A tavasz utolsó hónapját már nagyon vártam, hiszen végre újra lehet horgászni az egyik kedvenc tüskéshátú ragadozómra, a nemes süllőkre. Hiánypótló termékként éppen jókor érkeztek meg a KAMASAKI ragadozóhalas kiegészítői közé a jig fejek, melyek közül a legkisebb méretűek egyből felkeltették az érdeklődésemet. Összekötve a kellemeset a hasznossal elindultam kedvenc folyómra, hogy az újdonságokat a halaknak is „bemutassam”… Sokat változott ...
A vizek hőmérséklete befolyással van a halak életére. A ragadozó halak tekintetében sok esetben a megfelelő műcsali választásnál is figyelembe kell venni a meghorgászott víz hőmérsékletét. Az utóbbi hetekben volt szerencsém hidegebb és felmelegedő vizekben is tesztelni az L&K és Mann's műcsalijait. Az L&K Grub Hunter twister egy hagyományú twister formájú csali, amely a legkisebb méretében is könnyen életre kelthető a vízben. Színei fogósak, sós ...
Amennyire nem volt kemény az idei tél, olyannyira elhúzódott. Igaz február végén egy- két alkalommal már májust idéző hőmérsékletek alakultak ki, ennek ellenére a régi mondás nem igazolódott be, ugyanis Sándor, József és Benedek nem hozták a várva várt meleget… Hetek óta vártam már az igazi tavasz beköszöntét és a domolykó szezon kezdetét, ehelyett egyre elkeserítőbb időjárás vette birtokba a Kárpát- medencét. A változékony, szeles, esővel, ...
Annak ellenére, hogy fázós vagyok, horgászati szempontból a tél a kedvenc időszakom. Hiába a hideg, a szürkeség és a rövid nappalok, ilyenkor születnek a legemlékezetesebb fogások főleg ha a sügérekről van szó. Ezek a csíkos ragadozók csapatba verődve keresik fel a letisztult csatornák mélyebb részeit és ha rájuk találunk finom felszereléssel hatalmas élményekben lehet részünk! Nagyon szeretem a kis folyók téli arcát. Ahogy a bevezetőben ...
Ahogy a nyári meleg hónapok pergetései a wobblerezésről szólnak, úgy az őszi lehűlésektől a tavaszi felmelegedésig tartó pergetőszezon a különféle plasztik csalik ideje inkább. Novembertől, a vizek drasztikus lehűlésétől sok pergetőhorgász akasztja kapcsába a merülő, mélyen járó wobblerek helyett a twisterek és gumihalak jól bevált változatait. A Mann’s plasztikok a legbeváltabb márkák egyikei, a legfogósabb csukás, süllős gumik között évtizedek ...
A hideg téli hónapok kiváló lehetőséget nyújtanak a kisebb testű ragadozók fogására. A süllők és csukák pergető horgászata is remek dolog, mégis ezen a télen számos alkalommal ragadtam magamhoz inkább a legfinomabb pálcáimat és vettem célba a megszelídült kis patakokat, csatornákat azzal a szándékkal, hogy a sügérek mellett a domolykókból is nyakon csíphessek egy-egy darabot. Az első ködös téli reggelen könnyű pergető bottal vettem ...
Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást teszek, hiszen nem ragadtam le egy szinten, hanem folyamatosan keresve a lehetőségeket kerestem az új lehetőségeket, és egyre eredményesebb lettem. Különböző formájú, ...
Az ősz legszínesebb hónapjában minden egyes perc ajándéknak számít, amit a természetben tölthetünk. A hideg ellenére a novemberi tarkaságba öltözött vízpartok hívogatják a pergetni vágyókat, tényleg mindent megér, ha ilyenkor magunkba szívhatjuk a tavak, vagy szelíd folyócskák színes látványát. Varázs ez, hiszen kedvenc ragadozóink is most állnak sorban műcsalijainkért, a legdíszesebb téli köntösükben pompázó csukák sugallják belénk, hogy ne is ...
A késő ősz és a tél már inkább a villantókról és a plasztik csalikról szól, no és persze a velük becsapott csodaszép sügérekről és csukákról. Úgy is mondhatnám, hogy a legszínesebb csalikkal pergetek a legszínpompásabb ragadozóinkra. Minél jobban hűl a víz, annál többször nyúlok az ólomfejekkel kombinált plasztikok felé, s ennek egy oka van: nincs olyan más műcsali, amit annyi ideig tudnánk az ilyenkorra legideálisabbá vált kapászónában – azaz ...
Még kezdő horgászként, kaptam némi instrukciót idősebb horgászoktól, hogy van egy bizonyos halfaj, amelynek ha a hátára csapok, akkor visítani fog. Manapság már tudom, hogy ez bizony a sügér volt, amelyet spiccbottal is meglehetett fogni, és bizony lett volna visítás, ha valaki a hátára csapott volna. Azóta persze eltelt némi idő így néha véletlenül belenyúltam a sügér tüskéibe, persze most már nem spiccbottal, hanem pergetve fogom meg őket. Ennek ...
Megőrjített a napok óta tomboló szél. A csak pár órás dobálás után is zúgó-zakatoló aggyal tértem haza, s nem mellesleg eléggé bosszantott, hogy folyamatosan leülték már jó korán a sporik a helyeket, alig hagyva a tóból falatnyi kis szeletet a pergetéshez. Eljött a változtatások ideje, és hogy halat fogjak, nem is kellett nagyon kilépnem a komfortzónámból. Jelen írást tehát kedvcsinálóként tárom elétek, biztatva mindenkit arra, hogy induljunk el ...
A trendek jönnek-mennek, melyek a különböző technikákat és stílusokat reformokkal és igényekkel színesítik, ez a pergetőhorgászatban is nagyban dívik és jelen van. Egyre modernebb formák, ötletek, színek és egyéb funkciók jönnek előtérbe az eszközökben és termékekben egyaránt, hogy egy horgásznap sikerességénél, a horgász javára mozduljon meg a mérleg kellő oldala. De ezen modernizációs receptúra mellett, a horgászvizekre különböző javallatok és ...
Az Energofish kínálata évről évre gyarapodik a jobbnál jobb felszerelésekben, ennek köszönhetően az ünnepek közeledtével nem okoz nehézséget az sem, hogy az óriási választékból kiemeljünk és bemutassunk pár sikerterméket, amelyek nemcsak a karácsonyfa alatt mutatnak jól, de bizony osztatlan sikert arattak eddig is boldog tulajdonosaik körében. Wizard Samurai Spin pergető bot és Wizard Spin 3000-es pergető orsó Könyörtelenül gyors karakterrel ...
A pergető szezon közepén érdemes górcső alá venni, milyen lehetőségeink vannak a csalik terén. A pergetőhorgászok pénztárcájának is kedvező, ám mégis nagyon fogós plasztik csalik ajánlatait nézzük át. A plasztikcsalik azok amelyeket kevésbé sajnáljuk, ha beszakadnak, ráadásul vannak olyan végszerelékek amelyeknél minimális az esély az elakadásra, mint például az offset horgos rendszerek. Éppen ezért bátrabban nyúlunk hozzá, és olyan ...
Talán mindegy is hol, hogyan és milyen műcsalival pergetünk, de egy dolog biztosan megegyezik mindegyik esetben: valamilyen kapcsot használnunk kell a zsinórunk végén. Vagy azért, mert könnyen és egyszerűen cserélni szeretnénk a műcsalit, vagy csak azt szeretnénk, hogy a zsinórt a villantó ne pörgesse be túlzottan. Más kell a fonotthoz, és más a monofilhoz, nem mindegy a terhelhetőség és persze az sem, hogy butítja-e valamennyire a kapcsunk a műcsalit a ...
Sokszor szóltunk már arról, hogy a pergetés ultra light szegmensébe tartozó csalikkal a kisragadozók számos faja horogra keríthető. Az apró wobblerek mellett a kis méretű körforgók, twisterek, gumihalak, körömvillantók és mini támolygók állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a domolykók, sügérek, kősüllők, jászok és pisztrángok színét-javát becsaphassuk. Jómagam hosszú évek óta kísérletezek azokkal az UL csalikkal, amelyek méretük és mozgásuk ...
Miként válhat valakiből tapasztalt és eredményes pergető horgász? A választ még nem tudom, de elindultunk az odavezető úton. Történetemben kezdő horgászként szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani veletek. Talán másoknak is segíthetnek az itt leírt gondolatok, meglátások és nem utolsó sorban élmények. Utóbbiból ugyanis akadt bőven – ahogy akadóból is - már az első pergetés alkalmával is. A saját sztorim egyszerű. Van egy kamaszodó ...
Mennyire jól esik egy fárasztó nap, vagy mozgalmas munkahét után nyakunkba venni a közeli vadvizeket, távol a zúgó város zajától kiszellőztethetjük a fejünket, frissítőként hat – még rövid időre is – ha a természet pulzálásában elveszhetünk. Nem a hatalmas halakról, és nem is a határok feszegetéséről szól ez a pár könnyed órácska. Szerencsére a felszerelések, kiváltképpen a pergető eszközök háza táján tapasztalhatunk olyan ...
Több mint tizenöt éve pergetek az Egyesült Államokból importált Mann’s gumikkal és nem véletlenül kedveltem meg őket. Már a kezdetekben sok szép süllőt, majd egyre több csukát is köszönhettem a távolból importált plasztiknak. Tom Mann több mint hatvan éve alapította mára világhírű műcsali készítő gyárát. A pergető horgászok szerte a világban eredményesen használják az indiánfejes logójáról is jól ismert termékeket. A fogósságát eleinte ...
A plasztikcsalik mérete manapság nagyon változó, éppen ezért a hozzáillő jig horgoknak a mérete és egyéb tulajdonsága is széles skálán mozog. Az átlagos mérettel nincs is gond, azonban a nagy méretű plasztikok, és az apróságok már problémásak ebből a szempontból. Most az apróságok felől közelítjük meg a kérdéskört. Manapság már egész apró csalikat is gyártanak, amik valóban apró horgot igényelnek. Azonban az apró csalik között is van ...
Egyetlen ólomfejjel ellátott horog, egyetlen apró jig, mégis jól látható, érezhető és kézzel tapintható a pergető módszer talán legegyszerűbb elemének tekinthető kiegészítőjén is az elmúlt évek megállíthatatlan fejlődése. Akik nyomon követik a Wizard család kínálatának bővülését, fejlesztését, azoknak nem meglepő a minőségre vonatkozó kényes figyelem, legyen az bot, orsó, zsinór, vagy éppenséggel a legváltozatosabb rablós előkék ...
Hogy a Wizard háza táján egy percig sem állt meg év közben az élet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a pergető szezon kezdetére óramű pontossággal érkezett meg a legújabb fejlesztésű pergető bot néhány nagyon különleges plasztikcsali kíséretében. Nem volt hát kérdés, az októberi napsütés már az ET. Wizard Samurai Spinnel a kézben fogadott csónakos és parti pergető portyáimon egyaránt. A Samurai a legnagyobb méretsorral rendelkezik a ...
Negyedik éve immár, hogy folyamatosan használom a Bokor Spin felszereléseket, van bőven halas tapasztalatom, a fogások tükrében szívesen említem fel a botok jó tulajdonságait. Nem titkolom, hogy kedvet szeretnék csinálni a használatukhoz. Elsősorban azért, mert nagyon univerzálisan használhatóak, a felszerelés darabjai a bottól a zsinór végéig erősek, megbízhatóan teljesítenek. Hiába lenne azonban erős, „kemény" a pálca, ha egyébként ...
A Wizard Drop Shot pergető botról készült írásom első részében nem győztem hangsúlyozni, hogy az apró plasztik csalik alkalmazása mellett mekkora élményt nyújt ez a pálca a kisebb, 5 centinél nem nagyobb wobblerek használatának is. Az UL kategóriás élményhajszolás soron következő útja egyenesen a Tiszához vezetett, ugyanis az augusztusi extra alacsony vízállás lehetőséget teremtett a „homoki balinok" becserkészéséhez. A szolnoki ...