Nem is gondolnánk, hogy a legapróbb patakok, folyócskák mennyi izgalmat rejtenek. A sokszor alig észrevehető kis vízfolyások tele vannak élettel, ha nyitott szemmel járunk, magunk is részesei lehetünk a csodának. Ezeknek az élményeknek a felfedezéséhez invitállak most benneteket, ragadjunk együtt pergető botot, cserkésszünk domolykó és sügér után! Az utóbbi hetek nagy esőzései nagyobb folyóinkon tartósan magas vízállást eredményeztek, de az ...
Korábbi írásainkban már volt szó a CXP Elite Feeder kimagasló képességeiről. Akkor a folyóvízi próbák során tapasztaltak kerültek bemutatásra, nem egyszer büszkélkedett e remek feederbot többkilós dévérekkel, koncérokkal, illetve a folyóvizek izomkolosszusaival, a márnákkal. Kétség nem férhetett hozzá, az Elite feeder a nagy folyókra termett tökéletes társ, a nehéz ólmokkal, kosarakkal történő horgászat az igazi pálya ...
A változatosság jó, a változatosság kell, a változatosság gyönyörködtet. Ahogy az élet számos egyéb területén, úgy a horgászsportban is az a legcsodálatosabb, amikor a kitűzött céljainkat többféle módon van lehetőségünk elérni. Mert bizony nincs két egyforma út, de mindegyiknek megvan a maga szépsége, ami egyedivé teszi azt a számunkra. A tavasz beköszönte óta oly sokat nyúzott csúszó kosaras szerelékkel ellátott medium feederemet én is ...
Immár 22. alkalommal rendeztük meg egyesületünk tavaszi szezonnyitó horgászversenyét. Mivel saját vízterülettel nem rendelkezünk, minden évben más-más vízkezelőnél vendégeskedünk versenyeink alkalmával. Az idei évben a közel 10 ha-os derecskei Kiserdei Víztározó adott otthont rendezvényünknek. A vadregényes, festői szépségű patkó alakú tó változatos halállománynak ad otthont. A vadregényes, festői ...
A Energo Team gyártásában az elmúlt szezonban megjelenő ET. Wizard pergető botcsalád tagjai, az általam sokszor egekbe magasztalt Drop Shot és Classic Jig botok egybe fonódtak a könnyű pergetés kultuszt jelentő kategóriájával. E remek botok mellé azonban még hiányzott egy leheletfinom, vérbeli ultra light pálca, mely a csekély súlya mellett a modern megjelenésével, kényelmével, tökéletes ergonómiájával nyűgöz le, és úgy hat az UL módszer ...
Amilyen az áprilisi időjárás, olyan kiszámíthatatlan a csukák kapókedve is. Aki pergető bottal a kezében járja a vizeket, jól tudja, hogy biztosra soha nem mehetünk. Ha az elméletben mindent kereknek és összeálltnak ítélünk meg, azt a gyakorlat, vagyis az átpergetett hosszú órák tapasztalata egy csapásra írja felül. Minden szenvedélyes pergető nagy reményekkel várja a bolondok napját, mely a csuka fogási tilalmának végét jelenti. Kétfős lelkes ...
Egy igazi kuriózummal, az új ET. Blade Ultralight Match bottal volt szerencsém közelebbről is megismerkedni első - meglehetősen pörgősre sikeredett - tavaszi matchbotos horgászatomon. A meleget hozó márciusi szelek pár napig borzolták a hullámokat a Pátkai-víztározón, majd miután kellőképpen átmozgatták a tározó vizét, alábbhagytak a lökések, lehetővé téve ezzel a parti 25 méteres sávban tervezett finom waggleres pecát. Rögtön az első ...
Ma már a vízparton üldözik a halkat, és kipróbálják a HorgászShown látottakat, a megvásárolt eszközök pedig kipróbálásra kerültek. Három nap, hatalmas érdeklődés, izgalmas programok, sok-sok kiállító, rengeteg újdonság és felhőtlen kikapcsolódás. Ez volt az idei Tavaszi HorgászShow! A legközelebbi kiállításig őszig kell várni, persze hogy addig sem maradjunk kiállítási élmény nélkül, elevenítsük fel a HorgászShow pillanatait, a mi ...
Untitled Document A Salmo Hungary csapata, ismét a domolykókat veszi célba. Ráadásul a Salmo legújabb csaliját Sparky Shad-ot is próbára teszik. Ismét gyönyörű tájak, szép domolykók, és megfontolandó praktikák, a Salmo Hungary előadásában! Tartson most is velünk, a premier március 30-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap március 31-én 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel ...
A március elejei célzott pontyirányos horgászatok ötven százalékos sikere soha nem szegte kedvemet. A lassan melegedő víz, a meghatározó széljárás és a nálunk oly gyakori változó fronthatásai bizony joggal redukálták eddig is a vízparton töltött hosszú órák eredményességét. A betliért mindig kárpótolt viszont egy-egy jól eltalált nap, amikor a megválasztott felszerelés-csali-időjárás pozitív hármas hatása mellé szegődött némi szerencse ...
Untitled Document A Salmo cég 2016. elején mutatta be legújabb fejlesztésének eredményét, a Freediver-t. A 12 centis wobbler felépítése, hatalmas terelőlemeze joggal sejteti hivatását, úszásból mélyre törővolta miatt magyarországi viszonylatban a legmélyebb víztározóink, bányatavaink és folyóvizeink meghorgászására lesz maradéktalanul alkalmas. A Freediver a legmodernebb Salmo fejlesztésekkel van felvértezve, mint például a Lil Bug esetében már ...
Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legizgalmasabb horgászeseménye a Horgász Show, 2016. március 18. és 20. között Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ „A" pavilonjában. Ahogy már az előző években is megtapasztalhatták a látogatók, ez a rendezvény nem csak egy hagyományos kiállítás lesz, hanem annál sokkal több! Együtt a legnagyobb sztárok, a legújabb trendek, a The Fishing and Hunting Channel ...
Untitled Document Bogdan Vuculescu egy régi sóderbányában próbált szerencsét, a Marosnak igen erős a sodrása ezen a szakaszon éppen ezért feederbottal oldotta meg a feladatot. Persze a paducok is imádják a gyors vizet amelynek köves, sóderos az alja, ezért nem meglepő, hogy ilyen szakaszon többet találunk. Tartson most is velünk, a premier március 16-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap március 17-én ...
Az Energofish kínálatában megtalálható bojlis ólmok széles választékából mindenki megtalálhatta eddig is a számára legideálisabb típusokat. A február végén megjelenő öt új taggal bővülő kínálat még ideálisabb feltételeket biztosít arra, hogy a kezdőtől a haladó szinten át egészen a profi pontyhorgászokig mindenki a maga igényének megfelelően válassza ki a szerelék típusához legjobban passzoló ólomtípust. Extra Heavy ólom: Egyik ...
A Fekete-Körös vadregényes partján a WSB két tagja műcsalikkal eredt a domolykók nyomába. Rendkívül izgalmas horgászatban volt részük: nagyon sok példányt sikerült megszákolni, melyek igen agresszíven reagáltak a Salmo műcsalikra. Meglepetésként volt a végén néhány sügér és egy igazán ritka hal pergetve, a paduc. Tartson most is velünk, a premier március 02-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap ...
Évente több horgászkiállításon vehetünk részt, de FeHoVa csak egy van. Ráadásul minden évben ez az első nagy horgászkiállítás, így nem véletlen, hogy a már tavaszodó időben évről évre rengeteg horgász látogat ki erre a kiállításra. Az Energofish rendületlenül részt vesz ezen a kiállításon, és a már megszokott és jól bevált termékeken kívül próbál olyan termékekkel előrukkolni, amelyek meghatározóak lehetnek a magyar vagy akár ...
2016. február 18-21 között 23. alkalommal nyitja meg kapuit a HUNGEXPO Vásárközpontban a FeHoVa vagyis a Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítás. Jöjjön el Ön is családjával, barátaival a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb és leghangulatosabb találkozójára! Talán az egyik legfontosabbal indítanánk, mivel ebben az évben is kedveskedünk a vásárlóinknak, mégpedig egy FeHoVa belépési ...
Mint azt sokan tudják, minden évben megrendezik az európai horgászcikk ipar szakmai kiállítását, az EFTTEX-et. A főszervező az angol székhelyű EFTTA – Európai Horgászcikk Forgalmazók Szövetsége -, és a kiállítás célja, hogy a szakma jeles képviselői egy helyen tudják bemutatni cégüket, illetve termékeiket, újításaikat az európai kereskedők számára. A kiállítás minden évben más európai városban kerül megrendezésre, és nemrég kaptuk az ...
Itt az ideje, hogy visszanézzünk a lassan-lassan mögénk kerülő 2015-ös esztendő eseményeire. Mozgalmas, küzdelmes és igen emlékezetes év van mögöttünk. Sikerekben, kudarcokban egyaránt volt részünk, de a képeket válogatva szerintem a mérleg inkább a siker felé billen. A legszebb pillanatok egyike Hosszú előkészületi munka után végre polcokra kerültek a Champion etetőanyagok és pelletek.x ...
Napjainkban a finomszerelékes horgászatnál tapasztalt szerelékfinomításhoz hasonlóan, a ragadozóhalas készségek összeállításánál is megfigyelhető a végszerelékek eltúlzott kikönnyítése, levékonyítása, finomítása. Egyfelől érthető ez az irány, természetesen a horgász célja az eredményorientáltság, s ezt nagyon sokan csak úgy tudják elképzelni, hogy élőcsalis, vagy műcsalis eszközeiken vékonyabb főzsinórt és előkét, valamint egyre ...
Soha nem tudhatjuk előre, hogy milyen telünk lesz, így azzal tesszük a legjobbat, ha előre felmérjük igényeinket, s beszerezzük azt a néhány apróságnak tűnő, nem is drága, de a kényelem és a komfortérzet szempontjából fontos ruházati kiegészítőket, melyek a vastag horgásznadrág és kabát mellett bizony kelleni fognak a kellemes hőérzet biztosítása érdekében. Az Energofish kínálatában megtalálható meleg polár anyagú sapkák és símaszkok ...
Az új WFT Gliss fonott zsinórok debütálásakor késlekedés nélkül mutattuk be a család jellemzőit, az újításokról, a változtatásokról szinte azonnal, a zsinórcsalád piacra kerülésével egy időben olvashattatok. A hierarchia csúcsán: WFT fonott zsinórok címmel megjelenő írásunkból már sok minden megtudhattatok az új WFT fonottakról, az eltelt idő alatt, pedig nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tapasztalatokra is szert tettünk általuk. Jelen ...
Mint mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, s így van ez most is, a pergető szezon derekán, a praktikus, profi pergető táskákra fokozottan jelentkezik az igény ilyentájt. A pergetők elvárása egy jó pergető táska iránt egyértelmű és adott: a sok műcsalit és kiegészítőt (kapcsokat, előkéket, ollót, fogót, lip-gripet) feneketlenül nyelje el, mégis legyen a szortiment jól átlátható, ugyanakkor kényelmet is kölcsönözzön, hiszen ...
Egy kényelmes, meleg horgászcsizma nélkülözhetetlen a horgászok öltözőszekrényéből. A hűvösebb, esős őszi időben egyre többen szeretnének az időjárásnak megfelelő lábbelit. Az anyagok fejlődésével elérkezett az idő, hogy a horgászcsizmára nem csak másodlagosan gondoljunk. A nehéz, ormótlan darabok viselése akár komolyabb fizikai megerőltetést is jelentett korábban a fokozott kényelmetlenség mellett, s mindez hatványozódott, ha a vízparti ...