A Feeder Race az előző évben indult útjára, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy nemzetközileg is ismert színvonalas versenyben mérethessék össze erejüket a finomszerelékes feeder horgászok. Természetesen ebből csak akkor lesz hagyomány, ha minden évben megrendezik a versenyt, éppen ezért most már kijelenthetjük, ez is sikerült, hiszen a Desedán került ebben az évben megrendezésre a II. Energofish Feeder Race. Az első Feeder Race a nemzetközileg ...
Országos Bajnokság. Ennek a kifejezésnek a hallatán valószínűleg mindenki szigorú szabályokra, és egyfajta kiváltságra gondol annak tekintetében, hogy kik vesznek/vehetnek részt egy ilyen szintű megmérettetésen. Ellentmondani egyik feltevésnek sem tudok így, épp túl az első országos versenyemen, azonban fontosnak tartom kiemelni: ha lehetőség nyílik a részvételre, olyan tapasztalatokat szerezhetünk, melyekhez máshol jóval korlátozottabb mennyiségben van ...
Megosztanék néhány gondolatot erről a maratoni versenyről. Talán találsz majd benne néhány hasznos információt, érdekességet, amit kamatoztathatsz a mindennapokban. Illetve elmondom, milyen hangulata és tanulsága van egy ilyen versenynek. Ez nem technikai részletekről vagy csalikról fog szólni. Ez most kicsit más szögből engedi látni a versenyhorgász belvilágát. Az enyémet legalábbis. A derbit megelőzően több alkalommal is voltunk horgászni a pályával ...
A method feeder horgászat már-már a bojlis horgászat határait feszegeti, hozzám azonban sokkal közelebb áll egy egészen finom, rövidebb távolságú, pontos horgászat, amelynek során egy jól felépített etetéssel egyre több hal van a horgunk körül és megfogjuk a szebb kárászokat, keszegeket, pontyokat. A tavaszi kiállításokon kissé meglepődve tapasztaltam, hogy a horgászokat nehéz meggyőzni a kisméretű pelletek eredményességéről, pedig ezek az 5-7 ...
Kevés olyan horoggyártó létezik a világon, amelyik olyan minőséget és biztonságot garantál, mint a japán Maruto. Be lehet állni a sorba, lehet próbálkozni mindennel, de több mint százhúsz év tapasztalatával nem lehet felvenni a versenyt. A japán precizitás mellé társuló legmodernebb gyártási technológia és egyedüliséget produkáló alapanyag a titka annak az eredménynek, ami utánozhatatlan minőségben jelenik meg a boltok polcain egy rendkívül diszkrét, ...
Véget ért a 25. Fegyver Horgász, Vadász Szakkiállítás és Vásár. Az Energofish dolgozói, a céghez kapcsolódó „sztárhorgászok", Koós Ferenc, Benzár Zsolt, Szilvási Szilárd, Deli Ibolya, Lukácsi Béla, a Feeder Team tagjai nem dolgoztak hiába, mert a horgászok hatalmas elismeréseként óriási tömeg látogatta meg a kiállítás G22-es standját. Voltak pillanatok, amikor valóban egy tűt nem lehetett volna leejteni. Vásárlók az Energofish ...
Manapság egyre népszerűbb a feederes horgászat, ez mellet a versenyzés is rohamosan fejlődik, persze a speciális versenyszabályokat nem kell szorosan venni egy mindennapi horgászat során, de alkalmazni az ott tapasztaltakat érdemes, mert sok esetben hozhat áttörést a horgászatban, ez pedig egyértelműen több fogott hallal, és nagyobb élménnyel fog járni. Tartson most is velünk, a premier december 06 -án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting ...
November 11-e, szombat. Maty-ér. Egész ősszel szépen lehetett kukoricával fogni a pontyokat a tározóban. Ezen a napon is ezzel próbálkozom. Az elmúlt évek enyhe telei megtanítottak arra, hogy egész évben lehet pontyot fogni. Kukoricával is. Mindig is az egyszerű, hagyományos csalik híve voltam, hiszen ezek alkalmazhatóak a finomszerelékes versenyhorgászatban. A Maty-ér az ország jelenleg legjobb versenypályája, remekül halasított víz, rengeteg ponty és ...
Augusztusban, pontyhorgászat kapcsán került a kezembe a Benzár Jelly Baits Luminophore worm csali. Kicsit kétkedve szemléltem, tökéletes utánzat, sőt annál is több, de hogy a hal meg is eszi? Amikor az első ponty elcsavarta a feederbot spiccét az igen meggyőző volt. Ezután már kerestem az alkalmat, hogy foglalkozzak a Jelly Baits termékekkel. Ezek a csalik négy évszakosak, nem egyszerűen pótolják az éppen hiányzó élő csalit, hanem lágy anyaguk, könnyű ...
A bojlis horgászok legkedveltebb időszaka az ősz, hiszen a folyamatosan hűlő vizekben aktívak csak igazán a nagytestű pontyok, így ekkor kínálkozik a legnagyobb esély a megfogásukra. Persze 10 pluszos pontyot fogni nem csak pontyozó bottal lehet, így a feederesek számára is igazán remek lehetőségeket kínál az ősz egy-egy impozáns jószág horogvégre csalására. Mindössze egy megfelelő helyszín, a nagy pontyok megfogásához alkalmas taktika, etetőanyagok és ...
Az Energofish ebben az évben rendezte meg az első nagyszabású feeder versenyét, ahol számos újítást vezetett be, egyrészt a versenyzők kedvéért. Másrészt pedig a külső szemlélődők miatt is, hogy pontosabb képet kapjanak arról, mi történik egy ilyen versenyen és mi a verseny aktuális állása. Egy nagyszerű rendkívül halas verseny kerekedett; a versenyről szóló filmünkben természetesen a választott technikákról is lesz szó, éppen ezért érdemes ...
Az őszi horgászatok egyik legkülönlegesebb eseménye a folyóvízi márnázás. Hogy ez ne csak szép, de emlékezetes is legyen, jelen írásunk keretében adunk egy kis feederes ízelítőt abból, mit is tartogat számunkra még tél előtt a Duna. A lehűlő vizekben jön meg igazán az étvágyuk. A jó márnás helyek tekintélyt parancsoló sodrására, a szerelék megállítására természetesen fel kell készülni, a ...
„Egy method feeder legyen határozottan kemény, megfelelően feszes, és állja a sarat minden körülmény között, hiszen nagy súlyokkal, pláne messzire horgászva alapos nyüstölésnek van kitéve" – hangozhattak el ilyen, vagy ehhez hasonló jelzők, amikor az igényeinket, elvárásainkat fogalmaztuk meg a jó methodos bot iránt. Nos, amire vártunk, megérkezett! Amilyen üdvrivalgás követte a Finessa Carp Feedert, legalább akkora kijár most a Benzár ...
2017-09-25 Idén, immáron hetedik alkalommal rendezte meg a MOHOSZ az országos feeder bajnokságot. A technika népszerűségének növekedését jól szemlélteti, hogy az első feeder ob-n „csak" 52 versenyző állt rajthoz, míg idén a nevezők száma már meghaladta a százat! Persze önmagában a horgászok létszáma nem feltétlenül emeli egy verseny rangját, az viszont annál inkább, hogy nagyon kiegyenlítetté vált a mezőny, melyben már az első húszba kerülni ...
Untitled Document Manapság a feederezést egyre tágabban értelmezhetjük, sokszor úgy tűnik már súrolja a bojlizás határait. Különösen igaz ez, ha nagy pontyot szeretnénk fogni. Talán a legfontosabb eltérés mégis az, hogy a feederezésnél rövidebb idő alatt szeretnénk elérni megfelelő eredményt. Természetesen ez lehetséges, mostani adásunkban Szabó Bence meg is mutatja nekünk hogyan. Tartson most is velünk, a premier szeptember 13-án 20:00-kor kerül ...
A pontycsalik sűrűjében egyre nehezebb eligazodnunk, sokunkban fogalmazódik meg a kérdés napi szinten, hogy a tucatnyi természetes alapú, vagy mesterséges horogcsalik közül melyek felelnek meg arra az esetre, ha egyértelműen a ponty szelektív horgászata a cél, és azon belül is a kapitális egyedek horogra csábítása. A bojlis vonal adta lehetőségeket talán nem kell bemutatni, de mi a helyzet akkor és hogyan járunk el helyesen, ha feederrel szeretnénk ...
2017-07-18 Közismert aranyszabály, hogy a rendes folyóvízi halat a sodrásban kell keresnünk. Igen ám, de mit tegyünk, és milyen elv alapján horgásszunk ott, ahol a sodrás az úr? A rohanó víz feederbottal történő maghorgászása igazi kihívás nemcsak nekünk, de a felszerelésünknek is. A Dunát említve példaként, a Budapestnél (nyári „kisvíznél") mért átlagos 1600-1700 m3/s vízhozam is tiszteletet parancsoló. Hogy mindezt érzékeltessem, ...
Az ENERGOFISH fejlesztő csapata kitett magáért rendesen! Az idei újdonságok között számos kiváló minőségű, orsó, bot, kiegészítő található, melyek rendeltetése, hogy megkönnyítsék a horgászok dolgát és még komfortosabbá tegyék a horgászatot. Az egyik ilyen nagyszerűen sikerült termék a FINESSA CARP FEEDER bot (botcsalád), mely hamar felhívta magára a figyelmet. Ez nem véletlen hisz a bot megálmodói egy olyan botot, botcsaládot alkottak meg, ...
Az, hogy ismeretlen vízre megyünk versenyezni, egyáltalán nem újdonság számunkra. Közeledve az első teljes szezonunk vége felé, lassan, de biztosan eljutunk minden olyan versenypályára, ahol a rangos pontszerző versenyeket rendezik. A tiszakécskei Tisza-holtágon azonban korábban még nem jártunk. Rengeteg pozitív véleményt és tapasztalatot hallottunk erről a gyönyörű vízről, így izgatottan vártuk, hogy végre horgászhassunk is rajta! Alkalmat adott ...
Alig egy hónappal a Top Mix-Preston Feeder Kupa után következett a hazai feederes élmezőny számára az év egyik legfontosabb versenye, a II. Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság, melynek szintén a Balatonújlak melletti Mária csatorna biztosított helyszínt. Izgatottan vártuk a versenyt, hiszen 4 héttel korábban, a ranglistaversenyen, eltöltöttünk itt 3 napot, melyről azt gondoltuk, hogy remek felkészülés lehet az ob-ra. Mint utóbb kiderült, tévedtünk. De ne ...
2017-05-17 Tavaly kóstolt bele igazán csapatunk, az Energofish Feeder Team a finomszerelékes feeder versenyek, a pontszerző ranglistaversenyek világába. Részt vettünk az egyéni feeder országos bajnokságon, a klub feeder országos bajnokságon, illetve az őszi Maros Mix Feeder Kupán. Ezeken, úgy érzem, hogy nem vallottunk szégyent, sőt, Lázár Józsinak egy igazán kiemelkedő eredmény is összejött, de erről már írtam korábban. Idén azonban, terveink szerint, ...
2017_05_18 Hosszú várakozás után, végre megérkezett a BENZAR termékpaletta legújabb, BENZAR COMPETITION FEEDER névre keresztelt, három tagot számláló botcsaládja! Akik már fogták a kezükben a botcsalád valamely darabját, azok hamar rájöttek, hogy ezekre a botokra megérte várni! Akik még nem találkoztak vele és szeretnének többet megtudni ezekről a pálcákról, azoknak az alábbiakban megpróbálom részletesen bemutatni a bot tulajdonságait. ET ...
2017-05-16 Ha filmet forgatunk, akkor a Módszerek háborúja" címet adtam volna. Melyik a legeredményesebb finomszerelékes módszer? Ezt hivatott eldönteni egy alig néhány perc alatt megszervezett, baráti „horgászverseny". Természetesen minden szituáció, minden horgászvíz más technikát „követel", így a fentiekben felvetett kérdésre a választ nem lehet általánosítani, egyértelműen eldönteni, hisz egy csomó minden befolyásolja, de maga a ...
2017-04-20 Akár honnan is nézzük, nem megszokott az a tendencia, hogy egy szezonon belül több orsótípus is megjelenjen egy márkán, sőt egy azonos kategórián belül. A Carp Expertnél fedezhettük fel ezt a nem mindennapi áttörést. Nemhogy egy éven belül, de valóban azonos időben, egyszerre négy remek orsó is napvilágot látott az újdonságnak számító Neo családban. A Neo Feeder, Neo Runner és Neo Long Cast 10000 mellett a mai írásunkban a finomszerelékes ...