A rohamosabban fejlődő világunkban egyre nehezebb egyedit alkotni, általában vannak ötletek, amelynek utánanézve rájövünk, vagy már hasonló. Pontosan így van ez a horgászcikk iparban azon belül a műcsalik körül is. Azért természetesen akadnak kivételek, az egyik ilyen a Salmo amely nagyon sok egyedi, és rendkívül fogós csalival örvendeztette meg a horgászokat. A Salmo cégtől talán elég megemlíteni a Slidert amelynek nagyon sok koppintása létezik ...
Az idei tavasz, sőt, még a nyár eleje is, borzasztóan szeszélyes időjárást hozott. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a legutóbbi három horgászatomon kivétel nélkül bőrig áztam. Persze mi, horgászok nem vagyunk cukorból, így az eső önmagában nem is probléma. A baj akkor kezdődik, ha a csapadék viharos széllel is párosul, melynek hála az áhított vízparti komfortérzet teljes egészében megszűnik. Örök érvényű igazság azonban, hogy ami kellemetlen a ...
A Miskei Sporthorgász horgászegyesület 1990-es évek elején jött létre, a kezelésük alatt álló tavakon rengeteg rendezvény és verseny van. Jelenleg az egyesületnek közel 160 taggal büszkélkedhet. Nagyon sok szép emlék fűz e Bács Kiskun megyében található kis településhez, hisz itt nőttem fel, és a horgász pályafutásom is anno innen indult. Emlékszem rá, talán 7 éves lehettem, mikor édesapám magával vitt először, a falu melletti kis tavakra, ahol ...
Egy adott versenyen történő sikeres szerepléshez minden esetben sok-sok különálló összetevőnek kell passzolnia, és nyilvánvalóan a szerencsétől, mint befolyásoló elemtől sem tekinthetünk el teljességgel. Azonban ha egy olyan vízről van szó, ahol viszonylag rövid időn belül már nem először mérettetjük meg magunkat, sőt, netalán célzottan egy nagyobb erőpróbára készülünk, akkor ideális esetben ezeknek a bizonytalansági tényezőknek az arányát ...
A tilalmi időszak utáni balinkergetésre bizonyára nagyon sokan vártunk már, vizeink féktelen ragadozója nekem is sokkal szebbé tette a májust. A hajnali és kora esti wobblerezések varázsa már önmagában felemelő, de jó csaliválasztással, apró trükkökkel még felejthetetlenebbé tudjuk tenni a vízen töltött pár órácskát. Májusi pergetéseim főszereplője, vizeink leggyorsabb ragadozója Az alapoknak számító praktikákat, ...
Országos Bajnokság. Ennek a kifejezésnek a hallatán valószínűleg mindenki szigorú szabályokra, és egyfajta kiváltságra gondol annak tekintetében, hogy kik vesznek/vehetnek részt egy ilyen szintű megmérettetésen. Ellentmondani egyik feltevésnek sem tudok így, épp túl az első országos versenyemen, azonban fontosnak tartom kiemelni: ha lehetőség nyílik a részvételre, olyan tapasztalatokat szerezhetünk, melyekhez máshol jóval korlátozottabb mennyiségben van ...
Ismét foglalkozunk a harcsahorgászokkal, most a részletekkel foglalkozunk. Nagyon fontosak ugyanis a felszerelés apró részletei, mint például egy egyszerű horogkötés, amely helyes megkötését akkor értékeljük, ha akasztunk egy jobb harcsát. Megvolt a Feeder Ob elődöntője, ahol az Energofish feederesei kiválóan szerepeltek, a sikeres szereplésnek köszönhetően, a döntő több mint 10 százalékát a mi horgászaink adják. Az Energofish életében ...
Az elektromos kapásjelzőink bemutatásával foglalkozó cikksorozatunkban a CXP Brentához érkeztünk ezúttal. A fényszenzorral ellátott rádiós jelzők között is kiemelkedik a dizájnos megjelenésén túl az egyszerű kezelhetőségével, sokoldalúságával. Nagyos sok érv szól mellette, érdemes hát megismerni közelebbről a Carp Expert választékának talán legszerethetőbb esőálló jelzőjét. Májusi tartós teszt alatt a Carp Expert Brenta rádiós ...
Megosztanék néhány gondolatot erről a maratoni versenyről. Talán találsz majd benne néhány hasznos információt, érdekességet, amit kamatoztathatsz a mindennapokban. Illetve elmondom, milyen hangulata és tanulsága van egy ilyen versenynek. Ez nem technikai részletekről vagy csalikról fog szólni. Ez most kicsit más szögből engedi látni a versenyhorgász belvilágát. Az enyémet legalábbis. A derbit megelőzően több alkalommal is voltunk horgászni a pályával ...
A kutyogatásban rengeteg lehetőség van. Most a modern változatot mutatja Be Nekünk Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián, akik ebben a filmben a hon harcsáin csiszolgatták a módszert. A filmet látványos és érdeke vízalatti felvételek teszik teljessé, ahol nem marad el a kapás sem. Tartson most is velünk, a premier június 06 -án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap június 07-én 12:30-as kezdettel láthatjuk. ...
Minden kezdő pontyhorgász előbb utóbb szembesülni fog a " távolság akadályával", melyet ahhoz, hogy eredményes horgásszá váljon, le kell küzdenie. Nemrég halottam egy aranymondást "A halat ott a legegyszerűbb megfogni, ahol az éppen tartózkodik, táplálkozik". Igen ez valóban így igaz, és semmilyen problémát" nem jelent, ha azok a bizonyos halak a parthoz viszonylag közel, egy meghorgászható távolságon belül tartózkodnak. De mi van akkor, ha ez ...
A népszerű Energofish Sential elektromos csónakmotorja, végre ismét kapható. Ehhez szeretnénk némi tanácsot adni, mire kell ügyelnünk az első használatbavételkor, és persze használat közben is. A gondosan becsomagolt dobozban rejlik a motor, a dobozt kibontva egy egyedi sorszámmal ellátott motort találunk, amire figyelni kell, sok különcsomagolt apró alkatrészt is rejt a doboz. A vörösbe ...
Mostani Magazinunkban Jéger Szabolcs a Tiszáról konferálja be a műsorunkat, persze, ha már ott van horgászik is egy kicsit. A harcsahorgászoknak kedvezünk műsorunk elején, bemutatjuk a legújabb harcsás termékeinket, amely a modern harcsahorgászathoz elengedhetetlenek. Feeder csapatunk legnagyobb örömére megérkeztek a legújabb horgok, amelyek kiváló minőségével azonnal bekerültek a kelléktárba. A nyári balinozás rejtelmeibe is betekintünk, ahol ismét ...
Szeretett Dunámat járva egyre gyakrabban kapom fel fejemet a kuttyogató éles hangjára, de csurgói süllőportyáimon is rendre tapasztalom a harcsára próbálkozók töretlen lelkesedését. Szerencsére nemcsak horgászból, de harcsából is egyre több van felénk, melyek évről évre könnyedén gyarapítják súlyukat a bőséges takarmányhalon. Sok horgász próbálkozik a nyár derekától elcsípni egy-egy szép példányt, s bár láthatóan nem ez a faj a fő profiljuk ...
A CXP kofferes jelző szettjeit sokak nagy megelégedéssel használják már, ezek közül mai írásunkban a Teverével ismerkedhettek meg közelebbről. Modern külseje, esőálló háza teszi azonnal érdekessé az árfekvését tekintve a középmezőnyben helyet foglaló elektromos jelzőt. A kettő, három és négybotos kivitelben kapható szett érzékeny vevőegységgel van ellátva annak érdekében, hogy a kapás észlelése a botoktól akár 150 méteres távolságban is ...
A method feeder horgászat már-már a bojlis horgászat határait feszegeti, hozzám azonban sokkal közelebb áll egy egészen finom, rövidebb távolságú, pontos horgászat, amelynek során egy jól felépített etetéssel egyre több hal van a horgunk körül és megfogjuk a szebb kárászokat, keszegeket, pontyokat. A tavaszi kiállításokon kissé meglepődve tapasztaltam, hogy a horgászokat nehéz meggyőzni a kisméretű pelletek eredményességéről, pedig ezek az 5-7 ...
A halakat sokféleképpen lehet elkészíteni, ezek közül az egyik a füstölés, ahol nem csak a halakat tudjuk elkészíteni ezzel az ősi módszerrel. Most egy híres halas étterembe látogattunk el, ahol a legegyszerűbb módon készítik el a legfinomabb füstölt finomságokat. Beleshetünk a kulisszák mögé és akár mi is elkészíthetjük otthon ezeket a csodás ételeket. Tartson most is velünk, a premier május 9 -én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting ...
Kevés olyan horoggyártó létezik a világon, amelyik olyan minőséget és biztonságot garantál, mint a japán Maruto. Be lehet állni a sorba, lehet próbálkozni mindennel, de több mint százhúsz év tapasztalatával nem lehet felvenni a versenyt. A japán precizitás mellé társuló legmodernebb gyártási technológia és egyedüliséget produkáló alapanyag a titka annak az eredménynek, ami utánozhatatlan minőségben jelenik meg a boltok polcain egy rendkívül diszkrét, ...
A horgászaton belül a harcsahorgászat is rohamosan fejlődik, megújul. A modern harcsahorgászat teljesen új követelményeket kíván, manapság, már nem csak testközelből próbálják megfogni hazánk legnagyobbra növő ragadozóját a harcsát, hanem a meghorgászandó helyet nem zavarva távolról, ez a távolság pedig lehet akár 200 méter is. Egy ekkora távolságra speciális felszerelés is kell, megfelelő bot mellett, nagyon sarkalatos pont az orsó és a ...
A balintilalom végén, sokan elkezdik a hazai vizeink fognélküli ragadozóját kergetni. Persze erről a balinok is tehetnek, ugyanis gyakran hívják fel magukra a figyelmet, harsány messziről csábító rablásaikkal, így nem véletlen, hogy sokan ragadnak ennek hatására pergető botot. Vannak akik az éppen kezükben lévő bottal próbálják megoldani a feladatot, vagyis megfogni a közelben portyázó balinokat. Ehhez elég, ha a táska aljában rejlik néhány ...
A horgászat legsarkalatosabb pontja – legyen szó bármilyen horgászmódszerről – az alkalmazott horogtípus, annak mérete, fajtája, de mindenek előtt a minősége. Sikerünk, eredményességünk múlik rajta, nem csoda hát, hogy a horgászok száz százaléka törekszik mindig, minden körülmény között a lehető legtökéletesebbet használni. Az elmúlt évtizedek során a világ horoggyártásának epicentruma Japán lett, gondolom senki számára nem meglepő, hogy ...
2018-04-23 Bukarestbe látogattunk ki ahol megnéztük a Fishing and Hunting expót. Method szerelék összeállításában segít nekünk Ujszászi Dániel, ezzel az egyszerű de hatékony módszerrel rendkívül eredményesek tudunk lenni a legkisebb tavakon is. Szilvási Szilárd ismét egy etetőanyag kavarási praktikát oszt meg velünk, amely a mostani időszak egyik vonzó etetőanyaga is lehet. Maradva az etetőanyagoknál feedercsapatunk egyik oszlopos tagja pontyos feederes ...
A Tisza-tavat sokan a ragadozó állományáról ismerik, de újabban a ponty állománya is egyre erősebb. Tudni kell azonban, hogy ez a vadregényes tó szép számmal rejt keszegeket is. Az utóbbinak jártunk utána Szabó Bencével, aki némi útmutatással először horgászott ezen a sok csodát rejtő vízen. Tartson most is velünk, a premier április 11-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap április 12-én 12:30-as ...
A modern pontyos elektromos jelzők sűrűjében egyre nehezebb eligazodni, bizonyára nem kis fejtörést okoz a választás annak, aki most szeretne tartós, megbízható, sokoldalú jelző szettet választani. A döntést nagyban megkönnyíti, ha van elképzelésünk és nagyjából tudjuk az igényeinket; hány darabos, hány botos készletre van szükségünk, fontos-e hogy a készlethez vevőegység is tartozzon, esetleg annak hatótávjával kapcsolatban is van ...