Kedvelt cikksorozatunkkal elérkeztünk a Salmo csalik egyik legkedveltebb darabjához. Jelen írásunk keretein belül a Sliderrel ismerkedhetünk meg közelebbről. Míg a crankbait-ek csoportján belül talán a Hornet számít a mai napig a legsikeresebb típusnak, addig a jerk típusú csalik között egyértelműen a Slider a legütősebb wobbler. Rendhagyó alakja, felettébb érdekes és változtatható mozgása és persze a csukák körében aratott népszerűsége tette ...
Süllős pergetésnél gyakorta megesik, hogy kedvenceink nem hajlandók elhagyni a tartásaikat, az ágas-bogas helyek nyújtotta biztonságot adó menedéket. A helyzetünk így sem egyszerű, s hogy még nehezebb legyen a dolgunk, sokszor jön még egy aprónak nem nevezhető akadály: vastag, durva szerelékkel esélytelen, hogy kapást érjünk el. Meggyőződésem, hogy a finom drop shotos botot és a monofil, lágy előkés - bullet ólmos szereléket ilyenkor kell ...
Napjainkban a finomszerelékes horgászatnál tapasztalt szerelékfinomításhoz hasonlóan, a ragadozóhalas készségek összeállításánál is megfigyelhető a végszerelékek eltúlzott kikönnyítése, levékonyítása, finomítása. Egyfelől érthető ez az irány, természetesen a horgász célja az eredményorientáltság, s ezt nagyon sokan csak úgy tudják elképzelni, hogy élőcsalis, vagy műcsalis eszközeiken vékonyabb főzsinórt és előkét, valamint egyre ...
Az IOS és az Androidos készülékek térnyerésével, valamint a WiFi technológia alkalmazásával napjainkra bárki számára elérhetővé vált, hogy okostelefonját, vagy tabletjét halradarként használja. AWiFi kapcsolat megbízhatósága mellett az érzékeny és pontos szonár, illetve az intelligens készülékekre fejlesztett FishFinder applikáció, azaz alkalmazás biztosítja az élményt, a radar kiváló használhatóságát minden körülmény ...
Egy igazán jó feederbot megítélésem szerint nemcsak állóvízen tud maradandót nyújtani. Meglehetősen kevés azoknak az elérhető áron kínált botoknak a száma, melyeket jó szívvel állítanánk csatasorba komoly megpróbáltatást jelentő folyóvízi horgászatra. Aggály merülhet fel, ha nehéz, 200 grammot meghaladó kosarakat kell viszonylag messze bejuttatni. A feederbot ne legyen ugyanakkor dióverő, jól jelezze a kapást, és még élvezetes is legyen ...
Kedvenc ragadozóinkat így ősz derekán nagyon sokféle műcsalival horogra keríthetjük. Nem kivétel ez alól körforgó villantó sem, sőt, kimondottan eredményesek lehetünk egy-egy jól megválasztott forgókanállal. Szerencsére annyira széles már e típus választéka, hogy a kisméretű, esetleg apró szájú halakhoz éppúgy találunk megfelelő villantót, mint a klasszikus, nagyméretű, balinos, csukás, harcsás egyedeknél. A változatos méret-, szín-, és ...
A horgászat során kiemelt jelentőséget kell tulajdonítanunk az etetőanyag és a csali aromázottságának. Tavasszal és ősszel, a felmelegedő és lehűlő vizekben jobb eredményeket érhetünk el, ha az általunk felkínált csali kicsit intenzívebb aromával rendelkezik. Milyen hatást érhetünk el akkor, ha ez a csali szinte csak aromából áll? Erre a kérdésre adunk most választ! Használjunk bármilyen csalit is, a horgászat eredményessége már a ...
Nemcsak állóvízi körülmények között, bizony folyóvízi horgászataink során is adódhatnak olyan szituációk, hogy a legerősebb feederbotok valamelyikére lesz szükségünk. Nemcsak akkor kell a heavy feeder, ha komoly halakkal kell megküzdeni, erre a feladatra tökéletesek a medium botok is. Sokkal komolyabb, a horgászat eredményessége szempontjából a legfontosabb feladat vár rájuk. A nehéz tömegű kosarakat pontosan kell bejuttatni a parttól olykor távol ...
Ilyen még nem volt, egészen mostanáig! Egy kivételesen alapos gondossággal összeválogatott műcsali együttes látott napvilágot a Salmo Hungary Team maghatározó tagjainak jóvoltából. Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián pergető specialistáknál aligha ismerheti más jobban a Salmo csalik titkait, tulajdonságait kis hazánkban, így a garancia arra, hogy a wobbleres szettbe a legjobb csalik kerültek beválogatásra, nem is lehetne biztatóbb. Isten hozott hát ...
Csodálatos hat évet tudhat maga mögött a Banax egyik legelegánsabb, legszerethetőbb és felhasználási körét tekintve talán leguniverzálisabb orsója, az Iris. Abba a körforgásba, melyet hazánkban a tucatszám sorra megjelenő pergető orsók teremtettek, nem volt nehéz bekerülnie. Karaktere, színvonalas felépítése mellé társuló mérsékelt ára nem csak az elit számára tette elérhetővé. Azt, hogy mind szélesebb körben terjedt el meglehetősen rövid idő ...
Kicsit furcsán hangozhat az írás főcíme, de talán ez a legtalálóbb, hiszen a plasztik csalik egyik kiegészítőjéről van szó, a Winged Jig-ről, ami valóban szárnyakat ad, nem csak a plasztikoknak, hanem a lehetőségeinknek is. Nem mondanám azt, hogy korszakalkotó, de párja nincs, a piacon abban biztos vagyok, vannak hasonlók, de azok ennyire kreatívnak nem engedi a pergető horgászokat mint a Winged Jig! Biztosan sokukban megfordult már a gondolat, hogy jó ...
Az ősz - így az igazi ragadozó halas szezon - közeledtével egyre többen érdeklődnek a különféle harapásálló előkék, minőségi horgokkal ellátott jigek iránt. A kérdések java része arra irányul, hogy például a fluorocarbon előke tényleg olyan jónak bizonyul-e csuka horgászatánál, vagy éppenséggel miért kell merev előke egy jerk csalihoz? A horgászok teljesen nyilvánvalóan kifejezték igényüket az iránt, hogy szükségük van olyan magas ...
A Banax nyeletőfékes orsója elsőre egy durva gépnek tűnt, majd a házat szétbontva, megbizonyosodhattam, hogy a kemény külső finom belsőt takar… A tervezők nem spóroltak, igyekeztek minden extrával elkényeztetni a nagyhalra vágyó horgászokat. A Banax Helicon 500NF orsó viszonylag átlagos külső mögött hozza mindazt, amit ez idáig megkedveltünk a nyeletőfékes orsókban. Legyen szó rablóhalazásról vagy ...
A Banax nyeletőfékes orsója elsőre egy durva gépnek tűnt, majd a házat szétbontva, megbizonyosodhattam, hogy a kemény külső finom belsőt takar… A tervezők nem spóroltak, igyekeztek minden extrával elkényeztetni a nagyhalra vágyó horgászokat. A Banax Helicon 500NF orsó viszonylag átlagos külső mögött hozza mindazt, amit ez idáig megkedveltünk a nyeletőfékes orsókban. Legyen szó rablóhalazásról vagy ...
A jelenlegi írásunk megszületésének célja az volt, hogy a teleszkópos rendszerű matchbotokkal szembeni negatív előítélet eloszlatását kíséreljük meg. Ha a matchbotok közötti választásról van szó, még mindig a horgászok szeme előtt többnyire csak a 3 részes változatok jelennek meg, pedig a mai magyar horgászpiacon bizony fellelhetőek rendkívül jó képességekkel rendelkező, mérsékelt árkategóriás telematchek is. Sokan úgy vélik, a ...
A napokban kaptuk ezt a beszámolót, úgy gondoltuk példaértékű lehet a horgász hozzáállása, nem utolsó sorban pedig nagyszerű élmény lehetett. Következzen hát Szabó Máté élménybeszámolója! Idén július utolsó napján, reggel hatkor az élő Tiszán gumihallal emelgetve sikerült a képen látható bajszost becsapnom. Több napra mentünk horgászni a folyóra. Sikerült egyéb ragadozóhalat is elejtenünk (süllőt, csukát, balint, kisebb harcsát) ...
A nyárutó közeledtét mi sem jelzi jobban, mint a nagytestű halak egyre nagyobb számban történő megjelenése vizeinken. Horgászsikerek tekintetében talán a legjobb hónapok jönnek, melyeket nem érdemes a régi, leselejtezésre váró felszerelésekkel kezdeni. A pikkelyesek év végi nagy rohamára fel kell készülni, ehhez kínálunk egy olyan feederes összeállítást, mellyel álló és folyóvízen egyaránt eredményesek lehetünk. A sikert a kiváló bot-orsó ...
A számomra annyira kedves bolognai botos technika bemutatásával remélhetőleg sokaknak tudok hasznos ismerettel szolgálni. E lehetőség, mint eszköz, még mindig feledésbe merül, ha folyóvizeink meghorgászásáról van szó. A legtöbb horgász feederbotjainak valamelyikéhez nyúl, mégis szent meggyőződésem, hogy a bolognai bot és az ennek szentelt technika az, ami a legszebb, legélvezetesebb módját nyújtja a folyóvízi halfogásnak. Ha bolognai botos téma ...
Untitled Document A megnyerő, szolidan modern zöld-fehér-szürke színű köntös alatt karcsú, mégis erőt sugárzó IM 8-as karbonszövet feszül. Neoprén integrált orsótartójának tapintása maga a tökély, a rövid hátsó nyéltraktus úgy simul alkarunkhoz, hogy szinte azt érezzük, ez a pergetőbot összeforrt velünk, a testünk része lett. A bot érzékszervünkké vált, ultrafinom antennaként közvetíti a csalink távolságában fellelhető minden rezdülést. ...
Augusztus hónap legjobb csalijának választása nem véletlenül esett Európa legnagyobb wobblergyártójának kétrészes remekére. A gietzrwald-i gyárban 2006-ban debütált Salmo Frisky nagyon rövid idő alatt hódította meg a világ horgászközönségét, Magyarországon is az egyik legkedveltebb, legeredményesebb wobblernek számít. Salmo Frisky-k bevetésre készen A crankbaitek csoportjába tartozó Frisky úszó típusai ...
Az utóbbi időben egyre nagyobb teret kapott a pergetésen belül a plasztik csali, a legnyomósabb érv, ami mellette szól, az olcsósága. Ezt sokkal bátrabban dobjuk olyan helyekre ahol esetleg beakadhatunk és odaveszhet a csalink, mivel a ragadozók is szeretik ezeket a helyeket ezért valószínű több kapásunk is lesz. Így nem meglepő ezeknek a csaliknak a térnyerése. Persze mint mindenben ebben is vannak nehézségek, bár rendkívül egyszerűnek tűnik, mégis ...
Pontyos és békés halas összeállításaink sorozatát megszakítva ebben a hónapban egy ígéretes pergető szettet ajánlunk a horgásztársak figyelmébe. A szett minden eleme, a bottól az orsón át egészen a csalikig, a mindenki által jól ismert Kamasaki cég terméke. Noha belépő kategóriás pergetőbottal és pergetőorsóval fogunk találkozni, mégis a gyártó több évtizedes múltja és innovációja erősítheti az eszközök pozitív jellemzői iránti ...
Legkedveltebb felszíni csalink, a híres lengyel wobblergyártó cég popperének bemutatását szántuk erre a hónapra. A választást mi sem indokolta jobban, minthogy megítélésünk szerint a topwater csaliknak a meleg nyári hónapokban van leginkább létjogosultsága. Ekkor érhetjük el velük a legszebb sikereket, a magas vízhőmérséklet miatt túlzott növekedésnek indult növényzet fölött, a víztetőn precízen vezetett popperre a kapások nem maradhatnak ...
A piacon kapható pontyos botok középmezején is érdemes körülnéznünk annak reményében, hogy jó felépítésű, de mérsékelt árfekvésű horgászbotokra bukkanjunk. Aki most ismerkedik a távoli modern pontyhorgászat műfajával, annak elrettentő lehet egy-egy kézbe vett darab égbe szökő ára. Azok számára ajánljuk mostani írásunkat, akik szeretnének olyan botot, mely tartós igénybevétel mellett is évekig partner lesz, elvárás vele szemben a nagy ...