Az elmúlt időszakban vajmi kevés szerencsém volt az időjárással akkor, amikor forgatni indultunk éppen. Volt, hogy egész nap esett az eső, de olyan is, hogy reggelre befagyott a helyszínül választott vízterület most pedig egy átlagban 10 Celsius fokos lehűlésbe sikerült éppen belenyúlni. Ez utóbbi akár még jó is lehetett volna egyébként, például nyáron, de nem koratavasszal, amikor a vizek még épphogy elkezdtek melegedni, na meg a levegő hőmérséklete sem ...
Ha bárki megkérdezné tőlem, szerintem melyik a legnépszerűbb, legjobb Rod Pod az Energofish kínálatában, hát nehéz helyzetbe kerülnék. Természetesen tudnék mondani többet is, de mind stabilitásban, mind méretben, mind árban elég széles skálán mozognak, ezért úgy döntöttem hármat is befogok mutatni, melyek közt lesz olcsóbb és drágább változat egyaránt! Remélem írásom segítséget nyújt majd a választás előtt álló horgászoknak, vagy esetleg kedvet ...
Amikor pergetésről van szó, általában a csalikról esik kérdés, vagy esetleg a csalik kiegészítőjéről, mondjuk egy jig horogról, vagy cseburashkáról. De sok kérdés merül fel a botokról azok erősségéről, vagy arról milyen orsót rakjunk a botra, azon milyen zsinórt használjunk. A pergetés kiegészítőjei már kevesebbszer kerülnek előtérbe, pedig nagyon fontosak tudnak lenni, hiszen ezek nélkül sokszor elképzelhetetlen a horgászat, vagy legalább is nagyon ...
A Salmo csalikkal a közös történelem szorosan összefűződik személyemmel, annak idején hihetetlen dolognak tartottam, hogy én képviselhetem a céget a hazai piacon. Rögtön bele is vetettem magam a Salmo wobblerek sűrűjébe, aminek meg is lett az eredménye. Sok dolgot kiemelhetnék a salmo wobblerek közül, most ezek közül a csukás Samokról teszek egy rövid körképet. Egy ekkora csukát kézben tartva megértjük miért is ennyire jók a Salmo ...
Amennyire nem volt kemény az idei tél, olyannyira elhúzódott. Igaz február végén egy- két alkalommal már májust idéző hőmérsékletek alakultak ki, ennek ellenére a régi mondás nem igazolódott be, ugyanis Sándor, József és Benedek nem hozták a várva várt meleget… Hetek óta vártam már az igazi tavasz beköszöntét és a domolykó szezon kezdetét, ehelyett egyre elkeserítőbb időjárás vette birtokba a Kárpát- medencét. A változékony, szeles, esővel, ...
Létezik vajon ilyen? Szemfényvesztés az egész vagy ez a csali tényleg mindent tud, amire egy versenyhorgásznak szüksége van? Nos, a kérdések a címet olvasva teljesen jogosan merülnek fel, azonban elfogultság nélkül állíthatom, hogy ettől jobb csalira nincsen szüksége egy methodos versenyhorgásznak, így nekem sem! A Concourse Waftersek olyan hordó formájú, kikönnyített horogcsalik, amik gyakorlatilag az összes állóvízi békéshal versenyszerű, methodos ...
Szerencsénkre a dévérkeszegek télen is jól foghatók. Ilyenkor már a törpeharcsa sem zavar, így a törpés tavak, holtágak is egyszerűbben horgászhatóak, kedvenc keszegeink is hozzáférnek a horoghoz. Nem egy szép dévér kerül merítőbe a hideg hónapokban. A tél dévérezés sokkal kevesebb etetőanyagot, csalit igényel a megszokottnál. A hidegben eltöltött pár órához nem kell sok csali és felszerelés. Letisztult téli víz. Itt bizony finomkodni kell! ...
Az év első horgászatainak mindig kiemelt helye van az emlékek sorában, amit persze mindenki igyekszik pozitív oldalról megtölteni, maradandóvá tenni. Sok különféle tényezőtől függhet, hogy mikor is valósul meg ez a bevetés, azonban egy dolog szinte biztos: a kapásokhoz vezető megoldás nem fogja tálcán kínálni magát. Pontosan ez a kihívás rejti viszont önmagában az egyik - sőt, talán a legnagyobb - szépségét is a téli látogatásoknak. Amikor ugyanis a ...
Január első hete, nem úgy, mint az azt követő kettő, még horgászati lehetőséggel kecsegtetett tulajdonképpen az ország összes vizén, hiszen az újév első napjain kifejezetten enyhe volt az időjárás. Egy fanatikus horgásznak nem is kell ettől több, ha nincsen jég a kiszemelt tavon, akkor irány horgászni! Az úticél ez alkalommal egy régi ismerős, a Palotavárosi Felső-tó volt, amely hosszú ideje meghatározó helyszíne a hazai method feeder országos ...
Annak ellenére, hogy fázós vagyok, horgászati szempontból a tél a kedvenc időszakom. Hiába a hideg, a szürkeség és a rövid nappalok, ilyenkor születnek a legemlékezetesebb fogások főleg ha a sügérekről van szó. Ezek a csíkos ragadozók csapatba verődve keresik fel a letisztult csatornák mélyebb részeit és ha rájuk találunk finom felszereléssel hatalmas élményekben lehet részünk! Nagyon szeretem a kis folyók téli arcát. Ahogy a bevezetőben ...
Manapság egyre ritkább, hogy a hazai vagy külföldi horgászmárkák olyan termékekkel álljanak elő, amelyek tényleg tudnak valami különlegeset, olyat, amit korábban semmi más. A termékfejlesztésre sokkal inkább az a jellemző ugyanis, hogy a vállalatok a meglévő szortimentjüket próbálják tökéletesíteni és mindig az aktuális trendekhez, illetve a vízpartokról származó visszajelzésekhez igyekeznek igazítani a termékeiket. Természetesen mi is törekszünk ...
Az elmúlt évtizedben a sügérhorgászat az elérhető és egyre jobban finomodó felszereléseknek köszönhetően mondhatni forradalmasodott. Ezen felszerelésekkel összhangban természetesen a pergetőtechnikák is folyamatosan megújulnak, így már a DS, Texas és egyéb Rigek mellett, érdemes figyelmet fordítani az új perspektívát adó módszerekre is. Ezen metódusok egyik fő bázisát több fronton Japán képezi, mint ahogy a jelen cikkben bemutatott Jika Rig hazáját ...
Hogy mi a jó a téli horgászatokban? Bár alapvetően szeretek télen horgászni, de, hogy miért, azt néha már magam sem tudom, főleg akkor nem, amikor a tópartra érve az a látvány fogad, mint legutóbb a nyékládházi Koi 1-es tó kapujában. Bizony, a fele vízfelületet jég borította, ami nem tett túlzottan optimistává a halfogást illetően, és akkor még finoman fogalmaztam. Persze vagyok annyira elvetemült, hogy ez ne szegje kedvem, így természetesen a ...
Kétszeres volt az örömöm, amikor bizonyossá vált, hogy ezt a cikkemet Jéger Szabolccsal és egy spiccbotos horgászatról készíthetem. Az öröm elsőként Szabolcsnak szól, akit nem csak azért tisztelek, mert kiváló riportere a Fishing & Hunting stábjának, hanem leginkább azért a hitéért, ahogy horgászversenyzői álmait igyekszik megvalósítani, mégpedig a többszörösen nagy és különleges kihívást jelentő mozgáskorlátozott kategóriában. S persze örülök ...
Kövess minket élőben február 27-én a Facebookon, s kérdezz teszthorgászainktól, vendégeinktől! Az Energofish Stream Showt nézők között értékes nyereményeket sorsolunk ki, illetve itt kerülnek bemutatásra a Benzar Mix horogcsali újdonságaink. A stream show szombaton 10:00 órakor kezdődik az Energofish Facebook csatornáján! Műsorunk várhatóan 14 óra körül ér véget. A részletes programtervet az alábbiakban tekinthetitek meg: 10:00 - ...
Sok horgász a pergetés elkezdésekor rosszul választ, akár botot akár orsót vagy éppen más komponenst az első pergető felszereléséhez. Most egy olyan összeállítást ajánlok, amely akár kezdőként akár már haladó pergetőként is jó összeállítás lehet. Itt hosszasan lehetne érveket sorolni, mindamellett mit és miért. A megközelítés most hogy remélhetőleg élményt is nyújtson a kezdő pergetőnek a felszerelés, no és persze ne legyen túl borsos az ...
Az idei tél első fele igen kegyes volt hozzánk, horgászokhoz, hiszen tavaink egészen január közepéig kitartottak, erős fagyok hiányában az igazán elhivatottaknak bőven volt lehetősége kedvenc hobbijuknak hódolni decemberben is. Számunkra a leghavasabb hónapoknak mindig van egy plusz sajátossága is, hiszen az újdonságok lényegi többsége ebben az időszakban nyeri végleges formáját, így a kész csalikat vagy épp etetőanyagokat tudjuk szélsőséges, téli ...
Tél végén járunk, a karácsony közeledtével kiürült a tópart így lehetőségünk nyílt Csaba barátommal szépíteni a legutóbbi 1-1-es fogáson. A helyszín és a módszer ugyan az, egyedül az időjárás változott kicsit melegebbre aminek köszönhetően azt reméltük a halak is megmozdulnak, valamint lehetőségem adódott kipróbálni a Kamasaki Thunder rádiós kapásjelző szettet is. Ködös téli reggel érkeztünk meg a tópartra. Kedvező ...
Amikor a csonti felhasználásáról van szó, az esetek többségében elsőnek a horgon történő felkínálás, a nyüvek attraktív mozgása jut a horgász eszébe. Ezen túlmenően azonban adott egy olyasfajta felhasználási lehetőség is, amelyet megfelelően alkalmazva gyakran kiugró eredményt érhetünk el. A method technikával kapcsolatban joggal állítható, hogy talán a leghatékonyabb módszer, amennyiben egy rövidebb hangvételű, pontyos pecáról van szó. Viszont a ...
Gyakran felmerülő kérdés a Pergető Sporttársak körében, hogy a lehűlt vízben mekkora méretű csalikat érdemes használni. Megrögzött Ultra Light horgászként számomra télen is komoly jelentősége van a kicsi csaliknak és a végletekig lefinomított felszerelésnek... Manapság a telek már közel sem olyan zordak, mint gyerekkoromban, így a kedvenc csatornáimat a korcsolya helyett már horgászbottal a kézben tudom megközelíteni a hideg időben. Természetesen a ...
Ahogy a nyári meleg hónapok pergetései a wobblerezésről szólnak, úgy az őszi lehűlésektől a tavaszi felmelegedésig tartó pergetőszezon a különféle plasztik csalik ideje inkább. Novembertől, a vizek drasztikus lehűlésétől sok pergetőhorgász akasztja kapcsába a merülő, mélyen járó wobblerek helyett a twisterek és gumihalak jól bevált változatait. A Mann’s plasztikok a legbeváltabb márkák egyikei, a legfogósabb csukás, süllős gumik között évtizedek ...
Ilyen tényleg létezik? Hát persze! Sajnos azonban a téli horgászatok során a jó etetőanyag önmagában nem elég, nagyon sok mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy halszagú legyen a kezünk. Én sokat horgászom télen, hiszen az évszak sajátosságai miatt a vízpartok ebben az időszakban a legnyugodtabbak. Időnként az is előfordul, hogy egy-egy intenzíven telepített tó partján egymagam vagyok, amit, bevallom őszintén, cseppet sem bánok. Az igazi horgászszezon ...
A hideg téli hónapok kiváló lehetőséget nyújtanak a kisebb testű ragadozók fogására. A süllők és csukák pergető horgászata is remek dolog, mégis ezen a télen számos alkalommal ragadtam magamhoz inkább a legfinomabb pálcáimat és vettem célba a megszelídült kis patakokat, csatornákat azzal a szándékkal, hogy a sügérek mellett a domolykókból is nyakon csíphessek egy-egy darabot. Az első ködös téli reggelen könnyű pergető bottal vettem ...
A békéshalas pecások jelentős része nem igazán kedveli a telet, hiszen ebben az évszakban a horgászati lehetőségek tárháza jelentősen beszűkül, még akkor is, ha a vizek nem feltétlen fagynak be. A pontyok nem, vagy csak nagyon visszafogottan táplálkoznak, így belőlük sokat fogni egyáltalán nem egyszerű, arról nem is beszélve, hogy a hideg idő miatt a vízparti lét sem kifejezetten komfortos már ilyenkor. Én azonban épp azért kedvelem a téli pecákat, mert ...