság már gyakorlatilag nincs is olyan állóvízi halfaj, amelyre ne lehetne hatékonyan horgászni a tömködős kosarak segítségével, függetlenül attól, hogy a parttól éppen 10 vagy 150 méterre kell bevetni a ...
A sok gyakorlás közben szerzett tapasztalatok beépülnek az ember horgászatába és jó eséllyel növelik az illető eredményességét, vallja Ujszászi Dániel is, aki ehhez még azt is hozzáteszi, hogy ez minden horgászra igaz ugyan, de azoknál, akik versenyzésre is adták a fejüket, különösen felértékelődik a vízparton és horgászattal eltöltött minél több idő. Ezért amikor január végén kiolvadtak a tavaink, Dani azonnal kihasználta a lehetőséget és egy ...
Ahogy a címből is következtetni lehet, egy igen nehéz horgászaton vagyok túl, melyen a legfőbb kihívást az akadók jelentették, vagyis ezeknek a meghorgászása, lehetőség szerint szerelék vesztés nélkül. Viszont nem szeretnék ennyire előre szaladni, úgyhogy a legelejére visszatérve kezdem a beszámolómat és bízom benne, hogy tudok néhány hasznos információval szolgálni az ehhez hasonló tavakon horgászó sporttársaknak. Az időjárás előrejelzést ...
A nagypontyok üldözésében kimondottan fontos a türelem, még nyáron is napok telhetnek el kapásra várva, eredménytelenül, mire aztán megtörik a csend és legnagyobb örömünkre a várva várt bajszos megjelenik zsinórunk másik felén. Természetesen a halnélkül maradás is benne van abban a bizonyos pakliban, főleg ha az ember kora tavasszal indul a nagy pontyok keresésére. Ennek tudatában mi azonban Szabó Bence és Csukovics Dániel barátaimmal ellátogattunk a ...
Tilalom, talán ez a legfőbb indok ami eszembe jut elsőként, amikor a tavaszi feederezésre gondolok. Persze nem a feederezés tilalmára, hanem a pergetés, ezen belül pedig a ragadozók nagy része tilalmas. Azért a horgászláz bőven pezseg a tavasz közeledtével, amelyet a feederbotos horgászat szokta oltani leginkább ebben az időszakban. A mostani első tavaszi feederes pecám helyszíne a jászjákóhalmi horgásztó. Azért bevallom imádok feederezni is, ...
Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem ...
Ha bárki megkérdezné tőlem, szerintem melyik a legnépszerűbb, legjobb Rod Pod az Energofish kínálatában, hát nehéz helyzetbe kerülnék. Természetesen tudnék mondani többet is, de mind stabilitásban, mind méretben, mind árban elég széles skálán mozognak, ezért úgy döntöttem hármat is befogok mutatni, melyek közt lesz olcsóbb és drágább változat egyaránt! Remélem írásom segítséget nyújt majd a választás előtt álló horgászoknak, vagy esetleg kedvet ...