Benzár Zsolt, most egy mély vízi feederezés trükkjeit mutatja be nekünk. Méghozzá a Zetelaki tározó gyönyörű környezetében, ráadásul most láthatjuk elsőként a legújabb All-around feederbotját Zsoltnak, amely 5 spiccel lesz kapható, és szinte minden feederes feladatot megoldhatunk vele. Tartson most is velünk, a premier április 13-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap április 14-én 12:30-as kezdettel ...
Untitled Document A felmelegedő vizeink varázsütésre elevenednek meg a tavasz első hónapjában. Ahhoz, hogy a keszegek mellett a be-beugró pontyok megfogására is esélyünk legyen, bizony a finomra hangolt szereléket ennek megfelelően át kell némileg hangolnunk. A legfontosabb tehát az, hogy a feederes-pickeres végszerelékünk érzékenységéből semmit ne áldozzunk fel, mégis alkalmas legyen a nagyobb erőhatások leküzdésére, hogy a vékony horogelőkénk ...
A március elejei célzott pontyirányos horgászatok ötven százalékos sikere soha nem szegte kedvemet. A lassan melegedő víz, a meghatározó széljárás és a nálunk oly gyakori változó fronthatásai bizony joggal redukálták eddig is a vízparton töltött hosszú órák eredményességét. A betliért mindig kárpótolt viszont egy-egy jól eltalált nap, amikor a megválasztott felszerelés-csali-időjárás pozitív hármas hatása mellé szegődött némi szerencse ...
A horgászeszköz kiegészítők előállításában nagy tapasztalattal rendelkező legnépszerűbb gyártóink – az EnergoTeam, a Kamasaki, a Carp Hunter, a Gold Star és a Carp Expert - fantasztikus kínálattal lepték meg 2016. év elején a horgászközönséget. Ennek apropóján most a kiegészítők közül a bottartókat kaptuk lencsevégre, s jelen cikk keretében a változatos formák, fazonok közötti különbségekre, alkalmazásuk mikéntjére szeretnénk hasznos ...
Nagyon sok filmet láthattunk már a Maconkai-víztározóról. Nem véletlenül, hiszen itt mindenki megtalálhatja számítását horgásszon akár kapitális pontyokra, vagy kisebb keszegekre. Mi is visszatértünk erre a vízre, ahová sok kellemes emlék köt bennünket. Természetesen Maconka most sem hagyott cserben minket! Tartson most is velünk, a premier január 6-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap január 7 -én ...
Egy igazán jó feederbot megítélésem szerint nemcsak állóvízen tud maradandót nyújtani. Meglehetősen kevés azoknak az elérhető áron kínált botoknak a száma, melyeket jó szívvel állítanánk csatasorba komoly megpróbáltatást jelentő folyóvízi horgászatra. Aggály merülhet fel, ha nehéz, 200 grammot meghaladó kosarakat kell viszonylag messze bejuttatni. A feederbot ne legyen ugyanakkor dióverő, jól jelezze a kapást, és még élvezetes is legyen ...
A horgászat során kiemelt jelentőséget kell tulajdonítanunk az etetőanyag és a csali aromázottságának. Tavasszal és ősszel, a felmelegedő és lehűlő vizekben jobb eredményeket érhetünk el, ha az általunk felkínált csali kicsit intenzívebb aromával rendelkezik. Milyen hatást érhetünk el akkor, ha ez a csali szinte csak aromából áll? Erre a kérdésre adunk most választ! Használjunk bármilyen csalit is, a horgászat eredményessége már a ...
A matchbotos és a feederbotos horgászat eszközigénye meglehetősen speciális ágazat. E technikák feltételeihez még inkább igazodó, a változatos körülményekhez való alkalmazkodást elősegítő, a módszerek sajátosságaihoz még jobban passzoló bottartó fejek mostantól egy helyen megtalálhatók, ugyanis az EnergoTeam újonnan kifejlesztett bottartói elkészültek. Változatos formában készülő, minden igényt és körülményt ...
Az Energofish legújabb nyeletőfékes orsói nem mindennapi próbatételnek voltak alanyai a pünkösdi hosszú hétvégén. A tervezett „száraz” teszt az időjárás jóvoltából meglehetősen nedvese sikerült, a három nap során én is és új orsóim is egy évre elegendő esőt kaptak. Becsületükre legyen mondva, prímán bírták a gyűrődést! Nem volt elég szegény orsóknak, hogy bojlis botjaimon nagy súlyokkal hosszú ...
A feederek vérfrissítése, a meglévő, jól teljesítő paletta színesítése a lehető legjobb időzítéssel, pont a szezon kezdetére esett. A FeHoVa kiállításra látogatók személyesen is meggyőződhettek a 3 új feederbot remek tulajdonságairól, lehetőségük volt kézbe venni, s alaposan szemügyre venni őket. Akik minderről lemaradtak, azoknak most lehetőségük nyílik megismerkedi velük. Jelen írás kereteiben a 3,6 méteres változatok főbb tulajdonságait ...
Untitled Document A japán Ryobi gyár nagyon hosszú évek óta kényezteti a pergető horgászokat a jobbnál jobb csúcskategóriás pergető orsóival. Zauberek, Applausok, Arcticák különlegességeiből válogathatott kedvére a Ryobi iránt rajongók népes tábora. A Zauber Match megjelenésével tovább bővült az elkötelezettek köre, a finomszerelékes horgászok is megízlelhették a Ryobi kínálta minőséget. Horgászataim során én is fantáziáltam arról, milyen ...
Korábban bemutatott szettjeink bázisát képező pontyos botok hasznosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, eljött hát az idő, hogy csak és kizárólag velük foglalkozzunk. A Carp Expert Double Tip kétfunkciós botjainak minden elemét dicséret illeti, megéri hát, hogy alaposabb mustra alá vegyük a modell tagjait. A Carp Expert Double Tip botok igazi kuriózumnak számítanak a pontyhorgászatban A kimondottan pontyhorgászatra ...
Untitled Document Az életben és persze a horgászatban vannak céljaink, mint például az első hal megfogása. Utána jöhetnek a pontyok, majd lesznek célok: egy 10 kilogramm fölötti, vagy egy 15 fölötti. Lázár Józsi mindezeken többszörösen túl jutott már, egy ideje a 20 kilogrammos határt feszegeti. Persze ez nem annyira egyszerű feederbottal, ahol általában egy fél napos horgászatról beszélünk, és csak két bottal. Józsi azonban megoldotta, és kamera ...
Untitled Document Újabb hónaphoz érkeztünk, s a megszokott metódushoz híven újabb felszerelést mutatunk be a hozzátartozó kiegészítőkkel együtt. Akik lemaradtak valamilyen okból az előző hónapok kiváló szettjeiről, azoknak itt a lehetőség, hogy horgász-eszköztárukat újabb egyeddel frissítsék fel. Az Energofish csapata Gold Star, Carp Expert és Carp Hunter márkákból összeállított feeder szettje nemcsak kényelmes, de igazán eredményes halfogásra ...
x Napjainkban a horgászcsali kínálatnak se vége, se hossza. Számtalan szín és ízvariációban, megannyi márkanév alatt kelletik magukat. De melyikkel érdemes horgásznunk? Mikor melyiket válasszuk? Variálhatjuk őket? Fontos csaliválasztásnál a víz hőmérséklete, a légnyomás? Magam is sokáig kerestem a választ ezekre a kérdésekre, biztonsággal mégsem tudok mindre felelni. Van azonban néhány általános alapelv, amit érdemes szem előtt tartani, hogy mit is ...
Napjainkra a method feeder széles körben elterjedté vált. Hatékonyságát fölösleges is volna kétségben vonni, a segítségével horogra csalt gyönyöru halak mutatják, hogy nem csak múló divathóbortról van szó. Hazájában, Angliában eredetileg minden etetoanyag bejuttatására alkalmas kosarat „method kosárnak", a velük való feeder horgászatot „method feedernek" hívták, mára azonban a fogalom megváltozott. Speciális technikát és kosarat rejt a ...
Nemcsak a horgászatban, az élet számos területén használt eszközök között is mindig a praktikusat, a kézre állót, az egyszerű felépítésűt és persze ezen tulajdonságok ötvözetéből a célok eléréséhez a leghatékonyabbat kerestem. A halak modern technikával történő megfogásának is sokféle aspektusa létezik, a cél felé számtalan út vezet, de sok esetben a kísérletezés sűrűjében elveszik a horgász, előfordulhat, hogy a halfogás íze nem ...
Két hete a pergetéshez választottunk felszerelést a Peca Plázában. Itt az ideje, hogy a feederesekre is gondoljunk. Feederspecialistánkat, Lázár Józsefet kértük fel, állítson össze néhány felszerelést, különböző szempontok alapján. Az óriási választékból kiragadott néhány botot, orsót, zsinórt és egyéb apróságot. Ezekből állított össze néhány szettet, amelyek tökéletesen illenek egy adott módszerhez. ...
x Most se maradjon le aktuális adásunkról, mert ismét érdekes dolgokat feszegetünk. Egy picit szokatlan feeder „végszerelékkel" céloztuk meg egy tiszai kövezés alját; tettük ezt azért, mert a kövezés végszerelék marasztaló, erre a problémára egy aprócska, de rendkívül hasznos trükkel találtunk megoldást. Nézze most is műsorunkat! Január 22-én 17:30 kor és 22:00-kor kerül adásba, a PV-TV műsorán az ismétlést pedig másnap január 23-én ...
Előkaptunk egy vadonatúj Carp Expert Feeder 5000-es orsót, hogy darabjaira szedve feltérképezzük a zsírozási pontokat, s a belső szerkezet. Nem kell minden horgásznak ezermesternek lenni, de időnként elvégezhetünk egy-egy karbantartást, vagy kisebb hibát, talán magunk is megpróbálhatunk orvosolni. Ehhez nyújthat segítséget ennek a modellnek a szétszerelése. Az 5000-es orsó könnyedén elfér a dobozában. ...
Az időjárás az őszi horgászatok alkalmával gyakorta megtréfálja az embert. A nyári kánikulai pecáknak ugyan vége, helyüket átveszik az esős, szeles, borongós napok. Sokszor vár esős, szeles idő a vízparton, ami megnehezíti a horgászatot. Néhány ügyes trükkel mégis felül kerekedhetünk az elemeken és lehetőségeinkhez mérten jót horgászhatunk. Ezekből a fogásokból hoztam ma egy csokorral. Lássuk, hogyan érdemes nekivágni, ha a szombatra tervezett ...
Kevesen tudják, hogy Benzár Zsolt többszörös román finomszerelékes bajnok a feederezésben is megállja a helyét.Legutóbb bronzérmes lett a román feederbajnokságban. Most a nagypontyokat veszi üldözőbe sajátfejlesztésű csalijaival; mondhatni mester az etetőanyag összeállításában: az eredmény is ezt bizonyítja. A képes ízelítő és videóajánló után ajánljuk figyelmedbe a videót, amit a PVTV premier után, csütörtökön reggeltől (09.26.) az ...
Matchbotként már teszteltük az ET Extreme Match-Feeder botot, és elégedettek voltunk vele. Ígéretünkhöz híven eljött az ideje, hogy feeder mivoltában mutassa meg mire képes. A próba horgászatra a Tisza folyón kerítettünk sort. A varázslatos helyszín A folyó tisztulása még zajlott, de már a 30 cm feletti átlátszóság, és a korábbi napok eredményei bizakodásra adtak okot. Egy partvédő, ún. depónia kövezést ...
A Fehérvárcsurgó-i víztározó csodás halakat rejt. Messze földön híres harcsaállományáról, de más ragadozók is nagy számban találhatóak vízben. Pontyok közül sok a kapitális példány, a tó keszegállománya pedig ámulatba ejtő. Az itt évenként megrendezett úszós ...