Öttől hatig vártam Tasson a halőrre, hogy napijegyet vegyek. Mivel nem érkezett meg időben, már a negyedik pálinkát fizettem. Ebből egyet én ittam, a többit Tüske gombolta le rólam, aki a vízen töltötte az éjszakát és átfagyva jött kuncsorogni egy kis szívmelegítőért. A harmadik után a keze remegése is megszűnt. Láttam rajta, hogy ...
A februári pirkadat már a vízparton találta az öreget, mint ahogy már két hete szinte mindegyik. Mióta felesége bekerült a kórházba - ennek volt már vagy három hete -, a horgászattal próbálta elhessegetni rossz gondolatait. Igaz, mostanság még a horgászathoz sem volt túl nagy kedve. A csónakja sem volt a vízen, meg hiányzott neki a ...
Ezúttal szeretnénk bemutatni, hogyan lehet egy wobbler várható viselkedésére következtetni az alapvető adatokból (súly, hossz, típus) és a terelőlemez alakjából. Ha megtanulunk néhány alapvető szabályt, könnyen el fogunk igazodni, az elsőre talán nem egyértelmű elnevezések, jelölések nyomán, és sokkal egyszerűbben ...
Egy hónapja múltam nyolc éves, és türelmetlenül vártam egyrészt a nyári vakáció, másrészt nagybátyám érkezését. Nemzetközileg elismert szakember volt, és akkoriban, az ötvenes évek közepén, postai telefonközpontokat építettek Egyiptomban. Már több hónapja nem találkoztunk, ezért nagyon ...
Ĺszi hangulatot árasztott a ködös hajnal, amikor az öreg Gáspár a vízpart felé gyalogolt. Saci nevű kiskutyája fiatalos lendülettel szaladgált előre-hátra, tízszer akkora utat megtéve, mint gazdája. Gáspár egy nyárvégi estén talált rá, amikor etetni ment a folyóra. A kutya a csónakjában feküdt, félve remegett ...
Bolognai botos cikksorozatom legelső, nyitó részében már beharangoztam, hogy hazai folyóinkon szerzett tapasztalataimat fogom veletek megosztani hétről hétre. Ehhez képest kakukktojásnak is beillő mai írásom állóvízről és izzasztó pontyfárasztásokról fog szólni, jelezvén azt, hogy ha megfelelő bot van a kezetekben, bizony nem lehetetlen többkilós pontyokra horgászni bolóval, sőt olyan élményekben lesz részetek, melyre mindig szívesen fogtok ...
Miként válasszunk pergető szettet magunknak? A kérdés nem egyszerű. Sok tényezőt kell figyelembe vennünk. Most leírom a lépéseket és kritériumokat amiket figyelembe veszek, ezzel remélhetőleg segítve a pergető szett választás előtt álló sporttársakat. Első lépésként vizsgáljuk meg a vizet ahol horgászunk. Esetemben ez egy 300 hektáros bányatóra értendő az esetek 90 %-ában. Ez a tó a megye egyike a legöregebb tavainak egyike, ahol jelenleg is aktív ...