A tavasz számomra a megújulást jelenti. Az egyik kedvenc vizem, a Tisza-tó. Ebben az időszakban hihetetlen változásokon megy keresztül. Kezdődik a kisvizes tavasszal, ami átmegy egy magasabb vízállásba, amely közben a növények is elkezdenek burjánzani, menedéket nyújtva ezzel minden halnak. Ebben az átmeneti időszakban vannak speciális lehetőségek, amelyek csak erre az időszakra jellemzőek, ilyen a keresőpontyozás is. Az első jelentkező a horgon, máris ...
Legyen szó a feeder technika bármely vállfajáról, a használt zsinórok kiválasztása egy nagyon hangsúlyos kérdés kell, hogy legyen. Ennek az az oka, hogy mind a főzsinórok, mind pedig az előkék eszköztárunk legfontosabb elemei közé tartoznak, melyeknek, egyrészt nagyon strapabíróknak és megbízhatóknak kell lenniük, másrészt pedig összhangban kell állniuk felszerelésünkkel, a meghorgászni kívánt vízzel és a célba vett halak méretével egyaránt. Mindenre ...
Évek óta használom a Benzar Jelly Baits csalikat. A legtöbben csak akkor veszik elő őket, amikor nincs idő vagy lehetőség az élő csalik beszerzésére. Kezdetben én is így használtam a Jellyket. A method feeder horgászat, a színes pelletek eredményessége, hívta fel a figyelmem a bennük rejlő lehetőségre. Így alakult ki az a gyakorlat, hogy úszós és feederes horgászat során is egész évben gyakran használom magukban vagy élő csalival kombinálva ezeket a ...
Hamis illúzió azt gondolni, hogy a jól telepített horgásztavak kiemelkedően jó halállománya önmagában garanciát jelent a nagy pontyok fogására, és az ilyen vizeken elég eljutni a kapásokig, és máris biztosak lehetünk abban, hogy tízpluszos halakat fogunk akasztani. Bár rettentően jó és erős a halállománya, nincs ez így a Bázis-tavon sem, ami okozott is némi fejtörést Szabó Bencének a legutóbbi horgászatunkon. Bence azonban azzal együtt is megoldotta a ...
Hogy sok-e a száz horgásznap egy év alatt, amelynek döntő többsége ráadásul versenyen való indulást jelent, döntse el ki-ki a saját belátása szerint, ám ha erről Bódis Jánost, az Energofish Feeder Team method specialistáját kérdezem, akkor a válasz az, hogy ez bizony legfeljebb a minimum. Legalább is akkor, ha valaki hasonlóan irigylésre méltó eredményeket akar elkönyvelni, mint ő. Mivel az elmúlt egy-két évben szinte hetente értesültem arról, hogy ...
Előző cikkemben néhány előke elkészítésében igyekeztem információkkal szolgálni az olvasóknak, ezúttal azonban az előke fölötti résszel, azaz magával a végszerelékkel szeretném megismertetni az olvasókat! Ebben az írásomban néhány hasznos és egyszerű, gyorsan elkészíthető végszereléket fogok bemutatni melyeket előszeretettel használok bajszos barátaink becserkészése során! Lássuk tehát az ehhez szükséges kiegészítők ...
Egy-egy termék megszületését hihetetlenül sok munka előzi meg, hiszen az ötlet önmagában még nagyon kevés, a megvalósítás folyamata, az út, amely során a megálmodott csalogatóanyag, felszerelés vagy aprócikk végleges formát ölt, bizony buktatók tömkelegével van kikövezve. Nem csoda, hogy mekkora örömet, elégedettséget okoz a létrejött új, az eddigiekhez képest valódi pluszt adó termék mindazoknak, akik részt vettek a fejlesztésében. Persze csak akkor ...
A feeder technika utóbbi években mutatott fejlődése egészen elképesztő! Ma már gyakorlatilag nincsen olyan szituáció, ami ne lenne tökéletesen megoldható a rezgőspicces botokkal, illetve a leggyakrabban használt kosaras végszerelékekkel. Nem véletlen, hogy e módszer kedvelői között sokan vannak, akik viszonylag durva felszereléssel szeretnek nagytestű pontyokra horgászni, emellett persze olyanok is akadnak, akik legnagyobb örömüket egy igazán finom ...
Nagyon fontos a legjobb kötések kiválasztása, hiszen hiába választjuk ki a legjobb zsinórt a piacon, egy rossz kötéssel annyira elgyengíthetjük, hogy azt gondolhatjuk selejt zsinórt választottunk. Éppen ezért érdemes a kötéseket kipróbálni és a megfelelőt használni. A háromféle zsinór más tulajdonságokkal van felvértezve. Fontos, hogy nem minden kötés megfelelő az összes adodó helyzetre, akár zsinórtípusonként is lehet eltérés. ...
Volt ugyan sejtésem, hogy Szilvási Szilárd miért vállalja újra és újra a hajnalok hajnalán való indulást és a hosszú autóutat egy dunai horgászatért, amikor szarvasiként, alig karnyújtásnyira ott vannak neki a mások által vágyott Körösök, szerettem volna tőle is hallani az okokat. S a minap, hogy ne csak beszélgessünk a dologról, egy közös horgászatot is megszerveztünk a Dunának egy a Rákóczi híd alatt található szakaszára, ahol Szilárd rendszeresen ...
Kétség sem férhet hozzá, a rövid, monoton hétköznapokon is a vízen töltött órák dobhatják fel a horgászok téli hangulatát. Különösképpen így van ez a kincseket rejtő zalai dombok között, ahol télen is olyan csukás kalandok várhatnak ránk, amit bárhol és bármikor megirigyelnének. Megszállott pergetőként nagy örömmel tettem eleget a baráti meghívásnak, szép csukák reményében vágtam neki a kalandnak, és kerestem fel a Pölöske határában ...
Az idei második dunai plasztikozásom inkább a tanulsága, mintsem a sikeressége miatt említendő. Csillag Lacival, világbajnok, finomszerelékes versenyhorgásszal pergettünk együtt. Nem kell mondanom, hogy mit tudnak a világ élversenyzői, mindent. Ezt már Benzár Zsolt mellett is rég megtapasztalhattam. Laci a januári Dunán is uralta a pályát. Tökéletes technikával és főként a nagy frekvenciájú kisebb, közepesebb plasztikokkal hat halat fogott. Nekem a ...
Horgászok ezrei számára az éjszakák jelentik a legkedveltebb időszakot, hiszen az ilyenkor bekövetkező kapás majd fárasztás semmihez sem fogható élményt nyújt. Persze éjjel horgászni nem mindig egyszerű, az emberen eluralkodó fáradtság könnyen okozhat olyan figyelmetlenségeket, amelyek a nyugodt, természetközeli élményt egy csapásra rémálommá változtatják. Nem is beszélve azokról a kellemetlenségekről, amelyek önhibánkon kívül nehezítik meg az ...
Tapasztalt horgászként és nőként nagy boldogsággal töltött el, hogy az Energofish csapata gondolt ránk is, és összeállított egy igazi csajos feeder szettet, amit most szeretnék nektek egy kicsit részletesebben is bemutatni, valamint megosztani veletek saját tapasztalataimat a szettről, mely tartalmaz egy botot, egy orsót, egy zsinórt és egy botzsákot! Fotó: Templom tó Folyás (Facebook) A Hajdú-Bihar Megyei kis településen, Folyáson található ...
Az elmúlt évek szokásainak megfelelően, november elején idén is megrendezésre került az aktuális szezon (lassan) végét szimbolizáló horgászkiállítása a Hungexpon. Ahogy az már megszokottá vált, szerencsére most is rengeteg érdeklődő sporttársat köszönthettünk hosszabb-rövidebb időre standjainkon, akik feederes, pergető és pontyhorgász felszerelések, kiegészítők tömkelegét vehették górcső alá. Természetesen tartalmas beszélgetésekben, ...
Az előző részből kiderült, hogy nem akármilyen élményeket tartogathat egy hatalmas víztározó, persze csak akkor, ha kellően felkészültek vagyunk, na meg mellénk áll a szerencse is. Az első nap délutánján sikerült fognom egy fantasztikus, 14 kg feletti pikkelyest, amely nemcsak szépségével képráztatott el, hanem félelmetes erejével is, hiszen hatalmas küzdelem árán voltam csak képes szákba terelni. A fogást követően tudtam jól, hogy elképzeléseimben van ...
A Kamasaki wobblerek első részében az igazán süllős, éjszakai, a felső vízrétegekben eredményesen eszközölhető modellek szerepeltek. A jelen 2. részben is helyt kapnak felszíni kivitelek, de azok formája részben különbözik a tipikus Shad és Minnow testektől. Ezek sorban a Vertic, Joint, 3-Joint és a Perch modellek. Ezek az akár, vertikális és többrészes wobblerek, a csukák ellen igazán jó opciók, míg a kisebb méreteket magáénak tudható Perch-ek, a ...
A Kamasaki márka alatt, megszokhatták a horgászok, hogy igazán kedvező ár-érték aránnyal párosuló termékek kaphatóak, mindenki kedvenc módszeréhez kötődően. Nincs ez másképp a pergető, azon belül wobbleres szortimentben sem. Sokak szkeptikusan állhatnak e termékkörhöz, a rengeteg, akár japán vagy kézzel készített balsa különlegesség mellett, de van létjogosultsága ezen csaliknak is. Ebben a cikkben a Kamasaki felszínközeli wobblerei kerülnek ...
A híres versenyhorgász, Benzár Zsolt nevével fémjelzett termékek, mint botok, kiegészítők és rendkívüli csalogatóanyag arzenál, a visszajelzések alapján, igazán sok horgászt segítettek kimagasló eredményekhez, fogásokhoz egyaránt. A népszerű feeder csalik mellett, kiváló termékmegoldásokkal készültünk a 2020-as évre is. Egyedi csalik, prémium etetőanyagok, aromák és mára közkedvelt versenykategóriás botok jellemezték az előző éveket, a ...
A Salmo legendás modellje, a Sting immáron 18 éve, egészen pontosan 2001-es megjelenése óta forrt egybe a világ legnépszerűbb süllős, csukás és balinos műcsalijaival. A régi, felúszó (Floating) és süllyedő (Sinking) típusban gyártott Stingek utódjaként nemrég megjelenő Rattlin Stinget azonban még ma is nagyon kevesen ismerik, e fogós új lebegő kialakítású (suspending) csali alaptalanul nem került még reflektorfénybe. Gondosan összeválogatott ...
Ha pergetésre adjuk a fejünket, először a legfontosabb eszközöket szerezzük be, mint például a pergetőbotot, orsót, zsinórt és a célhalaknak megfelelőnek tartott műcsalikat. Mint mindennek, ennek is megvan a maga prioritása. Az előbb felsoroltakat azonnal követik a műcsalis dobozok, majd jöhet az igény szerint kiválasztott, praktikus pergető táska. A sort lehetne folytatni a különféle pergető ruházattal, lábbelikkel, halkiemelő alkalmatosságokkal, ...
Az elmúlt években sokat horgásztam célzottan nagytestű pontyokra, nem véletlenül kerestem fel olyan, már-már legendás vizeket, mint Ohat, Maconka, Harsány vagy éppen Fehérvárcsurgó. Gondolom, egyiket sem kell külön bemutatni senkinek. Ezek az ikonikus tavak, tározók, sokak számára jelentenek potenciális célállomást a hétvégi horgászatok során, hiszen az említett helyszíneken reális esély kínálkozik az igazán nagytestű pontyok megfogására. Ahhoz azonban, ...
Nem vagyok egy nagy éjszakai pecás, elvégre a sötétben horgászni nem egyszerű. Ennek nem is feltétlenül az előbb utóbb elhatalmasodó fáradtság az oka, hiszen úgy vélem, ilyen téren elég jól bírom a strapát, sokkal inkább az, hogy mennyire körülményes tud lenni éjszaka a csalizás, a szerelés, nem is beszélve a spiccek megvilágításáról, ami valódi rémálom számomra. Persze, létezik világítóparton, amit minden dobás előtt le kell venni, majd a ...
Az őszi pergető szezon lassan beköszönt, jönnek az egyre jobban lehűlő vizek és a ragadozók is készülve a télre, egyre intenzívebben fognak táplálkozni. Előre tekintve ezen időszakra, a Wizard újdonságok sem maradhattak el. A pergető csalik tárháza rendkívül széles, de mindig tovább lehet fűszerezni, egy kis pluszt beleadva, felkeltve a termékek egyediségével a ragadozók érdeklődését. E gondolat mentén született meg a BLD Spin széria is, rendkívül ...