Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem ...
Manapság egyre ritkább, hogy a hazai vagy külföldi horgászmárkák olyan termékekkel álljanak elő, amelyek tényleg tudnak valami különlegeset, olyat, amit korábban semmi más. A termékfejlesztésre sokkal inkább az a jellemző ugyanis, hogy a vállalatok a meglévő szortimentjüket próbálják tökéletesíteni és mindig az aktuális trendekhez, illetve a vízpartokról származó visszajelzésekhez igyekeznek igazítani a termékeiket. Természetesen mi is törekszünk ...
Amint megkaptam az új Benzár Classic Mini Method Feeder kosarakat, kerestem az alkalmat, mikor próbálhatom ki őket! A napokban aztán végre sikerült egy délelőttre szabaddá tenni magam. Helyszín gyanánt a választásom a csanádpalotai Zápor-tóra esett. Ez egy kicsi, egy hektáros, de nagyon intenzíven telepített és horgászott tó. Sok kárász, kisebb-nagyobb pontyok, amurok lakják, többségük már jól ismeri a horgot, ezért nem árt finomkodni, ha sok kapást ...
A bányatavi öreg, rutinos pontyok megfogása nem könnyű feladat. Jellemző az ilyen típusú tavakra, hogy vizük rendkívül tiszta, esetenként, főleg a tavaszi és az őszi időszakban gyakorlatilag ivóvíz tisztaságú is tud lenni. Ehhez nekünk, horgászoknak mindenképpen alkalmazkodnunk kell, hiszen a még óvatosan táplálkozó halak kétszer is meggondolják, hogy mit fogyasszanak el a szinte átlátszó vízben. Ebben az írásban egy olyan keveréket mutatok be, amely ...
200 nevező, az ország legjobb methodosai, egy kiszámíthatatlan, megosztó horgászvíz és rengeteg munka, amely szerencsére nem volt hiábavaló. Ezek az első gondolatok, amelyek eszembe jutnak, ha az idei, a sorrendben már IV. Method Feeder Országos Bajnokság eddig lezajlott szakaszára gondolok. Igen, a java még csak ezután jön, hiszen a csapatból hárman is bejutottunk a június végén rendezendő döntőbe, ahol a legjobb ötven versenyző méri majd össze tudását! ...
Megmondom őszintén, hogy amióta komolyabban foglalkozom a horgászattal azt vallom, hogy az oldódó csalik sok esetben minden másnál eredményesebbek. Életem első igazán nagy pontyai, illetve kiemelkedő versenyeredményei mind-mind ezt erősítették bennem, hiszen a saját kezűleg készített oldódó csalijaimmal nagyon sokszor eredményesebb voltam, mint azok, akik a gyári típusoknak szavaztak bizalmat. Szerencsére az élet úgy hozta, hogy már nem kell otthon ...
A tavalyi évben, a III. Method Feeder Országos Bajnokságnak köszönhetően ismerkedtem meg a Palotavárosi Felső-tóval, amely egy rendkívül jól halasított, kulturált, szép környezetben elhelyezkedő horgászvíz. Bár 2018-ban jó néhány alkalommal megfordultam a partján, elsősorban a már emlegetett ob-nak és az arra való felkészülést segítő versenyeknek hála, számtalan kérdőjel maradt bennem az itteni siker titkát illetően. Mivel azonban idén is ezen a vízen ...
Mivel már nagyon közel járunk az újesztendő első olyan horgászataihoz, amikor bármilyen vízre ellátogathatunk a szép fokozatosan enyhülő időjárás miatt, ideje még egyszer szemügyre venni azokat az újdonságokat, amikkel a különböző cégek elárasztják a kíváncsi, nyitott szemmel járó horgászokat. Mindezekről természetesen csak a saját nevünkben, az Energofish Kft. nézőpontjából nyilatkozhatok, azonban a Horgász Show minden évben jóval több, mint egy ...
Már az első megosztott fényképek és videók után is hatalmas érdeklődés övezte a Benzár Method Egg névre keresztelt 2019-es újdonságot, hiszen egy olyan csaliról van szó, amely abszolút egyedülálló, nemcsak a halak, hanem a horgászok számára is valódi újdonság. Aztán a megosztott információk gyarapodásával párhuzamosan egyre csak nőtt a Tojások irányába mutatott figyelem, amely nem meglepő, hiszen mind több különleges jellemzőjükről hullott le a ...
A horgászok számára elérhető csalik már-már végtelennek tűnő kínálatának láttán joggal merül fel a kérdés, hogy mégis mi motiválja a folyamatos fejlesztéseket, miért kerülnek a piacra évről évre formabontó, korábban nem látott jellemzőkkel bíró termékek. A válasz roppant egyszerű: nemcsak mi, horgászok fejlődünk, hanem a halak is egyre rafináltabbá válnak így, ha szeretnénk őket becsapni, akkor bizony valami olyat kell nekik kínálnunk, ami új, ...