IV. Salmo Pergető Kupa
Megjelent: 2009. november 25. | Forrás: EnergoTeam | Írások


Érdekes lenne egyszer utánajárni, hogy minek köszönheti egy horgászverseny átütő sikerét. Jó apropója ennek az idei Salmo Kupa, melyre oly nagyszámú nevezés érkezett, ami azt hiszem példátlan a hazai pergető versenyek történetében.


Indul az evezőverseny


Az óriási érdeklődéshez nyilván az is hozzájárult, hogy a versenyt szervező Energofish Kft. felére csökkentette a nevezési díjat, de ettől még a távolság megmaradt, a benzinköltség sem csökkent, inkább nőtt, a kiadó szobák ára sem lett kevesebb. A díjazás mértéke átalakult, összegben nem lett kevesebb, mint a korábbi években, de nagyobb hangsúlyt kapott a névadó Salmo wobbler, melynek népszerűsége töretlen. Talán ez a legfőbb oka a tartós népszerűségnek, hiszen a mindenki számára elfogadható áron üzletekbe kerülő Salmo wobblerek napról napra bizonyítanak a hazai és távoli vizeken. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több külföldi tavon tesztelhettem a régi és a legújabb fejlesztésű wobblereket, és alkalmam volt tengeren is kipróbálni őket, meglepő sikerrel. Egy-egy sikeres műcsali bevezetéséhez hosszú évek kellenek, ez alól üdítő kivétel a lengyel cég remeklése, amely néhány év alatt felzárkózhatott olyan termékek mellé, mint pl. a Rapala műcsali család.


Csak össze ne akadjanak


Legutóbbi svéd csukatúránk során volt alkalmunk megismerkedni dán, svéd, francia és angol pergető horgászokkal, akiknek a táskájában ugyancsak ott lapultak a Salmo wobblerek. Pedig a világ műcsali gyártása elképesztő kínálatot produkál, csak kapkodja az ember a fejét egy holland, német vagy francia horgászboltban a kínálat láttán.


Mindenki megtalálja a helyét...

... és már meg is van az első hal


Egyrészről van egy nemzetközi siker, amely mögött jól tudom, milyen sokszínű tervező, és kísérletező munka van. Jól szolgálja ezt a marketing, ami nélkül nincsen sikeres termék, és mindennek köszönhetően ugrásszerűen megnő a pergető horgászat iránti érdeklődés! Olyan horgászmódszerről van szó, amikor a horgász ügyességének, szívósságának, kitartásának köszönhetően fogja meg zsákmányát.
A verseny második éve már nemzetközi, az idein nagy létszámú horvát pergető csapat tisztelte meg a rendezvényt, volt köztük horgász szakíró, műcsali tervező, és több ismert pergető horgász. A versenyen való részvételt olyan komolyan vették, hogy a versenyt megelőző hetekben több napon át edzettek a rinyaszentkirályi tavon.

Néhány szép fogás

A verseny időpontja normális időjárás esetén megfelelő lett volna, de ki gondolta, hogy októberben még augusztusi nyár lesz, rekkenő hőséggel, tikkasztó aszállyal. Az elfogadhatónak mondott 12 fokos víz helyett a verseny reggelén 21 fokot mértek, ami fürdésre kiváló, csukázáshoz kellemetlen. Pedig csuka rengeteg van a 23 hektáros tóban, amihez ráadásul a rendezők még rá is telepítettek 200 darabot. Jövőre jó lenne tekintettel lenni a megváltozott időjárásra, és október helyett inkább novemberben rendezni a versenyt, melynek népszerűsége okán célszerű volna selejtezőket tartani. Az idén 134 csapat szeretett volna indulni, megérdemelnék a lelkes sportemberek, hogy selejtezőkben vívott eredményes szereplésük után lehetőségük legyen a döntőben megmutatni ki a jobb kezű pergető horgász. Jövőre jubilál a rendezvény, nem titok, hogy az alkalomhoz illően kiemelt figyelmet kap majd. A verseny mellett lesznek olyan rendezvények, melyek a családdal érkezők figyelmét is kiérdemlik. Annyit elárulhatunk, hogy egy rangos halászati cég különleges halétel bemutatóval, kóstolással, az alkalomhoz illő speciális kínálattal várja majd az érdeklődőket. De lesz más szórakoztató program is népszerű művészekkel, ami egyelőre még nem publikus!

Voltak, akik örülhettek

Az idei verseny résztvevői közt szép számmal voltak jelen ismert rangos pergető horgászok, többek közt a Cheevy csapat képviseletében Cservenák Péter és Stamler Árpád, a Táti csukeszok, Házenbeck Norbert és Nyers László, Jurácsik Gábor, Jurácsik Károly, a jászberényi Tóth László és Sisa József, a mindig kiegyensúlyozottan horgászó Erdélyi Norbert-Plank László kettős és a nagy esélyes keszthelyi Tóth István- Stefanics Zoltán páros. Örömünkre a versenyzők közt láthattunk két tehetséges ifi horgászt is, Lencsés Bálintot és Vass Menyust, akik a Királyréti Horgásztábor képviseletében voltak jelen. A Királyréti Horgásztábort az Energofish Kft. évek óta kiemelten támogatja. Érdemes egy gondolat erejéig elidőzni ennél a tábornál, amely a sikerét családias, ám fegyelmezett légkörének köszönheti. A gyerekek nemcsak horgászni tanulnak a táborban, hanem közösségi életet is élnek. Kevés táborvezető mondhatja el, hogy a bőség zavarával küzd, van olyan gyerek, aki haza sem akar menni, míg mások azonnal jelzik, hogy jövőre is itt szeretnének lenni. Több korosztályos kiskamaszokat kézben tartani nem egyszerű feladat, a jó pedagógiai érzék mellett szükség van nagy türelemre, gyerekek iránti szeretetre.


Csak egy kép és mehet vissza


A verseny előtt a hazai meteorológusok többsége esős időt jelzett, amiből rögtön tudtuk, hogy másnap nyárias idő lesz. A versenypályát, ahogy az már lenni szokott, két részre osztották, léggömbök fűzére jelezte a választóvonalat a tó közepén. Először a páratlan számot húzó versenyzők indulhattak csónakjaikkal a túlsó oldalra, majd a páros számot húzók is vízre szálltak. Nem kellett sokat várni az első csukára, az erdő alatti partközeli vízen jött, amit hamarosan követett egy újabb 50 centiméter körüli. A jó kezdést unalmas folytatás követte, a csukák nem voltak étvágyuknál. Némi izgalmat jelentett a keszthelyi Tóth István fogása, aki egy 92 centiméteres harcsát fogott fönt a tó leghátsó, nádas közeli vizén. Az eddigi versenyeken még nem zsákmányoltak harcsát, de mint később kiderült, nem ez volt az utolsó meglepetés. Tóth Pista nem adta alább, megfogta a verseny első süllőjét is, amely 52 centiméter hosszú volt. Mások is kezdtek süllőt fogni Jurácsik Károly 56 centiset, Cservenák Péter egy hasonlót, és ifjú Barna Szilárd is zsákmányolt egy kisebbet.


Ismét egy hal

És a mérlegelés


Ahogy haladt az idő, úgy lett egyre világosabb, hogy az idei verseny halfogás tekintetében elmarad a tavalyitól. Minden csukáért nagyon meg kellett küzdeniük a résztvevőknek. Az első forduló vége felé megpezsdült egy kicsit a víz, egymásután kerültek mérlegelésre az ötven centiméter felettiek. A Leakadtam Team első embere, Nagy Zoltán 74 centiméteres csukát szákolt. Mészáros András a Szokol- Rafai csapatából 62 centis csukát fárasztott, majd emelt ki eredményesen. A kisvárdai Maczali István 60 centiset, az Erzsébeti pergetők csapatából Boros László 63 centiset akasztott. Házenbeck Norbi 67 centis csukája is szép reményekre jogosított, társa Nyers Laci 69 centisssel borzolta a kedélyeket, de mindegyiknél szebb volt Jurácsik Karcsi 89 centi hosszú csukája! Az első forduló vége előtt Tóth István remekül hajrázva fogott egy 52 illetve egy 74 centiméteres szépséges csukát, így szektor elsőként evezhettek ki a partra. Méltó ellenfélre találtak a horvát Bumble Lure csapatban, melyben Ivan Kolar 3 db, társa Branimir Kalinic egy csukát fogott. A szektor harmadik helyén a kisvárdaiak végeztek Kovács Tamás és Maczali István 3 db csukát fogott.


Az előírt távolságot mindenki betartotta


A másik szektorban Jurácsikék diadalmaskodtak négy jó csukával szektor egyest, Házenbeck Norberték szektor kettest horgásztak, míg a szektor harmadik helyén a jól hajrázó horvát Drawa-Wolfs csapat végzett három jó csukával.


Ez már megvan


A rinyaszentkirályi tó halállománya az elmúlt években jelentősen megváltozott, a süllők mellett feketesügér is került a tóba. A harcsákat a Rinya-patak hozhatta a tóba. Az őszi lehalászásnál, tórendezésnél valószínűleg kiszedik őket, inkább a süllő állomány gazdagítása a cél. A süllők kezdenek szépen gyarapodni, felnőni. Az idei legnagyobbat még augusztusban fogták, 4.50 kilós volt, twisterrel csapták be.


Bárcsak sok ilyen lenne

Vagy ezekből sok


A kitűnő ebéd után Kaszás Tibor zalaegerszegi horgásztársunk,- aki remek villantó készítő mester- tartott bemutatót élénk érdeklődés mellett. Az idén sajnos nem sikerült neveznie a Salmo kupára, pedig tavaly nagyszerűen szerepeltek a fiával, el is vitték a legnagyobb hal kifogójának járó díjat.


Sokan a felső sarokban próbálkoztak


Villantó készítés mellett volt alkalom megismerkedni a jövő évi Salmo wobbler kínálattal, és filmeket is láthattak az érdeklődők. A verseny győztesei és helyezettjei nem panaszkodhattak. A győztes csapat 100 db wobblert választhatott a Salmo nagyfalról, a másodikak 80 darabot, a harmadik helyen végzettek 60 darabot, a negyedikek 40, az ötödik helyen végzettek 20 woblert vihettek haza. A legnagyobb hal kifogója 50 wobblerrel gazdagodott


Egy nagy böszme

Akadt egy-két sülőő is


Másnap megjött a meteorológusok által ígért front, esővel, széllel. Más sem hiányzott, mint hogy hullámzás borzolja a tavat meg a kedélyeket. A hullámzás nem kedvez a pergetésnek, de a profikat azért ez sem zavarta. Igazolás erre horvát barátaink versenyzése, akik közül Dean Posavec és Mirko Hanzekovic megint fogott három jó halat, köztük egy kiló fölötti feketesügeret. Véletlenek persze nincsenek Dean Posavec nem először horgászik Rinyaszentkirályon, meg azokon a Dráva környéki tavakon, (pl. Bélavári tavak) ahol szép számmal van feketesügér. Feketesügeres műcsalijait maga tervezi. Amiről többet megtudhatnak az érdeklődők a www.bumble-lure.com honlapon. Jól hajrázott a Bumble Lure, Branimir Kalinic a forduló egyik legszebb csukáját fogta. Egyre meggyőzőbbnek tűntek a horvát versenyzők, de azért akadt olyan magyar csapat is, aki felvehette velük a versenyt.. A Kisvárdai Pergető Team három remek csukát fogott, és a két napi eredmény alapján, ha kis különbséggel is, de megérdemelten nyerték a IV. Salmo kupát.


A verseny első három helyezettje


-A győztes csapatból Maczali Istvánt sikerült szóra bírnom
- Tiszai horgászok vagyunk, elsősorban harcsára horgászunk. A legjobb halunk idáig egy 21 kilós volt, amit a társam, Kovács Tamás fogott. Négy éve pergetünk komolyabban, de azt hiszem a mai nap után nem kérdés, hogy mivel töltjük majd az időnket. Jövőre, ha lehetőséget kapunk, szeretnénk újra megvédeni a címünket. A verseny rendezése az ellátás, a hangulat kitűnő volt, ittlétünk minden percét élveztük. Kicsit meleg volt még az idő, de az látszik, hogy rengeteg csuka van a tóban. Csukás időben még izgalmasabb lehetett volna a verseny, de szerintünk így is élvezetesre sikerült. A kisvárdaiak előtt le a kalappal, közel négyszáz kilométert utaztak, hogy öregbítsék a kisvárdai horgászok jó hírét.


A Salmo Kupa

Kétezer wobbler közül nehéz a válsztás


Mirko Hanzekovic a második helyen végzett horvát csapat tagja szerint is remek verseny volt, ha nincs ilyen meleg, akkor háromszor ennyi halat is foghattunk volna-, mondta a Rinyaszentkirályra gyakran visszatérő remek pergető horgász. Azt üzenem magyar barátaimnak, hogy vigyázzanak erre a tóra meg a környezetre, mert itt még olyan természetközeli állapotok vannak, amilyen nagyon ritka manapság
Branimir Kalinic a harmadik helyen végzett Bumble Lure csapat tagja is rinyaszentkirályi törzsvendégnek számít


A díjazottak


-Gyakran jövünk ide- mesélte, - jövünk a halfogó élményért, a remek kajákért, az esti tábortüzekért, az erdő csendjéért. Városban lakó emberként alig várom, hogy kimenekülhessek a vízpartra. Nagyon örülök a szépszámú Salmo wobblernek, nem is megyünk rögtön haza, hanem meghosszabbítjuk a szabadságunkat, hogy kipróbálhassuk holnap az új wobblereket.

Szektor1 Csónak Csapatnév Csapattagok Pont1 i.nap Pont2 ii.nap Helyezés
össz
Végleges helyezés Összpont
A 39 Kisvárdai Pergetõ Team Kovács Tamás Maczali István 228 3 203 1 4 1 431
B 34 Drava
Wolfs
Dean Posavec Mirko Hanzekovic 216 3 182 1 4 2 398
A 19 Bumble
Lure
Branimir Kalinic Ivan
Kolar
289 2 84 4 6 3 373
A 1 Keszthelyi mézpergetők Stefanics Zoltán Tóth
István
317 1 69 6 7 4 386
B 38 Yo-Zuri
Tica Team
Karádi László Nagy Róbert 141 5 150 2,5 7,5 5 291
A 29 Erzsébeti Pergetõk Boros László Sinkó Tamás 156 5 65 8 13 6 221
B 6 Rózsaszín Homárok Kövesdi Zsigmond Pálfi Kelemen 68 8 79 5 13 7 147
A 23 Északiak Erdélyi Norbert Plank Zoltán 144 7 66 7 14 8 210
A 15 Szentmiklósi prostituáltak Muth
László
Simon Zoltán 78 11 115 3 14 9 193
B 24 Jurácsik
Csapat
Jurácsik Gábor Jurácsik Károly 301 1 0 14 15 10 301
A 5 Vácduka
Team
Püsök
Béla
Simon Mihály 155 6 42 9 15 11 197
B 8 Táti
csukeszok
Házenbeck Norbert Nyers László 254 2 0 14 16 12 254
B 16 Csukahara Marton András Vicze Dávid 0 15 150 2,5 17,5 13 150
B 22 Tápiómenti pergetõk Kalacsi Jánosné Kalacsi Róbert 165 4 0 14 18 14 165
A 11 Királylréti Horgásztábor Lencsés Bálint Vass Menyus 207 4 0 15 19 15 207
A 35 Galga Team Bojtár
Attila
Kovács Krisztián 73 14 72 5 19 16 145
B 20 Catch & Eat Kovács Róbert Szikszó László 0 15 85 4 19 17 85
A 27 Jazo team Anðelko Jazviæ Mirko Jakšiæ 0 18 165 2 20 18 165
B 32 FriReb Átol
Péter
Kostyál Ferenc 140 6 0 14 20 19 140
B 12 Tubertini-Maros mix Árva
András
Ifj. Barna Szilárd 122 7 0 14 21 20 122
B 2 Hévíz Musky Duó Csordás Péter Gelencsér Szilárd 0 15 78 6 21 21 78
A 7 Jászberény Sisa
József
Tóth
László
77 12 34 10 22 22 111
B 30 Zegi Kukacok Gángó Zoltán Kozma Jenõ 0 15 74 7 22 23 74
A 31 Öregfiúk Kosina József Tóth Sándor 131 8 0 15 23 24 131
B 18 Chervy csapat Cservenák Péter Stamler Árpád 56 9 0 14 23 25 56
A 37 Leakadtam Team Jamniczky Rozália Nagy
Zoltán
94 9 0 15 24 26 94
A 9 Szokol-Rafai Mészáros András Szokol
Zsolt
8
Húsvéti peca a Verba tanyán
Megjelent: 2024. május 04. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Van egy tó Nyíregyháza mellett, ahová sokan járnak pecázni. A családom, barátaim és én is nagyon szeretjük. Szép, tiszta, kulturált környezet, gyönyörű halak, barátságos emberek. Mi is kellhet még egy jó horgászathoz?. Minden évben igyekszem 2-3 napot eltölteni itt, családi vakáció címszóval. Verba-tanya a hely neve, de szerintem sokaknak nem kell bemutatni.  Szerintem, a legtöbben, a rendkívülinek számító ponty és amur állomány miatt...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake II.
Megjelent: 2024. április 27. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A mindössze kettő napba szorított katlovi pontyos túránk számos tapasztalattal gazdagított minket a rövid idő ellenére. Bár a nappali órák a jóslatoknak megfelelően nem hoztak pontykapásokat, Zsolti kollégám számtalanul fogta a szebbnél szebb dévéreket az aranyhasúaknak szánt kisebb wafterekkel, pop-upokkal. Naplemente után viszont minden megváltozott, a sötét éjszakában teljesen új arcát mutatta meg a tó. A szélrózsa minden irányából hatalmas...

Csömöri peca
Megjelent: 2024. április 24. | Forrás: Pető Gábor | Írások

A hosszú hétvégére nem terveztem pecát, de 16-án mégis úgy adódott, hogy a család nélkülözni tudott néhány órára. Emiatt hirtelen felindulásból „reggel”, 08:30 körül úgy döntöttem, hogy kilátogatok a lakóhelyemhez közeli Csömöri Horgásztóra.    Gyors pakolás - persze minimál felszerelés, csak a legszükségesebbek – és 08:45-kor már úton is voltam.    Mivel tényleg elég közel van hozzánk a tó, 9 órára oda is értem. Amíg a...

Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...