Most bizonyára sokan felkapják a fejüket, hogy miként lehet machbottal műlegyezni, és vannak, akik azért hökkennek meg, hogy ezt a szentségtörést mi módon lehet elkövetni. Remélem nemsokára mindenki számára világos lesz, hogy miért jutottam el eddig a lépésig, és talán a megkövezést is megúszom.
Mióta jobban belemerültem a legyezés világába (igazi legyes felszereléssel) nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a nagyobb halakat többnyire nimfákkal tudom megfogni, tehát a legyes túráim zömét a nimfákkal történő horgászat köré építettem fel. Egy 9 lábas Vision GT bottal hajtottam végre az akciókat, ami kényelmes megoldásnak bizonyult hosszú hónapokon keresztül. Ha a szükség úgy hozta, akkor egy gyors szereléssel szárazlegyezni is tudtam vele… Komfortos megoldás nemde?!
A mozgatható orsótartónak hála a súlypont is jó helyre került |
A történet ott vett fordulatot, mikor a hosszú (francia) nimfázás kezdett el foglalkoztatni, amihez a 9-es botom kissé rövidnek bizonyult. Ez a módszer az egyik legeredményesebb legyes technika, habár igen távol áll a klasszikusnak mondható legyezéstől. A módszer erőssége abban rejlik, hogy míg a cseh nimfázással a lábunk előtt próbáljuk kapásra bírni a halakat, addig ezzel a technikával a távolabbi pontokat is meghorgászhatjuk és az óvatosabb, öregebb példányokat is becsaphatjuk. Manapság a versenyeken is többnyire ez a technika a nyerő. A legyes zsinór használata teljesen ki van küszöbölve, hosszú előkét használunk (10-15 méter!) ehhez kötjük az indikátort, ami egy kb. 20 centis élénk színű zsinór, és ez után következik a tippet. A legyeket mintegy 50 centinként kötöm egymástól, és három darabot használok. Röviden ennyit a módszerről, hogy könnyebben érthető legyen a döntésem.
Rohanó sekély víz, ide kell a hosszú bot |
Mivel nem volt kéznél egy 11 lábas 4-es osztályú legyezőbot, amivel ez a módszer a legeredményesebben művelhető, így a matchbot után nyúltam. Mihelyt sikerül beszereznem egy ilyen paraméterekkel rendelkező botot, minden bizonnyal azt használom majd. Tekintettel arra, hogy ennél a módszernél nincs szükségünk legyező zsinórra, az orsó is lehet bármilyen és ebből kifolyólag a horgászbotnak sem kell kimondottan legyezőnek lennie. Nagyképű kijelentésnek tűnhet, de az egyetlen, amire igazán szükségünk van, azok a legyek.
Nem tartozom azon legyesek közé, akiket kötnek a merev erkölcsi érzelmek, így az átlagosnál kevesebb lelkiismeret-furdalással vetem kézbe az érzékeny match pálcámat. Egyébként lényeges szempont, hogy a használt bot érzékeny legyen. A Slider Match ebből a szempontból teljesen megfelelt. Volt a botnak még egy nagy előnye, hogy az orsótartó a nyélen szabadon mozgatható, tehát teljesen hátra tolhattam azt, így a súlypont a legyező botokéhoz hasonlóan a végére került és kényelmes tartást biztosított. Minden adott volt, hogy kipróbálhassam a hosszabb bot előnyeit.
Szépen akadt a légy | Egy átlagos méretű hal |
Már az első túrámon szembeötlő volt a módszer eredményessége. A bot hosszának a kétszeresére hagytam a zászlót, amit egy könnyed lendítéssel el tudtam juttatni a megfelelő helyre, mivel a folyó, amiben horgásztam elég keskeny, ezért lazán meghorgászhattam a túlpartot is. Alulról felfele haladtam, ahogy azt az ilyen tiszta hegyi vizeken illik, így nem szúrták ki jelenlétemet a halak. A minél pontosabb érzékelés végett nem csak az indikátoromat figyeltem, hanem mutató ujjammal a madzagot is tartottam, így a kapást nem csak vizuálisan észleltem, hanem az ujjammal is jól meg tudtam különböztetni az elakadástól. Rövid horgászat után máris kézbe vehettem egy alig tenyérnyi pisztrángot. A módszer jól működött, már csak a nagyobb halakat kellett megtalálnom.
Az első termetesebb pisztráng | Ezt meg kell mutatnom |
Talán így jobban megtekinthető | Visszatérhet otthonába |
Korábban, ahol a rövid bottal alig fogtam egy-két halat vagy egyáltalán nem volt kapásom, ezúttal nagy meglepetésemre több pikkelyessel találkoztam. Régebben is ott voltak, csak ezúttal nem gyanakodtak. Elsősorban a pisztrángoknál tapasztaltam nagyobb létszámot és nagyobb egyedsúlyt. A termetesebb halaim csak alig maradtak kiló alatt.
Ami még nagyon meglepő volt, hogy a domolykók is előkerültek. Ők kifejezetten híresek óvatosságukról, de sikerült becsapnom őket. Korábban is fogtam domikat, de a darabszám ezúttal lényegesen több volt. A tiszta vízben feltétlenül szükség volt a hosszú botra, így távolabbról sikerült a legyet eléjük sodortatni és a vékony feszes zsinóron azonnal észlelhető volt a kapás, így nem késtem a bevágással.
Hevesen küzdöttek | Megállás nélkül pörög |
Végül mind megadják magukat | Ehhez a mérethez nem kell merítő |
A matchbot előnyeit fárasztás közben is észleltem. Végig a hal felett tartottam spiccet így a szabadon fityegő legyek nem akadhattak el az aljzaton. Az érzékeny bot a heves kirohanásokat is szépen kezelte, nem kellett attól tartanom, hogy megtép a hal. Új, eddig még nem tapasztalt lehetőségek nyíltak meg előttem. Barátom, aki a cseh nimfás módszert erőltette lényegesen kevesebb halat fogott, holott nem tudásbeli különbségek voltak, hisz’ sok mindent tanultam tőle pályafutásom elején. Egyértelműen a hosszabb pálca számlájára volt írható a sikerem. A nap vége felé egyre jobban ráállt a kezem, a legyek minden rezdülését tudtam követni.
A domolykók is előkerültek | Értetlenül nézett, hogy került ebbe a csávába? |
Természetesen pérekkel is találkoztam | Egy kis pihenés, mielőtt útnak indulna |
Jó haltartó helyek | Ilyen halak bújtak a kövek közt |
Talán a fent leírtak alapján érthető, hogy miért tettem próbát ezzel a különös összeállítással. Szeretek kísérletezni, a megszokottól eltérő dolgokat kipróbálni és ez alkalommal sem volt másképp. Olyan dolgokra kaptam választ, amik régóta foglalkoztattak, de megfelelő hosszúságú legyezőbot hiányában nem tapasztalhattam meg.
Van egy tó Nyíregyháza mellett, ahová sokan járnak pecázni. A családom, barátaim és én is nagyon szeretjük. Szép, tiszta, kulturált környezet, gyönyörű halak, barátságos emberek. Mi is kellhet még egy jó horgászathoz?. Minden évben igyekszem 2-3 napot eltölteni itt, családi vakáció címszóval. Verba-tanya a hely neve, de szerintem sokaknak nem kell bemutatni. Szerintem, a legtöbben, a rendkívülinek számító ponty és amur állomány miatt...
A mindössze kettő napba szorított katlovi pontyos túránk számos tapasztalattal gazdagított minket a rövid idő ellenére. Bár a nappali órák a jóslatoknak megfelelően nem hoztak pontykapásokat, Zsolti kollégám számtalanul fogta a szebbnél szebb dévéreket az aranyhasúaknak szánt kisebb wafterekkel, pop-upokkal. Naplemente után viszont minden megváltozott, a sötét éjszakában teljesen új arcát mutatta meg a tó. A szélrózsa minden irányából hatalmas...
A hosszú hétvégére nem terveztem pecát, de 16-án mégis úgy adódott, hogy a család nélkülözni tudott néhány órára. Emiatt hirtelen felindulásból „reggel”, 08:30 körül úgy döntöttem, hogy kilátogatok a lakóhelyemhez közeli Csömöri Horgásztóra. Gyors pakolás - persze minimál felszerelés, csak a legszükségesebbek – és 08:45-kor már úton is voltam. Mivel tényleg elég közel van hozzánk a tó, 9 órára oda is értem. Amíg a...
Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal. A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...
A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...
Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...