Micsoda nap volt! Összesen 6 különböző halfaj képviselőjével volt szerencsém találkozni egy rövid időre a legutóbbi, dunai horgászatom során, amely felejthetetlenre sikeredett! Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez egy nem szokványos nap lesz, hiszen végre ki kell lépnem a komfortzónámat jelentő, különböző méretű, természetes és mesterséges állóvizek világából. Tudtam jól, hogy már a horgászhelyem megtalálása sem lesz gyerekjáték, elvégre a ...
A Maruto horgok már-már végeláthatatlannak tűnő kínálatában eligazodni nem könnyű. Megannyi új horog jelent meg az utóbbi időben a márka égisze alatt, melyek között nekem is időbe tellett megtalálni azokat a típusokat, amelyek igényeimnek a leginkább megfelelnek. Feladatom bizonyos szempontból könnyű, bizonyos szempontból viszont nehéz volt, hiszen minőségüket tekintve egytől-egyig kiváló termékek ezek, nem véletlenül, hiszen Japánban készülnek, ...
Ott hagytuk abba, hogy a csemegekukorica szórása most nem működött önmagában, mert talán nem voltak vonuló pontyok, amiket a zsenge szemek megállítottak volna az úszónk és csalink környékén, és kivételesen kellett az etetés. Mármint az etetőanyagos, a jó kis aromázott és pépesített Particle Pastával kevert, ami most is bevált, mert a csalogató hatásának köszönhetően előbb csak apró keszegek, de kicsivel később már a pontyok kisebb példányai is ...
Bódis Jani nem tud leállni. Hétről hétre indul valamilyen method feederes versenyen, és olyan magabiztossággal szerzi a kupákat, hogy lassan azon kell csodálkozni, ha éppen nem nyer semmit. Ám vele is előfordul, hogy valami másra vágyik, és olyankor gyakorta választja a legkézenfekvőbbet, azaz kiszalad a Soroksárira. De csakis hét közben, hiszen a hétvége mégiscsak a versenyzésé. A kiszaladást pedig érthetjük akár szó szerint is, hiszen Jani csak pár ...
A Keve Horgásztó számomra több szempontból is oly kedves. Egyrészt, rengeteg versenyen voltam már itt, amelyek, kevés kivételtől eltekintve rendre remekül sikerültek. Másrészt pedig, egy olyan gazdag halállománnyal bíró vízről van szó, ahová mindig szívesen megy az ember, pláne versenyezni! Idén, a már szokásosnak mondható, ötfordulós páros versenysorozaton is részt veszek, hol Danival, hol pedig édesapámmal az oldalamon. Természetesen a havi egy ...
Bár a method horgászat népszerűsége töretlen, egyre többen látják meg a lehetőséget és egyben a kihívást a klasszikus, feeder technika alkalmazásában. Nem véletlen tehát, hogy a 2019-es Feeder Országos Bajnokságra eddig nem látott számú versenyző adta le a nevezését. A hosszú előkés feederezés, bár nem bonyolult, mégis lényegesen összetettebb, mint a töltögetős kosarakkal történő peca. Nem elég, hogy az előke gyakorlatilag bármilyen hosszú lehet 30 ...
Nagyjából fél évvel ezelőtt, amikor még javában tartott a tél, bemutattam azokat az aromákat, amelyeket a hideg vízi horgászataim során használok előszeretettel. Már ekkor több kérés érkezett arra vonatkozóan, hogy tegyem meg ugyanezt azokkal a típusokkal is, amelyeket a legmelegebb vizekben használok szívesen, hiszen az igazi horgászszezon mégiscsak a nyár. Mivel minden ilyen jellegű kérésnek igyekszem eleget tenni, ezért máris itt egy olyan írás, amely ...
A bányatavi öreg, rutinos pontyok megfogása nem könnyű feladat. Jellemző az ilyen típusú tavakra, hogy vizük rendkívül tiszta, esetenként, főleg a tavaszi és az őszi időszakban gyakorlatilag ivóvíz tisztaságú is tud lenni. Ehhez nekünk, horgászoknak mindenképpen alkalmazkodnunk kell, hiszen a még óvatosan táplálkozó halak kétszer is meggondolják, hogy mit fogyasszanak el a szinte átlátszó vízben. Ebben az írásban egy olyan keveréket mutatok be, amely ...
Idén április 14-től 20-ig került megrendezésre az ötödik jubileumi International Balaton Carp Cup. 250 nevezett csapat, közel 200 km hosszú versenypálya, 140 órás megmérettetés, ez a világ legnagyobb pontyfogó versenye. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy lehetőséget kaptunk az indulásra a Carp Expert színeiben. Először indultunk az IBCC-n, így a versenyre való készülődés nagy izgalmakkal telt. Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt ...
Megmondom őszintén, hogy amióta komolyabban foglalkozom a horgászattal azt vallom, hogy az oldódó csalik sok esetben minden másnál eredményesebbek. Életem első igazán nagy pontyai, illetve kiemelkedő versenyeredményei mind-mind ezt erősítették bennem, hiszen a saját kezűleg készített oldódó csalijaimmal nagyon sokszor eredményesebb voltam, mint azok, akik a gyári típusoknak szavaztak bizalmat. Szerencsére az élet úgy hozta, hogy már nem kell otthon ...
Még a legkiválóbb pálca is sebzett harcos mindössze egy hozzá illő „tekerő" nélkül, ezt kijelenteni úgy gondolom nem meggondolatlanság. Mára a szinte már végeláthatatlan termék sokaságnak köszönhetően közel sincs egyszerű helyzetben a horgász, amennyiben hű társat szeretne találni aktuális (feeder) botjához. Ebben a témakörben oldalak tömkelegét lehetne számszerű adatokkal, informatív tartalommal megtölteni, azonban a következő hasábok során én ...
A fűzőtűk használatát bizonyára mindenki ismeri, hiszen hosszú évek óta könnyítik meg a csalizást mind a bojlis, mind pedig a feeder horgászok számára. Ugyanez elmondható a bojlifúrókról is, melyeknek hála a kemény, eredetileg át nem szúrható pelletekkel történő csalizás vált lehetségessé évekkel ezelőtt. Fontos azonban, hogy kisebb-nagyobb fejlesztéseket a már régóta kedvelt termékeken is végre lehet hajtani, hiszen mindig van új a nap alatt! Ennek is ...
A feeder technika gyakorlatilag minden olyan helyzet megoldására alkalmas, amellyel egy horgász a vízparton találkozhat. Léteznek már rezgőspicces botok, melyekkel a legnagyobb, akár 100 méter feletti távolságok is elérhetőek, ugyanakkor a legfinomabb változatoknak köszönhetően a keskeny folyókon és kis tavakon is hatalmas élményekben lehet részünk. Hogy mi ennek az oka? Természetesen az, hogy a technológia folyamatosan fejlődik és egyre magasabb minőségű ...
Egy kemény tél rendszerint komoly kihívás elé állítja a horgászni vágyókat, hiszen kevés olyan vízfelület marad, amely az egymást követő fagyos hetek során is horgászati lehetőséggel kecsegtet. Persze a legegyszerűbb azt mondani, hogy ilyenkor inkább maradjon mindenki otthon, ám mi, fanatikusok nem vagyunk egykönnyen meggyőzhetők. A legutóbbi horgászatom tervezése során azonban azzal kellett szembesüljek, hogy vajmi kevés melegvizes, illetve a webes ...
Kellemes kora tavaszi időjárás volt március 1-én, amikor a Horgászshowra igyekeztünk Stál Gyula csapattársammal. A jó idő, gondoltam, nem csak a halakat, hanem a horgászokat is megmozgatja. A felszerelés hiányzó elemeinek beszerzése és az első vízparti próbálkozások ideje ez. Ennek megfelelően a Horgászshowra rengetegen látogattak ki. Az Energofish standján mindhárom nap hatalmas nyüzsgés, pörgés volt jellemző. Cégünk ezen a kiállításon is széles ...
Mivel már nagyon közel járunk az újesztendő első olyan horgászataihoz, amikor bármilyen vízre ellátogathatunk a szép fokozatosan enyhülő időjárás miatt, ideje még egyszer szemügyre venni azokat az újdonságokat, amikkel a különböző cégek elárasztják a kíváncsi, nyitott szemmel járó horgászokat. Mindezekről természetesen csak a saját nevünkben, az Energofish Kft. nézőpontjából nyilatkozhatok, azonban a Horgász Show minden évben jóval több, mint egy ...
Fegyver, Horgász, Vadász Szakkiállítás és Vásár, mégpedig már a 26. a sorban. Tradicionális szezonnyitó esemény ez, ahová el lehet hozni az új termékeket bemutatni. Hazafelé autózva az M5-ös autópályán akaratlanul is számot vetettem a mögöttem hagyott napokról. Kissé fáradt fejjel próbáltam rendszerezni a gondolataim, bár ekkor még nem tudtam, én írok beszámolót a vásárról. Alább következzenek a csütörtöktől vasárnapig tartó börze legfontosabb ...
Az élet minden területén, így a vízparton is igaz, hogy a rendszer, a rendezettség nagyon fontos kritériuma a sikeres horgászatnak. Különösen így van ez a versenyhorgászatban, ahol minden apró hiba vagy figyelmetlenség súlyos pontokba kerülhet. Nekünk, versenyhorgászoknak rendkívül fontos, hogy felszerelésünket mindig biztonságban tudjuk, valamint az is, hogy csalijaink a lehető legpraktikusabb módon legyenek tárolva és elhelyezve a tálcán. Aligha tévedek ...
A Fehova, elvégre évek óta az új szezont megelőző első horgászkiállítás, rendre sok újdonságot tartogat a látogatók számára, hiszen a kiállítók évről évre itt mutatják be elsőként a legfrissebb termékeiket. Esetünkben sincs ez másként, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy a 2019-es Fehován több olyan felszerelést, csalit is szemrevételezhetnek majd standunkon az érdeklődők, amelyek teljesen egyedülálló fejlesztések mind a békés-, mind pedig a ...
Írásom első részének kezdő mondatai során már megfogalmaztam a nagy kérdést arra vonatkozóan, hogy az adott napon milyen módszerrel, megközelítéssel lehet a leginkább hatékony módon túljárni az előttünk fekvő vízfelszín alatt megbúvó bajszos barátaink eszén. A method technikát érintő finomságokkal kapcsolatos tapasztalataim papírra vetése után a következőkben a Préri tavi, csontival történő horgászatom részleteit igyekszem pontosan bemutatni. ...
5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz A tél beköszöntével a horgászok többsége szögre akasztja a botzsákot, hiszen a nulla fokhoz egyre inkább közelítő hőmérséklet, az erős, sokszor viharos erejű szél, illetve a gyakorta hulló, különböző halmazállapotú csapadék komoly visszatartó erő tud lenni. Vannak azonban olyan fanatikusok is, akik még ilyenkor sem restek ellátogatni kedvenc tavuk partjára, bízva egy-egy nagytestű ponty megfogásban, mindezt ...
A jubileumi, X. Pontyshow-tól joggal várták a látogatók és mi, kiállítók is, hogy még a korábbiakban megszokottól is hatalmasabb és színvonalasabb lesz. Szerencsére nem is kellett csalódnia egyik félnek sem, hiszen minden eddiginél több kiállító tisztelte meg jelenlétével az eseményt, így az érdeklődők egy hihetetlenül széles választékból tudtak szemezgetni. Természetesen ezúttal is lehetett az ismert és elismert horgászoktól segítséget, ...
A legtöbb vízparton töltött nap előtti készülődés során, a beélesített készségek árgus szemekkel történő kémlelése közben, vagy éppen a bevetést követő hazaút során a bennünk, horgászokban talán leggyakrabban megfogalmazódó kérdés nagy valószínűséggel a használt módszerekre vonatkozik. Jómagam is gyakran morfondírozok azon, hogy adott helyen és időben vajon mik lehetnek majd azok a csalogatóanyagok, amik sikerre vezethetnek uszonyos ...
A fonott zsinórok előnyeiről a legtöbb horgász nagyon pontos ismeretekkel rendelkezik, mégis nem árt néha ismételni, szót ejteni arról, hogy miben más, egyedi és pótolhatatlan egy-egy horgászmódszerhez a jó fonott a hagyományos monofilhoz képest. Az biztos, hogy aki egyszer használta, az többet nem mondd le róla, tudását, a vele járó előnyök egész sorát a saját javára fordítja. Wizard Braid zsinórok négyféle színben, megbízható ...