Az Energofish Kft. kínálatában tengernyi különböző féle-fajta monofil zsinór áll a horgászok rendelkezésére, melyek mindegyikét sajnos én sem tudom próbára tenni. A folyamatosan érkező új típusok közül azonban azokat, amelyek számomra is érdekes, rendre górcső alá veszem, hogy segíteni tudjak személyes tapasztalataimat felhasználva mindazoknak, akik e termékek iránt érdeklődnek. Ennek okán a nemrégiben megjelent Carp Expert zsinórok mindegyikét magammal ...
Hogy én mekkora mázlista vagyok! Autózok ötszáz kilométert egy jó kis csukázás és cikk reményében, amit sikerült nem csak csuka, de még kapás nélkül is megúszni, s ahelyett, hogy bánkódnék, még örülök is a dolgok ilyetén alakulásának. Legalábbis így utólag. A b terv ugyanis method feederezés volt a Palotavárosi-tavon, ahová Szabó Bencét kísértem el egy szezon eleji egyfordulós versenyre. Ettől kezdve pedig jókor voltam jó helyen, mert Bence ezen a ...
Az öntöző csatornák és a kisebb-nagyobb folyóink holtágai többnyire kiváló keszegállománnyal rendelkeznek, jó lehetőséget teremtve a feederes horgászoknak is, hogy kedvenc módszerüket, ami ebben az esetben a klasszikusnak tekinthető hosszúelőkés változat, eredményesen és bőséges zsákmány reményében gyakorolhassák. S mindez még akkor is igaz, ha nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint Lázár Józsefnek, az Energofish Feeder Team versenyzőjének, aki alig ...
A kabátos május után nem mertem volna egy fillérrel sem fogadni arra, hogy a nyáron ilyen kemény és tartós hőség lesz. Bevallom őszintén ebben a kánikulában számomra is jobban esett a strand, mintsem a cserkelős pergetés, de az erdő kellemes klímája egyre inkább csábított. Főleg úgy, hogy ott folyik kedvenc folyócskám, melyben nagy élet zajlik ilyenkor, így dacolva a meleggel és a szúnyogokkal az erdei domolykók nyomába eredtem… A tavaszi hidegek ...
Nyáron a nagy meleg ellenére, csak-csak kikívánkozik az ember a legmelegebb napközbeni időszakokban is és ha nem egy balinos pergetésre adjuk a fejünket, érdemes az UL pálcákhoz és kisebb csalikhoz nyúlni, akár egy fél órás horgászat keretei között is. Érdekes meglepetéshalakat ejthetünk el egy fotó erejéig, még akkor is ha „csak” sügerezni indultunk egy rövid időre. A nyári vízállásoknak köszönhetően, már a látványért is megéri ...
Megérkezett végre a várt (?) kánikula, amely azon túl, hogy kissé elviselhetetlenné teszi a nappali horgászatot, kikényszeríti egy olyan csalogatóanyag-kategória használatát, amely bizony az emberi orr számára is nehezen tolerálható „illattal” rendelkezik. Fogóssága azonban megkérdőjelezhetetlen, így legyen akármilyen nehéz lemosni a kezünkről, mégis oly sokat használjuk a nyári időszakban. Gondolom már sokan kitalálták, hogy a vaj-, illetve tejsavas ...
A horgászat szempontjából nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, legyen az akár egy békéshalas vagy akár egy ragadozóhalas módszer. Sokan gondolhatnak most az áradó elsősorban zavaros vizekre, természetesen ez is beletartozik, de sok más szempont is lehet amelyeket ismerve nagyban nőhet az eredményességünk. Áradás után a visszaömlő víz sok ivadékot hoz, ez pedig sok ragadozót is vonz, melyek közül a leglátványosabb a balin. Már az elején ...
A Bicolor, azaz kétszínű csalik a hazai, főként feederes márkák közül elsőként a Benzár Mix szortimentben jelentek meg immár jó néhány évvel ezelőtt és népszerűségük szerencsére a mai napig töretlen. Az évek során több méret és forma is piacra került e látványos, két különböző aromával rendelkező termékek vonatkozásában, hiszen palettánkon már elérhető 7 és 10 mm-es gömb pop-up, na meg egy 10 mm-es dumbell formájú pellet is. A kérdés ...
A folyóvízi pergetés nem egyszerű műfaj. Rengeteg, tőlünk teljesen független befolyásoló tényezővel kell megküzdenünk a sikerért. A hőmérséklet, a légnyomás, a szélirány, a felhők mennyisége, a víz áttetszősége és nem utolsó sorban a vízállás számomra is „diktálja”, hogy éppen milyen ragadozót veszek üldözőbe. Így került előtérbe a rakparti csukázás… A szegedi Tisza szakasz nem éppen a rengeteg és kapitális csukáiról híres, a ...
Ha a domolykók és a köztem lévő korábbi kapcsolatra gondolok, akkor mindig a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász esete jutot eszembe. Hisz szegény narancs sipkás mese hősünk nap mint nap látta a halat, de megfogni nem tudta. Csúnyán kinevették minden próbálkozását. Így jártam én is évekig a domikkal. Láttam őket, de minden próbálkozásom kudarcosan eredmény nélkül ért véget! Szerencsére ez a múlt és megosztanám Veletek a receptet amivel orvosolni tudtam ...
A célzott keszeghorgászat számomra az egyik legkedvesebb technika, hiszen egy nagyon mozgalmas, sok esetben kiszámíthatatlan horgászati stílusról van szó. Emellett természetesen sok feederes versenyen is a keszegfélék jelentik a fő fogható halfajt, így fontos, hogy erről a fajta horgászatról is annyi információt gyűjtsek a hétköznapi pecák során, amennyit csak tudok. Ezúttal egy számomra ismeretlen tórendszer, a Benta Tavak 1-es számmal jelölt vízfelületére ...
Egy kislányommal töltött horgászbolti bevásárláskor történt amikor megláttam az L&K Floating Shad-et elősször a boltok polcain. Bevallom egy ideig csak kerülgettem, végül 3 szín csak a kosaramban landolt kisérőm unszolására, hisz a rózsaszín dolgoknak soha nem tudott ellenállni. Napokig nem is használtam, sőt ki sem bontottam. Nem az a tipikus hal alakú plasztik és nem az a jellemzően férges féreg forma volt, így szkeptikusan álltam hozzá. Ez mind ...
A már jól ismert Jerk tipusú Salmo Slider csalik szélesebb körben használhatóak mint azt sokan gondolják. A csukák cserkelésén felül az úszó (F-Floating) tipussal jól foghatóak a sügerek, balinok, harcsák de én mégis a süllők egyik kedvenceként ismertem meg és előszeretettel használom. Kristálytiszta, tükör vizen, amikor a ragadozóink minden apró bakinkat észreveszik az erős, gyors veretésű wobblerek nem jöhetnek szóba. Ekkor a ...
Sokan bólogathatnak, amint az idei szeszélyes időjárásról beszélünk. Az elmaradhatatlan tavaszi havazás, szűnni nem akaró éjszakai fagyok megpecsételték a nagy tavaszi pezsgés emlékezetes horgászatait. Mihez kezdhet ilyenkor a pergető horgász? Salmo bug & tiny: élethűségből ötös! A szűk két hónapos lemaradást igyekszik a természet rohamtempóban behozni, ezzel együtt a vizek is szépen lassan (inkább lassan mintsem gyorsan) melegedésbe ...
Megmondom őszintén, a tavasz végéhez közeledve már nagyon vágytam egy igazi nagyhalas pecára, hiszen jó pontyokat fogni feederrel mindig nagy élmény! Ennek érdekében felkerestem Kubuk Dani pontyhorgász barátomat és olyan vizekkel kapcsolatban érdeklődtem nála, amelyek számomra ismeretlenek, de reális esélyt kínálnak nagytestű pontyok megfogására a partról, feeder bottal is. Említette, hogy épp a napokban készül a Demecser mellett található Rober-tóra egy ...
Egészen tavaly október elejétől, mióta lezárultak az országos bajnokságok, vártam az áprilist, ugyanis ekkor kezdődtek el a feeder és method selejtezők, amelyeken részt vettem és amelyek komoly felkészülést igényeltek. A versenyek minden percét élveztem és ezek során rendkívül sok dolgot tanultam, amit a későbbiekben reményeim szerint tudok majd kamatoztatni. Ahogy azonban véget értek a versenyek, vágytam már egy olyan horgászatra, ahol kicsit ki lehet ...
Mivel az elmúlt hetekben jelentősen felmelegedett az idő, ezért úgy gondoltam itt az ideje egy rövid botos, partközeli horgászatnak. Sokat nem is tétlenkedtem, úgyhogy már azon gondolkodtam, hogy melyik tóra essen a választásom. Hamar eldöntöttem, hogy a nem régen nyílt, Délegyházán található Majosligeti-tó lesz a megfelelő helyszín, erre a horgászatra. Megérkezésemkor rövid gondolkodás után a tó hátsó, nyugodtabb szegletében foglaltam el a ...
A sok gyakorlás közben szerzett tapasztalatok beépülnek az ember horgászatába és jó eséllyel növelik az illető eredményességét, vallja Ujszászi Dániel is, aki ehhez még azt is hozzáteszi, hogy ez minden horgászra igaz ugyan, de azoknál, akik versenyzésre is adták a fejüket, különösen felértékelődik a vízparton és horgászattal eltöltött minél több idő. Ezért amikor január végén kiolvadtak a tavaink, Dani azonnal kihasználta a lehetőséget és egy ...
Ahogy a címből is következtetni lehet, egy igen nehéz horgászaton vagyok túl, melyen a legfőbb kihívást az akadók jelentették, vagyis ezeknek a meghorgászása, lehetőség szerint szerelék vesztés nélkül. Viszont nem szeretnék ennyire előre szaladni, úgyhogy a legelejére visszatérve kezdem a beszámolómat és bízom benne, hogy tudok néhány hasznos információval szolgálni az ehhez hasonló tavakon horgászó sporttársaknak. Az időjárás előrejelzést ...
A nagypontyok üldözésében kimondottan fontos a türelem, még nyáron is napok telhetnek el kapásra várva, eredménytelenül, mire aztán megtörik a csend és legnagyobb örömünkre a várva várt bajszos megjelenik zsinórunk másik felén. Természetesen a halnélkül maradás is benne van abban a bizonyos pakliban, főleg ha az ember kora tavasszal indul a nagy pontyok keresésére. Ennek tudatában mi azonban Szabó Bence és Csukovics Dániel barátaimmal ellátogattunk a ...
A ragadozók horgászatakor nagy dilemmát jelentenek az előkék használatának szükségessége, ezen belül a fluorocarbon válja ki a legtöbb kérdést. Ebből lehet készen felhasználható, vagy általunk elkészíthető változatokat kapni. De melyik a jobb, egyáltalán szükségünk van erre? Az elején tisztázzuk, hogy a csuka esetében kötelező az előke, itt lehet sima drótelőke, de még inkább a wolfram, vagy a speciális titán. A lényeg hogy harapássálló ...
Ebben az írásomban szeretnék némi támpontot adni arra vonatkozóan, hogy hogyan is látok neki egy kora tavaszi horgászatnak, mely csalogató anyagokat részesítek előnyben és milyen formában igyekszem felkínálni azokat! Természetesen mindenki számára van egy alapvető elképzelés, egy favorit csali, egy favorit kaja amire esküszik és ez így is van jól! Előre leszögezném, hogy nem ebben szeretném megingatni Önöket, csupán bemutatni az én kedvenc ...
Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem ...
Amikor pergetésről van szó, általában a csalikról esik kérdés, vagy esetleg a csalik kiegészítőjéről, mondjuk egy jig horogról, vagy cseburashkáról. De sok kérdés merül fel a botokról azok erősségéről, vagy arról milyen orsót rakjunk a botra, azon milyen zsinórt használjunk. A pergetés kiegészítőjei már kevesebbszer kerülnek előtérbe, pedig nagyon fontosak tudnak lenni, hiszen ezek nélkül sokszor elképzelhetetlen a horgászat, vagy legalább is nagyon ...