Na igen, vannak földhöz ragadtak, szárazföldi patkányok… Akik vagy nem akarnak, vagy nem tudnak csónakkal rámenni a vízre szeretett potykáik után. Ennek okai prózaiak is lehetnek, úgymint nincs csónakjuk, vagy az adott tavon, holtágon nem is lehet csónakból horgászni. De ha valaki keresve szeretné megfogni a halat, mondjuk fenekezve, ez a dimenzióvesztés sem lehet akadály!Gyakori, hogy a tóvég nádasa előtt találjuk a halatElnézem néha, amikor kötelező jelleggel egy helyben ülve horgászom, hogy körülöttem néha-néha cserélődnek a sporik. Ezt magyarázhatja az is, hogy megfogták a kvótát, a hússzerzést letudva, irány a kiskert, mert zőccség sem árt az asztalra ugye. Ez egy gyakori jelenség, és én a rossz oldalát domborítottam ki, szándékosan, azzal együtt, hogy semmi közöm hozzá, kinek mit jelent a horgászat.
Azoknak, akik azért töltenek kevesebb időt egy álláson, mert keresik a halat, bizonyára többet jelent a peca, egyszerű lógatásnál.
Még a hagyományos fenekezős korszakban lettem figyelmes erre a jelenségre.
A fenekező horgászokat általában lefitymálja a többség, én is így tettem ifjonc koromban, és az egyik budai horgászboltban megerősítést is kaptam nézetemről, amikor egy dunai májer egyszerűen letavibuzeránsozta a kapásjelző huszárokat. Ez már egy kicsit sok is volt talán. A csipeszmágusok egy része biztosan nem lát tovább a neon végénél, de egy jelentős része igenis horgászias horgász. És attól, hogy a technika kicsit elavult (elavult?), még a taktika lehet felvilágosult.
Ha távolra dobunk, kellő tere van a pontynak
a menekülésre, és ez jó nekünk is A taktika pedig nem más, mint a csónakos horgászat esetén, pontosabban a csónakos cserkészés esetén: a halakat keresve, a jeleket figyelve, a legesélyesebb helyre juttatni a csalit. Nem leülni és várni a csodát – azt is lehet persze –, hanem helyet változtatva követni a halmozgásokat.
Ennek egyszerűbb módját tették meg és teszik meg manapság is némileg körülményes módon azok a pecások, akik két (nehéz) fenekezőjüket bevetve, a horgászszéken ülve lesik a jelzőt. Egy nagyobb tó esetén lehetetlenség a víz minden porcikáját szemmel tartani, annál jobban látszik viszont, hogy hol fogják a halat.
Feltűnően sokáig áll a túlparton a horgász. Esetleg mellette is feláll valaki, láthatóan készül valamire, netalán szákolásra, tényleg, hopp, leguggol, és valami csillog a merítőben. Ha ezt túl sokszor látja egy horgász a víznek a másik felén, míg nála egy kapás sincs, érdemes elgondolkodnia azon, hogy jó helyen ül-e, és nem kéne máshol, esetleg a túlparton próbálkoznia tovább?
A partközeli akadókat mindig megtalálják, itt már nem árt keménykedni Vannak, akik megteszik, de egy fenekezőpárossal, és a komplett cuccal, vödör láda, szék, kaja, nem sokan veszik rá magukat a hurcolkodásra. Még autóval sem.
Azonban lehet talán egyszerűsíteni a felszerelésen, és innentől mindjárt könnyebb a vándorlás is. Sőt, ha valaki cserkészős pecára rendezkedik be, akkor eleve csak a legszükségesebbeket hordja magával, és ebbe nem tartozik bele az ipari árammal működő hajszárító.
Bot, vödör, táska - elég Egy egyhelyben ülő horgász elkényelmesedik, én is így teszek. Mindent viszek, hátha kell. Persze, hiszen nem tudhatom, hogy azon a pályán, amit kinéztem magamnak, mi lesz a leghatékonyabb módszer.
Egy cserkész ezt nem teheti meg. Egyrészt tehát kihegyez, kibont, specializál. (A pergető horgászok ennek a legjobb példái, de most a békéshalakról van szó, ezért hagyjuk a műcsalisokat.)
A másik út az univerzitás, a többfunkciós felszerelés. A szelektálás, leépítés az egyszerű mégis hatékony felszerelés felé.
A feeder bot egy fantasztikus találmány. Na, ezzel nagyot mondtam. Persze nem mintha, ne tudtunk volna már ezelőtt 20 évvel is spiccről horgászni a Dunán, de azért a technika, az technika. Vékony, könnyű gerinces, rugalmas pálcák. És a kapásjelző maga a csoda. Nem kell vele törődni, be van építve!
A kevésbé kemény pálcák elfogadják a kevésbé erős, vastag zsinórt is, tehát a finomítás oltárán megint nem kell emberáldozatot bemutatni, elég csak egy 0,22-es monofilt felcsévélni az orsóra.
A lehető legegyszerűbb végszerelék, ill. mondjuk annál egy kicsit összetettebb, de mégsem egy fullerén: a gubancgátlócsöves bordás kosár.
Nagyot lehet vele dobni. Elakadásra kevésbé hajlamos, mint a törtcsöves, oldalkosaras megoldások. És olcsóbb is, ami nem utolsó szempont.
A horoggal nem kell törődni egy átlagos, jól halasított vízen. Elég, ha megjegyezzük a 6-8-10-es számokat és kész. Ezek 0,16-0,20-as előkéken tökéletesen működnek. A horog méretet mindemellett nyilván az is befolyásolja, hogy éppen mekkora halat láttunk ugrani, mert egy tízes potyka esetén, lehet, hogy én is a 2-es kampó felé hajlok inkább, az ördög nem alszik elvet követve. Ezzel együtt a kisebb horog kevésbé hajlamos leakadni, beakadni, és jobban eltűnik a csaliban.
Estefelé már kézbe is vehetjük a botot, ha nem bízunk a szemünkbenA kiegészítők elférnek egy vödörben és egy vödörbe helyezhető tálban. Nálam mindenesetre elférnek. 1-2 kilónál semmiképpen nem kell több etetőanyag, de az egy kiló is kitarthat egy napig. Ne feledjük, intenzív aromára van szükség, nem a mennyiség kell, hogy domináljon, és sokszor egy helyre egy dobás juttat csak kaját, tehát ott kell hatnia, tök lokálisan. Egy deci csonti és egy doboznyi kukorica tovább növeli a hatékonyságot. Külön csalitartóra sincs szükség, az etetőanyagból csipegethetünk a horogra ami szem-szájnak ingere.
A mellényben sok minden elfér, de egy táska is jó szolgálatot tesz, olyan dolgoknak, amiket magunknál vagy a vödörben nem tarthatunk. Pl. egy tartalék orsó, vagy pótdob, gubancgátló cső, kosár, ólmok, fényképező, papucs orrán pamutbojt.
Elfér a vödörben, elfér akár kézben is egy bottartó, de ezt helyettesítheti akár a vödör, akár a táska, akár a sás, nád, fû.
A merítő használata kötelező, de ha kíméletesen bánunk a zsákmánnyal nem fognak szólni a hiányosságért – a cserkészõ horgászok nem szívesen visznek magukkal szákotA terv roppan egyszerű, igaz, egy telepítés utáni időszakban, vagy egy szép hétvégi napon nehéz végrehajtani. Nehéz? Igen, de nem lehetetlen. A horgászok zömmel a nap közbenső óráiban szállják meg a vizet, legalábbis tömegesen. Vagyis a reggel és a késődélután, este, akár a miénk is lehet. A körbeült tavon, tározón kevés a szabad hely. Viszont, ha egymástól relatíve messze vannak az egyes állások, nem kell ragaszkodnunk a kitaposott úthoz, egy köztes nyiladék is elég lehet, ha be tudunk dobni. Figyelem! Azt is szem előtt kell tartani, hogy a megfogott halat ki is tudjuk venni, méghozzá kíméletesen.
A klasszikus látott halakra hol a sekélyesben, pl. egy tározó felső befolyó környéki részén (vigyázat, gyakran kíméleti területként működik!), hol épp a másik végen, a gát közelében bukkanhatunk. Ha találunk hínaras terepet, ott halat is találunk, szinte biztosan. Bokros, fás pályák nem csak a csónakosok vadászterületei: oldalról, távolról a parti horgászok is rápróbálhatnak.
Minden együtt, a siker pedig igazolja a módszert A vizek mérete persze igen változó. Egy baranyai példát nézve, kereshetjük partról a halakat a Pécsi-tavon, ami 70 hektár, és a Pogányi-tavon is, ami 12. Ez utóbbit akár át is lehet dobni itt-ott, az előbbinél erre esély sincs, igaz, annyival nagyobb a partvonal, hogy talán szükségtelenek a távoli dobások – na amikor erre gondolunk, akkor kezdenek 80-120 méterre fürdőzni a potyeszok.
Olyan változatos tud lenni egy egyszerűnek tűnő víztározó medre, hogy a halak mindig találnak valami okot arra, hogy miért éppen itt, vagy ott tartózkodjanak. Elegendő annyi, hogy figyelünk, nézzük a mozgást a víz tetején, és rádobunk. Ja, igen, és ha nincs kapás, akkor tovább megyünk, és megismételjük az iménti programot.
Sásban, fűben, rejtőzködve – ez a cserkészõ feederezés varázsa Ha kevés időnk van de annál több terünk, és még a potykák is elárulják magukat, ez a feederes keresgélő felérhet egy pergetős vándorlással. Ha a technikát nézve nem is teljesen, az eredményesség tekintetében mindenképpen.