A horgászat állandóan fejlődik, és sokszor egyszerűnek tűnő dolgok is óriási áttörést hozhatnak. Természetesen egyre nehezebb olyan újdonságot feltalálni, amely még nem volt eddig a piacon, vannak régóta már használt dolgok, amelyek feledésbe merültek, de egy új köntösben ismét szárnyalnak. Azonban vannak olyanok is melyek eddig nem voltak fellelhetőek a piacon. Igazából nem az én dolgom pozícionálni a következő újdonságot, azonban hasonlót eddig ...
Ezt a kérdést kutatta és elemezte a két profi pergető horgász Lukácsi Béla és Dr Kovács Adrián, mikor megalkotta a legújabb, L&K terméket, a Soft Lures családba tartozó legújabb plasztikokat. Valóban mitől ennyire fogósak, és mitől tud egy plasztik fogós lenni? Béla és Andrián elmondása szerint, már 20 éve használják a plasztik csalikat és ez idő alatt végig követhették a plasztikok fejlődését, és számos olyan apró trükk felhalmozódott ...
Az utóbbi időben egyre népszerűbbek az apró csalik, ennek megvan a maga oka, ugyanis egyre jobban fejlődik a horgászat, és ma már nem lehetetlen az apró táplálékhalak utánzása sem. Persze ehhez kell némi minőségi ugrás, ugyanis minél apróbb egy csali annál nehezebb olyanra elkészíteni, hogy tökéletes legyen a mozgása. Persze mint mindenre erre is van megoldás! Egy nem túl kapitális de gyönyörű domi Ismerős a kép, mikor egy kifolyónál a ...
A folyóvízi úszós horgászat legélvezetesebb, és egyben legeredményesebb műfaja a bolognai botos horgászat. Mai cikkünkben az Energo Team három legújabb hosszú gyűrűs botját mutatjuk be, hasznos gyakorlati tapasztalatokkal, és persze szebbnél szebb dunai halakkal megfűszerezve. Az új bolók mind a Slim vonalhoz tartoznak Az új bolognai botok neveinek előtagja nem véletlenül viseli az angol slim szócskát. A magyarul, vékony, karcsú jelző ...
A spiccbotos horgászat a legegyszerűbb módszer talán a horgászatban, persze vannak határai, mert egy jobb ponty a rövid zászlón könnyen megtéphet bennünket. Természetesen ezeket a határokat kinyújthatjuk, ha ismerünk pár trükköt. Nos, szinte szó szerint megnyújtottuk a spicc botot, a részleteket pedig megtudhatod a legújabb adásunkból. Tartson most is velünk, a premier Szeptember 14-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ...
2016-08-30 Az idei év elején, amikor a MOHOSZ közzétette a 2016-os versenynaptárat, a sok, már-már megszokottnak nevezhető verseny mellett két újdonságnak számító megmérettetés kelthette fel az ország feeder horgászainak figyelmét. Az egyik a Method Feeder OB, a másik pedig az I. Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság. Előbbivel egy korábbi írásomban már foglalkoztam, így a mostani bekezdésekben arról fogok írni, hogy az Energofish Feeder Team hogyan ...
2016-09-08 Mikor januárban megláttam a MOHOSZ versenynaptárban, hogy az idei évben megrendezik az I. Method Feeder Országos Bajnokságot, rögtön tudtam, hogy számomra ez lesz az idei év egyik, ha nem a legfontosabb megmérettetése. Később aztán a helyzet némileg változott, hiszen lehetőséget kaptam, hogy az Energofish Feeder Team tagjaként horgásszam végig a szezont, így részt vehettem a „hagyományos" feeder ob-n, valamint megyünk az I. Klub Feeder Országos ...
2016-08-30 Ezzel az alkalommal a Csillag-tóra látogatunk el Szilágyi Zsolt társaságában, ahol gyönyörű koi pontyokat lehet fogni. Természetesen most sem maradhatnak el az újdonságok, a Benzár kukoricák mellet további meglepetéseket láthat majd a videóban. Tartson most is velünk, a premier augusztus 31-én 20:00-kor kerül adásba a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap, szeptember 1-én 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök ...
A Salmo legújabb négy centis felúszó csalijának érkezését jómagam is türelmetlenül vártam már. Talán soha nem bíztam még úgy egy wobblerben, mint benne, a képek és a leírások alapján előzetesen és látatlanban is nagyon komoly jövőt jósoltam neki. Most, hogy túl vagyok az első felejthetetlenné érett pergetéseken, elmondhatom, hogy a Sparky Shad körül kialakult tömeges igény bizony nem volt alaptalan. Hihetetlen, de még a mai napig nem fogtam fel, ...
Izgalmas érzés megélni egy horgászcikk, egy termék születését. A Bokor Spin, majd a Micro Jig botok, a Full Contact pergető zsinórok megjelenése után csak a hozzájuk illő pergető orsó hiányzott a palettáról. Nem kevés munka után, napjainktól kapható a Bokor Spin családhoz tartozó pergető orsó is. Nehéz feladat csupán néhány sorban bemutatni, egyúttal horgásztársaimnak ajánlani az újdonságot, vagy akár az összeillő botból, orsóból és ...
Benzár Zsolt, a method technikával célozza meg a pontyokat, egyben bemutatja legújabb Allround feederbotját és a POM-POM csalit is, amely egy pici trükkel lebegővé is varázsolható, a műsorból minden kiderül. Tartson most is velünk, a premier augusztus 17-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap augusztus 18-án 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó ...
Sokan gondolják, hogy azok a dolgok, amik mindenre alkalmasnak vannak kikiáltva, sokszor valójában semmire sem jók. Alapvetően ezzel az állítással én is egyetértek, de kíváncsi horgász révén kíváncsian vártam, hogy a sokakat kíváncsisággal eltöltő, új, 330-as Benzar All Round Feeder hogyan muzsikál kíváncsi kezeim között. Ha Te is kíváncsi vagy arra, hogy mitől is All Round Feeder ez a peca, akkor ne habozz, hanem görgess! Hossz, tagok ...
Egy modern, univerzális feederbot tervezése elméletileg nem, vagy csak nehezen valósítható meg kompromisszumok nélkül. A Benzár Allround Feeder tervezői is teljesen tisztában voltak ezzel, de a lehetőségeiket maximálisan kihasználva, a gondos, precíz és igényes tervezőmunka eredményeképpen mégis olyan bot született meg, amelyet lehetőségünk van a feederes technika legszélesebb skáláján bevetni. „Allround" - azaz a ...
Nem is gondolnánk, hogy a legapróbb patakok, folyócskák mennyi izgalmat rejtenek. A sokszor alig észrevehető kis vízfolyások tele vannak élettel, ha nyitott szemmel járunk, magunk is részesei lehetünk a csodának. Ezeknek az élményeknek a felfedezéséhez invitállak most benneteket, ragadjunk együtt pergető botot, cserkésszünk domolykó és sügér után! Az utóbbi hetek nagy esőzései nagyobb folyóinkon tartósan magas vízállást eredményeztek, de az ...
A Raduta-tározó sokak által ismert víz, amelynek kiváló a ragadozó állománya: esősorban süllő és sügér, de akad bőven meglepetés is pergetés közben. A tározó süllő állománya olykor rendkívül agresszívan támadja a csalikat, de van hogy óvatosabbak. Ez az adás inkább az óvatosságról szól. Tartson most is velünk, a premier augusztus 3-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap, augusztus 4-én ...
Köztudott, hogy az éjszakai kapásészlelésben a világítópatronok elsődleges szerepet töltenek be. Saját tapasztalataink és a horgászok visszajelzése szerint a Night Wasp által kínált minőség felelt meg leginkább az igényeknek. Az elégedettség érthető, a Night Wasp élettartama a tesztek során átlagosan 80 százalékkal haladta meg az általános patronokét, mely elsősorban a folyadék-por kettős reagens teljesítménynövelő hatásának köszönhető. A ...
Korábbi írásainkban már volt szó a CXP Elite Feeder kimagasló képességeiről. Akkor a folyóvízi próbák során tapasztaltak kerültek bemutatásra, nem egyszer büszkélkedett e remek feederbot többkilós dévérekkel, koncérokkal, illetve a folyóvizek izomkolosszusaival, a márnákkal. Kétség nem férhetett hozzá, az Elite feeder a nagy folyókra termett tökéletes társ, a nehéz ólmokkal, kosarakkal történő horgászat az igazi pálya ...
Mai orsóboncolós írásunk remélhetőleg azoknak is tetszeni fog, akik nem bírják a horrort. A Carp Expert Double Speed ízekre szedése miatt nem kell kitennünk a korhatáros karikát, bátran megszemlélheti minden érdeklődő, kicsi és nagy egyaránt, hogy mit rejt a matt fekete grafit köntös. A piac egyetlen változtatható sebességű nyeletőfékes orsójának estünk neki a tesztasztalon annak érdekében, hogy a sok kíváncsi horgász kérdéseire választ adjunk ...
A Duna-delta rendkívül látványos és rejtelmes is egyben. Az egyik ragadozó, ami nagy számban fogható és horgászata aktív és élvezetes, az a sügér. Mostani adásunkban is őket kergetjük pergető bottal a kezünkben. Két típusú csalival keressük őket: az egyik csoport a wobblerek, a másik pedig a plasztik csalik. Tartson most is velünk, a premier július 6-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap július ...
Tavasszal érkezett meg a Benzár PomPom csali, amely érdekes új utat mutat a feeder és a method horgászoknak. Mellé természetesen a feederes eszközök kerülnek ismét terítékre. A célhal pedig mi lehetne más, mint a ponty. Tartson most is velünk, a premier Június 22-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap Június 23-án 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó ...
A változatosság jó, a változatosság kell, a változatosság gyönyörködtet. Ahogy az élet számos egyéb területén, úgy a horgászsportban is az a legcsodálatosabb, amikor a kitűzött céljainkat többféle módon van lehetőségünk elérni. Mert bizony nincs két egyforma út, de mindegyiknek megvan a maga szépsége, ami egyedivé teszi azt a számunkra. A tavasz beköszönte óta oly sokat nyúzott csúszó kosaras szerelékkel ellátott medium feederemet én is ...
Untitled Document A különféle adalékanyagok közül az angolmorzsának és a pastonchinonak vitathatatlan szerepe van az eredményesség szempontjából. E két rendkívül fontos adalék közül az angolmorzsát ismerik többen, a pastonchino – annak ellenére, hogy a világ minden részén hatalmas prioritása van a versenyhorgászatban hosszú-hosszú évek óta – sajnos a mai napig csak kevesen használják, pedig csalogató hatása valóban rendkívüli ...
Két mesterhorgász és egyben barát is, a paducok nyomába eredt, mint a cím már sejteti a mostanában egyre népszerűbb feeder technikát használták. A parton a körülmények nem éppen kényelmesek, de a sok kapás és a megfogott halak kárpótolták horgászainkat. Tartson most is velünk, a premier Június 08-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap Június 09-én 12:30-as kezdettel láthatjuk. Természetesen ...
Az a rohamléptékű fejlődés, ami az elmúlt időszakban volt tapasztalható a horgászeszközök és kiegészítők gyártásában, nem kerülhette el a horogcsalikat sem. Azelőtt soha nem látott fajtájú, színű és ízesítésű csodacsalik jelentek meg 2016 első negyedévében. A legkülönfélébb, legegyedibbnek mondható horogra valók most is a pontyos szekcióban fedezhetők fel. Ilyen csalogatók láttán bizonyára szegény Matula hátrahőkölt volna akkoriban, az ...