Egy kényelmes, meleg horgászcsizma nélkülözhetetlen a horgászok öltözőszekrényéből. A hűvösebb, esős őszi időben egyre többen szeretnének az időjárásnak megfelelő lábbelit. Az anyagok fejlődésével elérkezett az idő, hogy a horgászcsizmára nem csak másodlagosan gondoljunk. A nehéz, ormótlan darabok viselése akár komolyabb fizikai megerőltetést is jelentett korábban a fokozott kényelmetlenség mellett, s mindez hatványozódott, ha a vízparti ...
A Mann’s ismerősen csengő neve évről évre felcsendül a plasztik csalis pergetések szezonja alkalmával. A márka irányába mutatott elkötelezettség és fokozott igény teljességgel érthető, hiszen a világ egyik legjobb, legismertebb twister és gumihal családjáról van szó. Az apró sügéres, jászos csaliktól egészen a 15 centis csukás, harcsás példányokig találhatunk Mann’s plasztikokat már nagyon hosszú évek óta a boltok polcain. Hogy ki ...
Befejeződött az őszi HorgászShow. Ismét sikerült számos újdonságot bemutatnunk, amelyekre nagy érdeklődés. Aki nem tudott eljönni, annak némi ízelítőt nyújtunk ezekből és a kiállítás életképeiből. Természetesen sztárhorgászaink ismét képviseltették magukat, és előadásaikkal színesítették a programot. Benzár Zsolt, Szilvási Szilárd, Bokor Károly, Koós Ferenc és nem utolsósorban, Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián páros volt az ...
Kedvenc ragadozóinkat így ősz derekán nagyon sokféle műcsalival horogra keríthetjük. Nem kivétel ez alól körforgó villantó sem, sőt, kimondottan eredményesek lehetünk egy-egy jól megválasztott forgókanállal. Szerencsére annyira széles már e típus választéka, hogy a kisméretű, esetleg apró szájú halakhoz éppúgy találunk megfelelő villantót, mint a klasszikus, nagyméretű, balinos, csukás, harcsás egyedeknél. A változatos méret-, szín-, és ...
Legkeresettebb termékcsaládunk, az EnergoTeam Excalibur már nem csak a legkiválóbb botokat, horgokat, és monofil zsinórokat sorakoztatja fel, a közelmúltban megjelent, kimagasló minőségű fonott zsinórok is megtalálhatók a márkán belül. Az Excalibur Pike Braid és az Excalibur Catfish Braid megjelenése elsősorban a ragadozóhalas, illetve a pergető-, és a harcsahorgászok számára lehet igazán vonzó alternatíva, a fonott zsinór választás ...
Ebben a videóban azt láthatjuk, hogy egy telepített tavon, ahol egyre óvatosabban táplálkoznak a potykák, egészen apró trükköket alkalmazva lehetünk eredményesek, most a végszerelék végletekig kikönnyítése volt a kulcs. No meg persze ismét volt némi etetőanyag és hozzá tartozó apró trükk is, egyenesen Benzár Zsolttól. Tartson most is velünk, a premier Október 14-én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig ...
A horgászat során kiemelt jelentőséget kell tulajdonítanunk az etetőanyag és a csali aromázottságának. Tavasszal és ősszel, a felmelegedő és lehűlő vizekben jobb eredményeket érhetünk el, ha az általunk felkínált csali kicsit intenzívebb aromával rendelkezik. Milyen hatást érhetünk el akkor, ha ez a csali szinte csak aromából áll? Erre a kérdésre adunk most választ! Használjunk bármilyen csalit is, a horgászat eredményessége már a ...
Nemcsak állóvízi körülmények között, bizony folyóvízi horgászataink során is adódhatnak olyan szituációk, hogy a legerősebb feederbotok valamelyikére lesz szükségünk. Nemcsak akkor kell a heavy feeder, ha komoly halakkal kell megküzdeni, erre a feladatra tökéletesek a medium botok is. Sokkal komolyabb, a horgászat eredményessége szempontjából a legfontosabb feladat vár rájuk. A nehéz tömegű kosarakat pontosan kell bejuttatni a parttól olykor távol ...
Bizonyára már sokakhoz eljutott az örvendetes hír, miszerint a szlovéniai Radeceben, a Száva folyón szeptember 12-13-án megrendezett felnőtt férfi édesvízi úszós horgász VB-n a magyar csapat a dobogó második fokára állhatott, egyéniben pedig Walter Tamás nyakába került egy ezüst. Óriási a fegyvertény, a magyarok horgásztudása újra előkelő helyre sorolódott a világ számos kiváló „horgásznemzete” között és előtt. Szilvási Szilárd ...
A matchbotos és a feederbotos horgászat eszközigénye meglehetősen speciális ágazat. E technikák feltételeihez még inkább igazodó, a változatos körülményekhez való alkalmazkodást elősegítő, a módszerek sajátosságaihoz még jobban passzoló bottartó fejek mostantól egy helyen megtalálhatók, ugyanis az EnergoTeam újonnan kifejlesztett bottartói elkészültek. Változatos formában készülő, minden igényt és körülményt ...
Ilyen még nem volt, egészen mostanáig! Egy kivételesen alapos gondossággal összeválogatott műcsali együttes látott napvilágot a Salmo Hungary Team maghatározó tagjainak jóvoltából. Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián pergető specialistáknál aligha ismerheti más jobban a Salmo csalik titkait, tulajdonságait kis hazánkban, így a garancia arra, hogy a wobbleres szettbe a legjobb csalik kerültek beválogatásra, nem is lehetne biztatóbb. Isten hozott hát ...
Csodálatos hat évet tudhat maga mögött a Banax egyik legelegánsabb, legszerethetőbb és felhasználási körét tekintve talán leguniverzálisabb orsója, az Iris. Abba a körforgásba, melyet hazánkban a tucatszám sorra megjelenő pergető orsók teremtettek, nem volt nehéz bekerülnie. Karaktere, színvonalas felépítése mellé társuló mérsékelt ára nem csak az elit számára tette elérhetővé. Azt, hogy mind szélesebb körben terjedt el meglehetősen rövid idő ...
Kicsit furcsán hangozhat az írás főcíme, de talán ez a legtalálóbb, hiszen a plasztik csalik egyik kiegészítőjéről van szó, a Winged Jig-ről, ami valóban szárnyakat ad, nem csak a plasztikoknak, hanem a lehetőségeinknek is. Nem mondanám azt, hogy korszakalkotó, de párja nincs, a piacon abban biztos vagyok, vannak hasonlók, de azok ennyire kreatívnak nem engedi a pergető horgászokat mint a Winged Jig! Biztosan sokukban megfordult már a gondolat, hogy jó ...
Az ősz - így az igazi ragadozó halas szezon - közeledtével egyre többen érdeklődnek a különféle harapásálló előkék, minőségi horgokkal ellátott jigek iránt. A kérdések java része arra irányul, hogy például a fluorocarbon előke tényleg olyan jónak bizonyul-e csuka horgászatánál, vagy éppenséggel miért kell merev előke egy jerk csalihoz? A horgászok teljesen nyilvánvalóan kifejezték igényüket az iránt, hogy szükségük van olyan magas ...
A Banax nyeletőfékes orsója elsőre egy durva gépnek tűnt, majd a házat szétbontva, megbizonyosodhattam, hogy a kemény külső finom belsőt takar… A tervezők nem spóroltak, igyekeztek minden extrával elkényeztetni a nagyhalra vágyó horgászokat. A Banax Helicon 500NF orsó viszonylag átlagos külső mögött hozza mindazt, amit ez idáig megkedveltünk a nyeletőfékes orsókban. Legyen szó rablóhalazásról vagy ...
A Banax nyeletőfékes orsója elsőre egy durva gépnek tűnt, majd a házat szétbontva, megbizonyosodhattam, hogy a kemény külső finom belsőt takar… A tervezők nem spóroltak, igyekeztek minden extrával elkényeztetni a nagyhalra vágyó horgászokat. A Banax Helicon 500NF orsó viszonylag átlagos külső mögött hozza mindazt, amit ez idáig megkedveltünk a nyeletőfékes orsókban. Legyen szó rablóhalazásról vagy ...
Minden saját márkás termékünket hosszasan teszteltetjük, lehetőség szerint az adott horgászmódszer ismert szaktekintélyeivel, mielőtt a boltok polcaira kerülnének. Benzár Zsolt számos „teszthorgászatot" is a háta mögött tudhat. Ezen a héten adásba kerülő videónkban megnézhetitek, milyen hatással volt Zsolt és a kipróbált method pelletek a pontyokra! Ne szegje kedveteket az első 3 ponty! Nézzd most is adásunkat! A premier szeptember 16-án ...
A jelenlegi írásunk megszületésének célja az volt, hogy a teleszkópos rendszerű matchbotokkal szembeni negatív előítélet eloszlatását kíséreljük meg. Ha a matchbotok közötti választásról van szó, még mindig a horgászok szeme előtt többnyire csak a 3 részes változatok jelennek meg, pedig a mai magyar horgászpiacon bizony fellelhetőek rendkívül jó képességekkel rendelkező, mérsékelt árkategóriás telematchek is. Sokan úgy vélik, a ...
Annak ellenére, hogy immár két éve horgászom a „Bokor Spin" pergető botokkal, azt hiszem ez az első alkalom, hogy egy kicsit beszélek, azaz néhány sort írok is róluk. Nem akarom dicsérgetni, csupán a legutolsó pergető portyám tükrében szeretném a botot egy kicsit bemutatni. Nem titkolt szándékom, hogy akár a vásárlásához is kedvet csináljak, azok számára, akik szeretik a könnyed, mégis „ütős" gerinces, jól teljesítő botokat. A három ...
A sokak által csak „gébnek" csúfolt Salmo Bullhead sorozatgyártása 1991-ben indult meg Európa leghíresebb wobblergyártójának gietzrwald-i gyárában. A Salmo Bullhead valójában a nálunk is védett halfaj, a botos kölönte imitációja, találó, érdekes testfelépítését hűen tükröző angol megszólítása után kapta a Bullhead elnevezést. Annyit érdemes tudni e halacskáról, hogy a sugaras úszójú halak (Actinopterygii) osztályához, a ...
A napokban kaptuk ezt a beszámolót, úgy gondoltuk példaértékű lehet a horgász hozzáállása, nem utolsó sorban pedig nagyszerű élmény lehetett. Következzen hát Szabó Máté élménybeszámolója! Idén július utolsó napján, reggel hatkor az élő Tiszán gumihallal emelgetve sikerült a képen látható bajszost becsapnom. Több napra mentünk horgászni a folyóra. Sikerült egyéb ragadozóhalat is elejtenünk (süllőt, csukát, balint, kisebb harcsát) ...
Most a spiccbotozás rejtelmeibe vezet be bennünket Benzár Zsolt. A módszert sokan kedvelik egyszerűsége miatt, most sok apró de annál hasznosabb trükkel megmutatjuk azt is hogyan legyünk mi is hatékonyakbbak. Nézze most is adásunkat, a premier szeptember 2-án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap szeptember 3-án 10:00-as kezdettel láthatjuk. Természetesen csütörtök reggel már itt az Energofish videó ...
A nyárutó közeledtét mi sem jelzi jobban, mint a nagytestű halak egyre nagyobb számban történő megjelenése vizeinken. Horgászsikerek tekintetében talán a legjobb hónapok jönnek, melyeket nem érdemes a régi, leselejtezésre váró felszerelésekkel kezdeni. A pikkelyesek év végi nagy rohamára fel kell készülni, ehhez kínálunk egy olyan feederes összeállítást, mellyel álló és folyóvízen egyaránt eredményesek lehetünk. A sikert a kiváló bot-orsó ...
A számomra annyira kedves bolognai botos technika bemutatásával remélhetőleg sokaknak tudok hasznos ismerettel szolgálni. E lehetőség, mint eszköz, még mindig feledésbe merül, ha folyóvizeink meghorgászásáról van szó. A legtöbb horgász feederbotjainak valamelyikéhez nyúl, mégis szent meggyőződésem, hogy a bolognai bot és az ennek szentelt technika az, ami a legszebb, legélvezetesebb módját nyújtja a folyóvízi halfogásnak. Ha bolognai botos téma ...