Bár a kora tavaszt még megtöri egy-egy kellemetlen hidegfront, napról-napra melegszik. A felmelegedés pedig kicsalja a halakat a partszéli sekély területekre, ahol kevés felszereléssel, egy jó match bottal, finomra hangolt úszós szerelékkel érdemes keresgélni. A tökéletesen kisúlyozott úszó olyan apró kapásokat is jelez, amelyek más módszerrel nem láthatóak. Gyakran alkalmazom azt a taktikát, hogy 2-3 helyet is megetetek egy-egy marék kukoricával, egy-két ...
A Mann’s plasztik műcsalik mintegy húsz évvel ezelőtt, az óceán túloldaláról érkezetek meg hozzánk. Bizony régen találkoztam az első darabokkal, ám az óta nagy kedvenceim lettek. A miértre egyszerű a válasz: sokféle helyzetben eredményesek, sok-sok horgászélményt nyújtottak számomra. Nem a gumik tulajdonságait szeretném ezúttal sorolgatni, inkább a rengeteg halas kalandomból, a fogások adta tapasztalatokból szeretnék felemlíteni. Remélem, ez nem csak ...
Már régóta készültünk Varsányi Miklóssal, az Energofish Feeder Team versenyzőjével egy közös horgászatra, ám most, amikor végre összejött, azzal kellett szembesülnöm, és tett különösen kíváncsivá, hogy nem feederbottal, hanem rakóssal fogunk horgászni. Ráadásul nem is akármilyen apropóból kaptam a meghívást a kiskunhalasi Ezüst-tóra, hiszen Miklós a megrögzött feederes arra adta a fejét, hogy részt vesz az első ízben kiírt Free Style Rakós botos ...
Február végét írva a csukák már lassan egy hónapja a kíméletemet élvezhetik, így az utóbbi időben a nappali pergetéseket mellőzve a fényváltás utáni és előtti időszakokban kergettem a süllőket. Több szép fogast kopogtattam ki a mély bányatavi gödrökből, így nagy kedvel indultam egy újabb pergetésre! Ezen alkalommal kaptam lehetőséget kézbe venni és kipróbálni a teljes Wizard Samurai pergető bot szériát a legfinomabb UL-es pálcától a ...
Vannak a klasszikus kötések, melyekbe nem lehet ’’ belekötni ’’. Régóta használjuk őket, sok halat adtak, de mégis vannak olyan kapástalan időszakok, amikor muszáj változtatni ahhoz, hogy eredményesebben zárjuk a horgászatunkat. Számos alkalmat tudnék példaként felhozni, amelyekben a címsornak megfelelő kapástalan időszakot éltem át, amikor ha sikerült is kapásig eljutni, nem volt megfelelő az akadás, óvatosabban-másképpen szívták fel a ...
Végre megérkezett a várva várt tavasz, éppen ezért nem tétlenkedtem sokat, megragadtam az alkalmat és a szép napsütéses időben az első utam a vízpartra vezetett. A kedvenc horgászvizemre látogattam el, ami nem más, mint a Törökbálinti Horgászpark, amit azért is kedvelek, mert itt kis túlzással bármilyen halra lehet eredményesen horgászni. Egy egész napos horgászatra elegendő csalogatóanyagok. Amikor tavasszal kifejezetten ponty a célhal a ...
A magyar versenyhorgászat nemzetközileg is kiemelkedően magas színvonala nem csak a világversenyeken szerzett, és évről-évre gyarapodó érmeink számában érhető tetten, hanem a hazai bajnokságok hihetetlen erősségében is. Ez olyannyira igaz, hogy több szakágban már a középdöntőbe kerülés is komoly fegyvertény. Hát még az onnan való továbbjutás, amit többnyire csak olyan kiélezett küzdelemben lehet kivívni, mint amilyent a XII. Feeder Bajnokság desedai ...
Úgy, mint a melegebb évszakokban, a hideg téli hónapokban is két módszert űzök megállás nélkül. Hol bolognai bottal, hol pedig UL pergető pálcáim valamelyikével a kezemben portyázok legkedvesebb csatornám partján. A célhalak ilyenkor a sügérek és a domolykók, melyekből a lehűlt vizekben szép példányokat foghatunk még akkor is, ha a hőmérő higanyszála jócskán nulla fok alá csúszik a pergetésre kijelölt napunk reggelén. A surranó utáni ...
Tavasszal egy horgászatom során szóba elegyedtem egy kedves idős úrral, akitől életemben először hallottam a Tass-Makád között fekvő Rózsa-szigetről. Az úr állítása szerint fantasztikus horgászparadicsom kora tavasztól – késő őszig, így mindenféleképpen ajánlotta, hogy ha több napos pecát tervezek társasággal, akkor érdemes ellátogatnunk a Rózsa-szigetre. Az úr lelkesedése felkeltette a figyelmem, és elkezdtem információkat gyűjteni a ...
Bemutatom a WIZARD GO GREEN twisterfejeket A modern emberiség egyik legnagyobb kihívása lesz a közeljövőben a természetes élővilág megóvása. Szerencsére sokan felismerik ennek fontosságát és egyre környzettudatosabban élnek: szelektíven gyűjtik a hulladékot, csomagolásmentes boltban vásárolnak, tömegközlekedést használnak és még sorolhatnám. Nekünk horgászoknak különösen fontos ez a téma, hiszen kedvenceink, a halak is veszélynek vannak kitéve, így ...
Közeleg a karácsony, így eljött az ideje ajándék után nézni! Ennek kapcsán kaptam azt a megkeresést, hogy eddigi tapasztalataim alapján állítsak össze egy néhány termékből álló listát, támogatva azokat az ajándékozókat, akik szeretnék meglepni hozzátartozóikat/barátaikat a pontyhorgászatban használt termékeink egyikével. Igyekeztem tehát a legszélesebb termékpalettát megjeleníteni, mind felhasználás céljában, mind pedig árkategóriák szerint, ...
A nyaralások során nálam a horgászat csak mellékes dolog, viszont mivel általában valamilyen vízparton töltjük a szabadságot, így mindig hagyok helyet a bőröndben a halfogásra alkalmas eszközök számára. Idén Olaszország volt a célpont, ahol bizony még a tengerparti városokban is bolognai bottal kergetik a halakat a helyiek. Látva őket nekem is nagyon megjött a kedvem egy kis úsztatós horgászathoz a Tiszán, amire nem is kellett sokat várnom… Az olaszok ...
Gratulálunk az Energofish Nyári szettek nyereményjáték nyerteseinek! Köszönjük, hogy velünk játszottatok. Nyerteseink: Augusztus - Patacsi Géza (Dupla Kukac Horgászbolt Fonyód) Július - Nagy Levente (Best Fishing Horgászbolt) Június - Batóczki Zsolt (A&A Fishing Team Horgászbolt) Nyerteseinket a nyereményjáték során megadott elérhetőségeken értesítettük! ...
Balinokat rendszeresen cserkelő pergető horgászok bizonyára találkoztak már azzal a problémával, amikor a kiszemelt halak dobó távolságon túl vadásznak. Nálam ez rendszeresen előfordul. 50-60 méterig eljuttatott balinos műcsalim nem bizonyul elegendőnek, hisz 10-20 méterrel bentebb óriási rablások igazolják a ragadozók jelenlétét. Erre talált alternatívát a Wizard új ASP SPIN pálcája. A leghosszabb 300 centiméteres pálcát tesztelhettem, ...
Akik rendszeresen követik írásaimat, már sokszor láthatták, hogy nagy megszállottja vagyok az Ultra Light pergetésnek Olyannyira kedvelem ezt a módszert, hogy gyakran kerülnek olyan fajok is a célhalaim közé, amelyek nem kifejezetten ragadozó életmódot élnek és nem ezzel a technikával lehet őket a leghatékonyabban horogra csalni. A nyári ínséges rakparti horgászatok alkalmával sokszor úgy lefinomítottam a felszerelést, hogy egyszer csak azon vettem észre magam, ...
Évszaktól függetlenül vannak olyan helyzetek, mikor rettentő nehéz kapást kicsikarni a ragadozóhalaktól és nincs is annál idegesítőbb, mikor ilyen szituációkban egy jobb szemüveg lencséin keresztül látni, ahogy lefordul egy jobb balin a csalinktól. Sok pergető horgász átérzi ezt a jelenséget szerintem. Ezen időszakokra és jelenségre adok egy csali tippet, ami akár ekkor is felkeltheti a rablóhalak figyelmét. A dunai horgászatoknak megvan a maga ...
Bizonyára nem én vagyok az egyedüli a pergető sporik között, aki egy-egy alkalmankénti táska szárítás-kipakolás alkalmával fedezi fel, milyen rég nem látott csalik is rejtőznek a készleteiben. Ezek közé tartoznak a kis méretű márka nélküli körforgó-támolygó villantók. Be kell látnom a tempósan fejlődő wobbler és plasztik kínálat egyre jobban elnyomja nálam a fém csalik használatát. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ezek ne lennének még ma is ...
Az én írásaimban általában a pontyhorgászatról olvashattok, ám ez az írás most rendhagyó lesz! Pontyhorgászat mellett másik nagy szenvedélyem a harcsázás. Eddig nem sikerült ugyan kapitális méretűt fognom hazánk legnagyobbra növő ragadozójából, de határozott célom egy matuzsálem „elejtése”. A felszerelés minden elemére megfelelő hangsúlyt kell fektetnünk. A 300-as Koós Phantom erős, de mégis rugalmas pálca végig 3 talpas erős ...
A balin horgászata pergetve rendkívül élvezetes tud lenni. Amennyiben megtaláljuk a tuti csalit, illetve a balinok is partnerek, akkor érkezhetnek a brutális kapások. A naplemente időszaka is jó fogásokkal kecsegtet. Amíg a kapásig elérünk, addig azonban sok mindent kell figyelembe vennünk. Az első és talán legfontosabb maga a balin, van amikor mutatja magát, ez természetesen a könnyebb eset. Ez az az alkalom, amikor mindenki pergetőbotot ragad és ...
A tavasz első napjainak egyikén vehettem kezembe először az új Wizard pergető orsót mely a Wizard Edge nevet kapta. Vártam már ezt a percet , így nem teketóriáztam sokat. Irány a vízpart. Ez az 5000-es méret már tekintélyt parancsoló. A japán tervezésnek köszönhetően a könnyed futást a 4+1 csapágy garantálja, a letapadásmentes első mikrofék pedig nem fog cserben hagyni még a mínuszokban sem. Három méretben került forgalomba. ...
Május elsejével számomra új időszak kezdődik a pergető horgászatban, ugyanis jó pár ragadozó halfaj újra foghatóvá válik, illetve a nyári vízálláshoz közelítve és a vízhőfok növekedésével a szegedi Tisza szakaszt valósággal elöntik az íváshoz készülő keszegek. Nászuk nem zavartalan, ugyanis a hazai vizek leggyorsabb ragadozói követik őket, én pedig ilyenkor minden szabadidőmet arra szánom, hogy megpróbáljam becsapni a belvárosi balinokat… A ...
Amíg gyermekkoromban a pergetéshez használt műcsali kizárólag villantó volt, manapság (főként a plasztikok miatt) nagyon a háttérbe szorultak a dobozomban. Viszont a Tisza áradása olyan szituációkat teremtett, amikor érdemes volt elővenni a vasakat. A sekély, éppen elöntött rakparti füves területen jól jött a villogás… Az áprilisi szeszélyes időjárás szerencsére sok esőt is hozott, így a Tisza vízszintje is emelkedni kezdett. A hónap végére ...
Manapság egyre kevesebb horgásztársunk teheti meg azt, hogy egy teljes napot vagy akár többet is egymás után a horgászatnak szenteljen, így mind nagyobb teret kapnak a mindössze néhány órás, rapid horgászatok. Ezekhez az alkalmakhoz készítettünk egy, a halfogáshoz minden szükséges csalogatóanyagot tartalmazó vödrös szettet, amellyel az intenzíven telepített tavak mellett akár a természetes vizeken is eredményesek lehetünk. A szett központi elemét a Method Egg ...
Egy gyönyörű tavaszi napon történt amikor a csípős hajnal már a bányató partján talált. Félnapos pergetésre készültem az egyesületünk két legnagyobb bányataván. Célhalak a domolykók voltak így finom pálcákkal és kis csalikkal készültem. Zoltán az operatőr már úton, minden készen áll. Épp a szerelésem ellenőriztem. Fluoro rendben van-e, szálkás-e a fonott, nincs-e letapadva az orsó, pálca sérülésmentes, gyűrűk rendben amikor barátom telefon ...