Halmos Mihály2016. július 29.

Nem is gondolnánk, hogy a legapróbb patakok, folyócskák mennyi izgalmat rejtenek. A sokszor alig észrevehető kis vízfolyások tele vannak élettel, ha nyitott szemmel járunk, magunk is részesei lehetünk a csodának.

Ezeknek az élményeknek a felfedezéséhez invitállak most benneteket, ragadjunk együtt pergető botot, cserkésszünk domolykó és sügér után!

Az utóbbi hetek nagy esőzései nagyobb folyóinkon tartósan magas vízállást eredményeztek, de az ilyen kis patakok, mint a Gaja például, pár nap alatt letisztul, és lehetővé teszi azt, hogy finom ultra light felszereléssel, és a legapróbb Salmo wobblerek valamelyikével domolykót foghassunk.



A Hornetek legapróbb változata lesz a titkos favoritunk, 2,5 cm és süllyed!
Gyors veretésének nem tudnak ellenállni a domolykók

Műcsalis dobozunkból a Salmo Tiny és a legkisebb süllyedő Hornet nem hiányozhat. Az úszó (Floating) és süllyedő (Sinking) kivitelben készülő Tiny hossza mindössze 3 cm. Az úszó verzió súlya 2 gramm, a merülő típus sem nyom sokkal többet, 2,5 gramm tömegű. Ez a fél gramm a merülési mélységben is csekély eltérést mutat, az F változatot 30 cm-re, az S típust pedig maximum 40 cm-re vezethetjük a víz felszíne alatt. És nekünk most pont ez kell a sekély, áttetsző patakon!


Egy jól kiegyensúlyozott, pillekönnyű UL pergető botot kell választanunk.
Az ET Wizard Drop Shot-ja, vagy a Skill ár-érték arányban verhetetlen.

Noha a Tiny-t és a Hornetet nagyon sok színkombinációban gyártják, nekünk ilyen jellegű vizekre az erős kontúrt adó színeket kell preferálnunk. Kedvenceim a cserebogár rajzolattal ellátott HC, BC, CC színek. Az aprócska Tiny és Hornet a rövid és könnyű jellegükből adódóan halkan, bogárszerűen pottyannak a vízbe, apró hullámokat keltve. A kapás sokszor már a beesőre érkezik! Vízbe érést követően már egészen lassú bevontatásra is élénk táncba kezdenek, a test mozgása nem elnyúltott, hosszú ütemben járó, hanem kis amplitudóval dolgozó, nagy rezonanciát keltő! Könnyűszerrel eshetünk abba a hibába, hogy nem kalkuláljuk bele a víz áramlási mutatóit, és a megszokott, beidegződött ütemben húzva is túlmozgatjuk, túlverettetjük a Tinyt és a Hornetet. Meg kell találni náluk is az arany középutat, hamar rá lehet érezni a bevontatás helyes „sebességére".


A Wizard Skill és Drop Shot botok orsótartói egyedi megoldásnak számítanak

Tökéletes tervezés, ujjunk a blankon pihenhet!

A kis vizeken a legjobban a rövid, 2,10 méteres karcsú pergetőbotok váltak be, méghozzá a tűspiccel rendelkezők (pl. ET Perch Blade, ET Wizard Skill). Vontatás közben a wobbler minden rezdülését tökéletesen közvetítik ezek a pálcák, valamint rugalmas spicctaguknak köszönhetően a (tűspicces jellegükből adódóan) katapultszerűen lövik ki magukból a 2-3 gramm közötti tartományban lévő kis csalikat is. Ezek a vékony és könnyű botok bánnak csak leheletfinoman a leggyakrabban használt 0,16-os, 0,18-as monofil zsinórokkal. Nagyobb hal fárasztásakor hajlásukkal és rugalmasságukkal átveszik a terhelést a zsinórról, elkerülvén ezzel a küzdelem idő előtti befejezését. Vastag monofillal direktbe kötött Tiny-t életre kelteni szinte lehetetlen, a vastag zsinór megakadályozta a kis csalit a szabad mozgásban!


Nemcsak olcsó, de megbízható, jó futású pergető orsó a Wizard Spin!


Ha a pénztárca megengedi: extra könnyű, extra tartós és
rendkívül finom darab a Ryobi Slam UL orsója

A tűspicces pergető botok minden létező előnyét véleményem szerint a vékony monofil zsinórokkal tudjuk maradéktalanul kihasználni. A kételkedőket, és a véleményemet nem osztó horgásztársakat csak arra kérem, hogy egy Skill-t, vagy akár egy Perch Blade-t öltöztessenek fel egy 2000-es, megbízható fékkel ellátott orsóval, arra, pedig csévéljenek jó minőségű UL pergetésre is tökéletesen alkalmas (pl. ET. Power Feeder, vagy ET. Power Ultra) 0,16 mm-es monofil zsinórt. Ilyen terhelés alatt meg fogtok lepődni, hogy a bot perecre hajlítása során, a teljes terhelés elérése magasságában fog csak (ijesztően hangos) csattanással megsemmisülni a vékony zsinór, - természetesen nem a bot!


Pillekönnyű bot, vékony monofil és persze a tökéletes
csali kellett a garantált élményhez


Egyik nagy kedvencemen a BE (Beatle) Horneten rajtavesztett domi


Partközelben már a kicsike


A Beatle Hornetre meglepően sok kapás érkezett


Ezt a típust érdemes megjegyezni!


Ahol a fák lombkoronája összeér…


… az útról viszont csak ennyit látni


Hasi horgától megszabadított Tiny


A legideálisabb bothossz, mellyel a fák és bokrok tövében is elboldogulok


Ha a domik nagyon lassan reagálnának, a legkisebb
Mann’s-ekkel lehetünk eredményesek


Hasonlóan szép fogásokat kívánok mindenkinek,
fedezzétek fel Ti is a kis vizek varázsát!

Forrás:Halmos Mihály


Viszlát február

Viszlát február

2019-03-13 | Forrás: Halmos Mihály

Jó szokásához híven az utolsó téli hónap telt el ismét a leglassabban, már-már fizikai fájdalmat okozva a márciusi enyhülésre áhítozóknak. A jégvesztét követően a tartós fagyok elmúltával a jelentős csapadékmennyiség jelentkezett nehezítő körülményként, ám a hozzám hasonló finomszerelékes megszállottaknak már semmi sem jelenthetett akadályt ahhoz, hogy az év első, no a nyárihoz nem hasonlítható, de azért szerény kilókban mérhető keszeg,...


Termálvizes apróságok

Termálvizes apróságok

2019-03-11 | Forrás: Szabó Bence

Egy kemény tél rendszerint komoly kihívás elé állítja a horgászni vágyókat, hiszen kevés olyan vízfelület marad, amely az egymást követő fagyos hetek során is horgászati lehetőséggel kecsegtet. Persze a legegyszerűbb azt mondani, hogy ilyenkor inkább maradjon mindenki otthon, ám mi, fanatikusok nem vagyunk egykönnyen meggyőzhetők. A legutóbbi horgászatom tervezése során azonban azzal kellett szembesüljek, hogy vajmi kevés melegvizes, illetve a webes...


Radar teszt: színes, vezeték nélküli, könnyen kezelhető

Radar teszt: színes, vezeték nélküli, könnyen kezelhető

2019-02-26 | Forrás: Lukácsi Béla

A halradarok piacán nagyon széles a kínálat, sokszor nehéz eldönteni melyiket válasszuk, az alap radarok közül a legnépszerűbbek a partról is használhatók, amelyek az előttünk elterülő víz jellemzőit mutatja meg, vagy akár ettől többet is. Az Outdoor Master halradar, bizony ennél is többet tud, de nézzük az alap funkcióit, mit is tud egy ilyen kedvező árú készülék. A legtöbb horgász a horgászhely előtt lévő mederalakulatokra kíváncsi,...


Fókuszban a Benzár Method Egg!

Fókuszban a Benzár Method Egg!

2019-02-22 | Forrás: Szabó Bence

Már az első megosztott fényképek és videók után is hatalmas érdeklődés övezte a Benzár Method Egg névre keresztelt 2019-es újdonságot, hiszen egy olyan csaliról van szó, amely abszolút egyedülálló, nemcsak a halak, hanem a horgászok számára is valódi újdonság. Aztán a megosztott információk gyarapodásával párhuzamosan egyre csak nőtt a Tojások irányába mutatott figyelem, amely nem meglepő, hiszen mind több különleges jellemzőjükről hullott le a...


Húsvéti tojások és ledobott rétegek meleg vízben

Húsvéti tojások és ledobott rétegek meleg vízben

2019-02-19 | Forrás: Ujszászi Dániel

A cím első olvasása során valószínűleg sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon hol is a turpisság a megfogalmazásban, így a tél derekán járva. Annyit már most, a bevezető gondolatok során elárulhatok, hogy a január-februári időszakban megszokottnak semmiképp sem nevezhető jelzők használatát két nem hétköznapi csali ihlette, melyekről bátran ki merem jelenteni, hogy forradalmian új lehetőségeket kínálnak bárki számára a methodos horgászatnál. A...


2019 – Az új generációs Benzár csalik éve!

2019 – Az új generációs Benzár csalik éve!

2019-02-14 | Forrás: Szabó Bence

A horgászok számára elérhető csalik már-már végtelennek tűnő kínálatának láttán joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mi motiválja a folyamatos fejlesztéseket, miért kerülnek a piacra évről évre formabontó, korábban nem látott jellemzőkkel bíró termékek. A válasz roppant egyszerű: nemcsak mi, horgászok fejlődünk, hanem a halak is egyre rafináltabbá válnak így, ha szeretnénk őket becsapni, akkor bizony valami olyat kell nekik kínálnunk, ami új,...


Az Olt torpedói
2019-03-14 15:23:55

Az Olt torpedói

Egy víz két technika
2019-02-14 18:51:18

Egy víz két technika