A ragadozó halaink között a csuka szája bizony éles szegélyű csontokkal rendelkezik, amiknek egy sima monofil vagy éppen egy fonott előke elmetszése nem akadály, éppen ezért sokszor elkerülhetetlen egy „harapásálló" előke használata. A ragadozóhalas előkék széles választéka kapható manapság, ezek használata elsősorban csukahorgászat esetében nélkülözhetetlen. A kínálatban manapság többféle előke kapható, de mi mire lehet jó? No, ezt ...
2016-08-30 Tavaly januárban, amikor létrejött az Energofish feeder csapata, még mi magunk sem gondoltuk, hogy szűk másfél év alatt mennyi minden fog velünk történni. Belekóstoltunk a „profik" világába, sorra gyűjtöttük az értékes tapasztalatokat a rangosabbnál rangosabb versenyeken. Aztán az idén úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk magunkat valami egészen új dologban is, mégpedig a versenyszervezésben! Az ötletgazda Jéger Szabolcs és Lukácsi Béla ...
2017-07-18 Közismert aranyszabály, hogy a rendes folyóvízi halat a sodrásban kell keresnünk. Igen ám, de mit tegyünk, és milyen elv alapján horgásszunk ott, ahol a sodrás az úr? A rohanó víz feederbottal történő maghorgászása igazi kihívás nemcsak nekünk, de a felszerelésünknek is. A Dunát említve példaként, a Budapestnél (nyári „kisvíznél") mért átlagos 1600-1700 m3/s vízhozam is tiszteletet parancsoló. Hogy mindezt érzékeltessem, ...
2017_06_12 A feeder versenyszabályzat nagyon szigorú, természetesen nem véletlenül! Ahhoz, hogy végszerelékünk megfeleljen az előírásoknak, kritériumok sokaságát kell szem előtt tartanunk. Nem vagyunk azonban mindig versenyen, a hétköznapi pecák során lehetőségünk nyílhat kísérletezni a szabályzatnak nem megfelelő, ugyanakkor nagyon egyedi és, mint ez alkalommal is kiderült, roppant eredményes végszerelékekkel. Nem is olyan régen olvastam egy angol ...
2017-05-17 Tavaly kóstolt bele igazán csapatunk, az Energofish Feeder Team a finomszerelékes feeder versenyek, a pontszerző ranglistaversenyek világába. Részt vettünk az egyéni feeder országos bajnokságon, a klub feeder országos bajnokságon, illetve az őszi Maros Mix Feeder Kupán. Ezeken, úgy érzem, hogy nem vallottunk szégyent, sőt, Lázár Józsinak egy igazán kiemelkedő eredmény is összejött, de erről már írtam korábban. Idén azonban, terveink szerint, ...
Az esztendő első és egyben az egyik legnagyobb horgászkiállítása napokon belül megrendezésre kerül. A 2017-es Fegyver Horgász Vadász Szakkiállítás és Vásár, vagy ahogy csak emlegetni szoktuk, a FeHoVa talán a legtöbbek által várt „télűző" horgászesemény. Rangja méltón emelkedett jól megérdemelt szintjére, szépszámú hazai közönsége mellett a határainkon túlról érkező vendégek köre is egyre bővül! Természetesen az idei FeHoVa sem ...
2016-01-23 A hideg elleni védelemmel felvértezett horgászt, vadászt és más természetkedvelőt az utóbbi időben megtapasztalt kemény mínuszok sem tudják a négy fal rabjává tenni. A jól kiválasztott téli ruházatok biztosítják a lehetőséget arra, hogy a jócskán nulla fok alatti levegőn is élvezzük a téli aktív pihenésünket a szabadban, a vizek partján, illetve a jég hátán. Mindehhez jól szigetelő, réteges öltözet kell! Mai cikkünkben a két ...
Templomi csöndben, éjjeli ködben aszkéta-ágat zörrent a szél, valahol messze, csillag szemekre, szürke ködfátylat borít a Tél – írta Wass Albert. Sajnos leghidegebb évszakunk sok jóval nem kecsegtet a feeder botos horgászat szempontjából, pláne ha olyan hideg van, mint az elmúlt hetekben szinte folyamatosan. Vizeink döntő többsége befagyott, célhalaink is a jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Azonban ezt az időszakot is eltölthetjük tartalmasan, ...
2017-01-18 Az első magazinunk után, amiben érdekes témákat feszegettünk, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Természetesen most sem maradunk érdekesség nélkül. Bekukkantunk az 5 éves szülinapját ünneplő Peca Plázába; egy érdekes versenyt is megnézhetünk, ahol ugyanazzal a csalival kellett mindenkinek horgásznia. Ízelítőt kapunk a téli feederezés lehetőségeiről; a Dunán a kősüllők nyomába eredtünk. A mostani jeges időre való tekintettel egy igazi ...
Bizonyára mindenki hallotta már, hogy sok egyéni sportoló, teniszező, úszó a nagy sikerei után rendre hangsúlyozza, hogy a mögötte álló és az őt támogató csapat nélkül nem érhette volna el ezt az eredményt. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezek csak a szokásos tiszteletkörök és igazából kizárólag magának köszönheti a sikert, ki kell, hogy ábrándítsam, csapat nélkül valóban nem lehet hosszú távon sikeresnek lenni. Első ránézésre a horgászat ...
Korábbi írásainkban már megismerkedhettetek a Mann’s csalik legváltozatosabb típusaival, mostani cikkünkben, pedig rendhagyó módon a híres plasztik család legfogósabb twistereinek alkalmazásáról, variálhatóságuk módjáról, a változatos felhasználási területek lehetőségeiről lesz szó. E bemutató szóljon hát az eredményesség, a még több süllőkapás jegyében! Színes, minden igényt kielégítő választék Mann’s-ből Bizony ...
Talán nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy a pergető horgászat szépségét a változatossága adja. A nagy nyári melegek wobblervégre kapott süllői, domolykói után az őszi vizek támolygó kanalakkal való átfésülése következik, hogy azután a legmélyebben fekvő, jó haltartó részek gumihalas pecája jöhessen a téli mínuszokban. S valóban, nincs ősz, amely „kanalazás" nélkül múlna el. A támolygó villantókkal történő csukapergetést ...
A műcsalik kavalkádjában bizonyára mindenki találkozott már a körforgó villantók valamelyik variációjával. A forgókanalak formája, felépítése, s ezáltal a működése is merőben eltér a támolygó kanalakétól. A tengelyen elhelyezkedő - általában rézből készült – test adja meg a középpontját, a fix tömegét a csalinak, valamint a kanál, más néven levél rezonanciakeltő hatása felel az inger kiváltásáért, amely majd a várva várt kapást ...
A tengerentúlon jeles múltra visszatekintő Cuda kések végre elérkeztek hozzánk. A csúcsminőségű Cuda termékek szülőatyja, az amerikai Rick Constantine bizonyára minden tekintetben elégedett volt az eredménnyel, tudta, hogy ezekkel a késekkel a horgászok és a vadászok népes táborának minden igényét maximálisan kielégíti, amikor az eszközeire élethosszig tartó garanciát vállalt! A rendkívüli tisztaságú, nagy modulszámú német rozsdamentes acél ...
ldeje figyelmet fordítani családtagjainkra, szeretteinkre, barátainkra. Lassan azon is elkezdünk gondolkodni, milyen ajándékkal lepjük meg őket, hiszen mindannyian tudjuk: adni jó. Felemelő érzés, amikor azt tapasztaljuk, hogy valakinek sikerült örömet szereznünk. Ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen nehéz kitalálni, szeretteink milyen ajándéknak örülnének igazán. Egy dolog biztos: ha valakit a hobbijához kötődő ajándék várja a karácsonyfa alatt, az ...
Nap mint nap hallani, hogy tavasztól őszig, szinte minden hétvégére jut egy horgászverseny. Bátran állíthatom, hogy szinte minden horgász megtalálhatja a szenvedélyének megfelelő versenykategóriát, még azok is, akik nem szeretnek versenyezni, de a hangulatért és a barátokért mégis elmennek, hiszen kipróbálhatják a „titkos" csalikat és etetőanyagokat. Egy baráti beszélgetés ötlete valósult meg idén nyár végén. A Duplakukac ...
Történt ugyanis, hogy már a nyár végi, első ízben megrendezett Feeder Klubcsapat Országos Bajnokságon is tapasztaltunk bizakodásra okot adó jeleket, ugyanis a két nap alatt a csapatnak sikerült egy 5-öst és egy 8-ast horgásznia a 23 fős szektorokban. Nem is az a lényeg, hogy melyikünk volt az, aki ezt kivitelezte, hanem sokkal inkább az, hogy rá tudtunk érezni a pályára, tudtunk találni olyan apró finomságokat, melyekre a pontyok kedvező visszajelzéseket ...
Melyiket válasszam? - Legyen WIZARD SKILL! Egy jó horgászbolt legfontosabb ismérve (legalábbis az kellene legyen), hogy a kiszolgált vásárlók elégedetten hagyják el a helyiséget, majd elégedetten is térjenek vissza. Ehhez természetesen szükségesek azok a termékek, melyek a mai modern világ igényeit mind minőségben, mind pedig ár-érték arányban kielégítik. Kicsit túlzással és viccel fűszerezve, olyan világban élünk, ahol nekünk, embereknek minden ...
Kistestű ragadozóink ultra light technikával történő megfogásában az apró plasztik csalik, a gumihalak, a twisterek, a mini körforgók, és a legkisebb wobblerek rendre bizonyítottak már. Az L&K Micro Spoon azonban azoknak nyújt kiváló alternatívát a ragadozók becserkészésére, akik tradicionális módon, kisméretű, könnyű támolygó kanalakkal szeretnék horogra keríteni kedvenceiket. A Micro Spoon-ok közül három típus és azon belül öt különböző ...
A horgászat állandóan fejlődik, és sokszor egyszerűnek tűnő dolgok is óriási áttörést hozhatnak. Természetesen egyre nehezebb olyan újdonságot feltalálni, amely még nem volt eddig a piacon, vannak régóta már használt dolgok, amelyek feledésbe merültek, de egy új köntösben ismét szárnyalnak. Azonban vannak olyanok is melyek eddig nem voltak fellelhetőek a piacon. Igazából nem az én dolgom pozícionálni a következő újdonságot, azonban hasonlót eddig ...
Céltudatosan busára kevesen horgásznak, nem tartozik ez a halfaj a sporthorgászok kedvencei közé. De miért is van ez így? A válasz roppant egyszerű. Ez a halfaj planktonokkal táplálkozik, ezért horogra csalni nem egyszerű. Léteznek, működő módszerek, technikák (TECHNOPLANKTON TABLETTA), de mégis kevés azon horgászok száma, akik ezzel érdemlegesen foglalkoznak. A legtöbb busafogás a véletlen műve, külső akadásból adódik. Sportszerű ...
Korábbi írásainkban már volt szó a CXP Elite Feeder kimagasló képességeiről. Akkor a folyóvízi próbák során tapasztaltak kerültek bemutatásra, nem egyszer büszkélkedett e remek feederbot többkilós dévérekkel, koncérokkal, illetve a folyóvizek izomkolosszusaival, a márnákkal. Kétség nem férhetett hozzá, az Elite feeder a nagy folyókra termett tökéletes társ, a nehéz ólmokkal, kosarakkal történő horgászat az igazi pálya ...
A bőség zavara, no meg a terjedelem szabta határok miatt előző cikkünkben csak a Benzár pelletek bemutatása fért bele, így az Energofish kínálatát színesítő további két pellet családdal jelen írásunk keretében ismerkedhettek meg. A Carp Expert Z Micro és a Champion mix változatos ízesítésű és színű pelletfajtáiból könnyedén kiválaszthatjuk az évszakhoz, a víztípushoz, vagy mederfenékhez leginkább passzoló pelleteket. Az intenzív aromával ...
Amilyen az áprilisi időjárás, olyan kiszámíthatatlan a csukák kapókedve is. Aki pergető bottal a kezében járja a vizeket, jól tudja, hogy biztosra soha nem mehetünk. Ha az elméletben mindent kereknek és összeálltnak ítélünk meg, azt a gyakorlat, vagyis az átpergetett hosszú órák tapasztalata egy csapásra írja felül. Minden szenvedélyes pergető nagy reményekkel várja a bolondok napját, mely a csuka fogási tilalmának végét jelenti. Kétfős lelkes ...