A folyóvizek izomkolosszusai, a márnák bizony minden horgász szívét képesek megdobogtatni. Horogra kerítésük, tartózkodási helyük felderítése nem kevés tapasztalatot igénylő feladat, szákba terelésük, kifárasztásuk, pedig igazi férfimunka, mely fizikai erőnlétet és némi rafináltságot is igényel. Le kell szögeznünk tehát, hogy a márna célzott horgászatára alaposan fel kell készülni, mely a helyválasztással indul és a kellőképpen erős, de ...
ldeje figyelmet fordítani családtagjainkra, szeretteinkre, barátainkra. Lassan azon is elkezdünk gondolkodni, milyen ajándékkal lepjük meg őket, hiszen mindannyian tudjuk: adni jó. Felemelő érzés, amikor azt tapasztaljuk, hogy valakinek sikerült örömet szereznünk. Ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen nehéz kitalálni, szeretteink milyen ajándéknak örülnének igazán. Egy dolog biztos: ha valakit a hobbijához kötődő ajándék várja a karácsonyfa alatt, az ...
Az október elején érkezett szokatlan hideg alaposan átírta a fejemben gondosan összerakott őszi forgatókönyvet. Nagyon szerettem volna még egy komolyabb dévéres-pontyos pecát összehozni, de az alig pár fokos hajnalok nem sok jóval kecsegtettek. A drasztikus hőmérsékletváltozás, vizeink rohamos lehűlése napról napra csökkentette a dévér és pontyfogás reális esélyeit. Nem volt mit tenni, a télen is fogós legfeketébb, legaromásabb etetőanyagokkal vettem ...
Történt ugyanis, hogy már a nyár végi, első ízben megrendezett Feeder Klubcsapat Országos Bajnokságon is tapasztaltunk bizakodásra okot adó jeleket, ugyanis a két nap alatt a csapatnak sikerült egy 5-öst és egy 8-ast horgásznia a 23 fős szektorokban. Nem is az a lényeg, hogy melyikünk volt az, aki ezt kivitelezte, hanem sokkal inkább az, hogy rá tudtunk érezni a pályára, tudtunk találni olyan apró finomságokat, melyekre a pontyok kedvező visszajelzéseket ...
A telet idéző októberi időjárás a legfinomabb szerelék alkalmazását követelte meg a matchboton is. A vizek hőmérsékletének drasztikus csökkenése a legtöbb békés halat megviselte, fogásukhoz az ilyentájt még jól működő bevált szerelékeket, technikákat és a csali felkínálást el lehetett felejteni. A hirtelen 10 fokosra hűlő víz igencsak komplikálttá tette a halfogást, rettentően figyelni kellett a vízbe juttatott etetőanyag és élő csali ...
2016-08-30 Kicsit már a következő évre készülünk, de még nem ért véget a 2016-os esztendő, ebben a hangulatban telt az idei Őszi Horgászshow. Voltak újdonságok, amelyek még bőven erre az évre szóltak és voltak olyanok is amelyek, már a tavaszt célozták meg. Nézzük milyen volt a kiállítás az Energofish szemszögéből! Nagy érdeklődés övezte a Horgász Aukciót, ahol akár az eredeti árának töredékéért is vihettek haza értékes ...
2016-08-30 Napjaink plasztik csalis kínálatának zavarba ejtő választéka között a jó öreg Mann’s-ek még mindig megtalálhatók. A legfogósabb csukás, sügéres és süllős amerikai plasztik finomságok rendre megállják a helyüket a legmodernebb gumikkal szemben is, sőt, egy-egy favoritnak számító típus, mint például a Mann’s Shad gumihal verhetetlennek szokott bizonyulni így az őszi-téli pergetéseink során. Komoly alapkészletet ...
Céltudatosan busára kevesen horgásznak, nem tartozik ez a halfaj a sporthorgászok kedvencei közé. De miért is van ez így? A válasz roppant egyszerű. Ez a halfaj planktonokkal táplálkozik, ezért horogra csalni nem egyszerű. Léteznek, működő módszerek, technikák (TECHNOPLANKTON TABLETTA), de mégis kevés azon horgászok száma, akik ezzel érdemlegesen foglalkoznak. A legtöbb busafogás a véletlen műve, külső akadásból adódik. Sportszerű ...
2016-08-30 Az idei év elején, amikor a MOHOSZ közzétette a 2016-os versenynaptárat, a sok, már-már megszokottnak nevezhető verseny mellett két újdonságnak számító megmérettetés kelthette fel az ország feeder horgászainak figyelmét. Az egyik a Method Feeder OB, a másik pedig az I. Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság. Előbbivel egy korábbi írásomban már foglalkoztam, így a mostani bekezdésekben arról fogok írni, hogy az Energofish Feeder Team hogyan ...
2016-09-08 Mikor januárban megláttam a MOHOSZ versenynaptárban, hogy az idei évben megrendezik az I. Method Feeder Országos Bajnokságot, rögtön tudtam, hogy számomra ez lesz az idei év egyik, ha nem a legfontosabb megmérettetése. Később aztán a helyzet némileg változott, hiszen lehetőséget kaptam, hogy az Energofish Feeder Team tagjaként horgásszam végig a szezont, így részt vehettem a „hagyományos" feeder ob-n, valamint megyünk az I. Klub Feeder Országos ...
Tavasszal érkezett meg a Benzár PomPom csali, amely érdekes új utat mutat a feeder és a method horgászoknak. Mellé természetesen a feederes eszközök kerülnek ismét terítékre. A célhal pedig mi lehetne más, mint a ponty. Tartson most is velünk, a premier Június 22-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap Június 23-án 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó ...
A változatosság jó, a változatosság kell, a változatosság gyönyörködtet. Ahogy az élet számos egyéb területén, úgy a horgászsportban is az a legcsodálatosabb, amikor a kitűzött céljainkat többféle módon van lehetőségünk elérni. Mert bizony nincs két egyforma út, de mindegyiknek megvan a maga szépsége, ami egyedivé teszi azt a számunkra. A tavasz beköszönte óta oly sokat nyúzott csúszó kosaras szerelékkel ellátott medium feederemet én is ...
Untitled Document A különféle adalékanyagok közül az angolmorzsának és a pastonchinonak vitathatatlan szerepe van az eredményesség szempontjából. E két rendkívül fontos adalék közül az angolmorzsát ismerik többen, a pastonchino – annak ellenére, hogy a világ minden részén hatalmas prioritása van a versenyhorgászatban hosszú-hosszú évek óta – sajnos a mai napig csak kevesen használják, pedig csalogató hatása valóban rendkívüli ...
Két mesterhorgász és egyben barát is, a paducok nyomába eredt, mint a cím már sejteti a mostanában egyre népszerűbb feeder technikát használták. A parton a körülmények nem éppen kényelmesek, de a sok kapás és a megfogott halak kárpótolták horgászainkat. Tartson most is velünk, a premier Június 08-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap Június 09-én 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen ...
Szilvási Szilárd Európa bajnokunk közreműködésével megszülető Champion zsinórok a feeder és pickerbotos horgászat különleges elvárásaihoz szabott horgászzsinórjainak körét gazdagítja. A jó minőségű feederes kiegészítőkre napjainkban soha nem látott igény mutatkozik. Ezért is rendkívül fontos egy-egy speciális - a horgászatot precízebbé, a szerelékkel, a hallal való kontaktust közvetlenebbé tévő - monofil zsinór ...
A bőség zavara, no meg a terjedelem szabta határok miatt előző cikkünkben csak a Benzár pelletek bemutatása fért bele, így az Energofish kínálatát színesítő további két pellet családdal jelen írásunk keretében ismerkedhettek meg. A Carp Expert Z Micro és a Champion mix változatos ízesítésű és színű pelletfajtáiból könnyedén kiválaszthatjuk az évszakhoz, a víztípushoz, vagy mederfenékhez leginkább passzoló pelleteket. Az intenzív aromával ...
Benzár Zsolt, most egy mély vízi feederezés trükkjeit mutatja be nekünk. Méghozzá a Zetelaki tározó gyönyörű környezetében, ráadásul most láthatjuk elsőként a legújabb All-around feederbotját Zsoltnak, amely 5 spiccel lesz kapható, és szinte minden feederes feladatot megoldhatunk vele. Tartson most is velünk, a premier április 13-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap április 14-én 12:30-as kezdettel ...
Untitled Document Sok horgásznak a téli kényszerpihenő utáni legfőbb vágya, hogy a szórakoztató keszegezés élményével búcsúztassa a kapástalan hideg hónapokat. Ennek egyik legeredményesebb és egyben legélvezetesebb módja a könnyű feederezés, mely lehetőséget biztosít arra, hogy a végletekig lefinomított végszerelékkel az alig pár fokos vízben óvatosan táplálkozó keszegsereget megtizedeljük! A nagy mennyiségű csapadék hatására a megáradt ...
Ma már a vízparton üldözik a halkat, és kipróbálják a HorgászShown látottakat, a megvásárolt eszközök pedig kipróbálásra kerültek. Három nap, hatalmas érdeklődés, izgalmas programok, sok-sok kiállító, rengeteg újdonság és felhőtlen kikapcsolódás. Ez volt az idei Tavaszi HorgászShow! A legközelebbi kiállításig őszig kell várni, persze hogy addig sem maradjunk kiállítási élmény nélkül, elevenítsük fel a HorgászShow pillanatait, a mi ...
Untitled Document A felmelegedő vizeink varázsütésre elevenednek meg a tavasz első hónapjában. Ahhoz, hogy a keszegek mellett a be-beugró pontyok megfogására is esélyünk legyen, bizony a finomra hangolt szereléket ennek megfelelően át kell némileg hangolnunk. A legfontosabb tehát az, hogy a feederes-pickeres végszerelékünk érzékenységéből semmit ne áldozzunk fel, mégis alkalmas legyen a nagyobb erőhatások leküzdésére, hogy a vékony horogelőkénk ...
A március elejei célzott pontyirányos horgászatok ötven százalékos sikere soha nem szegte kedvemet. A lassan melegedő víz, a meghatározó széljárás és a nálunk oly gyakori változó fronthatásai bizony joggal redukálták eddig is a vízparton töltött hosszú órák eredményességét. A betliért mindig kárpótolt viszont egy-egy jól eltalált nap, amikor a megválasztott felszerelés-csali-időjárás pozitív hármas hatása mellé szegődött némi szerencse ...
Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legizgalmasabb horgászeseménye a Horgász Show, 2016. március 18. és 20. között Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ „A" pavilonjában. Ahogy már az előző években is megtapasztalhatták a látogatók, ez a rendezvény nem csak egy hagyományos kiállítás lesz, hanem annál sokkal több! Együtt a legnagyobb sztárok, a legújabb trendek, a The Fishing and Hunting Channel ...
Előző cikkünkben a bojlis kiegészítőket vettük alaposan szemügyre, a praktikus és hasznos bojlifúrók és fűzőtűk használatával ismerkedhettünk meg. Jelen cikkünk pedig a kemény csalik, tehát a bojlik és pelletek leghatékonyabb rögzítési eszközeit vesézi ki. A Kamasaki cég gyártásában a színes esernyő és kukorica alakú stopperek mellett megtalálhatók ...
Évente több horgászkiállításon vehetünk részt, de FeHoVa csak egy van. Ráadásul minden évben ez az első nagy horgászkiállítás, így nem véletlen, hogy a már tavaszodó időben évről évre rengeteg horgász látogat ki erre a kiállításra. Az Energofish rendületlenül részt vesz ezen a kiállításon, és a már megszokott és jól bevált termékeken kívül próbál olyan termékekkel előrukkolni, amelyek meghatározóak lehetnek a magyar vagy akár ...